Békés Megyei Hírlap, 1994. november (49. évfolyam, 258-283. szám)
1994-11-12-13 / 268. szám
Nők a történelem viharában „A suszter maradjon a kaptafánál” Jung Chang Vadhattyúk című regénye igazi bestseller a nemzetközi könyvpiacon. Családregény és történelem, kalandos életút, és Mao Kínájáról hull le a lepel. Az írónő ösztöndíjasként jutott ki Angliába, ahonnan többé nem ment haza — csak látogatóba. (6. oldal) A Mikroszkóp Színpadon az elmúlt héten mutatták be Mindenki mindenkivel címmel, Sas József rendezésében az új, koalíciós kabarét, amely nagy siker. A bemutató után megkérdeztük a békéscsabai születésű Sas Józseftől, hogy ő kivel nem, és hogy átvenné-e valamelyik politikus szerepét? (7. oldal) Olvasóink keddi találkozóját Horn Gyulával akár egy szocreál történetnek is lehetne tekinteni, amikor a nagy ember „leereszkedik” az egyszerű nép képviselőihez. Ám a történet mégsem egészen szocreálos. Mert gondoljanak csak bele, az ötvenes vagy a hatvanas évek közepén—de mondhatnánk a nyolcvanast is — egy lap játékot hirdet olvasóinak: ugyan saccolják meg, ki lesz az ország miniszterelnöke úgy három hónap múlva! A szerkesztőség aligha tudta volna megszámlálni a szavazatokat, mert röpült volna idejekorán mindenki, főszerkesztőstől, gyakornokostól, még a felhívás megjelenésének napján. S ha véletlenül mégsem röpül, vajon hány miniszterelnök vállalt volna, egy megyei lap nevében beígért kézfogást a szerkesztőség által kisorsolt — nem a párt vagy állambiztonság által kiválasztott —huszonöt olvasóval? Nem sok. Gyanítom, az utóbbi közel ötven évben senki. T alán ami tavaszi szavazásunkon helyezést elértek: a Kuncze, a Boross, meg a Torgyán, ám Tor- gyán másért, mint Kuncze és Boross. De hát ugye ez már nem a szocreál. S mint egy nem szocreál történet szereplői, a felsoroltak és a korábban hivatalban lévők közül hányán viselték volna el, hogy nyilvánosan legyu- lázzák (lejóskázzák, legáborozzák vagy le- péterezzék) őket. Mert bizony kedden délután ez is megtörtént a Parlamentben: Samu László, békéscsabai olvasónk — nyilván egy régi ismeretség okán, rosszul bemért távolságtartással (pontosabban: távolság nem tartással) — így kezdte kérdését: „Miniszterelnök Úr! Szívem szerint most azt mondanám: Kedves<}yula!” Horn nem állt föl, nem sértődött meg, nem vágott oda, mosolyogva csak ennyit mondott: „Nyugodtan”; és maradt mindenkinek — Samu László kivételével — Miniszterelnök Úr. De hát ez természetes, mert mind a huszonötén innen Békésből „A miniszterelnökkel” találkozni utaztunk fel a Parlamentbe. A találkozás időpontját — igazodva Horn Gyula zsúfolt programjához — kedden délután fél négyben határozta meg a miniszter- elnöki hivatal. Előre jelezték: negyed óra jut a programra, amibe mindössze az üdvözlés és néhány kérdés fér bele, jószerével tehát csak az a bizonyos kézfogás. Megértő válaszunkért cserébe vállalták, hogy a találkozó után megmutatják a Parlamentet. Háromkor már ott toporogtunk a hideg dunai szélben az Országház XVII. kapujánál. Korán érkeztünk, tudtuk a biztonsági ellenőrzés időt vesz el. Az emeleten a kormány egyik tárgyalótermében vártuk a kormányfőt. Amikor a terembe lépett, taps köszöntötte. Rövid üdvözlés után a nem éppen szálfa termetű Samu László megyei termékekből összeállított ajándékkosarat adott át neki a csoport nevében. A miniszterelnököt alighanem jobban lenyűgözhette az átadó termete, mint az ajándékkosár, mert megjegyezte: végre, egy nálam alacsonyabb ember! Az egyre oldottabb légkörben záporoztak a kérdések. Mikor érezzük, hogy elindult valami, mikor lesz jobb nekünk?—tudakolta egyik olvasónk. A miniszterelnök szerint a választási ígéreteknek megfelelően 1994. és 1995. az ország rendbetételének időszaka lesz, de kilencvenhattól lassú javulásra lehet számítani. Horn Gyula ugyanakkor a legfontosabbnak az emberek türelmét tartotta, mert anélkül nem tudják a programjukat megvalósítani. A következő kérdés azt firtatta, Svájc mintájára semlegessé válhat-e Magyaror- „Szeretnék mindenkitől személyesen elköszönni" — közölte határozottan Horn Gyula, szág? A kormányfő szerint a társadalom Elindult, hogy kezet fogjon olvasóinkkal. A rend felborult. Valahonnan egy toll is előkerült és a kormányfő a meglehetősen megosztott ebben a kérdés- békésiek gyűrűjében autogramot osztogatott. Képünkön épp a békéscsabai Mezei Péternének Fotó: Kovács Erzsébet Horn Gyulánál a Parlamentben ben, sokan a NATO-hoz való csatlakozásban látják biztonságunk garanciáját. Ezért, ha a tárgyalások befejeződnek a NATO-val, a tagságról népszavazásnak kell döntenie. Más kérdésekre válaszolva a miniszterelnök elmondta, fokozott figyelmet fordítanák az ifjúságra és fellépnek a korrupció ellen, bár ez utóbbi a kormány legnehezebb feladata. Az előző ciklusban egyesek visszaélve a hatalommal és kapcsolataikkal, mérhetetlenül erkölcstelenek voltak. Például kitöltetlen bankcsekkekkel mentek árverésre és jutottak hozzá vagyonokhoz. Ott aztán maguk írták be a csekkre az összeget, mert a bankkal való viszonyuk miatt ezt megtehették. Közben azért ügyeltek arra: mélyen etikátlan lépéseikkel ne ütközzenek jogszabályba. Erkölcsi vétségek és összefonódások miatt sajnos senkit nem lehet jogilag felelősségre vonni. Szeretnék viszont elérni, hogy a gazdaság és a politika a jövőben ne fonódjon össze, hogy a két koalíciós párt képviselői ne járhassanak ki maguknak vagyonokat úgy, ahogy azt az előző kormány hívei tették. Egyik olvasónk a keleti országrész hátrányos helyzetét és az itteni alacsony bérszínvonalat tette szóvá. Hóm Gyula osztotta a felszólaló aggodalmát, maga is úgy vélte: folyamatosan nő az ország keleti és nyugati része közötti különbség. Békéscsabán, Békés megyén — mondta — sokat segíthet a mező- gazdaság talpra állítása. Nem véletlen, hogy a mezőgazdaság az egyetlen olyan terület, ahol ’94-ben és ’95-re növelik a támogatást. Bevezették a garantált felvásárlási árakat, vámokat léptettek életbe a hazai agrártermelés védelmében, végül katasztrófaalapot akarnak felállítani az aszály és más természeti csapás okozta károk ellensúlyozására. A déli autópályáról érdeklődő kérdésre válaszolva Hóm Gyula elmondta, hogy óriási viták folynak róla. A kormány szerint kulcs- fontosságú lenne az építkezés, mert sokat jelentene a déli országrész számára. Ugyanakkor egyelőre nem időszerű új híd építése Tiszaugnál, mert a mostani, gyakori torlódást okozó közúti-vasúti hidat két éve újították fel 300 millió forintért, s vannak olyan folyó menti települések, ahonnan tíz kilométereket kell utazni — további Tisza-hidak híján—ha át akarnak kelni a folyón. Végül a magyar—román határon nyitandó átkelőhelyekről szólt a miniszterelnök. Megtudtuk, a kérdésről a jövő héten folytatódnak a szakértői tárgyalások. Úgy tűnik a román fél részéről is elhárultak az új határátkelőhelyek nyitása előli pénzügyi akadályok—-hallottuk Horn Gyulától. A találkozó huszonötödik percében jártunk. Jóval túllépve a protokoll szabta időt, elérkezett a zárszó pillanata. Csakhogy az elmaradt, mert Horn Gyula belefojtotta az elnökbe, e sorok írójába a szót. Felállt és határozottan közölte: „szeretnék mindenkitől személyesen elköszönni.” És elindult, hogy kezet fogjon olvasóinkkal. A rend felborult: körbevették a miniszterelnököt, valahonnan egy toll is került, és a békésiek gyűrűjében a kormányfő autogramot osztogatott. Kedves percek voltak ezek, de súlyosak is, mert — a múló idő miatt — veszélyeztetve láttuk a csoportképet. (Otthon kihagyva a hely a másnapi lap címoldalán a négyhasábos felvétel számára!) Hóm Gyula végül a találkozás 35. percében a csoportképre is rábólintott. Nos, ez történt 1994. november 8-án délután fél négy és négy óra öt perc között a Parlamentben, hét hónappal azután, hogy szavazó olvasóink többsége úgy vélte, a választásokat követően Horn Gyula lesz az ország miniszterelnöke. Árpási Zoltán
