Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-17-18 / 298. szám
1994. december 17-18., szombat-vasárnap Idekint és odabent Képzőművészek küzdelméről a szegénység és a szellemi elnyomás ellen békéscsabai Tevan Kiadó gondozásában 1994 derekán jelent meg Sümegi György és Tóth Piroska szerzőpáros Idekint és odabent című, képzőművészeti beszélgetéseket tartalmazó könyve. Az interjúk a ’70-es évektől napjainkig ívelnek, olyan alkotók vallanak életpályájuk körülményeiről, a múlt megélt küzdelmeiről, a külföldi utazások hatásairól, akik napjainkra elismert művészekké, a magyar és az európai művészet reprezentánsaivá váltak. Vannak köztük, akik elhagyták Magyarországot, s mint beérkezett művészek tértek vissza hazájukba. Valamennyi beszélgetés arról tanúskodik, hogy az alkotók életútja nem volt triumfus, kemény küzdelmet kellett vívniuk a szegénység és a szellemi elnyomás leküzdéséért, ars poeticájuk érvényesítéséért, különösen a múlt egyoldalú kultúrpolitikája miatt. Külföldön sem adták könnyen a sikert, ott is permanens jelenlétre, állhatatosságra volt szükség az érvényesüléshez, művészetük elismertetéséhez. Szerencsésnek tartom azokat az adottságokat, amelyekkel ez a szerzőpáros rendelkezik, s amelynek erényei már az első lapokról megérintettek. Felismerhető a beszélgetésekben a művészek sajátos alkata és stílusa, az interjúkészítők kellő tisztelettel és alázattal közelítettek az alkotókhoz és alkotásaikhoz. A Barcsay Jenővel folytatott beszélgetésből fény derül a művész indulásának rendkívüli nyomorára és mellőztetésére. Anatómiája szinte re- veláció volt, nem csak a magyar művészet, hanem a világ művészete számára is, kilenc nyelvre fordították le, a New York-i, a bécsi, a kínai művészeti akadémián is ebből tanítanak. A Tóth Menyhértről szóló interjú művészetének extremitását, szinte szenvedélyes negligációját, híveinek hódolatát tükrözi. Megismerhetjük a színekről vallott nézetét, miszerint a fehérben minden szín benne van, s a fehéret — mint a szeretet kisugárzását — etikai kategóriának tekinti. Szalay Lajos rajzművészete megújította a magyar grafikát. A ’40-es évek végétől önkéntes emigrációban éveket töltött Párizsban, Argentínában, New York-ban, majd ’84-ben hazatérve, Miskolctapolcán rajzolta meg Énekek éneke rajzsorozatát. A Barta László festőművésszel készült interjúból megtudhatjuk az alkotó Ferenczy Károly iránti tiszteletét, s azt,. hogy ez az ízig-vérig kolorista művész miként építi bele művészetébe római és párizsi ösztöndíjai alatt szerzett tapasztalatait, miként tudja átmenteni tiszta művészetét a múlt rendszer elimináló évtizedein keresztül úgy, mint könyvillusztrátor, színházi díszlettervező és restaurátor. Losonczy Tamás kérdezi: „Lehetséges, hogy egy hatalmas, kék formának vagy egy vörös csíknak, villogó fehér szikrázásnak több értelme van, mint a sok értelmes okoskodásnak?” Az ’50-es, ’60-as években kényszerű hallgatásra ítéltetett, többször kizárták a képzőművészek szövetségéből is. Az interjú ’89-ben készült, a mel- lőztetés kálváriájáról szól. Érdemes még megemlíteni az erdélyi, a kárpátaljai, a szlovákiai és a vajdasági magyar képzőművészetről szóló fejezeteket, azokat a kapcsolódásokat mutatják fel, amelyek a múltban is áthatották az egész magyar művészetet, mondhatni egyetemes hatásuk volt. Az interjúk tanúsága szerint ezek a kapcsolódások a magyarság képzőművészetét fragmati- kussá tévő politikai nehézségek elle- nérc"is kimutathatók. Jónak látnám a határainkon túli magyar képzőművészet reprezentáns alkotásait összegyűjteni, s annak állandó kiállítási helyet adni. Arra biztatom a Tevan Kiadó igazgatóját és a szerzőpárost, hogy folytassák interjúsorozatukat, mert érdemes volna kiadni egy újabb könyvet húsz-harminc ma élő művészről, akik több évtizedes munkásságukkal fontos szerepet vívtak ki mai kultúránkban. Schéner Mihály képzőművész Várkonyi János: Harangláb Játsszunk együtt! Kedves Olvasóink! A Békési Galéria rovatunkban elindított játékunkba egyre többen kapcsolódnak be, több száz megfejtés érkezett címünkre a képzőművészek által feltett kérdésekre. Örömmel számolhatunk be arról, hogy Csuta György Szakadás című festményét szerkesztőségünkben átvette dr. T óth Gyuláné békéscsabai olvasónk, s a jövőhéten már a második szép műalkotás gazdáját sorsolhatjuk ki. A nyeremény Várkonyi János Harangláb című műve. Sorozatunk természetesen folytatódik, ha nem is minden héten — tekintettel arra, hogy bár a képzőművészet igen kedves nekünk, ám más művészeteket, művészeket sem szeretnénk háttérbe szorítani. A válaszaikat továbbra is várjuk, postai levelezőlapon. Címünk: Békési Galéria, Békés Megyei Hírlap Szerkesztősége, 5601 Békéscsaba, pf.: 111. Ne feledjék, a helyes megfejtők között képzőművészeti alkotásokat sorsolunk ki. Veronika kendője (diófa, Székesfehérvár, püspöki bazilika) Istenhit, vallásosság, egyháztörténelem Az emberi és művészi nagyság főbb jegyeit ritkán hordozzuk külsőnkön, mert az a teremtő tehetséggel megáldottak bensőjében lakik és a mások által látható, megmérhető alkotásokban. Az emberek többsége ezért téved gyakran a kortársak megítélésében. Búza Barna szobrász- művészre is elmondható mindez. I / észtőn született 1910-ben, előbb w a zene, majd egyre inkább a szobrászat vonzotta. A Képzőművészeti Főiskolán Szentgyörgyi István tanítványa volt, azután Rómában ösztöndíjas. Köztéri szobrai, portréi, érmei egyaránt a hiteles átéltség és a mívesség mesterfokán kerültek ki ke- * zéből, szerezték meg neki a hazai és nemzetközi elismerést, díjakat, világi és egyházi kitüntetéseket. lőjéből két fiával hazatérő cirénei Simon mögött sem. Mennyire sokatmondó Búza Barna felfogásában ez a cirénei ember, a jelenetsornak Jézus mellett talán legösszetettebb figurája. A fehérvári, keret nélküli jelenetek alakjait, elsősorban is Jézust, ugyanez a felfogás, ez a „szerepértelmezés” alkotta ilyen tisztának, ártatlannak, erősnek, aki a kegyetlen Keresztúton halálra ítélten is képes hatni nem csak híveire és hozzátartozóira, de a római katonákra is. E két sorozaton kívül vettem e kis bemutatóhoz Cortonai Szent Margit egészalakos szobrát, melyet Búza Barna a budapesti Eszter utcai ferences templomba faragott ki, szintén diófából. Itt is az ábrázolt alak szug- gesztív testtartása, ereje, makulátlansága — és szépsége ragadja meg a nézőt, mely erények Mesterünk minden művének meghatározó jegyei. A négy évvel ezelőtti rendszerváltás után, az ismét szabaddá lett hitéletben visszatérhetnek a művészek is a sokáig tilalmas, de mindenképpen nem jó szemmel nézett témához, az istenhit, a vallásosság, az egyháztörténelem témáihoz. Az angyalian szelídnek, jóságosnak ismert Búza Barna még egy rejtett tulajdonságát, bátorságát is el kell árulnunk. O ugyanis az itt bemutatott sorozatait a nehéz 1954—57-es (a fehérvári, keret nélküli stációkat) és a hetvenes— nyolcvanas években (sümegi) készítette. — És református létére, ami lám, szintén rejtve maradhat, ha Istenhez, Jézushoz kötődése ilyen mélyen átélt kapcsolat, amiről a KE- RESZTÚTAK mindenkit meggyőzhetnek. Gergely Mihály Meglepően ritka kivétel az ő életművében a vallásos, egyházi tematika gazdagsága, melyből kiemelkedik a Dunántúl három templomában elhelyezett KERESZTÚT című alkotása. A székesfehérvári Krisztus király templom stációit pirogránitból készítette, az onnan nem messze található püspöki bazilika két-három alakos kompozícióit szabadon faragta ki a kedvelt diófából, hasonlóan Sümeg ferences kegytemplomának Kereszt- útját, de itt már a többalakos jeleneteket azonos méretű (50x50 cm-es) keretbe szerkesztette. Aki ismeri a Biblia négy evangélistájának (Máté, Márk, Lukács, János) leírásaiban Krisztus életútját, különösen annak legtragikusabb utolsó napjának jelenetsorát, az külön is értékeli Búza Barna teljesítményét. A sümegi sorozat első darabján egy (akár isteni, akár prófétikus küldetéstudatú) ártatlan ember áll Pilátus előtt, ereje és büntetlensége tudatában. Ez kíséri végig az egyes jeleneteken, a Golgotáig, a Koponyák hegyéig vezető, a nehéz kereszttel terhelt úton. Amely iszonyatosan súlyos lehetett a vallatói, kínzói által félig már agyongyötörtnek. A Kerésztút Jézusa mégsem szánalmasan elesett. Még a kereszt alatt megroskadva sem. A segítségre melléje parancsolt, a szőBúza Barna Keresztútjai