Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-17-18 / 298. szám
#BÉKK MEGYEI HÍRLAP 1994. december 17-18., szombat-vasárnap Betlehemesek. Gyúró István orosházi születésű grafikus művész alkotása József Attila Betlehemi királyok Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk! Húrom király mi vagyunk. Lángos csillag állt felettünk, gyalog jöttünk, mert siettünk, kis juhocska mondta — biztos itt lakik a Jézus Krisztus. Menyhárt király a nevem, Segíts, édes Istenem. Istenfia, jónapot, jónapot! Nem vagyunk mi vén papok. Úgy hallottuk, megszülettél, szegények királya lettél. Benéztünk hát kicsit hozzád. Üdvösségünk, égi ország! Gáspár volnák, afféle földi király személye. Adjonisten, Megváltó, Megváltó! Jöttünk meleg országból. Főtt kolbászunk mind elfogyott, fényes csizmánk is megrogyott, hoztunk aranyat hat marékkai, tömjént egész vasfazékkal. Én vagyok a Boldizsár, aki szerecseny király, Irul-pirul Mária, Mária, boldogságos kis mama. Hulló könnye záporán át alig látja Jézuskáját. A sok pásztor mind muzsikál. Meg is kéne szoptatni már. Kedves három királyok, jóéjszakát kívánok! Dalol a „doktor úr” A Szomszédokból jól ismert „doki”, a mentős, most dalra fakadt. Kulka János kiadta első önálló lemezét. A művésszel sikerült telefonon beszélni. — Ez az első rögzített zenei hangfelvétele Kulka Jánosnak? — Nem, egy-két tévéműsorban már énekeltem. S azt hiszem, a legelső rögzített felvételemet még a pécsi Szélkiáltó Együttessel készítettem vagy nyolc évvel ezelőtt. Egy nagyon szép Ady-verset zenésítettek meg. —Az éneklés rejtett tartalék, vagy valami más? — Megtisztel, hogy azt mondja, rejtett tartalék. Nekem ez azt jelenti, hogy volt minek előjönni, volt mit rejtegetni. —De eddig nemigeij énekelt. — A négy pécsi év és a nyolc kaposvári év alatt nagyon sok zenés darabban szerepeltem. —Mitől szokott dalra fakadni? — Fürdőszobától, jókedvemben... Sokat énekelgetek. Az a baj, hogy bejön egy dallam, és akkor nem tudok leállni, egész nap azt éneklem. — A lemezhez profi módon kellett készülni. Ez azt jelenti, hogy a Szomszédok szappanopera „dokija” csak annyira köti le az energiáit és az idejét, hogy egy lemez lazán belefért? — Meglepő, hogy a munkám, a színészi tevékenységem időben és energiában is legkisebb részét a Szomszédok foglalja le. Az egy hónapban két nap munka. Csak mert ezt látják a legtöbben, azt gondolják, hogy ez a fő tevékenységem. Én inkább hobbinak tekintem a színház mellett. — A témák választják-e Kulka Jánost, vagy Kulka-arcúak a dalok a lemezen? — Volt már két-három ajánlatom, hogy csináljak lemezt. De vagy olyan ízlésű szerzők voltak vagy olyan dalok, amelyek nem igazán vonzottak. Sokkal könnyebb dalok voltak, mint amilyeneket én igazán szerettem volna. Nekem a példaképem Kern András, Udvaros Dorottya, Básti Juli, Cserhalmi... Presszer, Dusán, Dés, Bereményi. Kivártam azt az időt, amikorra írtak nekem. Nem egészen sikerült, mert egész lemez nem jött össze Déssel. A legvonzóbb az volt ebben az ajánlatban, hogy azt csinálhattam, amit akarok: olyan dalokat énekelhettem el, azokkal a zenészekkel, akiket én szeretek... H.S. Fekete fehéren Vannak itt Emberek Nézegetjük, olvasgatjuk a leveleket, amelyeket lapunk kis olvasói írtak a szerkesztőségbe, a Jézuskának címezve, és könny szökik a szemünkbe. A szívünk elszorul a nincstelen- ség gyermeksorokba fogalmazott rideg valóságán. Egy kislány azt írja, nekik még karácsonyfájuk sem lesz, már tavaly sem volt, az idén miből telne rá? Egy kisfiú csak pár szem szaloncukrot szeretne a Jézuskától, egy harmadik gyermek karácsonyi képeslapot, a következő néhány darab szalvétát, mert azt gyűjti. Újra és újra erőt kell venni magunkon, hogy megrendültség nélkül olvassuk a fájdalmas sorokat. Aztán, ahogy bontom a szerkesztőségi postát, egy reszkető kézzel írt levélre akadok. Ahogy széthajtom a levélpapírt, egy ötszázas esik ki belőle. Idős, nyugdíjas asszony küldte ajándékra a Jézuskához forduló gyerekeknek, titokban, mert a férje nem támogatta az ötletet. Feladó, név, cím se a borítékon, se a levélpapíron. Kinn a szerkesztőségi folyósón elegáns fiatalasszony álldogál, két kezében ajándékkal megpakolt reklámszatyrok. A gyerekeknek hozta, az egyik esküvőiruha szalonban állították össze és hozták el a kis csomagocskákat. Kolléganőm, aki átveszi őket, örömmel újságolja, hogy a segítőkészségnek nincs határa. Mindenki adni akar, küldeni ajándékot, vagy pénzt a karácsonyi csomagokra. Ülök itt, e sorok mögött és rácsodálkozom a történtekre. Ez lenne az az elvadult, megbolondult, lelkileg kiüresedett ország? Pár nappal ezelőtt Göncz Árpád a lapunknak adott interjújában lelkünkre kötötte: „A hétköznapok szépségeire is figyeljenek oda, mert nem csak annak van hírértéke, hogy valaki csirkefogó, lop, csal, hazudik! Próbálják meg közel hozni az országhoz azt, ami emberi, döbbentsenek rá mindenkit arra, hogy vannak itt Emberek és van emberség. Tud ez az ország összetartani, ha kell!” Mi ebből, most éreztünk egy csipetnyit. Köszönet érte a gyermekek nevében is. Árpási Zoltán Harmincöt éve halt meg Ráth-Végh István szakíró „1870. november 23-án születtem a Váci utca és a Régiposta utca sarkán Budapesten ennél beljebb születni nemigen lehet. Ezzel be is fejezem életrajzi adataimat. Nem hiszem, hogy olvasóimat érdekelnék egy íróasztal mellett eltöltött élet apró viszontagságai. ” — vallotta egyszer rég egy irodalmi lapban önmagáról Ráth-Végh István jogász, író, művelő- _ déstörténeti szakíró, akinek igazi műfaja a művelődéstörténeti kuriózumok feldolgozása volt. Ebből a témakörből _____ húsznál is több köter t et írt, melyekben a világ minden tájáról összegyűjtött történeteket fűzött össze tárgykörönként, és így mulattatva tanított. üneményes emlékezőteT hetségéről volt ismeretes, amíg itt működött közöttünk, dr. Várkonyi Béla, a Zeneművészeti Főiskola tanára. A harmincas években New Yorkban élt, s így csak levelezés útján nyílhatott meg előttem rendkívüli képességeinek tárháza. Páratlan memóriája segítségével fejből képes volt meghatározni bármely dátumot. így például egyik hozzám írt levelét így kezdte: „1931. augusztus 7-én, Kovács Gyula képviselő gróf Tisza István ellen elkövetett merényletének ezer hetes fordulóján.” Az én válaszom hozzá 2900 hetes születésnapján érkezett, amikor az életének 20 300. napját érte meg... Bármely dátumról megmondta, hogy a hét mely napjára esett. 1922 júniusában, a Zeneművészeti Főiskola évzáró tanári konferenciáján a titkár bejelentette, hogy a jövő évben az Akadémia jubilálni fog, mert 1923. február 9-én lesz 50 éve, hogy a képviselőház megszavazta a Zeneakadémia felállításának költségeit. „Az nem lehet — állt fel Várkonyi professzor —, mert 1873. február 9-e vasárnap volt.” És csakugyan kiderült, hogy a hivatalos írások tévedtek, a szavazás február 10-én ment végbe. 1933. Szilveszter éjszakáján New Yorkban, sőt az egész világon nagy pezsgődurrogással és egyéb cécó- val üdvözölték az új esztendőt. A földkerekségen csak egyetlen ember akadt, aki éjfélkor a vállát vonta és nem volt hajlandó az új esztendőt köszönteni: Várkonyi professzor. Mert tudta, hogy az 1934. év csak reggel 11 perccel és 12 másodperccel 6 óra előtt érkezik meg. Az efféle számításokat könnyen, pillanatok alatt végezte el. Például saját szórakoztatására feladta magának azt a kérdést, hogy mikor éri meg a világ a keresztény időszámítás szerinti hatvannegyedik milliárd másodpercet. A felelet egykettőre megvolt: 1934. január 4-én déli 12 óra 46 perc 40 másodperckor... Higgyük el neki... Nagyon érdekes, hogy amint az egyes napok a professzor emlékezetében felbukkantak, ő azokat mind különböző színűeknek látta. A vasárnap arany, a hétfő ezüstszínű, kedd zöld, szerda piros, csütörtök sárga, péntek rózsaszínű, a szombat misztikusan kék. Történelmi adatok olvasásánál az illető szín merült fel előtte. Kolumbus rózsaszínű napon érkezett Amerikába; Wagner kék, Liszt zöld napon született stb. Várkonyi tanár csodálatos adottságának eredménye az volt, hogy nem tudott felejteni. Életének minden egyes napjáról tudta, hogy mi történt akkor. Ennek a képességnek egyszer gyakorlati hasznát is látta egy irodalmi perben. 1923-ban B. M. író plágiumpert indított egy színpadi író ellen, mert állítólag eltulajdonította a témáját. A per rosszra fordult, a plágiumot nem lehetett bizonyítani. Áz író véletlenül találkozik az utcán Várkonyi tanárral és eszébe öt- lik, hogy nini: ő tizenhét év előtt elmondta neki a témát. Emlékszik rá? „Hogyne— feleli Várkonyi —, arról volt szó, hogy az ördög elvesztette a szarvát, feljött a földre, megházasodott és így sikerült a szarvát visszakapnia.” Az író boldogan jelenti be Várkonyit tanúnak. A tárgyalás 1923. május 2-án ment végbe a budapesti büntető járásbíróságon. A Világ 1923. május 5-i száma a következőképpen ad számot a tárgyalásról: A tanú azt vallja, hogy a panaszossal véletlenül találkozott 1906-ban. — Mikor? — kérdi a bíró. —1 1906. június 14-én délután két órakor, a Király utcában. Vizsgáról jövet éppen ebédelni mentem. Tanítványom a vizsgán fényesen játszott. A bíró elképedt és kételkedőén szólt a tanúhoz: — Ön minden eseményre ilyen jól emlékszik? — Igen. Tessék bármely évszámot, hónapot és napot megnevezni s én megmondom, hogy a hét melyik napjára esett. Ha emlékszem a napra, azt is megmondom, hogy mi minden történt akkor. A bíró felírja egy darab papírra: 19.. november21. A tanú: — Csütörtöki nap volt. Csúnya havas eső esett. Kisfiam lázas betegen feküdt; aznap későn értem haza s este mentem le a patikába aszpirinért. A bíró megilletődve bólintott fejével: — Igaz. Csütörtök volt és csúnya havas eső esett. Apámat temettük aznap... A tanú megesketését senki sem kívánta; elhitték, amit vallott... Ráth-Végh István: Magyar kuriózumok (részlet)
