Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-26 / 201. szám

GAZDASÁG 1994. augusztus 26., péntek / Értékek és arányok Menten felvillanyozódunk, ha meghalljuk az energiaár-emelésekről szóló híreket... A külföldiek áfa-visszatérítése A Körös Royal Televízió folytatja a korábban beígért fejlesztését, amelynek ered­ményeként augusztus 25-én, tegnap megteremtették a mik­rohullámú összeköttetést Bé­késcsaba és az orosházi televí­ziós kábelrendszer között. En­nek nyomán Békéscsabán, Gyulán és Orosházán napi 4 órás műsort szolgáltat a Körös Royal Televízió. Ezzel együtt napi négy órában nézőik lát­hatják a TV 4 programját is. Pótköltségvetés. A kormány a jövő hét elején a szociális partnerek elé terjesz­ti a pótköltségvetési törvény- javaslatot egyeztetésre, majd — az esetleges módosítások elvégzése után — szeptember 9-én nyújtja be az Országgyű­lésnek. A kabinet azt ajánlja, hogy állítsák helyre az idei esztendőre eredetileg terve­zett 330 milliárdos államház­tartási hiányt. Békési László pénzügyminiszter szerint a módosítások nélkül az állam- háztartás hiánya elérné a 400 milliárd forintot. Stagnáló privatizáció. A privatizációs folyamat stagnál, illetve üteme jelentősen lelas­sul. Ez várhatóan addig tart majd, míg az új privatizációs stratégia, privatizációs törvény, illetve vagyonpolitikai irányel­vek meg nem születnek. A va­gyonkezelő szervezetek veze­tői és a privatizációs kormány- biztos már korábban ismertette a hamarosan megszülető tör­vénytervezetnek az eddigi pri­vatizációs gyakorlattól eltérő főbb elemeit. Hangsúlyozták: az új törvény megszületése után is biztosítani lehet a tulajdon- váltás folytonosságát. Évtizedek óta működik a vi­lágban, 34 éve Magyarorszá­gon is. Legjobb példa termé­szetesen az USA, hiszen ott a már több mint három évtize­des gyakorlat igen sok statisz­tikát és gyakorlati példát szült. Az elmúlt öt évben Ameri­kában elég sok új dollármillio­mos született, és akár hiszik, akár nem, 90 százalékuk M. L. M.-szisztémával lett millio­mos. Miért? Hiszen Magyar- országon már nagyon sokan tudják, hogy ez a piramis­szisztémás átverés nem is mű­ködhet. Egyértelmű, hogy szegény amerikaiakat bepalizták, mit érthetnek szegények az üzlet­hez. Bezzeg mi, magyarok a negyven év tervgazdálkodás alatt teljesen profik lettünk üz­leti téren. Félre a tréfával, üz­leti dolgokkal kapcsolatban nézzünk csak nyugodtan Amerikára, és ha náluk műkö­dik, nálunk is működnie kell. Ezért van az, hogy az ameri­kai elnöknek mindig van egy közeli munkatársa, aki gazda­sági tanácsadóként dolgozik a Fehér Házban, de a millióit az M. L. M.-nek köszönheti. — Nézzük az M. L. M.-et először vevőszemszögből: A Magyar Energetikai Hivatal főigazgatója nagyvonalúan bánik a számokkal. A minap kijelentette: a gáz- és áram- szolgáltatók a mai árak kétsze­resében, az ipari tárca illetéke­sei a mai árak másfélszeresé­ben látnák reálisnak az árakat. Hogy mennyiben tartaná reá­lisnak a fogyasztó? Ezt egyelő­re nem kérdezték meg. Igaz, nemrégiben Tatabánya lakói ír­tak levelet a kormánynak, járja­nak közben az áramszolgáltató­nál mintegy 2800 család adós­ságának elengedése ügyében, mert ha megfeszülnek sem tud­ják kifizetni a munkanélkülivé vált bányászcsaládok a tartozá­saikat. Ilyen alapon persze szin­Hagyományos kereskede­lemben az áru útja a követke­ző: a gyártó megcsinálja a ter­méket és eladja az exportőr­nek, aki tovább adja az impor­tőrnek, aki szétszórja az or­szág nagykereskedői között. Ezután kerül az áru a kiskeres­kedelmi boltokba. A sok cég árrése, költségei (reklám, rak­tározás, szállítás stb.) mind rá­rakódnak a termék árára, így átlagosan 100—200 százalék­kal megnövelt áron juthat el a vevőkhöz. A vevő időt, fáradságot nem kímélve megvásárolhatja a reklámból „megismert” ter­méket, hazaviheti, kipróbál­hatja, és rájöhet, hogy a reklám nem mindig azt mondja el, mi­re jó a termék, hanem sokszor csak azt, mit kell mondani ró­la, hogy az emberek megve­gyék. Ekkor kiderül, hogy használható-e számára a vásá­rolt tennék vagy dobhatja a szemétbe. Ezzel szemben az M. L. M. kihagyva a sok közvetítőt, közvetlenül juttatja el lénye­gesen kisebb áron a terméke­ket a vevőhöz. A vevőnek a terméken felül felajánl egy üz­leti lehetőséget is, amivel je­lentékeny jövedelemhez jut­te minden város és falú megír­hatta volna a maga leveleit... Mi lenne ha egyszer a fo­gyasztó kerülhetne olyan hely­zetbe, hogy megszabja, meny­nyit hajlandó fizetni valamilyen áruért? Gondolom még az ötlet­től is kileli a hideg az energia­gazdákat. Pedig a húsiparosok a megmondhatói, mi történt ak­kor, amikor néhány éve az em­berek egyszerűen nem voltak hajlandók megvenni a szerintük túl drágán kínált tőkehúsokat és a boltokból tonnaszám vissz- áruzták a romlott portékát. Per­sze húst nem enni könnyebb, mint gyertyafénynél élni, hideg­ben vacogni. Ezt ők is tudják. Hogy végül is mennyit ér az hat. Az M. L. M.-cégek egysé­ges jellemzője az elégedettsé­gi garancia és ebből adódóan, magas minőség. Például: ön vásárol egy arckrémet, ami ki­váló minőségű és ön mégis al­lergiás lehet rá. Ha boltban vá­sárolta: dobhatja ki. Ha vi­szont M. L. M.-tanácsadótól vásárolta, akkor a használtsági foktól függetlenül visszakér­heti az ár 100 százalékát, kér­het más terméket. Azt hiszem, a vevő szem­szögéből összehasonlíthatat­lanul előnyösebb az utóbbi módszer. — Nézzük most a gyártó szemszögéből egy példán ke­resztül: Egy 195 perces videokazet­ta a boltban 450 forint. Az ön egyik ismerőse ugyanazt a ka­zettát 200 forintért ajánlja elé­gedettségi garanciával. Ön va­lószínűleg az ismerősétől vá­sárol minimum két darab ka­zettát. Mi a jó a gyártónak? Ha minden vevő egy terméket vá­sárol vagy ha két vagy több terméket vesz? Azt hiszem, a válasz egyér­telmű. — Nézzük végül a hálózati tanácsadó szemszögéből: Minden terméken van árrés, amit a tanácsadó megkap vagy saját felhasználás esetén meg­takarít. Az árrésért szolgálta­tást nyújt: házhoz szállít, élő használati utasításként bemu­tatja a használatot, érvényesíti a garanciát, tájékoztat a ter­mékskála bővüléséről. Lehet, hogy nem elégszik meg az árrésből eredő jövede­lemmel, ami csak fizetéski­egészítésként elfogadható összeg. Ekkor van lehetősége az M. L. M.-módszer segítsé­gével igazi üzleti vállalkozás kiépítésére, amivel több A külföldi utas számára adható általános forgalmi adó visszaté­rítés rendszerét április 1-jei ha­tállyal alapvetően megváltoz­tatta a 4/1993. (1.13.) kormány­rendeletet módosító 2/1994. (1.11.) kormányrendelet. A vál­tozás lényege, hogy az APEH fővárosi igazgatósága helyett azon vállalkozók téríthetik vissza a külföldi utas áfáját, akik visszatérítésre jogosító APEH-engedéllyel rendelkez­nek. Az adó visszatérítésére jogo­sító engedélyt Magyarországon bejegyzett vállalkozó (gazdasá­gi társaság) kérelmezheti, aki az általános forgalmi adónak ala­nya. Az engedély kiadásának további feltétele, hogy a belföl­dön bejegyzett gazdálkodó az adófizetési kötelezettségének kizárólag az általános szabá­lyok szerint tegyen eleget. Több telephellyel (üzlettel) rendelke­ző adóalany áfa-visszatérítési engedélyének feltétele, hogy valamennyi telephelye (üzlete) értékesítése után az általános — és nem a különleges — szabá­lyok szerint állapítsa meg a fi­zetendő adóját. Az áfa-visszatérítésre jogosí­tó engedélyt csak az az adó­alany kaphatja meg, akinél az adóhatóság a kérelem benyújtá­sát megelőző 2 évben lefolyta­tott adó- és pénzügyi ellenőrzés során nem tárt fel jelentős hi­ányosságokat. Ez esetben a 2 év naptári évet jelöl, így pl. 1994. április havi kérelem benyújtásá­nál az 1992—1993. évet kell figyelembe venni. Jelentős hiányosság körébe tartozik: az adózó számviteli rendszerében található lénye­ges, az egész rendszer megbíz­hatóságát, valóságát érintő hi­ba; az áfa analitikus nyilvántar­tásában jelentkező rendszerbeli hiányosság; rendszeres fizetési késedelem; nagy összegű adó­hiány megállapítása. Nem kaphat adóvisszatéríté­si tevékenységre jogosító enge­délyt az a kérelmező, akivel szemben csőd- vagy felszámo­lási eljárás van folyamatban. Az adóvisszatérítési tevé­kenységre jogosító adóhatósági engedély csak akkor adható ki, ha a kérelmező a pontos cím feltüntetésével megjelöli azt a helyet (helyeket), ahol az adó­visszatérítési tevékenységet folytami kívánja. Az adóvisszatérítési tevé­kenységre jogosító engedély iránti kérelmet a gazdálkodó (gazdasági társaság) székhelye szerint illetékes elsőfokú állami adóhatóság adóeljárási osztá­lyához kell benyújtani. A kérelemhez csatolni kell azokat az okiratokat, amelyek igazolják a feltételek teljesülé­sét. A kérelem illetékköteles. Az illeték mértéke 500 Ft. A kérelem benyújtásakor a gaz­dálkodónak meg kell jelölnie azt a helyet (pontos címmel), ahol a visszatérítési tevékeny­séget folytatni kívánja, és az időpontot, melytől e tevékeny­séget gyakorolni szándékozik. A benyújtott kérelem és ok­iratok alapján az adóhatóság területileg illetékes szerve hatá­rozattal dönt „engedély” kiadá­sáról. Az „engedélyes” köteles jól látható módon tájékoztatást adni arról, hogy adóvisszatérí­tési tevékenységre jogosító en­gedéllyel rendelkezik. NEMZETKÖZI ATOMCSEMPÉSZET Görbe sugárutak • Vagyonadó: petárda vagy bomba? •Sertéshús: melléfogásokért fizetünk? 1 Carlos: szuperterrorista avagy médiasztár? 1 Munkanélküliek: megtanulnak túlélni? .egyszerűen minden Mi is az az M. L. M.? Egyre többet lehet olvasni a Multi Level Marketing (M. L. M.) szisztémáról napjainkban. Sajnos több­nyire légből kapott hírek, piaci pletykák alapján csak félrevezető „információkat” kaphattunk ilyen módon. Többször is mosolyogtam magamban eze­ken, de köztudott, hogy a dolgozó embereknek sem idejük, sem energiájuk nem marad a lapokban (is) megjelenő téveszmékre írásban reagálni. (Én is csak azért írok, mert jelenleg időmilliomos táppén­zes vagyok.) Lefoglalja őket a munkájuk és a csa­ládjuk. Azt hiszem nem lesz haszontalan néhány információt közzétenni az M. L. M.-ről, a teljesség igénye nélkül: az áram, vagy az a gáz, amit í magyar erőművekben, gázfel dolgozókban magyar munká sok állítanak elő? Pontosar annyit, amennyit a magyar fo­gyasztó a magyar bérekből er­re ki tud fizetni. Talán nen ártana ha az energialobbi tu­domásul venné: baj, hogy í világ leértékeli a munkánkat de még nagyobb baj lehet ab­ból, ha az árak hazai diktáló viszont túlértékelik az embe rek teherviselő képességét. Nem lehetne megpróbálni hogy egyszer már a saját fo­gyasztásunkra szánt terméke­ink árait a saját béreinkhez ará nyítsuk? Somfai Pétef Ferenczy Europress 100 000 forintos jövedelmet ér­het el akár egy éven belül. Egy fontos tényt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: Ahhoz, hogy valaki ilyen sikereket érjen el bármely vállalkozásban a világon, na­gyon komoly és kitartó munkát kell végezni. Mivel nem minden ember hajlandó erre, a képlet világos: aki sokat dolgozik a szisztéma szerint, az milliomos lesz, aki nem dolgozik, az nem lesz milli­omos. — Összefoglalva, az M. L. M.-üzlet csakis kiváló termé­kekre épülhet, hiszen a gyenge minőséget senki nem tartaná meg, garanciában visszaadná. Fontos a személyes kapcsolat. Nélkülözhetetlen az M. L. M.- szisztéma, amit szakmaként kell elfogadni és ehhez mérten tanulni. A szisztéma úgy van kitalálva, hogy bárki meg tudja tanulni attól függetlenül, hogy diplomája van vagy szakmun­kásbizonyítványa. Talán a legfontosabb része a dolognak az, hogy minimális tő­ke mobilizálásával elkezdhető, tehát nem kellenek ehhez a vál­lalkozáshoz milliók. Ezáltal vállalkozásba kezdhetnek azok az emberek is, akiket családi helyzete, szerencséje vagy a volt kommunista rendszer nem hozott olyan helyzetbe, hogy vállalkozhassanak. Tehát akár munkanélküliek vagy kisnyug­díjasok előtt is nyitva a kapu, vállalkozhatnak. Hogy milyen eredménnyel, az csak tőlük függ­Akit a dolog érdekel, annak sok szerencsét, akit nem érde­kel, annak is. Igaz, hogy szerencsére csak azoknak lesz szüksége, akit nem érdekel a dolog. Merz a Péter |

Next

/
Thumbnails
Contents