Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-06-07 / 184. szám

1994. augusztus 6-7., szombat-vasárnap

0

J J J A HAZA MINDEN ELŐTT ^ ^ ^

A flSBFMS megyei hírlap hétvégi magazinja

f öltlink volt. Márki István sakkozó, népmesegyűjtő' 152 évvel ezelőtt ezen a napon született. Jogi tanulmányait Pesten végezte. 1867-ben Bihar vármegye esküdtje, 1871-ben a gyulai törvényszék bírája lett. 1881-ben Budapestre költözött, ahol kisegítő bíró, majd pótbírónak nevezték ki. Irt verseket, Corneille darabjait fordította magyarra, de számos népmesét is gyűjtött, sak-kört alapított, s ő volt az első magyar sakktankönyv szerzője.

Mondták

Kis értelmiség

Sokan emlegettek átmentést, de ne felejtsük el, Magyarország kis ország, egy értelmisége van, négyszáznyolcvan-öt- százezer ember, ebből a körülbelül százezres humán értelmiség az, amely a politikában aktivizálja magát. Őket nincs kire lecserélni. (Bihari Mihály jogász, politológus)

Törpe kliensek

Ha az új koalíció őszintén törekszik milliárdok szükség- szerű megtakarítására, nem szorítkozhat csupán arra, hogy a nagyon is szemet szúró klientúrát számolja föl. Érdemes odafigyelnie a törpe kliensekre is. Nehéz munka a fölkutatásuk, de megéri. Sok kicsi sokra megy. (Várkonyi Tibor újságíró)

Kemény viták

A Magyar Szocialista Pártnak a közeljövőben kemény vitákban kell még kialakítania a prioritásait, meghatároznia azt; hogyan tudja koherens szociáldemokrata alternatívában összefogni az átmenet, az ipari modemitás és az új Európa eltérő történelmi dimenzióban megjelenő kérdéseire adandó politikai válaszait. (G. Márkus György filozófus)

Mégis demokrácia?

Június 16-án, a független Magyarország napján, Nagy Imre kivégzésének 36. évfordulóján történelmi megbékélés tanúja lehetett az ország. A Rákoskeresztúri Köztemetőben tartott megemlékezésen Göncz elnök beszédében kijelentette: „ötvenhatot értelmezni mindenkinek szíve joga, de ’56-ot kisajátítani senkinek nincs joga.” Tiszta, világos beszéd. Demokráciában élő népeknél hallani ilyet. (Vasárnapi Hírek)

Békési tallózó

Nagyon szép dolog, hogy Békéscsabán — abban a városban, amely szoborsétányáról is híres — került elsőként felállításra Nagy Imre mellszobra. Az az ember, aki a rendszerváltáskor lobogóként szerepelt, ám az MDF vezette koalíciós kormány rendkívül hamar elejtette ezt a lobogót. (Cseh Éva újságíró)

Örménykúton kerestem társat a mai diskurzushoz, s Joano- vics Pálné mutatkozott be a vonal másik végén.

— A Békés Megyei Hírlap szerkesztőségéből Lenthár Márta vagyok. Ismeri lapunkat, s benne a szombatonként megjelenő„hallót” ?

—- Természetesen, hiszen hosszú évek óta ezt a napilapot járatjuk. Sejtem is, hogy milyen kérdéseket fog feltenni.

— Nincs érdekesebb az emberi sorsoknál, mesélne az Ön életéről egy kicsit?

— Nagyon szívesen. Egy évvel ezelőtt mentem nyugdíjba, óvónő voltam itt Örménykúton, ahova Csorvásról jöttem férjhez húsz évvel ezelőtt. Korábban tíz évig Békéscsabán dolgoztam a

Konzervgyárban, itt kezdetben szakács és boltvezető voltam. Az óvónőképzőt munka mellett végeztem el, ráadásul a fiam is éppen akkor született.

—- Örménykúton nem lehet túl sok óvónő.

— Egyetlen egy van, hiszen általában 20-30 között mozog az óvodások száma. Az idén 28-an vannak.

— Akkor az Ön felelőssége óriási volt, még csak beteg sem lehetett.

— Szerencsére nem is voltam. Nagyon jó adottságokat örököltem a 77 évesen még mindig örökmozgó édesanyámtól. Az ismerőseim szerint tíz évet letagadhatnék a koromból. 56 évesen egyetlen ősz hajszálam sincs.

—Szívből gratulálok!

— Persze az óvodában nemcsak a folyamatos üzemeltetést biztosítottuk a két dajkával, de arra is törekedtem, hogy szakmailag is megadjam mindazt az örménykúti gyerekeknek, amit városi társaik megkapnak. Rendszeresen jártam továbbképzésekre, s a szarvasiak segítettek, ha valami problémám volt.

—Az első nyugdíjas évében milyen nagyobb gonddal kellett megbirkóznia?

— A fiam házasságkötésével, hiszen még csak 19 éves, s mivel novemberi születésű, még az érettséginek is előtte van, a katonaságról már nem is beszélve. De már beletörődtem a történtekbe, s várom a novemberben érkező unokámat.

— Legyen sok örömük benne! Köszönöm a beszélgetést.

Cry

'u'hhf

’ ő,nőé/df;„yt

*

_* p ks *» t

XS Go ** . —— i

ijíEcatu

'I

erSot: £«-«ee.

X % T E

r <

„Kívánom, hogy még nagyon sokáig élvezhessék a Várszínház színvonalas előadásait egészségben, békében és nyugalomban. Sok türelmet kívánok egymáshoz, és sok szeretetet! Galbenisz Tomas" A Madách Színház tagja, Galbenisz Tomas színész irta e sorokat lapunk emlékkönyvébe.

Huszonöt éve halt meg

Kodolányi János

Az őstörténetet feldolgozó híres regények; A vas fiai, a Boldog Margit és a Julianus barát írója, Kodolányi János posztumusz Kossuth-dí- jas 1899. március 13-án Telkiben született és 1969. augusztus 10-én Budapesten halt meg. Több lap munkatársa volt, részt vett a Válasz szerkesztésében, és vezető szerepet játszott a népi írók mozgalmában, az 1943-as szárszói találkozón ő mondta a megnyitóbeszédet. A második Nyugat-nemzedék kiemelkedő prózaírója volt. „Süllyedő világ” című életrajzi regényéből vettük a következő részletet:

„...Vajszlói korszakom hátralevő idejében apám csodálatosképpen többször alkalmat keres, hogy ellásson tanácsokkal, intelmekkel, bátorítással.

Amit eleddig nem tett, most pótolni iparkodik. Tartózkodó módján kér, üljek le az irodában, rágyújt, s föl-alá sétálva az ablak meg a kályha között, lassú, komoly hangon ejtegeti a szavakat.

— Nem akarok beleszólni a dolgaidba — mondja —, de mégis figyelmeztetlek, hogy szakíts veszedelmes politikai meg társadalmi nézeteiddel.

Nem mondom, fiatal vagy, ebben a korban még sok mindent egyszerűbbnek lát az ember, de majd rájösz, hogy tévedtél, s a csalódás nagyon keserű lesz akkor.

... — Ne akarj mindenáron más lenni, mint a többiek — folytatja apám —, ne kívánj kiválni az emberek közül.

Nem mondom, hogy hagyd abba az írást, lehet hogy tehetséges vagy, de inkább arra törekedj, hogy okleveled, állásod legyen, amellett azután írhatsz is, ha éppen kedved lesz hozzá. Az irodalom nem biztos kenyér. Márpedig előbb kenyér kell, azután lehetsz csak író...

...Máskor azt fejtegeti, hogy a mai világban csak az boldogul, akinek semmiről sincs

tflBal teheren

Döntés demokratikusan

Na, most akkor mi van? Jó hete motoszkál bennem a kérdés, de máig nem tudom rá a választ. A világkiállítással kapcsolatos kormánybejelentés bizonytalanított el. A döntés, hogy nem lesz 1996-ban expo Budapesten. Mert nincs rá pénz. A magyarázat kézenfekvő és elfogadható— lenne. Ha az ember nem ebben az országban élne és nem emlékezne.

Belepillantok az expo-történet című összeállításba. Ebből kiderül, hogy 1981 -ben vetődött fel először a gondolat: Magyarország rendezzen világkiállítást. Hivatalosan 1989 márciusában jelentettük be igényünket az — akkor még 1995-re tervezett — világkiállításra. A Kiállítások Nemzetközi Irodája még abban az évben, december 14-én Bécsnek és Budapestnek ítélte a rendezés jogát, de a sógorok ’91 májusában népszavazással kiszálltak a „buliból”.

Ránézek a korabeli kormánylistára, hát mit gondolnak, ki a pénzügyminiszter? Akinek akkor nyilván nem volt gazdasági ellenvetése az expóval szemben. Hát persze, hogy a Békési, aki most úgy látja, mégsincs pénz. Nyilván azért, mert időközben az előző kormány lerohasztotta az országot. De akkor — töprengek tovább — miért volt az expo mellett a kormánypártok által kiküldött vizsgálóbizottság, amelyet Baráth Etele, volt expo-kormánybiztos, szocialista párti képviselő jegyzett? Gondoljuk csak végig: a kormánykoalíció kiküld egy bizottságot, az úgy látja, hogy meg kell rendezni az expót, ám a kormány mégis másként dönt. Valószínű azért, mert rájött, a kiküldött bizottság rosszul ítélte meg a helyzetet, vagyis félre akarta vezetni a kormányt. Hm. Ha így van, akkor mégis, miért Baráth Etele lett a szocialisták főpolgármesterjelöltje Budapesten? Ha viszont nem erről van szó, akkor minek küldtek ki bizottságot? A világkiállítást vizsgálat nélkül is leállíthatták volna. Vagy így demokratikusabb?

Árpási Zoltán

külön véleménye, vagy ha van, nem mondja ki.

— Azt hiszed, nekem nem voltak véleményeim? — kérdezi némileg büszkén. — Eleget mellőztek miattuk. De manapság az emberéletébe kerülhet, ha kimondja a véleményét. Elaljasodott világban élünk, mindenki azt lesi, hogy tehetné tönkre a másikat. A világot barmok vezetik, de barmok ám azok is, akik a vezetőket kritizálják. Mondd meg a véleményedet azokról, akik fölül vannak, és meglátod, hogy kitekerik a nyakadat. Mondd meg azokról, akik alul vannak, meglátod, elbánnak veled. Hát legjobb, ha nem szól az ember semmit.

— Márpedig az írás: ítéletmondás—szólok csöndesen, s arra gondolok, hogy ő sem tűrte az írásomat, nem viselte el a véleményemet. — Hogyan legyek író, ha nem mondom meg a nézeteimet?

—Akkor inkább ne légy író. Miért? Muszáj neked éppen írónak lenned? — kiált föl csodálkozó hangon, s fölvonja szemöldökét meredek homlokán. — Miért ne lehetnél más! Annyi pálya van a világon, fordulj másfelé. Ha nem tudsz író lenni, aki mulattatja az embereket, ne légy író.

— Akkor inkább nem leszek...”