Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-31 / 205. szám

1994. augusztus 31., szerda HAZAI TÜKÖR A gyermekek szellemi és lelki épülését szolgálni Küszöbön az új tanév, a pe­dagógusok pedig már napok óta azon fáradoznak az isko­lákban, hogy szeptember el­sején zavartalanul megkez­dődhessen a tanítás. A javí­tóvizsgák lezajlottak, foly­nak a tanév eleji szakmai továbbképzések, mindenki végzi feladatát. Az Orosházi 2. Számú Ál­talános Iskola igazgatónő­jét, Jantos Istvánnál azért kerestük meg, hogy az év­kezdésről beszélgessünk. —Hogyan alakult az idén az iskolai létszám? — Számunkra nagyon ör­vendetes, hogy a tervezett kettő helyett három egyházi tagozatos első osztályt indít­hattunk, így a tagozatos gyermekek létszáma 64 fő­vel gyarapodott. Természe­tes volt az a bizalmatlanság a szülők részéről, ami az egy­házi iskolává alakulás kez­detén jelentkezett, s ami sze­rencsére már feloldódott. A szülők azért is választanak bennünket, mert megismer­ték iskolánk szellemiségét. —A pedagógusok számát tekintve mi várható az idén? — Megnyugtató a szakos ellátottságunk. Az említett átalakulás miatt nevelőcse­rék minden évben történtek és történnek, de ez az egysé­ges nevelői szemlélet és kö­zösség kialakulását segíti elő. — Milyen karbantartási munkákat tudtak elvégezni a nyáron? — Sajnos a költségvetés­ben biztosított pénzből sem karbantartásra, sem beszer­zésre nem gondolhattunk, éppen ezért hálásan fogad­tuk az evangélikus egyház anyagi hozzájárulását, amelynek segítségével az elsős osztályok felújítva és kellően felszerelve várják tanulóinkat. — Milyen tervekkel kez­dik az idei tanévet? — Szeretnénk folytatni a két éve megkezdett munkát, amelynek áldásos hatását már eddig is megtapasztal­tuk. Kollégáink közül is egyre többen csatlakoznak az egyházi tagozathoz, olya­nok, akik még nem tanítot­tak ezekben az osztályok­ban. — Mit tanácsol a szülők­nek és a gyerekeknek az új tanévvel kapcsolatban? — Tantestületünk nyitott a szülőkkel való együttmű­ködésre. Nekik és gyerme­keiknek azt javasolom és ké­rem, hogy a nevelőktől ka­pott szeretetet viszonozva ne csak a hivatalos, hanem a lelki kapcsolat kialakítására is törekedjenek. Ez minden­képpen a gyermekek szelle­mi és lelki épülését fogja szolgálni. Sz.S. A nehezét túlélték, de... Biblikus konferencia. Háromnapos nemzetközi bib­likus konferencia kezdődött tegnap Szegeden, a Hittudo­mányi Főiskolán. A Kárpát­medencében élő, bibliakuta­tással foglalkozó egyházi sze­mélyek és a szentírást oktatók 4 évvel ezelőtt találkoztak elő­ször, hogy számba vegyék ku­tatásaik eredményeit. Azóta évről évre eljönnek Szegedre, ahol ezúttal Pál apostol korin- tusi leveleit elemzik. Az idő­számítás utáni első század kö­zepén keletkezett két ismert levél a legősibb tudósítás az oltári szentségről, az egyház- községek szerepéről, valamint Jézus Krisztus és a hívek feltá­madásának összekapcsolásá­ról. A hittudósokat ugyancsak foglalkoztatja a nők helyzete a korintusi egyházban. Dráguló utazások. Au­gusztus végétől két utazási iro­da, a Cooptourist és az Express számottevő áremelésre kény­szerült a legutóbbi forintleér­tékelés hatására. A Cooptou­rist Idegenforgalmi Rt. a fo­rintleértékelésből származó veszteségeit részben tovább­hárítja az utasokra. Az augusz­tus 27-e után indított külföldi utak részvételi díját az árfo­lyamváltozásnál kisebb arány­ban emelik. A valutával fize­tendő szolgáltatások árát nettó 5 százalékkal növelik, a fenn­maradó 3 százalékot a Coop­tourist átvállalja. Árainak 6-10 százalékos emelésére kény­szerült egyes külföldi utak ese­tében augusztus 25-étől az Express Utazási és Szálloda Rt. Dolláraktívum. Az idén az első fél év idegenforgalmi dolláregyenlege 25 millióval nagyobb aktívumot mutat, mint 1993 első hat hónapja után. A Magyar Nemzeti Bankban tegnap az MTI ér­deklődésére elmondták, hogy június végéig az idegenforgal­mi bevételek és kiadások egyaránt 20-20 százalékkal növekedtek. E szerint a bevé­tel 539,7 millió dollár, a kiadás pedig 394 millió dollár volt, ami 145,7 millió dollár aktívu­mot jelent. A sikeres zöldborsószezon után a zöldbab-feldolgozás is a ter­vezett ütemben halad a Békés­csabai Hűtőház Rt.-ben — tud­tuk meg tegnap Kolarovszki Mihály vezérigazgatótól. Idén 2700 tonna zöldborsó feldolgo­zását irányozták elő, a tervüket teljesítették, sőt összesen 3300 tonna nyersanyagot vásároltak fel, illetve termeltettek. Paradi­csompaprikából 1000 tonnát szeretnének beszerezni, de el­képzelhető, hogy nem marad ennyi feldolgozandó ám. A mi­értről mondja a vezérigazgató: — A pritaminpaprikánál visszatérő probléma, hogy a nyers felvásárlás és az export miatt nem marad elegendő to- vábbfeldolgozásra. Ma szinte tőzsdei, naponta változó áron tudunk vásárolni belőle, ami — a bizonytalansági tényezők miatt — egy nagy volumenű üzem számára nem mondható szerencsésnek. —A termelőiknek tudtak fi­zetni az átvettárukért? — A szezon beindulása előtt megkaptuk a korábban beígért 600 millió forintra az állami garanciát. (A garancia kezelési jogát az Inter Európa Bankra bízták.) A pénzből si­került kielégíteni azon terme­lőket, közüzemi szolgáltató­kat és a nagyobb beszállítóin­kat, akiknek jelentősebb tarto­zásaink voltak. Elmérgesedett fizetési gondjaink ma nincse­nek. A bank rendkívül szigorú­an ellenőrzi, hogy teljesítjük-e mindazon export- és egyéb fel­tételeket, amelyekhez a kor­mánygaranciát kötötték. Min­denesetre az is előfordult már, hogy a pénzintézet saját koc­kázati alapjának a terhére adott nekünk rövid lejáretú hi­telt, amit a bizalom jelének értékelhetünk. — Ha néhány mondatban kellene összefoglalni a hűtő­ház rt. múltját, jelenét és jövő­jét, akkor mit tartana minden­képpen említésre méltónak? — Rendkívül nehéz két év van mögöttünk, de túléltük. A megmaradásunk szempontjá­ból változatlanul a nyugati pi­acok a meghatározóak, ahol a pozícióinkat tartani tudtuk. Sőt, néhány új vevőt is talál­tunk, ami plusz 2500 tonna exportot jelent. Az eddigi 22 nyugati ország mellett immá­ron Ausztriába, Szlovéniába és Horvátországba is szállí­tunk. De a nagyüzemi zöldség- termesztés költségei hihetet­lenül megnőttek hazánkban — infláció, leértékelés, szinte kö­vethetetlen energiaár-emelések stb. -—, ezért stratégiai döntést kell hozni a jövőről. Meg kell nézni, hogy egyáltalán milyen zöldségeknél van esély a nye­reséges élelmiszer-feldolgo­zásra. S hiába tesz meg min­dent ez a kollektíva, kormány­zati lépések nélkül megjósol­ható a magyar zöldségfeldol­gozó ipar vége. Pedig ebben a szektorban Magyarországnak valóban nagyszerű adottságai vannak, amelyeket vétek len­ne kihasználatlanul hagyni. Átgondolt támogatási rend­szer nélkül esélyünk sincs megerősödni az agyondotált világpiacon. Lovász Sándor Mini krimi Jeremy Brand Harmadfokú találkozás Az ág, amelybe Detty kapasz­kodott, aggasztóan ingott. Vi- aszatartotta a lélegzetét is, ne­hogy az őz, amely alatta lege­lészett, és amelyre szemet ve­tett, megijedjen. Amikor lendületet vett az ugráshoz, az ág letört, az őz riadtan megugrott, és betrap- polt a bokrok közé. Detty szitkozódott. Öt órája nem evett semmit, hogyan bír­ja majd ki ezt két hétig? Édesapja jóízűt nevetett, amikor Detlef fiacskájának — mennyire gyűlölte a junior ezt a nevet! — az az ötlete támadt, hogy a nyári szünidőben a ba­jor erdőben gyakorolja a „túl­élés művészetét. Két hétig tá­vol az otthontól, tíz márka készpénzzel a zsebében, ha na­gyon megszorul, és a „túlélés késével” az oldalán. * Valahol fekhelyet kell talál­nia, mielőtt besötétedik. Detty váratlanul megpillan­tott egy rejtekhelyét. Vadá­szoknak szolgálhatott lesül, négy fatörzs közé építették, és öt-hat méter magasan lehetett. Létrát is építettek hozzá, de a létra legalsó foka jó két és fél méter magasan lehetett. Aki fel akart mászni a lesre, le kel­lett csatolnia a létra alsó részét. Végre egy feladat! — gon­dolta a fiú. Keresett egy hosszabb letört ágat, amellyel meglökheti a létrát, hogy az alsó része lecsapódjon. Detty felkapaszkodott a rin­gó létrán, és amikor benyitott a kuckóba, meglepődött a be­rendezés kényelmén. Itt nyu­godtan ellehetett, aki akart, vagy akinek muszáj volt. Csak az élelem hiányzott, de másnap majd szerez valami ennivalót is, gondolta elége­detten. Detty elhelyezkedett, és hamarosan el is aludt a nap izgalmai után. Kora reggel motorzúgásra ébredt. — Itt kiabálhatsz, amennyit akarsz — mondta egy férfi­hang. Autóajtók csapódtak. — Ide senki sem jár. Nyomás, mássz fel a létrán, és várj az ajtó előtt, amíg utánad jövök. — Mikor engedsz szaba­don? — kérdezte egy gyere­kesnek tűnő lányhang, ame­lyen félelem érződött. — Ha az apád fizetett — válaszolt a férfi. A várta megrázkódott. A férfi valószínűleg lecsatolta a létrát. Még jó, hogy az este újra felhúz­tam, jutott Detty eszébe. A tá­kolmány arányos időközönként ringani kezdett, ami arra vallott, hogy a kislány felfelé tart. A férfi szorosan a nyomában volt. Detty keresett egy rést, amelyen át láthatta volna őket, de a házikót pedánsan dolgoz­ták ki, hiába leselkedett. — És most? — kérdezte a kislány. — Vigyázat! —1 kiáltott Detty, és kilökte az ajtót. Berán­totta a szőke, vézna gyereket a kuckóba, majd föntről lenézett a férfira. Az annyira meg volt lep­ve, hogy hirtelen nem tudott reagálni, de gyorsan magához tért, és a fegyveréért nyúlt. Ugranom kell, gondolta Detty, és máris cselekedett: a ÍRF.KÉS MF.f.VF.I HÍRIAP Bizonytalan a visszamenőleges nyugdíjemelés A kormányzat szerint megva­lósíthatatlan a Nyugdíjbiztosí­tási Önkormányzat közgyűlé­sének azon javaslata, misze­rint a nyugdíjasok még az idén 8 százalékos, januárig vissza­menőleges hatályú nyugdíj- emelésben részesüljenek. A nyugdíjbiztosító elnöksége vi­szont kitart elképzelése mel­lett és legfeljebb technikai jel­legű engedményre hajlandó — nyilatkozta az MTI-nek Szere­tni Lászlóné, a Nyugdíjbizto­sítási Önkormányzat alelnöke az elnökség tegnapi ülését kö­vetően. A testület ülésén Akar László, a Pénzügyminisztéri­um politikai államtitkára alá­húzta: a visszamenőleges nyugdíjemelésre vonatkozó kormányjavaslatnál az elsőd­leges szempont az volt, hogy az államháztartás hiánya ne lépje túl a 330 milliárd forin­tot. A 8 százalékos visszame­nőleges emelés a nyugdíjbiz­tosítási alap hiányát 9,6 milli­árd forintra emelné, ami az államháztartási deficit koráb­bi növekedését vonná maga után. A kormány ezért azt ja­vasolja, hogy 1994-ben és 1995-ben az infláció legyen a nyugdíjemelés alapja. Ez azt jelentené, hogy ebben az év­ben maxium 20 százalékos le­het a nyugdíjemelés, vagyis a nyugdíjak az idén már csak 1—2 százalékkal nőhetnének. Szeremi Lászlóné elmondta, az elhangzottakból az már nem derült ki, hogy az indít­vány visszamenőlegesen ér- tendő-e, de úgy tűnt, hogy ez nem valószínű. A kormányja­vaslata meglehetősen nagy vi­tát kavart az elnökségben. Ók ugyanis úgy vélekedtek, hogy a törvény szerint a nyugdíja­kat minden évben a várható nettó átlagkereset-növeke­déshez kell igazítani, s ezt az elvet a társadalomJs elfogad­ta. Nem beszélve arról, hogy az év vége előtt nem lenne szerencsés az erről szóló jog­szabályt tulajdonképpen visszamenőlegesen módosí­tani. Tekintettel az államház­tartás helyzetére azonban, egyetlen utat mégis járhatónak tartott az elnökség. Eszerint a 8 százalékos visszamenőleges nyugdíjemelésnek csak az egyik, nagyobbik hányadát fi­zetnék ki az idén, míg a többit a jövő év elején. Ezt a megoldási javaslatot a PM képviselője is mérlegelendőnek tartotta, és felvállalta tolmácsolását a kormánynak. Az indítvány megvitatása után, várhatóan egy-két napon belül újabb kor­mányjavaslat kerül az elnök­ség, majd szeptember 6-án a rendkívüli közgyűlés elé. kézbesítésére munkatársat keresek. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőt várok, aki SZEGHALOM-ÚJTELEPRE naponta eljuttatja az újságot az előfizetőknek, beszedi a díjat és új előfizetőket szervez. jELENTKEZNI LEHET A Békés Megyei Hírlap ügynökségén, Baláti László ügynökségvezetőnél, Bucsa, Kossuth tér 1., tel.: 36 és Tóth Lajos kézbesítőnél, Szeghalom, Hunyadi u. 12. férfi fejére ugrott, és magával rántotta a mélybe, Dettynek puhábban sikerült az esés, mert fölül volt, és egy bokor is enyhítette a landolást, a férfi azonban keményen puffant a földön. Ájult volt, amikor a fiú föltápászkodott és közelebb jött, hogy szemügyre vegye. A kislány föntről dermedten néz­te az eseményeket. — Gyere le! — szólt neki Detty, és integetett. A gyermekrabló autójában talált egy kötelet, ezzel gyor­san hátrakötötte a férfi kezét. Mire a kislány leért, a gazem­ber magához tért. Detty fogta a fegyvert, és rászegezte. — Szálljon be az autóba! — mondta, ahogyan a krimifil­mekben látta. — Én vezetek. A férfi tiltakozás nélkül en­gedelmeskedett. Nyilvánvaló­an nem volt profi bűnöző. Ne­hezen állt föl, és nyögött min­den mozdulatnál. Az autóban ismét elájult. — Köszönöm — mondta a lány, és beült Detty mellé. — Hogyhogy éppen itt voltál? — Véletlenül — válaszolta a fiú. Nagyon figyelt az autó nyomaira a fűben, nehogy el­vétse az irányt.-— Cserkész vagy? — kér­dezte ismét a kislány. — Min­dennap teszel valami jót? — Én egy troth vagyok — válaszolt Detty, és meg­könnyebbült, mert kiértek az útra. Amikor a rendőrségen elin­tézték, amit kellett, felhívta az édesapját: — Jövök haza! — Bizonyára unalmas volt! — nevetett az apja. — Hát igen — mondta Detty. — Ahogy vesszük. Fog­tam egy emberrablót, és kisza­badítottam egy kislányt. És mivel jogosítvány nélkül ve­zettem a rendőrségre a gengsz­ter autóját, meglehet, hogy a kihágási bíró elé állítanak... »

Next

/
Thumbnails
Contents