Békés Megyei Hírlap, 1994. szeptember (49. évfolyam, 206-231. szám)
1994-09-12 / 215. szám
1994. szeptember 12., hétfő ] MEGYEI KÖRKÉP/HIRDETÉS iRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Vakáció két keréken A végegyházi iskolások nem mindennapi túrán vettek részt a nyáron: kerékpárral indultak a Balatonra. Az előzményekről, a nagy útról Kálmán János igazgatót faggattuk. —Hogyan kezdte meg a szervezést? — A tényekből és a tapasztalataimból indultam ki. Volt már egy nagyon sikeres dunakanyari túránk két éve. Úgy terveztem, hogy ne kelljen szállás- és útiköltséget fizetni, így aránylag kevés pénzből is kijöttünk. A túraútvonalat még a télen összeállítottam, szálláshelyeket iskolaudvarokban kértem és kaptam a kollégáktól. Egyedül a táborozási kellékek beszerzése okozott gondot. — Kapott-e ehhez segítséget? — A táborozási kellékek beszerzése több, mint százezer forintba került és kellett két tartalék sportkerékpár is. Ehhez egy kisiskola költségvetése sehol sem elegendő. Befolyásos embereket kellett megkeresni, pályázatokat megnyerni, de végül — szinte az utolsó pillanatban — minden sikerült. Rcmport Katalin egy pályázatunkat támogatta, az önkormányzat és Zsíros Géza készpénztámogatást nyújtott. Össze tudtunk házon belül is söprögetni egy keveset, az Országos Rendőr-főkapitányságtól két igen jó hegyikerékpárt nyertünk. A nagy- bánhegyesi tejüzem tejtermékeket, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság egy közlekedés- biztonsági szakembert „adott”. Két fiatal utánfutós személyautóval vitte a málhát. — Milyen útvonalon haladtak? — Végegyházáról indultunk. A Tiszán Mindszentnél, a Dunán Ráckevénál keltünk át. Megjártuk eközben a bugaci és a kunszentmiklósi homokvilágot. A Mezőföldön át értük el a Velencei-tavat. Hazafelé Solton, Pakson és a Szelidi-tavon át karikáztunk. — Biztosan sok élményben volt részük. — Igen, bár mindenkinek más és más jelentette ezt. A kompátkelések, a bugaci homokpuszta rovarvilága, viharos éjszakája csodálatos volt. A dunai holtágak, a festői ráckevei part, a löszjelenségek, az ezüstösen csillogó Velencei-tó tükre szintén belopta magát szívünkbe. A balatoni, szelidi-tavi fürdőzést is sokan itt próbálták ki először, de tetszett Gorsium és a pákozdi emlékmű is. Volt éjszakai séta, fürdőzés éjfélig. Kellemes meglepetésemre még a Los Andinos együttes délamerikai népzenéjét is élőben hallhattuk egy alkalommal. A Paksi Atomerőmű reaktorblokkját és vezérlőtermét sem sorolhatjuk a hétköznapi események közé, ezt is megtekintettük. — Hogyan viselték a gyerekek az erőpróbát? — Szokatlan volt nekik az otthoni kényelem megszűnése és a napi menetteljesítmény. Igen, ilyenkor ha az ember szájában hirtelen megváltozik a ph-érték, nem eszik rá gyorsan egy cukormentes Orbitot. Nem volt mindig kedvenc mustár a virsli mellé, édesség az ebédhez, folyt a rántott sajt és előfordult, hogy hidegvizes fürdés után kellett magukra kenni a kókuszillatú testápoló krémet. Napközben saját levőnkben főttünk, olvadt alattunk az aszfalt, meg kellett innunk útközben a néhol borzalmas ízű vizet is. Akkor aludhattak, ha előtte felverték a sátraikat és felfújták a matracokat. Nem anyuci ágyazott és takarított, mosott, hanem ők. Azonban tisztelem és becsülöm őket azért, hogy nem csak a szájukat jártatták, hanem becsülettel helytálltak akkor is, amikor olvadt a libazsír. Teljesítményük már sportteljesítmény volt.-—Nem félt? — Értem, mire gondol. Ezt sokan megkérdezték indulás előtt. Félni nem féltem, akkor nem indultam volna el. Viszont nagyon féltettem őket. A napszúrás lehetőségét az óvó rendszabályok betartásával sikerült kiküszöbölni. Csak ott mártóztunk meg, ahol azt a KÖJÁL is javasolta. Sajnos, főleg a magyar autósok olykor lehetetlen közlekedési morálja miatt nyeltem néha nagyokat. Kovács Péter rendőr főtörzsőrmesterjelenléte jelentősen növelte biztonságunkat, ő a jól ismert szlogent követve szolgálta és védte a csapatot. A menetsebesség jó megválasztásával elkerültük a fizikai túlterhelést is. —Milyen szakmai tapasztalatokra tett szert? — Még a sokat bírált, videón nevelkedő ifjúság is igényli a merész, kalandos erőpróbákat. Folyámatos edzésekkel szeretném a továbbiakban erőnlétüket fokozni. A közlekedési ismeretek tanórarendszerű oktatását, és ami még ennél is fontosabb — alkalmazását már az alsó tagozatos gyerekeknél is ebben a tanévben bevezetjük. —Mennyit is kerekeztek? — Hódmezővásárhelyen szerelték fel a kerékpáromra a komputert, így is hazaértünkkor 436 km-t mutatott... — Mi lehetne kirándulásuk mottója? — Ezt a búcsúzáskor Péter bácsi fogalmazta meg: most annyit tanultatok, amivel elkerülhetitek azt, hogy egy szerencsétlen napon valamelyi- kőtöket körbe kelljen rajzolnom az aszfalton. Ezért már nagyon megérte elindulni. A sok élmény mindehhez csak ráadás. Konrád Bence Tanyasi magány Csendben, észrevétlenül tűnt el az emberek szeme elől. A komlósiak nem is érezték hiányát. A tanyaszomszédnak viszont gyanús lett Vas János hosszan tartó távolléte, ezért bejelentést tett a rendőrségen. Ettől kezdve az emberek mintha kezdtek volna figyelni: vajon hol lehet az idős ember? Keresték sokan, ismerősök, rendőrök, de nem lelték a nyomát. — Nagyon egyedül maradt Vas János — merengett el valaki a történtek felett. — Vajon mindent megteszünk a környezetünkben egyedül élők érdekében? Odafigyelünk- e rájuk, vagy csak akkor kapunk észbe, amikor már megtörténik a baj? A rendőrségtől kapott információk szerint az idős férfi az utat lerövidítve át akart vágni a magas (cirok vagy szudánifű, most már oly mindegy) növényrengetegen, amikor a halál érte. Kerékpárját egy kombájnos vette észre munka közben, így talált rá a tótkomlósi emberre is augusztus 31-én. Mindössze 65 évet élt—de nagyon egyedül. (csete) Hálózsák és táncház a „Guzsalyos napokon” Gazdag programok várják a fiatalokat a békéscsabai Diáktanyán A „Guzsalyas napok” kézműves hétvégét harmadik alkalommal rendezik meg Békéscsabán a Diáktanyán. Az idén szeptember 23—25 között sorra kerülő eseményről Ujj Évával, a Diáktanya vezetőjével beszélgettünk. — Az elmúlt évben honnan érkeztek a résztvevők és mi volt az akkori programjuk? — Tavaly májusban került sor a guzsalyos napokra. Akkor Budapestről, Szolnokról, Szegedről, Debrecenből és a megye több településéről érkeztek a résztvevők. A fő tevékenységünk a nemezelés, a gyöngyszövés, a bőrözés, a gyékényezés, a szövés és a ló- szőrfonás volt. Kiegészítőként pedig a terménybáb-készítést és a csuhéjfonást tanítottuk. Ebben az évben a kosárfonás, a csuhéj- és szalmafonás, a szövés és a textiljátékok készítése, a lószőrfonás és a gyöngyszövés szerepel a programunkban. — Az idei eseményre honnan jelezték a részvételt? — Eddig Szolnokról, Budapestről, Veszprémből, Pusztaszerről, Bicskéről jelezték a részvételt. De küldtünk meghívót azoknak is, akik részt vettek már korábban ezen a rendezvényen. Tavaly közel félszázan jöttek el hozzánk. — Hogyan oldották meg az elhelyezést? — Tavaly helyben tartottuk a foglalkozásokat, estére pedig laticelen ágyaztunk meg. Miután csak egy fürdőszoba található a Diáktanyán, féltünk, hogy lesznek súrlódások. Hála Istennek minden gördülékenyen zajlott. Feltételezem, hogy az idén is lesznek, akik hálózsákkal érkeznek. Akik nem vállalják ezt a „nomád életet”, azoknak kollégiumi elhelyezést ajánlunk. — Programot is szerveznek a vendégeknek? — A foglalkozások mellett lesz táncház is, hallgathatnak néprajzi előadásokat a résztvevők, sőt megismertetjük őket a várossal, bemutatjuk nekik a Garai utcában lévő szlovák házat, a Munkácsy Mihály Múzeumot és terveink szerint a gabonamúzeum parasztházát is megtekintjük. —Miből fedezik a költségeket? — A „Szabadművelődési alapítvány” támogatásával tudjuk a kézműves hétvégét megrendezni. BÉ magyar állampapír Kamatozó Kincstárjegy 1995/IX. Rövid távon - előnyösen Bizonyára Ön is rendelkezik olyan megtakarított összeggel, melyet egy éven belül nem tervez elkölteni. Ha ezt a tartalékot igazán megfontoltan szeretné gyarapítani, olyan befektetést kell találnia, amely erre az időtartamra magas kamatot kínál, ugyanakkor biztonságos. Ez a Kamatozó Kincstárjegy 1995/IX. A Kamatozó Kincstárjegy 1 éves futamidejű értékpapír, amely erre a rövid időszakra igen kedvező kamatot nyújt. Természetesen, mint minden Magyar Állampapírra, a Kamatozó Kincstárjegyre is érvényes az állami garancia. A Kamatozó Kincstárjegyet nem szükséges magánál tartania, tarthatja letétben, névre szóló értékpapírszámlán, így nem tudják ellopni, nem veszíthető el. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata 1994. szeptember 12-16-ig jegyezhető. A kamatozás kezdődátuma: 1994. szeptermberló. Évi bruttó kamata 25%. Az egyéves futamidő alatt a Kamatozó Kincstárjegy tőzsdei forgalmazásra kerül. így ha tervei változnak, a birtokában levő értékpapírokat napi árfolyamon eladhatja a tőzsdén. Ugyanakkor a Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt visszaváltható, de ekkor csak a névértéket fizetik ki Önnek. Erre a befektetésre biztosan számíthat, hiszen a Kamatozó Kincstárjegyet minden hónapban kibocsátják. A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 5601 Békéscsaba, Szent István tér 3., Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Szarvas, Szeghalom, Békés, Battonya, Csorvás, Gyomaendrőd, Mezőberény, Sarkad, Tótkomlós • MNB Békés Megyei Igazgatóság 5600 Békéscsaba, Dózsa György u. 1. • Cooptourist Rt. 5600 Békéscsaba, Andrássy u. 6. (a New York Bróker Kft. ügynökeként) • Kereskedelmi Bank Rt. (K&H) Békéscsaba, Gyula, Mezőkovácsháza, Orosháza, Szeghalom (a K&H Brókerház ügynökeként) ^fl ATo> Ä^Qy »* A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSAC