Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)

1994-11-03 / 260. szám

1994. november 3., csütörtök CSALÁDI OLDAL .BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Érdekességek Elpusztíthatatlan. Egy gyakorlatilag elpusz­títhatatlan mikroba, ame­lyet az alfalfa gyökerében találtak, számos növényt megvéd a betegségektől, és szükségtelenné teszi növényvédő szerek alkal­mazását. A felfedezést Jo Handelsman, a wisconcini egyetem biológiapro­fesszora jelentette be. Handelsman elmondta, hogy a mikroba kiszáradá­sát követően, illetve száz Celsius-fok körüli hőmér­sékleten forralva is életké­pes marad, s ez kiválóan alkalmassá teszi kereske­delmi felhasználásra. A várható növényi termés mintegy felét világszerte tönkreteszik a különböző betegségek. Az új mikro­ba, amelyet Bacillus cere- us UW85-nek neveznek, elpusztítja a betegségoko­zó baktériumokat és víru­sokat a paradicsom, a hagyma, az uborka és a szója gyökereiben, és né­mi védelmet nyújt a rozs­nak is — írja az AP. A mikroba hatása annak kö­szönhető, hogy három ter­mészetes antibiotikumot termel. Az egyik teljesen különbözik minden eddig ismert antibiotikumtól. Vannak már bizonyítékok arra is, hogy az új mikroba emberi egészségre ártal­mas baktériumokat is ké­pes elpusztítani. Víztisztító. A víz a leg­fontosabb élelmiszerünk. Napjainkban az ipari léte­sítményekből sok százezer vegyi anyag kerül a vizek­be. A szigorú előírások el­lenére a fejlett országok ivóvízminősége egyre rosszabb. A szaporodó víz­szűrő készülékek képesek ugyan kiszűrni a vízből a káros vegyületek nagy ré­szét, de figyelmen kívül marad a víz információ- hordozó képesssége. Ezért olyan készülékre van szük­ség, amely ezeket is képes megszüntetni. Mindezt Jo­hann Grander találmánya tette lehetővé. Az általa konstruált készülék nem csupán a negatív hatásokat semlegesíti, de pozitív in­formációkat is „közöl” a vízzel. Külön előnye, hogy nemcsak használójuk egészségügyi panaszai szűnnek meg, hanem a víz­vezetékekben lerakodott vízkő is feloldódik. A halálos örökség A diagnózis: defektes gén, mellrákveszély. Terápia: mindkét mell teljes amputáci- ója. Egy tudományos­fantasztikus regény horrorje­lenetéről lenne szó? Koránt­sem. Németországban ez év elején egy fiatal nő miután anyja és két nővére mellrák­ban betegedett meg, az operá­ció mellett döntött. A plaszti­kai sebészet segítségével új melleket kapott. A páciensnő elégedett az eredménnyel, s most abban reménykedik, hogy ezzel legyőzte a génjei­ben hordozott halálos öröksé­get. Heidelbergben egy rákku­tatási program keretében tör­tént vizsgálata után ugyanis közölték vele a kutatók, hogy egy anyjától örökölt, mellrá­kot okozó gén hordozója, vagyis 90%-os „esélye” van arra, hogy 70. életévéig mell­rákban betegszik meg. A belátható jövőben már a születésnél tudni fogjuk, mi­ben halunk majd meg? Min­denesetre már régóta foglal­koznak azzal — mindenekelőtt amerikai — kutatók, hogy az örökölt „anyag” elemzésével megta­A DNS-fonál öröklési infor­mációja alakítja ki testünket, személyiségünket lálják azokat az öröklött hibá­kat, melyek a betegségek ki­alakulásához vezetnek, s idő­ben korrigálják őket. Ezt a tu­dást már a magzati állapotban is alkalmazni lehet, s ezzel egy ismeretlen terület nyílna meg a rákkutatás előtt. A mellrák a nők retteget betegsége A kutatások mai stádiuma szerint a géntesztnek csak ak­kor van értelme, ha fennáll a gyanú valamilyen betegség öröklésére, s ha pontos adatok­kal rendelkezünk egész csalá­dunkra vonatkozóan. A bécsi molekulárbiológiai professzor, dr. Christine Mannhalter sze­rint: „A génanalízis általános vizsgálati módszerként még nem jöhet szóba. Meg tudjuk állapítani például, hogy valaki később Alzheimer-kórban fog szenvedni, de egyelőre még nem sok mindent tudunk tenni ellene. A diagnózis sok eset­ben jóval fejlettebb, mint a te­rápia.” Még az sem mondható megélőre 100%-os biztonság­gal, hogy egy mellrákgén hor­dozója (ez egyébként csak a betegek 5%-át érinti), maga va­lóban tumoros beteg lesz-e, mi­vel a sejtek természetellenes burjánzásához még számtalan egyéb faktor is hozzájárul. Az analízist nagyon korán el kell végezni, s igen drága. Ugyanis egyetlen érintett gén részletén is hetekig kell dol­gozni. Professzor Mannhalter: „Mindenesetre ez a módszer bizonyos betegségeknél, ami­lyen például az anyagcsereza­var, lehetővé teszi a korai di­agnózist, s az optimális terápia kidolgozását. Ezzel hosszan tartó szenvedéseket előz­hetünk meg.” Néhány példa azokra az ese­tekre, ahol a génanalízis alkal­mazható: 1. Vastagbél-daganat: ugyanabban a stádiumban rosszabb kilátásai vannak an­nak a betegnek, akinek a 18-as kromoszómáján elváltozások tapasztalhatók. Ennek a tudás­nak a birtokában olyan terápiát alkalmazhatnak, mely kifeje­zetten erre a területre koncent­rál. 2. Leukémia: a leukémiák bizonyos típusánál már tud­juk, milyen génrészlet sérült, s ennek a részletnek a megfi­gyelésével pontosan kontrol­lálható a kezelés menete. 3. Csontvelő-transzplantá­ció: a génanalízis módszerével kiválaszthatják a megfelelő donort, s így a komplikációkat csökkenthetik. Már 7 nappal az operáció után megállapít­ható, hogy a fogadó szervezet hogyan reagál a donor csont­velőjére, illetve, hogy milyen további intézkedésekre van szükség. A géntechnikához fűzött, az eddig gyógyíthatatlan beteg­ségek gyógyítására vonatkozó remények még korántsem tel­jesedtek be. A kezelési esélyek javulására vonatkozók azon­ban már igen. Mi a génanalízis? Örökölt hajlamaink a kromo­szómákban tárolódnak. Az anyától és apától kapott kromo­szómapárok a sejtmagokban ta­lálhatók és tartalmazzák mind­azon információkat — szemünk színétől temperamen­tumunkig —, amelyek olyan egyedivé tesznek minket. Az információkat a DNS hordozza, egy méternyi hosszúságú fonal, mely milliárd részecskéből áll. A gének ennek a DNS-fonálnak a szakaszai. Éppen ezeket a sza­kaszokat kell megvizsgálni ak­kor, ha a hosszú informá- cióláncba valami hiba csúszott. Egy eltolódott, megtört részecs­ke is súlyos betegséget okozhat. A génanalízis során ilyen defek­tusok után kutatnak, ezeket te­szik láthatóvá. Egy meghatáro­zott hibára azonban csak akkor bukkanhatnak rá, ha már előre tudják, a 23 kromoszómapár közül melyik az érintett. (A Neue Kronen Zeitungból fordította: Stummer Andrea) Rákos sejtek örökölt anya­gunk fals információjának útján is létrejöhetnek Hétköznapi perpatvaraink A jogász válaszol Veszélyes játék a dominó Az ingatlanpiacon egyre gyakrabban fordul elő az úgyneve­zett láncolatos adásvétel, amikor A meg szeretné venni B lakását, B is tovább kíván költözni C lakásába, de ahhoz, hogy a sokszoros cserék lebonyolódjanak, idő kell. A szerző­dő felek, hogy megnyugtassák egymást szándékaik komoly­ságáról, foglalót tesznek le, vagy a szerződéskötés napján a vételár egy részét kifizetik készpénzben, vételár-előlegként. A minap is jogvita támadt egyik ügyfelem és két szerződő partnere között. Ügyfelem a „lánc” közepén szerepelt, mint B, aki A-nak adta volna el lakását. A szerződés szerint A vételár-előleg címén átadott B-nek 500 000 forintot. Eköz­ben ügyfelem is tovább tárgyalt C lakásának megvételéről és meg is kötötték a szerződést. C biztos akart lenni a dolgában, ezért foglalóként 600 000 forintot kért ügyfelemtől. Két nap múlva azonban C visszalépett, mert a megpályázott vidéki állást nem kapta meg, és úgy döntöttek, hogy Pesten marad­nak. A 600 000 forintot pedig természetesen hajlandók visszaadni B-nek... Egyetemi éveimben az egyik rettegett vizsgakérdés a vételár-előleg és a foglaló közötti különbség pontos megha­tározása és eltérő jogi következményeinek a felsorolása volt. Ma már hálás vagyok ennek a vizsgának és szegedi pro­fesszoraimnak, mert bizony az ilyen láncolatos adás-vételek kibogozása, a visszakért „babaruhák” ügyeinek tisztázása nem könnyű jogi feladat. Ha valaki visszalép, a dominóelv érvényesül: meghiúsul mindegyik fél szerződése. B-jelű ügyfelemnek az 500 000 forintot vissza kell adnia A-nak, mivel az írásbeli szerződésben kifejezetten előlegként hatá­rozták meg a lakásvételre kifizetett összeget. C viszont foglalót kért, amiről tudni kell: ez olyan „jogintézmény”, amely csakis érvényes szerződéshez kötődik. Ha érvényte­len a szerződés, akkor érvénytelenné válik a biztosítására kötött foglaló is. Másként alakul a foglaló sorsa, ha a szerződést teljesítik és másként, ha meghiúsul. A szerződés teljesítése esetén a foglalót a vételárba be kell számítani, ha viszont nem alkalmas a beszámításra—mert nem pénz, hanem mondjuk ékszer, autó, stb. — akkor visszajár eredeti tulajdonosának. Amennyiben a szerződés teljesítése meghiúsul, szigorú szankciók lépnek életbe. Ha az a felelős, aki adta—elveszíti a foglalót; ha az, aki kapta—kétszeresen köteles visszafizet­ni. Ügyfelem történetesen C hibájából nem tudott a lefoglaló- zott lakásába beköltözni és egyben teljesíteni az A-val kötött szerződést, tehát a „matematikai képlet” szerint C a 600 000 forint foglaló kétszeresét köteles visszafizetni ügyfelemnek, akinek ezzel több lett ugyan a pénze, de nem lett lakása. dr. Lajer Erika Szexuális féltékenység Szerelemféltésből ölni is ké­pesek a férfiak, a nők viszont gyakran megbocsátják a félre­lépést. A michigani egyetem elemzése szerint a féltékeny­séget, a dühöt és az agressziót a partner szexuális elégedetlen­sége hívja elő az erősebbik nem képviselőiben. A nők vi­szont mindaddig szemet huny­nak, amíg a férfi bele nem sze­ret alkalmi partnerébe. David Buss pszichológus és kollégái hatszáz holland, né­met és amerikai férfit és nőt kérdeztek meg a hűtlenségről. Az amerikai férfiak 60, vi­szont a nőknek csak 17 száza­léka kevésbé elnéző, ha csu­pán kapcsolat nélküli szexuá­lis félrelépés történt. A néme­teknél és hollandoknál nem ekkora a különbség a két nem között: mindkét fél jobban to­lerálja a félrelépést. A kérdés­re, hogy hány szerelmi partne­re van egy embernek az élet­ben, a nők 4-5-öt vallottak be, míg a férfiak átlagban 18-at. Ferenczy Europress Nyugdíjasoknak 100 Démász-nyugdíjason segített a kuratórium Ismétló'dő találkozások Családias hangulat ínycsiklandozó illat lengi körül a békéscsabai Démász Rt. székház ebédlőjét, ahol Kiss Károly „mesterszakács” főzi, közel száz nyugdíjas tár­sának a finom lábszárpörköl­tet. Már évtizedes hagyo­mány, hogy minden évben a kora őszi hónapokban az Áramszolgáltató Rt. szeretet­tel meghívja nyugdíjasait ba­ráti találkozóra. Nagy ese­mény ez a nyugdíjas emberek életében, hiszen találkoznak azokkal, akikkel több évtize­des munka, barátság és az ál­landó egymásrautaltság, az éj­jel-nappal, esőben, hóban végzett munka, a mindenna­pok kötelessége kötött össze. A találkozónak kialakult menetrendje van; Uhrin Mi­hály szb-elnök üdvözli a meg­jelenteket. Megemlékszik azokról, akik már sajnos nem lehetnek itt. Az rt. gazdasági eredményeiről, a várható vál­tozásokról Kelemen Sándor üzletigazgató tart rövid tájé­koztatót, mely képet ad a vál­lalat jelenlegi helyzetéről. Ezután szeretettel köszönti a legidősebbeket; Vidó Pista bácsit, aki 89 éves volt szep­temberben, mint gyulai kiren­deltségvezető ment nyugdíj­ba, és Drienyovszki János bá­csit, aki 89 éves lesz decem­berben. Hosszú, boldog nyug­díjas éveket kíván az „ifjú” nyugdíjasoknak, akik az el­múlt évi találkozó óta mentek nyugdíjba. A lelki és szellemi táplálék után kezdetét veszi a gasztro­nómiai élvezet. A vacsora be­fejezésével kis csoportok ala­kulnak, ahol előkerülnek a családi fényképek — termé­szetesen az unokák, déduno­kák képei vannak többségben. Itt-ott derültség jelzi, hogy na­gyon jól érzik magukat. Az rt.-nek szociális ügyekre elkülönített alapítványa van. A kuratórium helyi elnöke, Uhrin Mihály tájékoztat, hogy a múlt évben 100 nyugdíjas társuknak tudtak segíteni. De figyelemmel követik az év fo­lyamán sorsuk alakulását, és ha bármi baj van, a vállalat segít. Kedves figyelmesség, hogy a születésnapokon felkö- szöntik a kerek évfordulót ün­neplő nyugdíjasokat. Kelemen Éva, Békéscsaba Épp túl van a nagy vacsorán a 2. számú nyugdíjasklub Gyo- maendrődön. Évente szokott ilyen nagy rendezvényük len­ni, amin most is 160 személy vett részt, a tagok és hozzátar­tozók alig fértek be a Körös étterembe. A klub egész évben gyűjti rá a pénzt, tagdíjból és egyéb pénzes dolgokból, hogy a vacsora a tagságnak ingye­nes legyen, csak a kísérők fi­zessenek. — Ezzel már majdnem min­den programunkat teljesítettük — mondja Gellai András klub­vezető—, csak a karácsonyi ün­nepség van hátra. Az is nagysza­bású lesz, olyan mint máskor. Saját énekkarunk és szólistáink lépnek föl. Mivel ez évbúcsú is egyben, mindig sok vidámság­gal zajlik le. Az idén 11. évét betöltő klub tagsága 140 fő körül mozog, mert bár több mint tízen az idén is az örök klub mezejére léptek, ugyanannyi új tag jött he­lyettük. Áz utánpótlás között van pedagógus, postás, keres­kedő, téeszes stb. így kerek a világ és érdekes a társaság, amelyhez ragaszkodnak az idős emberek. Nem véletlenül: ott­hon érzik magukat a heti klub­napok családias hangulatában. — Hogy ez mitől van? így alakult ki, gondolom a közvet­lenség, az egymás iránti érdek­lődés és figyelem tette és teszi ilyen vonzóvá a társaságot. Vass Márta

Next

/
Thumbnails
Contents