Békés Megyei Hírlap, 1994. október (49. évfolyam, 232-257. szám)
1994-10-20 / 248. szám
Hittel, szeretettel és tettel A Genfben élő Vecsey Miklóssal a Vöröskereszt jelentőségéről és tevékenységéről beszélgettünk. (6. oldal) Botrány a Buckingham-palotában Lady Di ismét címlapstory. A szerelmes hercegnő címmel októberben igazi bestsellerjelent meg Angliában. (11. oldal) Bűnmegelőzési szolgálat Nem kell élsportolónak lenni ahhoz, hogy bűnözők ellen megvédhessük magunkat. Elég néhány apró trükk. (8. oldal) 1994. OKTÓBER 20., CSÜTÖRTÖK ÁRA: 16,30 FORINT XLIX. ÉVFOLYAM 248. SZÁM Megint mértek az öntödében r** Még egy év türelmet kértek a kft. vezetői az új tevékenység i kor aei nd ításá ra Fotó: Lehoczlty Péter „Nem akarunk nagy szavakat használni, de a 20. század végén, egy európai város belterületén a patyolat veszélyes hulladékainak tárolása, illetve egy levegő- szennyező öntöde működtetése letérít bennünket az Európa felé vezető útról. Ez a terület lakókörzet, sőt, kertváros, ahol több száz családi ház mellett három iskola, három kollégium, az Előre sportlétesítményei, egy irodaház, a kórház és több munkahely is található. Lakóközösségünk közakarata, hogy a körzetben a legkisebb környezetszennyező tevékenység is azonnal szűnjön meg. Alapvető emberi jogunk, hogy életünket egészségkárosító anyagoktól mentes, emberi környezetben éljük.” —írja levelében az az ad hoc bizottság, amelyet Békéscsabán, a Telep utca környékén lakók hoztak létre környezetük és egészségük védelmében. Ezt a tiltakozást eljuttatták minden illetékes hatóságnak és elhatározásuk szerint nem is adják fel küzdelmüket—ha kell, az Európa Tanácshoz is elmennek. (Az újabb öntödei mérésekről a 3. oldalon tudósítunk.) Orvosi rendelők a régi helyen Szlovákok, románok, cigányok és németek A kisebbségi önkormányzatra szavaztak Békéscsabai olvasóink közül többen érdeklődtek, hogy a Luther utcai rendelőintézet eladásával melyik rendelő hova és mikor költözik. Dr. Kovács Zoltán, Békéscsaba Megyei Jogú Város egészségügyi irodájának vezetője arról tájé- koztatotta szerkesztőségünket, hogy a Luther utcai rendelőintézetet novemberben kell átadniuk, így jelenleg minden rendelő a régi, megszokott helyén üzemel. Amennyiben a költözködést megkezdik, pontosan és körültekintően tájékoztatni fogják a lakosságot. Hírek Lombard Tankönyvbolt. Ma Békéscsabán, az Andrássy út 6. szám alatt új bolt nyűik. A Lombard Könyvház Kft. jelenleg a Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., a Műszaki Könyvkiadó Kft. és az Egyházfórum Kiadó közismereti tankönyveit terjeszti a régió négy megyéjében, így Békéscsaba területén is 1993-tól. Az elképzelések szerint az általános és középiskolában tanuló diákok tankönyvhöz jutását rugalmasabbá és gyorsabbá teszik majd a bolt üzemeltetői. Telefonbemutató. A Westel Rádiótelefon Kft. által szervezett Viharsarok Program bemutatóját Mezőkavács- házán október 24-én a művelődési központban tartják. A 17 órakor kezdődő rendezvényen az érdeklődők megtekinthetik, sőt, ki is próbálhatják az ajánlott készülékeket, illetve tájékozódhatnak a kedvezményes árlistáról. Nincs döntés. A szeghalmi képviselő-testület hétfői ülésén, a késő esti órákban tárgyalta a Kábel-Elektro Kft. ügyét. A korábban az önkormányzattól felvett hitelét a kft. visszafizette, most kérte a késedelmi kamat felének elengedését, miközben a másik felét a testületi ülések egyenes közvetítésével „dolgozná” le. A testület döntése értelmében nem engednek el mintegy 320 ezer forint kamat- tartozást, viszont a teljes adósságot munkával fizetheti vissza az időközben Sárrét Tv-vé változott cég. Sokan várták a város lakói közül azt a napirendi pontot, mely alapján a nyolc útépítési támogatásra pályázó utcaközösség között a rendelkezésre álló 1,2 millió forintot felosszák. Ebben nem születhetett döntés, mert a napirendi pontot előkészítő munkabizottság legutóbb nem volt határozatképes. Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzati csoportjának tájékoztatása szerint három kezdeményezést adtak be kisebbségi önkormányzat alapítására: a szlovákok, a románok és a cigányok. A Békéscsabai Szlovák Önkormányzat elnöke, István Anna szerint a kisebbségi önkormányzatok legnagyobb előnye, hogy a községi, városi önkormányzatok mellett partnerként műA Patyolat Vállalat a 80-as évek elején az Ipari Minisztérium és a Békés Megyei Környezetvédelmi Alap támogatásával hulladékregenerálási programba kezdett: a ruha- és kelmetisztítás során keletkezett nagy mennyiségű veszélyes hulladékot a Vandháti úti persárfeldolgozó üzemnek kellett volna ártalmatlanítani. A desztillálás során ki kellett volna vonniuk a tetraklóreti- lént, ami azonban nem sikerült maradéktalanul. A kivont vegyi anyagot jó pénzért értékesítették, a fennmaradt részt azóta is a Vandháti úton gyűjtik. Ez nem is volt rossz üzlet: az aszódi veszélyeshulladék-leködve, a kisebbségek ügyében határozhatnak majd. Tapasztalata szerint sokakban felmerült, hogy ez az egész csak újabb hivatalként, pénzköltő szervezetként fog működni. Ez nem így van, hisz a települési jegyző feladata lesz az adminisztrációs teendők elvégzése, ők csak a döntésekben vesznek majd részt. Az elkövetkező néhány hét a jelöltállítás időszaka lesz, rakó telep 30 Ft/kg-ért tárolja az ilyen anyagokat véglegesen, a patyolat ezt 23 forintért elvállalta átmeneti jelleggel, a környezetre veszélyes módon. Miután az üzem mintegy 1500 tonna begyűjtött, tisztítatlan persár tárolását vállalta fel az ország minden részéről, ez csaknem 20 millió forintos nyereséget hozhatott nekik. Ebből a pénzből kellett volna gondoskodni a fennmaradt hulladék végleges elhelyezéséről. Vágó Julianna, a Körös-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségtől a következőkről tájékoztatott: — 1992-ig az érvényes jogi természetesen erről még nem tud érdemben nyilatkozni. Reméli, hogy sikerül majd olyan jelölteket állítani, akikre nem csak a nemzetiségekhez tartozók fogják leadni a voksukat. Mezőberényben, ebben a több nemzetiségű városban évszázadok óta békében, megértésben, jó barátságban élnek a magyarok, a szlovákok, a németek és a cigányok. Most, (Folytatás a 3. oldalon) szabályozások szerint a vállalatnak joga volt arra, hogy megfelelő módon ezt az anyagot átmenetileg tárolhassa. Akkor az ÁNTSZ adatai szerint ez meg is valósult, a mérések nem mutattak ki környezetszennyező hatást. A jogszabályok változása után egyéves határidőt szabtunk arra, hogy ezt az anyagot elszállítsák a telepről. Közben azonban 1993-ban felszámolták a Patyolat Vállalatot, most ez a határidő kitolódott a vállalat felszámolásának befejezéséig. Ekkor vagy a felszámoló, vagy az új tulajdonos fog gondoskodni a veszélyes hulladék elszállításáról. Fórján Mihály, Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgár- mesteri Hivatalának környezetvédő szakembere: — Mindig is kerestük a megoldást ennek az anyagnak az eltávolítására. Most — hatáskörünket is túllépve — tárgyalásokat folytatunk egy vállalkozóval, aki vállalta, hogy az itt lévő anyag felét (Folytatás a 3. oldalon) A patyolatnak jó üzlet — 1068 tonna veszélyes hulladék a Vandháti úton Az ország szennye(se) Békéscsabán Sokan talán túlzásnak tarthatnák a címet, pedig igaz: tíz éven keresztül az ország minden tájáról Békéscsabára szállították a patyolatoknál felgyülemlett „persár” nevű anyagot. Ez a ruhák vegytisztítása után fennmaradt kosz és oldószer keverék csaknem 20-25 %-nyi tetraklóretilént tartalmaz, ami — szakkönyvek szerint — illékony anyag, bó'rön át is felszívódik. Gőze hódító, narkotikus hatású, hosszú távon májbántal- makat, később idegrendszeri elváltozásokat okoz. A levegőbe jutva, köbméterenként 50 milligramm feletti koncentrációban rákkeltő hatású. A Vandháti úton kovaföldbe, illetve olajba itatva 1068 tonnányi van belőle. Időjárás Nagyrészt derült idő lesz, csupán kisebb körzetekben lehet erősebben felhős az ég. A hajnali, reggeli órákban foltokban párás, ködös lesz a levegő. A délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban északkeleten —4, másutt 0, kora délután 10—15 fok között alakul. Fohász áttelepülés előtt A verselgető, nyugalmazott gyermekorvos, L. Antal Nagybányán él családjával. Sohasem politizált, ennek ellenére szépen érvényesült a szakmában. Most viszont azt fontolgatja, hogy áttelepül Magyarországra. „Nincs nekünk itt jövőnk! Elvesztettük legfőbb szövetségesünket, a szászokat” — mondja. L. Antallal azon a polgárfórumon ismerkedtem meg, amelyet az Európai Közösség finanszírozásával e hónap elején rendezett Brassóban a pécsi székhelyű Magyar—Román Baráti Társaság és romániai testvérszervezete. A két nép szükség- szerű történelmi megbékélésének, a kisebbség és a többség harmonikus együttélésének lehetőségeit megvitató tanácskozáson nekem is minduntalan eszembe jutott az erdélyi szászok exodusa. Brassó felé tartva ugyanis megtapasztalhattam a „régi dicsőség”, a polgári jómód emlékét őrző szász városok és falvak jelenlegi állapotát. És nem tudtam elhessegetni magamtól a gondolatot: előbb- utóbb ugyanerre a sorsra juthatnak a magyarlakta települések is! A vándorbotot fogók helyére újak özönlenek, s szép lassan a maguk képére formálják a lakást, a házat, az utcát, a várost, a tájat. L. Antal felmenői egyébként szászok voltak. Korán árvaságra jutott, s csak a sors szeszélyéből (no, meg nevelőszülei jóvoltából) lett magyarrá. „Szerzett magyarságát” büszkén vállalta mindig. Vállalja ma is, bár tudja: Magyarország korántsem öleli annyira a keblére az áttelepülőket, mint Németország. Búcsúzóul ideadja néhány versét. Csak idehaza kezdem el olvasni őket. Az egyiknek a címe: Ezredvégi fohász. így kezdődik: Isten, áldd meg a magyart, / a románt, a németet, / s a Kárpátmedencében / élő összes többi nemzetet! Bizony, ránk férne az áldás, kedves főorvos úr! Ménesi György BOSCH GSM-AKCIÓ! Az akciós csomag tartozékai: • BOSCH GSM TELEFON 97 000 Ft — nagy SÍM kártyafogadás — menüvezérelt programozás — beszélgetési időszámláló — 100 férőhelyes memória — 240 g NIMA ACCUVAL — személyes üzenetek — energiatakarékos üzemmód • hálózati adapter 9 900 Ft • AUTO beszerelési szett 20 790 Ft • szivargyújtó adapter 4 500 Ft • GSM telefonkártya — rendszeres használatbavételi díjat — egyhavi előfizetési díjat 30 470 Ft Összesen: 162 660 Ft Akciós ár: 132 190 Ft Szeretettel várjuk vásárlóinkat! /fis E. CI/TDAU A -V Békéscsaba, Baross u. 10. Lll CLCKTHOHAZ Telefon: 325-588. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8—19 óráig, szombaton 8—14 óráig.