Békés Megyei Hírlap, 1994. december (49. évfolyam, 284-309. szám)
1994-12-10-11 / 292. szám
BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1994. december 10-11., szombat-vasárnap A Teleki-kastély Gyömrőn. A széki Teleki család — Teleki Mihálynak, Apaffy Mihály erdélyi fejedelem nagyhatalmú főkancellárjának leszármazottai — 1685-ben kapta meg a grófi rangot, és 1697-ben a római szent birodalmi grófságot is elnyerte. — írja Kastélyok, kúriák című kötetében BadáíEde—Jelentős birtokokat bírt már a XVIII. században is Pest, Heves és Nógrád vármegyékben, a kastélyépíttetésekkel mégsem sietett. A Pest megyei Gyömrőn — ahol Teleki Józsefnek 1789-ben 1344 katasztrális hold, Pest megyében összesen 3033 kát. hold birtoka volt— csak a XVIII. század végén építtette a család első, majd 1840 körül második kastélyát. A Gyömrői Teleki-kastély építőmestere: Hild József. A színésszé lett rendező S Az idei színházi évad meglepetése: az Alku előadása a Budapesti Kamaraszínház Shure Színpad nevű stúdiójában. Nem az a meglepetés, hogy Arthur Miller drámája jó - ma is nagyon jó. A váratlan esemény az, hogy Solomont, a 89 éves New York-i becsüst ezúttal maga a rendező, Ruszt József, az 58 éves, többszörös színház- és társulatalapító, Kossuth-díjas rendező alakítja. — Kényszermegoldás — mentegetőzik a rendező. — Solomon szerepére a 79 éves Szabó Sándort kértem fel, ő el is kezdett próbálni, de időközben megbetegedett. A szerepre alkalmas idősebb színészt egyszerűen nem találtam, mert mindenki, aki eljátszhatta volna Solomont, foglalt volt. A premier napja viszont vészesen közeledett és különböző — egyebek közt egyeztetési — okokból a Budapesti Kamaraszínház nem változtathatott műsort. így aztán én vállaltam a feladatot. — Hogyan tudta ilyen gyorsan megtanulni az igen terjedelmes szöveget? — Hevesi Sándor mondása szerint: a színész a szerepét, a rendező a darabot játssza. Én most mindkettőt csinálom egyszerre. —Játszott már korábban is színpadon? Én eddig csak fűmen, epizódszerepben láttam. — Több filmben játszottam apró szerepet, de nem nagyon emlékszem rájuk. Az egyetlen, ami megmaradt bennem, a Soós Mari rendezte Boldogtalan kalap. Főztem egy konyhában, meg történelemre tanítottam a gyereket. Ami a legjobban meglepett engem is: valahol Buenos Aires-ben, egy fesztiválon ment ez a film és én nyertem el a legjobb epizódalakítás díját. —És színházban ? — Rám osztott szerepem csak egyszer volt, a többi beugrása hirtelen megbetegedett színészek helyébe. Az viszont nem is ritkán. Kecskeméten egyszer a VII. Gergelybe ugrottam be, papot játszottam és meg voltam ilietődve attól a ténytől, hogy magával a címszerepet játszó Gábor Miklóssal lehettem egy színpadon. Kis malőr azért történt: színtévesztő vagyok és miközben azt hittem, hogy fekete zoknit húzok (úgysem látszik a reverenda alatt, gondoltam), valójában bordó zoknit vettem fel. És látszott, kivillant a reverenda alól is. Sokat nevettek rajtam a kollégák. A Független Színpadon a Tragédiában az Úr hangja voltam, nem beugrásként, ez eleve rám osztott szerep volt. Mégis, ilyenformán az Alku-beli szerepem sorrendben a második. —Mi következik? — A láthatatlan herceg című Calderon darabot rendezem a Budapesti Kamaraszínházban. Tavasszal mutatjuk be. Remélem,ebbe nem kell beugranom. Barabás Tamás Feke 3 fehéren Mi végre érdemes? Van ebben az országban egy ember, egy festőművész, aki valami egészen rendkívülit alkotott. Falfestmények sorát készítette. Két gyulai templom, a békéscsabai jaminai templom és — ha az előző oldalra pillantanak, olvashatják — legújabban a ráckevei templom mennyezete, falai őrzik keze munkáját. Úgy hírlik, holnap felszentelésre kerülő seccója Európa e századi legnagyobb ilyen alkotása. Amit tett, rendkívüli és akkor még nem beszéltünk táblaképeiről, pedig hát a vásznon és a táblán szerzett magának legelőbb hírnevet, egyetemi adjunktusi, majd docensi, végül hosszas, keserves várakoztatás után egyetemi tanári címet a Képzőművészeti Főiskolán. De Patay László — mert hiszen róla van szó —, nem csak festőnek kiváló, hanem embernek is. Ahol állványt ácsokat magának több hónapos secco-festésre, a helyiek szívükbe zárják. S ha később visszatér, földiként üdvözlik, még azok is, akiknek a művészetért és a' teljességért haragvó érdességéből kijutott egy „csipetnyi”. Hogy miért mondom el mindezt? Nos azért, mert Patay Lászlót a közelmúltban beválasztották a világ legrangosabb * művészeti akadémiájának tagjai közé. O az ötödik magyar, akit e megtiszteltetés ért. Ha most azt gondolják, hogy egy újabb elismerés a többi között, akkor nagyon tévednek. Patay László hazai kitüntetéseinek listája egy 17 évvel ezelőtti Munkácsy- díjból és egy 1983-as érdemes művész címből áll. Az utóbbi 11 évben semmi. Bocsánat, valami azért mégis csak történt. Patayt tavaly felterjesztették Kossuth-díjra. Úgy hírlik, mielőtt a köz- társasági elnök elé került volna a javaslat aláírásra, új név került az övé helyére. Patay László közérzete persze ettől még jó is lehet. Az enyém már kevésbé, s a miénk még annál is rosszabb kell legyen. Mert hát mi végre érdemes itt lelkesedni, dolgozni, akarni, nagyot tenni, maradni? Ebben az értékeit méltatlanul mellőző országban. Árpási Zoltán Kétszázöt éve született Hild József építőmester Apja, Hild János mellett tanult, majd örökébe lépett. 1816-ban Itáliába utazott, s mintegy három évig Milánóban, Firenzében, Nápolyban és Rómában tartózkodott. Hazatérve a legtöbbet foglalkoztatott pesti építőmester lett. Pesten több mint 900 építkezése volt, s ezek közül több száz ma is áll. Klasszicista stílusa nagymértékben hozzájárulta reformkori Pest egész arculatának kialakításához Külön kiemelkedők a mai Roosevelt téren emelt épületei, köztük a II. világháború után lebontott Lloyd palota, a pesti Kereskedők Háza. Utóbb, 1860körül stílusa a romantikus historizmus felé fordult. Munkájának nagy része magán megbízásból adódott, (Gross-ház Károlyi-Trattner- ház Derra-ház Marczibányi-ház). Vidéki kastélyai, hűvösvölgyi nyaralóvillái nemes ízlésű, művész alkotások. Fő művei mégis a rá maradt, vagy rábízott egyházi építkezések voltak. Legjelentősebb ezek között az esztergomi főszékesegyház áttervezése és megépítése 1840-től, legegyénibb az egri székesegyház (1830-1837). Az azóta többször átépített ceglédi református templom szintén az ő alkotása volt, s az ő tervei szerint kezdték építeni a budapesti Bazilikát is. okonánál, Szeniczey Ferenc paksi nagybirtokos házánál minden évben hosszabb időt töltött pihenve Deák Ferenc. Egy ilyen alkalommal történt, hogy József főherceg érkezett Paksra, a helyőrség megszemlélésére. Amikor tudomására jutott, hogy Deák is a városban van, elküldte segédtisztjét Szeniczey házához, azzal az üzenettel, hogy néhány percre meg akarja látogatni az öregurat. Elképzelhető, hogy az egész család nagy izgalommal biztatta a pongyolában lustálkodó vendéget: — Bácsi, de most már aztán öltözzék fel, mert így nem maradhat a főherceg fogadására. Hosszasan bíztatták, amit megúnt végre az öregúr: — Jó, lehet, hogy igazatok van, hozzatok hát egy tál vizet, hadd mossam meg a kezemet. Ez volt a dísz, amellyel a főherceget fogadta. 4 Sok unszolásra egyszer elfogadta Deák egyik barátjának vacsora-meghívását. Nagy öröm támadt ott erre és sokakat vendégül hívtak azzal a dicsekvéssel, hogy ott vacsorázik a haza bölcse is. A vacsora napján a meghívottak mind fél órával előbb érkeztek és hangos éljenzéssel fogadták Deákot, diadallal kísérték a díszhelyre és úgy elkínozták figyelmességükkel, hogy a szerény öregúr rosszul érezte magát. Vacsora közben még fokozódott kényelmetlensége, mert mind többen követelték, hogy felszólaljon. Amikor már sűrűn kiáltozták a „hall- juk-halljuk”-ot, felállt az öregúr és komoly ábrázattal, patetikusan beszélni kezdett: — Uram, uram, tekintetes, nemzetes és vitézlő Szal- mássy Gábor uram, kedves barátunk, vendéglátónk, szállók az úrhoz! — Állok elejbe! — hangzott a szokásos válasz, a vendégek pedig ugyancsak „halljuk”-oztak ismét. Deák bevárta, amíg csönd lett, azután hirtelen a háziasszony felé fordult (aki leginkább kínozta őt apró figyelmességeivel) és a pátoszból egyszerre közömbös, száraz hangba csapott át: — Csak figyelmeztetni akartam, hogy elfogyott a vörösbor! 4 1866-ban Bécsbe utazott Deák Ferenc és mint szerény ember, sem különvonatot, sem szalonkocsit nem vett igénybe, egy másodosztályú fülkében ült. Rajta kívül még egy úr ült a fülkében, aki mindig udvariasan tüzet adott neki, majd sietett bemutatkozni: — Rosenzweig Manó vagyok. Deák azt hitte, hogy útitársa megismerte, tehát csak annyit mondott: örvendek. — A Friedmann és Weis cégnek útazom textilben... elsőrangú cég — folytatta a közlékeny utas. Deák bólintott és hallgatott, de az utitárs tovább ostromolta: — Bécsbe tetszik utazni? — Bécsbe. — Milyen cég, ha szabad tudnom? — Kaiser és König. — És milyen bransban, ha nem vagyok indiszkrét? — Kiegyezésben...-— Hm... értem. Holmi kényszeregyezség. Mindjárt gondoltam, hogy nem valami kóser firma. 4 Deák képviselői választása mindig egészen tiszta volt, egyetlen pohár italba sem került soha. 1872-ben mégis csaknem meghomályo- sodott ez a nimbusz, amikor a pest-belvárosi választásra került a sor. A szavazás időtartama alatt visontai Kovách László hevesmegyei birtokáról érkezett Deákhoz, hogy mint Zöldfa-utcai háztulajdonos, leszavazzon ő is. Beszélgetés közben tréfásan megjegyezte: — Barátságtalan világ van ezen a Pesten! Az ember hét-nyolc mérföldet utazik, hogy leszavazzon a jelöltjére, de az még egy pohár itallal sem kínálja meg. Deák mosolyogva felelt, kiment és a mellékszobából egy pohárkával tért vissza. — Tessék, ne mondd, hogy nem kínáltalak meg! Kovách bizalmatlanul nézegette a gyanús italt, megszagolta és ijedten kiáltott fel: — Urambátyám, hiszen ez tinta! — Az hát — mosolygott Deák —, Deáktól mi egyéb italt várhatsz, mint tintát? 4 A buziási parkban egy ismerős fiatalemberrel találkozott Deák. Megyei tisztviselő volt az illető, német eredetű felesége nagyon tetszett az öregúrnak, mert tökéletesen megtanult magyarul. Mégis séta közben tréfásan kérdezte a fiatalembertől, hogy tőzs- gyökeres magyar létére, hogyan tudott elvenni német lányt. — Hát, urambátyám, utálom a fajtáját és azt gondoltam, ha egyet elveszek belőle, azzal is kevesebb lesz. Az öregúr elgondolkozva, majd felvillanó szemmel fordult hozzá: — Te Ferkó, nem is vagy olyan bolond, amilyennek teszed magad. De ha csakugyan bolond vagy, hát azt kívánom, hogy teljesedjék rajtad a magyar közmondás: egy bolond százat csinál. — Szabad kérdenem, urambátyám, hogyan érti ezt? — Ne kérdezd, hanem csináld! — fejezte be a társalgást Deák Ferenc. (Az összeállítás Dékány András és Sárváry Dezső ,,Mosolygó történelem” című gyűjteményéből való.) Deák Ferenc
