Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)

1994-08-17 / 193. szám

MEGYEIKORKEP 1994. augusztus 17., szerda Tovább „száguld” a Dotto... A kisvasút környezetbarát, nem szennyezi a város levegőjét Barátaim a nyár egy részét a Balatonnál töltötték, lelken­dezve mesélték élményeiket. Megyénktől távol élnek, így nem csodálkoztam azon, hogy számukra Siófokon „is­meretlen csodának” tűnt az a Dotto kisvonat, melynek egy békéscsabai kft. a kizáróla­gos magyarországi forgalma­zója. Ünneprontás lenne, ha elmondanám nekik, hogy itt, az ország keleti felében, ép­pen a Dotto forgalmazási székhelyén idegenforgalmi . kuriózumnak számít. Dr. Pirityiné Fejes Anna, a Dotto Hungary Kft. ügyveze­tőjét kérdeztük, mikor lesz ilyen kisvonat itt a megyé­ben? — Tárgyalások folytak már, de semmi biztatót nem mondhatok az ide látogatók­nak. Magyarországon egyéb­ként négy ilyen kisvonat van tulajdonban: Balatonfüreden, Tihanyban, Hévízen és Siófo­kon. Az ötödik valószínűleg a zánkai gyermek-üdülőcent­rum tulajdonába kerül. —Autógyár, illetve ennek megfelelően autótípus is sokféle van. Hogyan lehet az, hogy más gyártók nem jelennek meg kisvonattal a piacon? — Azt a műszaki adottsá­got, amely révén a Dotto utánozhatatlan, vagyis a nyomkövető műszaki meg­oldást — ezt „lemásolni” nem tudják. — Milyen érvek támaszt­ják alá a Dotto közlekedési eszközkénti alkalmazását? — Elsősorban az előbb említett műszaki megoldás. Ez azt jelenti, hogy a vonat sín nélkül, de- ugyanúgy ,-,mozog”, mint egy kötött pályás jármű. Ezenkívül — különösen a mai világban — lényeges pozitívumként ér­tékelhető, hogy a Dotto kör­nyezetbarát, nem szennyezi a város levegőjét, illetve, egy költséges, sínes beruhá­zástól menti meg a vállalko­zót, üzemeltetőt. Ezért vi­lágszínvonalú, hiszen a for­ma és a tartalom egysége adott. Nem utolsó szempont az sem, hogy olyan helyekre tud eljutni, ahová más jármű­vek képtelenek, például szűk, keskeny emelkedőkre, hiszen a vonat helyigénye szélességében csak maga a méretigény, a kocsik nem „lengnek ki”. Franciaország­ban ezt nagyon jól kihasznál­ják. Jelenleg mi is azon dolgo­zunk, hogy ezt a műszaki­technikai megoldást korsze­rűnek elismertessük, és egy másik kategóriába helyez­tessük — kivonva a lassú jár­művek közé való besorolás­ból.'Ehhez viszont az kell, hogy a hatóságok „felállja- nak az asztal mellől”, és leg­alább megnézzék azt, amivel kapcsolatban intézkedést hoznak. —Mi a következő lépés? —Erről egyelőre nem sze­retnék nyilatkozni — talán majd akkor, amikor tények­ről, eredményekről számol­hatok be. Laluska Éva Szülő és pedagógus együtt készül az új tanévre „Ez a mi kuckónk, gyerekek!” Hiányzik az összefogás Székelyföldi vendégek Sarkadon Évforduló. 225 évvel ez­előtt hunyt el ezen a napon Bazzani Giuseppe olasz festő. Az olasz rokokó egyik legna­gyobb mestere volt, a manto- vai Művészeti Akadémia igaz­gatója. Jellegzetes rozsdavö­rös tónusú freskói főként mantovai templomokon ma­radtak fent, legszebb közülük a Szent Romualdus álma. Átmenetileg felfüggesztve. (Közlemény támogatás iránti kérelem befogadásának és el­bírálásának felfüggesztéséről) Az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium, mint a Kereskede­lemfejlesztési Alap kezelője tájékoztatja a vállalkozásokat, hogy — figyelemmel az 1994. évi pótköltségvetés, illetve az 1995. évi költségvetés terve­zetének folyamatban lévő ki­munkálására—1994. augusz­tus 9-től átmenetileg felfüg­geszti a Kereskedelemfej­lesztési Alap támogatása iránti kérelmek (pályázatok) befo­gadását és elbírálását. A felfüggesztést a folyó évi to­vábbi, illetve az 1995. évi költ­ségvetési források ismereté­ben szünteti meg a minisztéri­um. Tankönyv és taneszköz. Idén nem lesz gond a tankönyv és taneszköz-ellátásban: a 2300-féle közismereti és 3360-féle szakmai tankönyv időben elkészül, de 30 száza­lékkal drágábban kerülnek a boltokba, mint tavaly. Az áre­melkedést az infláció, az áfa és a papír árának növekedése okozta. A költségvetés a tan­könyvvásárláshoz májusban már adott segítséget: az általá­nos és középiskolás tanulók költségeihez fejenként 670 fo­rinttal, a szakmunkásképző­sök kiadásaihoz 335 forinttal járult hozzá. Szeptemberben ezt kiegészítik, egységesen 190 forinttal. A zeneiskolák külön támogatást kapnak kot­tavásárláshoz. Az átlagosnál nagyobb segítséget nyújtanak a nemzetiségi és fogyatékos gyerekeket oktató intézmé­nyeknek is, így az ott tanulók is ugyanannyiért vehetik meg könyvcsomagjaikat, mint a többi iskola diákjai. Tegnap megbeszélést folytatott a sarkadi nyugdíjas-egyesület vezetősége a szeptember 1-jén Székelyföldről érkező nyugdí­jas vendégek fogadásával kap­csolatban. A közel egy hétig Sarkadon tartózkodó 45 Hargita megyei vendéget már a határon fogadják a sarkadi nyugdíjasok képviselői. Tegnap az is eldőlt, hogy melyik család hány vendé­get tud elszállásolni. A sarkadi nyugdíjasok a hozzájuk szállá­solt vendégekkel egy napot töl­tenek el, ám szeptember 3-ára, szombatra már közös autóbusz­kirándulást terveznek Debre­cenbe és Egerbe. Augusztus 4- én ugyancsak közös program­mal indul a nap, hiszen vala­mennyien istentiszteleten ve­hetnek részt a sarkadi belvárosi református templomban. A dél­után az Andi presszóban folyta­tódik, ahol záróráig szórakoz­hatnak a résztvevők (becslések szerint jóval több mint százan), és élvezhetik az egymás számá­ra összeállított műsorokat. A tervek szerint Brassóból is ér­keznek énekesek a 4-ei baráti találkozóra.----RIA K özeleg az újabb tanév, az is­kolák környékét talán még na­gyobb ívben kerülik el a gyere­kek, mint eddig. A pedagógu­sok viszont már készülnek. Az osztálytermek dekorálása, ott­honossá tétele rájuk vár. Fan­táziájuk gazdagságának, kézügyességüknek köszönhe­tően igazi kuckókat varázsol­nak a semmiből. Mert valljuk be őszintén, az iskolák költ­ségvetése nem enged meg semmi luxust. A napokban Orosházán jár­tunk a József Attila Általános Iskolában. Erről az oktatási in­tézményről tudni kell, hogy 100 éves jubileuma egybeesik a város 250. évfordulójával. Sokan (pedagógusok és volt tanítványok, egyszerű polgá­rai a városnak) remélték, hogy az évforduló kapcsán új „ru­hát” ölthet a lepusztult iskola, A remény tovább él, de esély sincs arra, hogy az idén teljes egészében felújítják az omla­dozó épületet. Az élet viszont nem állhat meg. — Szeretettel fogadlak a mi leendő birodalmunkban — kö­szönt a majdani bábterein megálmodója, Horváth End- réné, aki úgy érezte, meg kell osztania azt az örömöt, amit a szülők szereztek neki és az is­kola tanulóinak. — A pénztelenség minden­re ráutalja az embert — kezdi mondandóját Ági. — Az egyik apukával. Melis Zoltánnal (aki valaha tanulója volt az iskolá­Meglehetősen kalandos életu- tat járt meg Salánki Gyula, aki 1956-ban tizenöt évesen került ki Angliába, ott dolgozott, csa­ládot alapított és mindvégig a sporttal is foglalkozott, futó­edző volt, tíz évig szervezte például a veteránbajnokságot. Minden szavából érződik a sport iránti rajongása: — Nekem a sport adta az életem sóját, sport nélkül az em­ber üres és béna. Mindent meg lehet kapni tőle, biztosítja az élet örömét, javítja a testet, lel­ket. Szomorúan látom, hogy ha­zánkban a fiatalság nincs a sportra nevelve. Nekem a sport megadta, hogy sokat tanuljak, találkozhassak a világ minden részéről jött emberekkel. Azt szeretném, ha mindezt tovább­nak, most kisfia koptatja itt a padokat) megnéztük, mit te­hetünk ezért a tanteremért, aminek az oldalai a téglafalig voltak lepusztulva. A burko­lással foglalkozó mester azon­nal tudta, mi a teendő. Azt mondta: „Kigazdálkodom!”. És ellenszolgáltatás nélkül be­burkolta a falat. Az anyukák­nak köszönhetjük, hogy az ÉKP-programhoz bábjaink vannak. A szülők önfeláldozó módon hozzák az anyagokat, segítik munkánkat. Nagy do­log az, amikor közös erőfeszí­tés árán tudunk valami szépet, értékeset létrehozni. Enélkül ma már el sem tudnám-képzelni a létünket. Még az asztalok és a székek hiányoznak. Egy másik szülő ennek néz utána. Most még nem látszik — mutat körbe a nagy rumliban —, de „elvará­zsoljuk” ezt a termet. Mi így készülünk a jubileumra. De nem kell ünnep ahhoz, hogy a gyerekeknek kellemes környe­zetet biztosítsunk! Hiszen nem mindegy, hol töltik el egész napjukat a diákok, és ezt a szülők is tudják. A pedagógus a pincétől a padlásig minden zugot átkuta­tott, ahol használható „kincse­ket” remélt. Talált is néhányat. Ezeket még átfestegeti szep­temberig, gyűjti a faldekoráció­hoz szükséges játékos, tarka öt­leteket és az évnyitón büszkén mutatja majd tanítványainak:, ez a mi kuckónk, gyerekek! Csete Ilona adhatnám a gyerekeknek, pél­dául itt Dévaványán is. Az ön- kormányzat segítő szándékát érzem, mégis úgy látom, ma az egész országban hiányzik az anyagi,segítség és az összefo­gás. A mai fiatalok — ki kell mondanom — lusták, nem edzettek, így nem is egészsége­sek, nem szeretnek sportolni. Márpedig a sport szeretete nélkül nem születik újjá a sport hazánkban. — Tesz-e konkrét lépéseket a sport megszerettetéséért? — A magam lehetőségeinek határáig természetesen igen. Immáron másodjára szervezek futóversenyt augusztus húsza­dikán Dévaványán, melyen is­mét indulnak külföldi sportba­rátaim is. K.Sz.Z. Aprócska gyerek játszadozik a víz­parton. Lapos kavicsokat keresgél, olyat, amelyik szépen simul be­görbülő ujjai közé. Amikor összejön belőlük egy marokra való, lefut a sima tükörhöz, és nagyokat lódít egy egy kődarabkán. Ha sikerül a mutat­vány, akkor nyolcat, tízet is pattan a kavics. Kicsit nedves lesz, aztán fel­ugrik, sütkérezni még egy keveset. Vidáman cikázik a felszínen. S ahogy apad a suhintás ereje, úgy lesznek egyre bágyadtabbak a fickándozá- sok. Még siklik valamicskét, majd lomhán alámerül a mélységbe. Mint a kacsázó kavics, emlékeim is hasonló módon játszadoznak ve­lem. Próbálok elcsípni belőlük egy párat, mielőtt a mélybe süllyedné­nek. Fáj, nagyon fáj, hogy már senkit se hívhatok tanúnak: mikor történt, ho­gyan volt? Nyár vége felé járhatott az idő, mert érett szilvák potyogtak a forró homokba, s ahogy rájuk léptem, sorra plöttyedtek szét mezítlábas tal­pam alatt. Valami víz partján vol­tunk, édesapám faházat épített. Én voltam a kis inas, bár nem sok hasz­nom vehette, inkább csak téblábol- tam, bukdácsoltam körülötte. Néz­tem, ahogy szája sarkába biggyeszti a jókora szegeket, hogy legyen tarta­lék, amikor kopácsolni kell. Figyel­tem a nagy embert, a csodát, aki házat épít. Esténként kecsketejet ittunk, éj­jel puha szalmán aludtunk. Reggel madárdalra ébredtem, és szelíd nóga­tásra: kelj fel, kisfiam, hasadra süt a nap. Semmi különös nem történt velünk, minden olyan magától érte­tődő volt, azt is csak utólag tudom érzékelni, hogy nagyon jó lehetett vele. Egyszer magamra maradtam, édesapám anyagért ment a fatelepre. Te leszel itt nappal is az éjjeliőr, vigyázz mindenre — búcsúzott el tő­lem. Önfeledten játszhattam a ház előtt, mert csak azt vettem észre, hogy elsötétül az ég, és kövér csep- pekben hull a zápor. Usgyi be a félig kész házikóba, védelmet keresni. Va­dul dörgött, villámlott, azt hittem, elérkezett a vég. Volt a kertben egy hatalmas komondor, megérezhette a félelmem, mert odajött hozzám. Át­öleltem a csapzott szőrű kutya nya­kát, az meg tűrte, hogy becézgessem: Tisza, kedves Tisza, ugye nem ha­lunk meg? Vacogó félelmemben hoz­zábújtam a loboncos jószághoz, így aludtunk el mind a ketten. Csacsi gyerek, ne félj, már itt va­gyok — simogatott meg édesapám. Kacsázás Hirtelenjében nem is tudtam, hogy mitől kellene félnem, hisz kialudtam magamból a rémületet. Inkább annak örvendeztem, hogy elmegyünk hor­gászni, eső után biztos van kapás. Megfejthetetlen talány volt számom­ra, hogyan lehet pont akkor kirántani a halacskát a vízből, amikor azok bekapják a horgot. Az előbb még ott úszkált, és hopp, már kinn is van. Itt valami ördöngösség lehet. S azon a napon én is beléphettem a nagy hor­gászok táborába. Bár volt egy olyan érzésem, hogy csalás történt, édes­apám akasztotta rá a halat a horgom­ra, azért kellett elfordulnom. Mégis hagytam, hadd örüljünk, hogyan sza­lad a dugó, s akkor gyorsan ki kell rántani, és a parton a zsákmány. így éltünk azon a nyáron, két férfi, egy ki dolgozik, másik a segítség. Aztán két év múlva, amikor iskolába mentem, hittanórán arról beszélt a tisztelendő, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül. Mondtam is a derék papnak, hogy az én apukám nagyon ügyes ember, de egy faházat ő is csak két hónap alatt képes megcsi­nálni. Nem hiszem azt a hat napot. Be kell vallanom, nem lett sikerem a kételkedésemmel. Ahogy később is mindig megfizettem az árát, ha más­ként forgott az agyam kereke, mint ahogy illő lett volna. Pedig előttem voltak még a kis­gyermek buzgó évei. Nagy lebomlá­sok a jóságos vagy félelmetes Terem­tő előtt (mindig attól függően, hogy milyen kedve volt a papnak, rioga­tott, vagy szelíd orcáját mutatta a mennyei atyánk). És a ministrálások! Vasárnapi nagymisén, hajnali rotá- tén, hót unalmas esti litánián. Meg az a sok temetés! Akkor talán csak an­nak örültem, hogy egy forintot adnak a szentelt víz hordozásáért, s csak tudatom mélyén őriztem a sok kihűlt arc látványát, és a sirató dalt: látjátok testvérek, ennyi az élet. Nem szabad­na érzékeny gyereket idegen halot­takhoz engedni. Ez a tiltakozás is benne volt kamaszos lázadozásom- ban, melyet vénülő fejjel se tudok kinőni. Siklik a lapos kő, nem pattog már a vizen. Gondolataim csendesednek. Fáj, hogy az emlékek morzsáiból egyetlen pillanatnyi új valóságot se lehet gyúrni. Hiányoznak a társak: édesapám atomjaira hullva, marék­nyi por csupán, s a szelleme ki tudja merre jár, figyel-e rám? Hol van az a régi Ház, és lett-e sok hűséges kölyke a Tiszának, hogy vigyázzanak a fé­lénk kisfiúkra. Egymagám maradtam kétségeim között, és mielőtt alá­merülnék ismeretlen mélységekbe, szeretném tudni, ó uram, mivégre éltem e világban? Andódy Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents