Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-24-26 / 304. szám
KARÁCSONY — Püspök úr, a budapesti Deák téri evangélikus templomban, pappá szentelésekor ön a Krónikás könyvéből idézett, s ez lett az alapigéje: „Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj, mert azúr Isten, az én Istenem veled leszen.” A negyven év alatt mikor volt a legnagyobb szüksége a bátorságra? — Az embernek olyankor van a leginkább szüksége a bátorságára, amikor egy bizonyos köztes állapotban találja magát, amikor a „hogyan tovább?” a kérdés. Nos, ilyen „már nem és még nem” helyzetbe kerültem 1964-ben, 34 évesen, akkor a londoni Cityben lévő Szent János angol nyelvű evangélikus gyülekezet, az ország legnagyobb gyülekezete választott meg lelkészének. A döntés számomra rendkívül nehéz volt. Én nem jelentkeztem erre a feladatra — egyébként heten pályázták meg, a világ minden tájáról —, mert az én angol tudásom hézagos volt. A presbitérium viszont azt mondta, bátorság, testvér, toleráljuk, míg meg nem tanul tökéletesen angolul. ..Léav bátor és erős...” Az angol luteránus egyház püspöki jogú elnöke, az angliai magyar élet kimagasló szervezője és vezetője, Pátkai Róbert békéscsabai származású. Negyven évvel ezelőtt szentelték pappá. — Ön magyar maradt egy tőlünk eléggé idegen világban. Mikes Kelemen „úgy szerette Rodostót, hogy sohase tudta felejteni Zágont.” Pátkai püspök hogyan szereti ma Londont— amely persze nem fogva tartja, mint Rodostó Mikes Kelement, hanem életteret, otthont nyújt? — Nagyon szeretem Londont, mert emberarcú város, a metropoliszra jellemző forgalma ellenére is az. Itt lélegezni lehet, rengeteg a park, a zöld, emellett a demokrácia fellegvára. Johnson mondta a század elején, hogy aki unja Londont, az unja az életet. London olyan hátteret ad, ami nem erősíti a honvágyat. Mindazonáltal a haza számomra természetesen Békéscsaba. — S a haza, Magyarország jelképes karácsonyfája alá mit kíván Pátkai Róbert? — A kulcsszó: tolerancia. Egy példával próbálok bővebb feleletet adni: számomra az igazi barátság mércéje, hogy azt tudom mondani a barátomnak, „nem”, vagy „másképpen”, és ez nem megy a barátságunk rovására. Tehát több kölcsönös megértést, toleranciát, és végezetül: békés, boldog karácsonyt kívánok. Tóth Ibolya 1994. december 24-26., szombat-hétfő Csak művelt nép és művelt nemzet lehet igazán szabad „Az utóbbi időbensokat foglalkoztat a magyar nevelésügy, mert itt követtük el mostanáig a legnagyobb hibákat. Fel kell emelni a népet, mert csak művelt nép és művelt nemzet lehet igazán szabad. Kötelezővé kell tenni a nyolcosztályos népiskolát és ezenkívül a négy középiskolát. De iskoláink ne legyenek általánosságban mozgó, üres adathalmazt a tanulókra kényszerítő tanintézetek, hanem már a népoktatásnál kezdődjön el az életpályára való nevelés. Szaknépiskolára van szükség, ahol már a gyermekkorban az élethivatásra nevelik a gyermekeket. A mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi iskolák pedig ne csak adatokra tanítsanak, hanem jó hazafiakat, gerinces embereket és tisztánlátó magyarokat neveljenek. Nők és férfiak számára egyformán kötelező minden iskolatípus elvégzése, hogy ne legyenek műveltségbeli különbségek férfiaink és asszonyaink között... Drága feleségem! Amíg a háború zivatara el nem vonul és a magyar sors még ki nem alakul, maradj Révfülöpön! Nyugdíjad nem lesz utánam, de hiszem, hogy nemzetem nem fog megfeledkezni rólad és a magyar társadalomnak gondja lesz rá, hogy Özvegyem ne szenvedjen semmiben sem hiányt! írásaimat és dolgozataimat őrizd meg és hátralevő életedet szenteld ezek rendezésének és kiadásának!... Remélem, hogy tarpai népem, ha felakasztottak is, egy emberként fog sorfalat állani, amikor engem utolsó utamra kísérnek. Egész életemben jó magyar ember voltam, azt szeretném, ha mindenki gerinces, kemény magyar lenne. Amit tettem, hazám és népem érdekében tettem, mert tudom, hogy a magyarság igazolni fog engem. Legyen a magyar faj bátor és gerinces a jövőben, és soha többé a történelem során ne adja meg magát a németeknek, az örök ellenségnek, mert sorsa ugyanolyan bukás lesz, mint a mostani. Tudom, hogy az idők engem igazolnak. Amit tettem, azért tettem, hogy megakadályozzam a felesleges pusztulást, a féktelen rombolást és a temérdek vérveszteséget. Ez a szerencsétlen háború úgyis annyi vérveszteségbe került a nemzetnek, hogy nem engedhetünk elpusztulni egyetlen magyar életet sem...” (Részlet Bajcsy-Zsilinszky Endre végrendeletéből) Ötven éve halt meg Bajcsy-Zsilinszky Endre A II. világháború idején a magyar szót emelt az egyre erősödő fasizá- függetlenségért folytatott harc lódás, a Hitler-barát háborús polikiemelkedő egyénisége és tika ellen. Amikor 1944. novértanúja, Bajcsy-Zsi- s' ' vember 8-án a Magyar linszky Endre újságíró, / \ Front pártjainak és szerpolitikus 1886. június 6- / \ |\ rezeiének képviselői án született Szarvason, I ßf&J J \ megalakították a fegyés ötven évvel ezelőtt, I jt / o JÉgT j veres ellenállás politi1944. december 24-én 1 *ö1* irányító szervét, a halt meg Sopronkőhi- \ / Alá gyár Nemzeti Felkedán. 19311—31 -ben J lés Felszabadító Bizottmegszervezte a Nemzeti ságot, ennek elnökévé váRadikális Pártot, amely Jj| lasztották. 1944. november 1936-ban egyesült a Függet- 22-én a nyilasok letartóztatlen Kisgazdapárttal. A kisgaz- ták, s az év december 24-én Sop- dapárt ellenzéki képviselőjeként ronkőhidán kivégezték. csaló neve: Pétör. írhatnám Péternek is, de akkor mi lesz a történeti hitellel? Pétör az ő neve, senki se hívja másnak és ha valami tudatlan ember Péternek szólítja, arra nem ért. Tudom magamról, mert én már kipróbáltam. Bent jártam az iskolájukban és megkérdeztem, melyikük az a híres Péter: ötvenkét gyerek közül egy se vállalta. Nem a hírességet, hanem a Péterséget. Ezt abból hiszem, hogy arra se állt föl senki, mikor azt mondtam: — Mert én ezt a körtét akarom odagurítani annak a Péternek, akit keresek. A Pétereket a körte se szédítette meg. Pedig akkora körte volt, hogy négy Péter is beleharaphatott volna egyszerre az aprajából. De hát akit nem annak hívnak, az nem nyújtogathatja az ujját. — Hát nem itt van az a bizonyos csaló Péter? — kérdeztem a tanító úrtól. — Dehogynem — mosolyog a tanító úr —, csak nem jól tetszett föltenni a kérdést. Pétörök fölállni! Fölugrott hat gyerek, Pétör nevezetű valamennyi. — Melyik ezek közül most már az én Pétöröm? — Ez ni — mutatott rá a tanító úr a legrongyosabbra. — Mondd meg a nevedet, Pétör fiam, szép értelmesen. — Deák Pétör. Mintha a magam gyerekhangja csendült volna vissza negyven-egy- néhány omladék esztendő elejéről. Amíg is formázza Pétör a magam kisiskolás korát. Éppen olyan tatárképű, éppen olyan fésűt nem álló bozon- tú, no meg éppen olyan rongyoskás. Ha összemelegszünk, lehet, hogy le is fényképeztetem s kielégítem a képével azokat a jó lelkeket, akik ifjúkori ábrázatom után érdeklődnek. (...) Pétör nagyon értelmes gyerek, holott már harmadik esztendeje fúrja, faragja, gyalulja, csiszolja az eszét az ötaraszos emberek számára rendeztetett és szabatott tudomány. Igen és Pétör még most se unta meg az iskolát, sőt minden reggel késedelem nélkül megjelenik benne. Pétör nagyon is szeret itt lenni, talán még jobban, mint otthon és minden oka megvan rá, hogy telente így kedvelje a tudományok csarnokát. Először is itt melegebb van, mint otthon. Másodszor itt borzasztó sok gyerek van és Pétör olyan, mint a bárány: nágyon szeret sokadmagával lenni. Harmadszor itt úgy bánnak az emberrel, hogy az édes szülője se keresi annyira kedvét, mostanában még tejjel is megitatják, akár az úri gyerekeket. Szép kis csészékben adják a tejet, van rajta nefelejcsvirág is s nagyon jó azt a kézbe fogni, mert olyan jó sütős, hogy a dermedt vörös kis ujjacskák egyszerre fölengednek rajta. No, Pétört mégis a tej keverte gyanúba és juttatta olyan díszítő jelzőhöz, ami szokatlan a világtörténelemben, noha nyilván sok alakja megszolgált a világtörténelemnek. Az egyszerű Pétörből a tej miatt lett Pétör, a csaló. A gyanú a tanító úrban ébredt föl, aki talán kelleténél szerelmesebb ugyan az időhatározókba és a többi neveléstudományi köszörűkövekbe, de azért aranyból van a szíve. A tanító úr, akinek mindenütt ott a szeme, azt vette észre, hogy Pétör és a tej közt zavaros a viszony. A többi gyerek, ahogy megkapja a részét az ingyentejből, elbánik vele mindjárt a helyszínen. Pétör azonban egy idő óta sajátságos stratégiát vett alkalmazásba. Tudniillik, amikor megkapja a teli csészét, akkor elvörösödik az örömtől és orrcimpái reszketnek a gyönyörűségtől, ahogy szívja be a meleg párát. Szívja, szívja, de azon- közben egyre visszavonulóban van az ajtó felé s mire odaér, akkorra már fehérebb az arcocskája, mint a fal. Egyszerre aztán Pétör elvesz s néha öt perc is beletelik, mire újra felbukkan kócos buksija a látóhatáron. Az ábrázata egyre vörösebb lesz, ahogy közelebb kerül az asztalhoz, ami attól lehet, hogy roppant elszántsággal szopogatja ki a csészikéből az utolsó csöppeket. A tanító urat persze ilyen ravasz fondorlattal nem lehet megcsalni. A tanító úr megsejtette, hogy Pétör embör nem szereti a tejet, de mivel tudja, hogy az ilyesmit nem lehet nyilvánosságra hozni, hát titokban leeresztgeti a tejecskét az udvaron a csatornába. Mert bizonyos,' hogy Pétör az emeletről az udvarra szökik le tejivás örvivel, elárulja a hideg arcocskája. Végre eljött a nap, mikor Pétör üzelmei teljes mivoltukban napvilágra kerültek. A tanító úr figyelte minden mozdulatát. Lassan somfordáit a gyerek az ajtóig, de a lépcsőn már nyargalva ment lefelé, tenyerét a csésze szájára tapasztva. Mire a tanító úr utolérte, Pétör már ott térdelt a kapusarokban s öntögette befelé a tejet egy nagykendőbe. Beható vizsgálat kiderítette, hogy a nagykendő alól két kis lábacskában, fölül pedig egy gémberedett kis arcocskában végződött. — Ki ez, Pétör? — kérdezte a tanító úr. Pétör — szégyen, nem szégyen — nagyon megijedt. Reszketett a szája- széle. — Marika. — Húgod? — Az — mondta Pétör és férfiasán sírásra fakadt. — Mindig el szokott kísérteni, oszt itt várja meg, még hozom a tejet. Már akkor sírt Marika is és a tanító úr addig tiltotta kettőjük sírását, míg az ő könnye is ki nem csordult. — Hány nap csaltál már meg, Pétör? — kérdezte a fiút. — Öt — mutatta Pétör az ujjain, mert szólni még nem tudott a sírástól. Öt nagy csatát nyert meg Pétör az éhes kis gyomra ellen. Ha én Isten volnék, nekem nagyobb örömem volna ebben a teremtésben, mint a vészteljes és végzetterhes világháború összes nagy hadvezéreiben. Ne haragudjatok meg, emberek, hogy mikor úgy tele van a világ tökéletes nagy csalókkal, én erről a tökéletlen kis csalóról írtam. De látjátok, arra gondoltam, ti is örülni fogtok neki, hogy vannak még olyan csalók is, akik nem magukért csalnak, csak magukat csalják meg a testvéreikért. Móra Ferenc: A csaló (Részlet)
