Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-03 / 260. szám
jjltiKfo MEGYEI HÍRLÁPSzuszkának Békéscsabára! Szia Barátnőm! Előre is nagyon sok boldogságot kívánok. Leadjam a dumát, ahogy a nő a vonaton? Pénteken megint leadtam a műsort. Tudod, 15,14, 13, 12 éve ismerem... meg a többi. Hétvégén remélem, megint alakítunk. Én szombaton baromi jól éreztem magam. Tudom, többen kérdezték. U.i.: A kenyeret nem hámozni kell, hanem rágni! Szia, sok puszi: legjobb barátnőd, Nikita Békéscsabáról Fél tőlem kedvesem, én úgy érzem! Mert nem jöttél el múlt pénteken. Azt mondtad, jönnél örökbe, s lám, mi lett belőle. Hiányzol nekem, tudud, mi ez? Talán te nem is érzel ilyet! De azért nem haragszom rád. Sok boldogságot és sok puszit küld neked: Hóvirág H. Csábinak Mezőberénybe Gyönyörű volt... (PUF) Mindig ott vagyok, ahol te, ha nem látsz, akkor is. Közelebb vagyok hozzád, mint gondolnád. Olyan vagy, amilyen vagy!!! Szk. W ORSOWSKY „Sülé” Már lassan három éve, hogy nem találkoztunk. Nagyon sajnálom, hogy akkor véget ért a kapcsolatunk. Tudom, hogy neked van menyasszonyod, de szeretnék veled még egyszer, utoljára találkozni. Üzenj itt a Szívküldiben! „ Szelíd i tó” Tisztelt Olvasóink! Rovatunk változatlanul nagy népszerűségnek örvend, ezért kérjük Önöket, üzeneteiket lehetóíeg tömören, 5—10 kézzel írott sorban fogalmazzák meg. Az ennél hosszabbakat hely hiányában változatlanul nem tudjuk közölni. Nincs módunk a családi ünnepek, születésnapok, névnapok, évfordulók alkalmából küldött jókívánságok továbbítására, szintén a korlátozott lehetó'ségek miatt. Ugyancsak nem vállalkozunk az olyan üzenetek megjelentetésére, amelyek másokat lejáratnak, becsületükben sértenek, vagy rágalmaznak. Ezeknek a gondolatoknak nem a Szívküldiben van a helyük.---------------------------------------------------------1 TARKA OLDAL |-------------------P iaggio Porter, a motorizált puttony Amióta üldözött vad lett a népszerű Barkasokból, hiányzik az olcsó szállítójármű a legkisebb kategóriában. Egy Fiat Ducato vagy egy Volkswagen Transporter sokaknak már túlzás, ha nincs szükségük akkora szállító kapacitásra, és főleg többlet- költségre. Számukra lehet érdekes a Piaggio Porter, ami valójában egy kisautó, raktere ezzel szemben óriási, míg ára elfogadható. A Porter az egyszerű hasznosság jegyében született. A műszerfal bal oldalán látható a kerek sebességjelző, amely mellett még két műszer, a víz- hőfok-visszajelző, valamint az üzemanyagtankban lévő, benzin állását mutató berendezés kapott helyet. Az olajnyomás, a töltés, a távfény és az irányjelző kontrollámpát kapott. A kormányoszlop bal oldalából nő ki a világítás és az irányjelző kombinált kapcsolója, a jobb oldali Rovatunkba elsősorban fiatal, kezdő' tollforgatók irodalmi próbálkozásait várjuk. A legjobb alkotásokból — lehetőségeinkhez mérten — közlünk. A Gyulán élő Rózsa Imre egyáltalán nem tartozik a fitalabb generációhoz. Az immár hetven esztendős férfi 1937 óta „faragott” irodalmi próbálkozásait küldte be szerkesztőségünkhöz. A többszáz oldalt kitevő häta- mas papírhalmazban a lírai és kar az ablaktörlő vezérlését szolgálja. Meglepő módon a hátsó szélvédő fűthető, ablaktörlővel és mosóberendezéssel felszerelt. A fűtés és a szellőzés egyaránt hatékony, a viszonylag nagy belső tér hamar bemelegíthető. A szolid komfortot menet közben feledteti, hogy a kis Piaggio áruszállító jól gyorsul, álló helyzetből 80 km/h sebességre 11 másodperc alatt, 100 km/h tempóra 18 másodperc alatt. A hagyományos l literes, három- hengeres, hengerenként kétsze- lepes, egy vezértengelyes motor 45 lóerős. A legnagyobb sebesség valamivel 115 km/h felett van, ahogy az ebben a kategóriában szokásos, és tulajdonképpen ez biztonsági és komfortszempontból éppen elég. A Porter persze elsősorban nem hosszú távú szállításra való, sokkal inkább városi forgalomra termett. Megdöbbentően kis prózai alkotások (melyek közül —mint azt a címünkre eljutatott újságpéldányok is bizonyítják — néhány nyomdafestéket kapott már) egyaránt megtalálhatók. Természetesen mindegyik „művet” tüzetesen még nem tudtuk kielemezni, ám az eddig olvasottak között számtalan ötletes és főleg humorban bővelkedő írást találtunk, melyek Rózsa Imre szellemi frissességét dicsérik. Ezek bizonyítása véterületen, hat és fél méter átmérőjű körben megfordul, ha parkolni kell, egy kis Polski helyére beáll, és ha forgalmi dugóban valahol marad annyi rés, ahol bőven elfér egy motorkerékpár, ott a Porter is elsurran. Vegyes használat mellett átlagfogyasztása nyolc és kilenc liter közé tehető 100 kilométerenként. Áruszállítóról van szó, ezért a fenti dolgok tulajdonképpen csak a számbaveendő tényezők egyik felét, az emberit teszik ki, hiszen egy Porter vezetőfülkéje munkahely. A másik oldalhoz a raktér és annak kihasználhatósága tartpzik, s a Porter ebből a szempontból szinte hibátlan. Az ülések mögött a fékezéskor esetleg előrecsúszó tárgyaktól rács védi a vezetőt és utasát. A raktér hossza 174 cm, szélessége 127 cm, magassága 165 cm. A két kerékjárati dob valamicskét elvesz a helyből, de nem zavarja a rakodást, és nem nehezíti a szállítandó tárgyak elhelyezését. Ha pakolni kell, tulajdonképpen mindegy, melyik irányból érkezünk az üzlethez, mert a Porter mindkét oldalán és hátul egyaránt széles ajtók nyílnak. A hátsó ajtó emelését gáztöltésű teleszkópok segítik, így lehúzásakor nem kell birkózni. A raktér padlóját, amely nincs igazán mélyen, de a rakodáshoz ideális, könnyen tisztítható műanyag borítás védi. Mindezek igazak a kör- beüveges személyszállító és az ablak nélküli áruszállító változatra egyaránt. Van egy ügyes kis pick up verzió is: a kisautó 710 kg hasznos terhet cipelhet hátul. Az oldafalak természetesen lehajthatok, a plató sík, nincs az útban a kerékdob. — sz — gett, íme a szerző egyik rövid verse így hangzik: Sokatmondó számadatok ‘ Otvenben a hatvani állatvásárban hen ’en kilós süldőért nyolcvan forintot fizetett, majdpedig kilencven napra ítéltetett Száz Márton, nyugalmazott ezredes—milliók okulására történt mindez... A Piaggio Porter a hasznosság jegyében született Pegazus—posta Többszáz oldalból válogathattunk 1994. november 3., csütörtök A megvásárolt gyönyör 2. A grafológus intelmei a férfiakhoz Szomorúnak tűnik az, hogy most már nemcsak a fővárosban, hanem szinte minden nagyobb városban, de különösen a Balaton környékén is egyre több nő találja meg a számítását testének árusításával. Gyakori eset, hogy az ilyen tevékenység bűncselekménnyel társul, hiszen ez a prostitúció melegágya. Egyre több külföldi pénzes ember fordul meg hazánkban, közülük többen igénybe veszik az örömlányok szolgáltatásait. A prostitúció növekedése nem elsősorban a munka- nélküliséggel, az elszegényedéssel függ össze, bár egyesek olyan látszatot keltenek. Ha megvizsgáljuk, hogy ezek a hölgyek milyen rétegből, milyen körből kerülnek ki, akkor azt találjuk, hogy a közvetlen környezetük is hasonló életet él. Láthatjuk tehát, hogy ha egy bizonyos dologra a feltételek kedvezően alakulnak, akkor arra a megfelelő tulajdonságokkal rendelekezők kiválasztódnak. Mik a prostituáltak legfontosabb, illetve legjellemzőbb tulajdonságai? Talán a legjellemzőbb az, hogy náluk az igazi testi és lelki örömök elértéktelenednek. Rendszerint sivár lelkületű- ek, viselkedésük kihívó, a könnyelmű élet kedvelői. Nagyfokú felelőtlenség is jellemzi őket. Az utcai prostituáltaktól csak kissé különböznek azok, akik a különféle bárokban, szórakozóhelyeken „dolgoznak”. Egyesek véleménye szerint az utcalányok foglalkoztatására szükség van, s különféle érveket sorolnak a régi idők tapasztalataira hivatkozva. Megfeledkeznek azonban egy lényeges dologról, arról, hogy a körülmények teljesen megváltoztak. Elegendő, ha csak a nemi úton terjedő betegségeket, különös tekintettel az AIDS-et említjük, mint olyan tényezőt, amely gátat kell, hogy vessen a prostitúciónak. A teendők a fentiekből következnek. Fontos, hogy távol maradjunk a csábítástól, ne kockáztassuk családunk és a környezetünkben élők egészségét és életét. Természetesen vonatkozik ez a prostituáltakra is, mert a veszély náluk is fennáll. A prostitúció károsan hat a személyiségre is, különösen ott, ahol a prostituált családanya. (Vége) dr. Lépold Józsefné GRAFOLÓGUS SZAKÉRTŐ Film a filmről. Jacques Rouffio filmet készít a film szülőapjairól, a Lumiere fivérekről. A történetben szerepel a francia filmkészítés nagy öregje, Charles Pathé. Pathé feleségét Isabelle Gelinas, a testvérpárt pedig Ives Jacques és Ronny Couteure alakítja FEB-fotó Mese gyerekeknek Miért nem tud beszélni az aligátor? Az oroszlán meg a sakál Sok-sok évvel ezelőtt az állatszellemek nagy tanácskozásra gyűltek össze, és azt ajánlották az állatoknak, hogy széledjenek szét szerte a világban. Azóta élnek az állatok különböző helyeken, erdőkben, folyók vizében, tavakban és tengerekben, patakokban és erekben, hegyvidéken és síkságon, barlangok mélyén és egyebütt. Akkortájt az állatok korántsem voltak annyira elővigyázatosak, óvatosak és félénkek, mint manapság, mert azt hitték, jól tudnak védekezni az indiánok, azaz az emberek ellen. Egy indián, akit a felesége vadászni küldött, találkozott egy szép napon egy jókora aligátorral. A szörnyeteg egy laguna parti homok fövenyén sütkérezett. Ő volt akkortájt a világon az egyetlen aligátor. — Ha idejében észrevettelek volna, akkor ütött volna életed utolsó órája! — mondta az aligátor az indiánnak. — A rekkenő hőség elkábított. Ha nem így lenne, már réges-rég apró darabokra téptelek volna. — Hogy képzeled ezt? — kérdezte kíváncsiskodva az indián. — Mi sem egyszerűbb ennél — folytatta az óriáshüllő, és kitátott szájjal közelebb sündörgött a vadászhoz. — Oh, milyen érdekes torkod van, egyenesen csodálatos! — kiáltotta oda neki a ravasz indián. A dicsérő szavak hízelgőén hatottak az aligátorra, erre összecsikordultak szörnyűséges fogai. A vadász hirtelen lehajolt, fölemelt a földről egy éles követ, s hozzávágta a vadállat veszélyes állkapcsához. Az aligátor kínjában, amilyen hosszú volt a nyelve, olyan hosszan kinyújtotta. S amíg a fenevad szédelgett-kóválygott a hatalmas ütéstől, az indián előrántotta vadásztáskájából éles pengéjét, és hirtelen lenyisszantotta a behemót lógó nyelvet. Ettől a naptól fogva az aligátorok nem tudnak beszélni, sőt egyetlen hangot sem ejteni, habár akkora a szájuk, hogy üvöltésük nyomán a teljes folyópart megremegne, (A POPOLUKA INDIÁNOK MESÉJE A MEXIKÓI PARTVIDÉKRŐL) Az oroszlán már régóta haragudott a sakálra, mert a ravasz állat többször is lóvá tette őt. Jól tudta ezt a sakál is, ezért óvakodott attól, hogy az oroszlán szeme elé kerüljön. Egyszer aztán az oroszlán olyan helyen találkozott a sakállal, ahonnan reménytelennek tűnt a menekvése. No, gondolta az oroszlán, most az egyszer végez a sakállal, és többé nem lesz gondja miatta. De nézzük, mi is történt... Egy hatalmas szikla magasodott előttük. A sakál mint a kilőtt nyíl, úgy ugrott fel a szilára, s első mancsaival jól megkapaszkodott a kiálló kövekben és teljes erőből üvöltött az oroszlánra, hogy majd kiszakadt a tüdeje. — Mit csinálsz ott ? — kérdezte az oroszlán. Egy percig csönd volt, majd jött a válasz: — Mit csinálsz, mit csinálsz! — így a sakál. — Hát nem látod, hogy dől ránk a szikla? Már alig birom tartani. Gyere gyorsan, tartsd meg, amíg elugrok valami dorongért, hogy megtámasszam! De siess, mert ha nem érsz vissza időben, ránk dől a szikla és meghalunk. Az oroszlán beleeresztette karmait a szikla repedéseibe, és teljes erőből markolva tartotta. Közben arra gondolt, ha visszatér a sakál, megtámasztják a sziklát, s ő nyomban elkapja ellenfelét. S csak tartotta, tartotta a hatalmas sziklát. A sakál meg ezalatt kereket oldott. Az oroszlán pedig még mindig tartja a sziklát, ha meg nem unta. ,. A ravasz indián lenyisszantotta a behemót lógó nyelvet
