Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-01-02 / 232. szám
1994. október 1-2., szombat-vasárnap EXKLUZÍV Béla Vali Eső fénylik a Parlament tornyain. A VI-os kapu bejárata előtt kiskatona szorongatja a fegyverét. Tiszttársa megnézi az igazolványunkat, átvilágítják a táskáinkat, aztán fotós kollegámmal mehetünk be, az ország házába... Délelőtt fél tizenegy, plenáris ülés van. A folyosókon zsongás, beszélgető politikusok, félrevonulva újságot böngészők, célirányosan sietők. „Nem vettem új ruhát, csak egy inget...” Az ülésterem félig üres. Ki tudja, melyik képviselőnk hol múlatja ilyenkor az idejét? A Tor- gyán házaspár mindenesetre a helyén ül, Lukovics Éva békéscsabai képviselőnő pedig éppen a szomszédjával konzultál. A miniszteri bársonyszékekben mindössze négyen ülnek. Súlytalanul kalandoznak a gondolataim. Torgyán Józsefné Cseh Mária elegáns homokszínű kosztümöt visel fehér blúzzal. A padsorokban ülők kivétel nélkül újságot olvasnak. Ki Népszavát, ki a Blikket. Egy középkorú férti a Békés Megyei Hírlap sportrovatát. Nem me- gyénkbeli, ez biztos. Kisétálok a sajtópáholyból, s a bársonyfüggöny mögül kilépve egyenesen Dr. Simon Imrébe, a területi listán bejutott parlamenti MSZP-s képviselőbe ütközők. A Békéscsabán élő honatya őzbama öltönyt visel, vékonycsíkos drapp inggel, élénk színű nyakkendővel. Egy vékony, fekete ruhás hölggyel beszélget. Bemutat minket egymásnak.Lakos Éva szociológus Békéscsabán született, ott is élt 18 éves koráig. Simon Imrével leülünk, „csak úgy”, egyszerűen beszélgetni. Arról például: hogy érzi magát, milyen a közérzete a Tisztelt Házban? — Nem egészen egy hónap telt el, amióta megkezdődött a parlamenti munkánk. Melyikre kíváncsi? Arra, ami a frakcióban zajlik, vagy arra, ami az ülésteremben? Persze a kettő szorosan összefügg. Tóth Károly kollegámmal például már nyolc-kilenc módosító javaslatot benyújtottunk. Van esély arra, hogy egy pár be is kerüljön a parlament elé. — Nagyon zavar, hogy alig látok itt néhány képviselőt. Azt gondoltam, megszűnik a korábbi lezserség. Hiszen mit lát a nagyközönség? Lézengenek a padsorokban és olvasnak. Még ahhoz sincs türelmük, hogy egymás felszólalását meghallgassák. — Az elmúlt négy év alatt magam is hallottam a zsörtölő- déseket. De a gyakorlatban kipróbálva, reggel 9-től este 8- ig, 9-ig itt ülni és végighallgatni egymás ismétlődő felszólalását? Mit mondjak? Nem a legfelemelőbb érzés. De azt is tudni kell, hogy az érdemi munka nagy része nem az ülésteremben, a televízió előtt zajlik. A tévé előtt mindenki azt látja, hogy vannak notórius szereplők. Van például olyan ellenzéki képviselő, aki a rádió szerint összesen már négy órát beszélt a szűk egy hónap alatt, míg a kormány együttvéve is alig hármat. Amikor az általános vita zajlik, akkor lobbizunk, mert máskor nincs rá idő. A hét három napját itt töltjük, a maradék napokon fogadóórákat tartunk. Parlamenti — Térjünk át egy kicsit könnyedebb témára. Mondja, amióta országgyűlési képviselő,frissítette-e a ruhatárát? — Nem vettem új ruhát, — ha erre gondol —, mindössze egy inget. Azt is azért, mert — Még minden az újdonság erejével hat, ami körülvesz. Nekem még a fővárossal is ismerkednem kell. No és aparla- menti munkastílus számomra teljesen idegen. — Mondja, milyen érzés az a pesti éttermek nagyon drágák. — Mi volt országgyűlési képviselőként a legnagyobb élménye? — Gondolom, nem csak én érzem ezt, de a legmeghatóbb az eskütétel volt. A képviselő- társaim többsége nemigen gondolhatta pár évvel ezelőtt, hogy egyszer majd a parlamentben formálhatja a politikát. Magyar Bálint és Hódosán Róza érkezika parlamenti ülésre egyszer egy nappal tovább fenn kellett maradnunk, s már nem volt tiszta... Mindenesetre legutóbb két évvel ezelőtt vásároltam öltönyt. Előbb- utóbb sor kerül tehát az újításra, de ez nem elsősorban a parlamenti szereplés miatt lesz. — Ki lehet jönni a képviselői tiszteletdíjból? — Szűkösen... —Megtudhatjuk, hogy az országgyűlési képviselők mennyi pénzből gazdálkodnak? — A képviselői tiszteletdíj nettó 36 ezer forint. Ez az alapdíj. Ha valaki bizottsági elnök, vagy tag, még 18 ezret kap, ezenkívül költségtérítést, amiből az utazást, ellátást és az albérletet fizetjük... „Nekem a fővárossal is ismerkednem kell...” A folyosón továbbra is nagy a nyüzsgés. Az MDF-es Szabó Iván és Zsigmond Attila egymást győzködik valamiről. Jeszenszky Géza kopott aktatáskával a kezében elsiet valahova. Dr. Simon Imre megszervezi, hogy Matuska Sándorral beszélgethessek. Matuska Sándort Szeghalom egyéni választókerületében választották képviselővé. Matuska úr világoszöld öltönyt visel, vékonycsíkos inggel és bordó nyakkendővel. — Hagy érzi magát, mint honatya? ülésteremben azt látni, hogy alig-alig hallgatják meg egymást, hogy sokszor szinte kiürülnek a padsorok ? —- A rosszallást nem veszem magamra, én mindig kitartok. Bár azt is el kell hogy mondjam, sokszor olyan témát tárgyalnak, ami idegen nekem, mert nem értek hozzá. Ilyen esetben valóban úgy érzi az ember, hogy feleslegesen tartózkodik a teremben. Ilyenkor intéz el egy-két fontos ü- gyet. A folyosón rengeteg befolyásos ember megtalálható. Persze, ha az én szakterületemről, a mezőgazdaságról van szó, akkor biztos, hogy minden percet benn töltök és minden szót megfigyelek. — A családja hogyan viseli a képviselőséggel járó többlet- munkát? — Nehezen. Dehát vállaltuk. A feleségem egyedül van otthon, a gyerekek kirepültek, egyetemre, középiskolába járnak. — Változott-e a ruhatára, amióta az ország házában vannak kötelezettségei? — Nem túl sokat. Az kétségtelen, hogy azóta öltönyben illik járni. Amíg termelő voltam, ez nem volt követelmény. Most jobban odafigyeled erre. —Hol szokott ebédelni ? — Ezt a gondot a legváltozatosabb módon oldom meg. Tudja, egy vidéki embernek „Azt hittem ez valami magasztos dolog...” A képviselők feje fölött egy emelettel, a galéria egyik szegletében újságírók csapata dolgozik. Zakatolnak a telexgépek, s vannak akik gépírónak diktálják az anyagot, miközben figyelik a monitort, mi történik az ülésteremben. Fentről még áttekinthetőbb a terem. Ha jól látom, Kuncze Gábor a Népszabadságot olvassa. Feláll a helyéről Koltay Zsoltné, Békés város képviselője. Koltayné fehér nadrágot és fekete blézert visel. Ót is sikerül pár perces beszélgetésre bírni. — Egy hölgy jobban odafigyel, milyen legyen a megjelenése. Felújította a ruhatárát mostanában? — Mindössze ezt a nadrágot és ezt a fekete kiskabátot vettem, ami rajtam van — mondja— A frizurája előnyére változott... — Kevés az időnk. Olyan hajviseletet kellett kitalálni, amivel nincs sok gond. — Hogy bírja a feljárással járó gyűrődést? — Nagyon szeretem az otthonomat és nehezen élem meg, hogy napokat kell itt töltenem. A férjem megértő, ahol lehet segít, szervezi a programjaimat, az otthoni ügyeimet, mégis nehéz, mert a munkánkat alkotóbbnak gondoltam. Tevékeny alkat vagyok, itt meg naphosszat ülünk és még este nyolckor, kilenckor is frakcióülésen kell részt- vennünk. Mielőtt beültem volna a parlamenti székbe, azt hittem ez valami magasztos dolog. De úgy tűnik, még magunkkal szemben is türelmetlenek vagyunk, a kormánnyal úgyszintén. felzaklat a parlamenten belüli érdektelenség. Mi, akik komolyan gondoltuk, amit vállaltunk, azért szólalunk fel, hogy történjék is valami kedvező változás az ügyben. S azt tapasztaljuk, hogy minden marad a régiben. Többet kellene például tenni kábítószer-ügyben. A helyzet ugyanis súlyos. Az ifjúság nagy része mélyponton van. Rengetegen vergődnek a szesz és a kábítószer pillanatképek — Mi volt a legmeghatározóbb élménye? — Az, hogy Lakos László földművelésügyi miniszter véleményt kért, ki kerüljön Sepsey Tamás képviselővé választása miatt a megüresedett helyre. Végül is az lett, akit én ajánlottam. A másik sikerélményem: sikerült elérni, hogy a Munkásőrség békési épületében egészségügyi intézmény kapjon helyet. A csinos Csehák A büfé előtti kispadon Békesi- né Csehák Judit ül. Nem tudom, hogy a volt miniszterasszony hány éves lehet. De azt igen, hogy unokái vannak. Mégis olyan, mint egy 35 éves színésznő. Kockás szűk szoknyáján csinos hasíték. Hozzá mogyorószínű kardigánt hord. Diszkrét a sminkje. „Pedig bírom a gyűrődést” A teremben Torgyánné beszél. A férjén kívül, ha jól látom senki sem figyel rá. Az órámra nézek. Dél múlt négy perccel. Nincs nehéz dolgom, amikor hozzákezdek, hogy megszámoljam, hányán ülnek a teremben. A 79 képviselő elvész a padsorok között. A folyósón a kisgazda Pal- lag Lászlóval futok össze. —Mintha nyúzottabb lenne az arca a legutóbbi találkozásunk óta?—szólítom meg. ■— Pedig bírom a gyűrődést, de az biztos, hogy az életritmusom teljesen megváltozott. A korai keléstől a késő fekvésig állandóan úton vagyok, hol a parlamentben, hol a megyét járva. —A családja hogyan viseli? — Nem igazán szokták meg, hogy keveset vagyok otthon. A gyerekekkel alig találkozom, pedig nagyon igényelnék a velük való foglalkozást. Heti két frakcióülésen veszek részt, csütörtökön este 6 órától késő estig még Pesten vagyok, péntek reggel a hajnali vonattal utazom haza és ilyenkor sem mindig a család az első. A feleségem már tudomásul vette, hiszen tisztában volt azzal, mi történik, ha megválasztanak.-—Másként öltözik, mint eddig? — Bizony másként. Természetemből adódóan nem sokat törődtem a divattal. Szerettem a könnyű, kényelmes, sportos ruhákat. Az utóbbi időben két öltönyt csináltattam, egy világosat és egy sötétet. A hely, a parlamenti szereplés megkívánja. hogy az öltözködéssel is megadjuk a tiszteletet. —Országgyűlési képviselősége alatt mi volta legnagyobb élménye? — Sajnos negatív élményt kell, hogy említsek. Nagyon hatása alatt. Volt módom bepillantani ebbe az életbe, amikor részt vettem egy rendőrségi akción. Láttam, hogyan bolyong 700-800 fiatal egyik diszkóból a másikba. 12-13 éves gyerekek élnek veszély- helyzetben az éjszakában. Sajnos ebben a témában senki sem tesz lépéseket. Mintha nem is éreznék a súlyát. —Mi foglalkoztatja most? — A megye élelmiszerüzemeinek a privatizációjával kapcsolatos háttérinformációkat gyűjtöm össze. Érdekel, hogy milyen folyamatok játszódnak a háttérben, hiszen ezek határozzák majd meg a végeredményt. „Ellenzéki képviselőként szabadabb voltam” Lukovics Éva mit sem veszített kedvességéből, a mosolya a régi. — Tud különbséget tenni az elmúlt ciklus és e között? — szólítom meg egyik legcsino- sabb képviselőnőnket. — Az új felállásban nagy bizonytalansággal kezdtem parlamenti munkámhoz. Mondanom sem kell, hogy egy ellenzéki képviselőnek sokkal nagyobb szabadsága volt, mint van most egy kormánypártinak. Több felelősség hárul rá. Tekintettel kell lennünk saját minisztereink előterjesztéseire, s ha valamiben nem egyeznek nézeteink, azt szalonképes formába kell öntenünk. Eddig bármikor felállhattam és elmondhattam saját véleményemet. Csak a frakciómmal kellett egyeztetnem, most ez kibővült az államigazgatási apparátus véleményének figyelembevételére is. — Azt beszélik Békéscsabán, hogy egy Duna-parti luxuslakást bérel Budapesten... — Amennyiben egy Margit körúti hatodik emeleti, szolidan berendezett garzonlakás annak minősül, akkor a hír igaz. De szó sincs róla. — Mindig elegánsan, divatosan öltözött. Megváltoztat- ta-e ruhatárát, amióta képviselő? —- Egy kicsit igen. Eddig megengedhettem egy-egy jobb pulóvert magamnak, vagy olyan ruhát, ami nem kifejezetten hivatali stílus, de mostanában arra vigyázok, hogy az évszaknak és a helynek megfelelően öltözzek. ¥ Beszélgetésünk közben teljesen kiürült a terem. Az urak és hölgyek ebédelni indultak. Kiki ízlése és pénztárcája szerint a parlament elegáns, vagy kevésbé elegáns éttermét választotta. De nem kevesen voltak, akik úgy döntöttek, hogy házon kívül fogyasztják el ebédjüket...
