Békés Megyei Hírlap, 1994. augusztus (49. évfolyam, 179-205. szám)
1994-08-11 / 188. szám
Érre wrvn HÍPT IP 1994. augusztus 11., csütörtök IjÍVJjij iVIiAjIlI nllxLAf KUKKLr © Halünnep Dánlokon. Fantasztikus halünnepre készülnek a dánfokiak; augusztus 13-án 20 órától éjszakai horgászversennyel indul a program, másnap reggel 9 órától pedig elkezdődik a versenyhorgász bemutató. A produkció házigazdája nem más, mint a Nagybaracskáról érkezett, örökös magyar halászléfőző bajnok, Sobri Jóska. Ebédre természetesen bajnok halászlét tálalnak fel. A Korsó duó 14 órakor tartja műsorát, 15 óra 30 perckor pedig kezdetét veszi a délutáni vidám szieszta a Jókai Színház művészeinek (Tomanek Gábor, Mészáros Mihály, Horváth Margit, Nagy Erika, Molnár László) közreműködésével. A Re- betli kabaré 17 órakor kezdődik, a budapesti Esze trió 18 órától szórakoztatja a nagyérdeműt. Hajléktalanoknak. Egy hónapos felújítás után újra megnyitja kapuit a békéscsabai hajléktalan otthon a Gyár utcában. A megszépült épület 16 főnek jelenthet átmeneti menedéket a közelgő esős, hidegebb napokban. Természetesen lehetőség van arra is hogy aki nem igényli az éjszakai szállást, az napközben tisztálkodhasson, mosson, esetleg főzzön itt magának. Olcsóbban Méhkeréken. A méhkeréki önkormányzat tavaly pályázat útján egymillió forintot nyert a Népjóléti Minisztériumtól diszkont áruház létesítésére. Az álom az idén valóság lett, és augusztus 12-én, pénteken megnyílhat az olcsóbb vásárlási lehetőséget biztosító diszkont bolt Méhkerék szívében. A bolt az önkormányzat tulajdonában van, de a Debreceni Alföld Füszért Rt. üzemelteti. Az előzetes hírek szerint a méhkeréki diszkontban 10-15 százalékkal olcsóbban tudja beszerezni a lakosság az élelmiszert és a vegyi árut. „A KÉNYSZERBŐL ELKÖVETETT GAZTETT BŰNE A FELBUJTÓKAT TERHELI-” (Seneca) A legbiztonságosabb befektetés? (Folytatás az 1. oldalról) ment néhány hónapig, de júniusban a nekem járó 16 750 forintot már nem vehettem fel. Érdeklődtem, telexeztem, de mindhiába. Aztán július 24-én egy levelet kaptam Bállá Imre elnök-vezérigazgató aláírásával. Az irat lényege: nem tudnak fizetni, kérik a kifizetések hatnyolc hónapos átütemezését, esetleg „akit megtépázott az idő”, és türelme sincs már, hogy ne veszítsen, és már minimum a hathavi részletet megkapta, készek visszaadni a kárpótlási jegyet hiánytalanul, az időközben kifizetett havi részletek egyösszegű visszafizetése esetén. A harmadik variációjuk, hogy a még esedékes összeget három ötéves középtávú befektetésként helyezhetik el a cégnél. A negyedik pedig, hogy nevesítik a még fennálló követelést, és ezzel a kárpótlási jegy tulajdonosa minősített tagsági jogot nyer. Sajnos, mind a négy javasolt megoldás lényegesen hátrányosabb, mint amit eredetileg vállaltak a szerződésben. Az sem mellékes, hogy a nekem küldött levél a 456-os iktatószámot viseli, tehát rajtam kívül több száz, meglehet, hogy több ezer embert érint az ügy. ¥ Halasi Attila megadta a BBS területi képviselőjének a telefonszámát, ahol szerettük volna megkérdezni a másik felet is. De a 466-355-ös készülék túloldalán egy hét alatt sem sikerült elérni valakit. Természetesen a másik fél véleményének kifejtésétől sem zárkózunk el. Lovász Sándor Gyermekek a természetért Lefejezett pezsgők a Trófeában Egy suhintás a szablyával, s a fej a porba hull... Krimikedve- lo olvasóink ne.szisszenjenek fel, nincs rá okuk! A fenti fejelés ugyanis tegnap este történt Békéscsabán, a Trófeában. Peter Protic manager egy showműsorban így akarta felejthetetlenné és ismertté tenni az általa reklámozott Freixe- net spanyol pezsgőt. Az úr tökéletesen beszéli nyelvünket, noha Németországban él, s nevét boncolgatva inkább a szerb eredet látszik valószínűnek. Megbocsátható emberi kíváncsiságunk. Megtudtuk, hogy Peter Protic családja a Bácskából származik. Pozsonyban élnek, s Protic úr magyar iskolákba járt... —Nem jellemző, hogy szablyával nyakazzák le a pezsgősüvegeket. — Ne is legyen jellemző — válaszol Protic úr —, hiszen a szablyázás nem egy pezsgőbontási forma. Ezt inkább a show kedvéért csinálom. Az a célom és, feladatom, hogy megismertessem a nagyközönséget a pezsgőkultúrával. Peter Protic a szablyával egv mozdulattal választja el a palackban erjesztett spanyol pezsgő dugóját az üveg nyakától Fotó: Such Tamás Hiszen a volt szocialista országokban elsatnyult az iváskul- túra. Nem sokan tudják, hegy mi a palackos és a tankerjesztés között a különbség, nem tudják még a legtöbb vendéglátóhelyen sem, hogy milyen pohár illik a pezsgőhöz. Miskolcon például a kereskedelmi és vendéglátóipari szakközép- iskolában tartottam előadást erről a fejedelmi italról. — Térjünk vissza a szablyá- ra. Honnan ered ez a pezsgőnyitási forma? — Franciaországból, a napóleoni háborúk idejéből. Franciaországban hagyománya van a pezsgőgyártásnak. A katonák pedig amikor hozzájutottak, talán virtusból, talán, mert így gyorsabb volt, szablyával vágták le az üveg nyakáról a dugót. A kozákok körében is ismert volt ez a módA Gyermekek a Természetért Alapítványról már írtunk lapunkban, de talán nem árt felfrissíteni olvasóink emlékezetét. Gyepes Zsolt gyulai kisfiú kezdeményezésére néhány évvel ezelőtt, pontosabban 1990- ben létrehoztak egy alapítványt, amelynek a célja a Bala- tonedericsen működő Affika- múzeum állagmegóvása és továbbfejlesztése, fenntartásának finanszírozása, illetve a szafaripark bővítése. Induláskor mindössze 21 ezer forintja volt az alapítványnak, de az azóta eltelt években több mint félmillió forint gyűlt össze, amelynek legnagyobb részét gyerekek adták, felajánlva egy-egy fagyi árát a names kezdeményezésre. Gyepes Lászlóné, az immár felső tagozatossá cseperedett Gyepes Zsolti édesanyja mondja a következőket; — Az elmúlt években nagyon sok gyermek szerette meg a természetet az alapítvány segítségével, hiszen minden évben szerveztünk táborokat, kirándulásokat Balatonedericsre. Dr. Nagy Endre—akit a srácok csak Bandi bácsinak szólítottak — jóvoltából gyerekek százai jutottak életre szóló élményekhez. Sokaknak változott meg a szemlélete, a kisfiúk és kislányok megtapasztalhatták, hogy a környezetünk milyen értéket képvisel, és összefogással sokat tehetnek az élővilág megóvásáért, a növényekért, állatokért, s persze egymásért. Idén sajnos már nem találkozhattunk dr. Nagy Endrével, mert csoportunk ottjártakor betegsége ezt nem tette lehetővé. S néhány nappal azután," hogy hazajöttünk Gyulára, kaptuk a gyászhírt, amely szerint dr. Nagy Endre 81. életévében elhunyt. De özvegye és a gyerekek folytatják az elkezdett munkát. Úgy érezzük, hogy Bandi bácsinak tartozunk ennyivel. L. S. Megjelent a Kígyósi Kurír szer... B. V. Gazdag tartalommal, másodszorjelent meg ebben az évben a Kígyósi Kurír. A színes és fekete-fehér technikával kivitelezett folyóirat első oldalán ad hírt arról, hogy ötven év után új harang szólalt meg a római katolikus templomban Újkígyóson. Ön- kormányzati hírekről tudósítanak a 3. oldalon. Králik János- né írása Gera Katalin szobrászművészt mutatja be a 4. oldalon. Nátor János az újkí- gyósi Vízmű Kft. vezetőjével beszélget. A szabadkígyósi kábeltelevízióról olvashatnak a 8. oldalon. Tömösi Károly érdekes írása „Élni a mező- gazdaságból” címmel a 14. oldalon jelent meg. A sportszeretők bőséges kínálatból választhatnak a Kígyósi Kurír most megjelent számában. Diákok a volt grófi szeszfőzdében Hamarosan lekerülnek az állványok is a szabadkígyósi konzerv-tanműhely faláról Fotó:Such Tamás A szabadkígyósi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola egy újabb tanműhellyel kezdheti meg működését az idei tanévben. A volt grófi szeszfőzde épületében kialakított melegtartósító üzem mintegy 21,2 millió forintos beruházással készült, a Thermálber kivitelezésében műszaki átadására tegnap került sor. Itt majd lehetőség nyílik arra, hogy a befőttek, savanyúságok, és ivólevek készítésével is megismerkedhessen majd az a 90 kisdiák, akik idén kezdik meg a tanévet az iskolában. Természetesen termékeikkel találkozhatunk majd a békéscsabai boltokban is. A beruházást az tette szükségessé hogy a Békéscsabai Konzervgyár ebben az évben már nem tudja szakmai gyakorlatra fogadni a tanulókat. Ez a probléma így talán megoldódott: Igazán jó körülmények között dolgozhatnak a gyerekek, és így legalább a kisüzemi módszerekkel is megismerkedhetnek. Azt már csak remélni tudjuk, hogy mire végeznek, munkát is találnak, talán éppen az addigra már megújult konzervgyárban. A.Gy. Arccal az őszi önkormányzati választások felé A kereszténydemokraták megkezdték Telefon, szinte ingyen! A Kereszténydemokrata Néppárt megkezdte felkészülését az ősszel esedékes önkormányzati választásokra. A sikeres szereplés érdekében a megyei elnökség kampánytanácsot hozott létre, amelynek elnökéül dr. Gondos Józsefet választották. A KDNP az intézőbizottsági irányelveknek megfelelően kezdeményezi az ellenzéki pártok megyei találkozóját választási együttműködés céljából. Olyan összefogásban érdekeltek, amelynek eredményeként hiteles emberek kerülhetnek a képviselő-testületekbe. Ilyenformán a párt csak azokon a helyeken állít önálló jelölteket illetve listát, ahol e célkitűzésnek a KDNP jelöltjei felelnek meg a leginkább. Választási szövetséget ajánlanak ugyanakkor azokon a területeken, ahol más ellenzéki pártokkal ebben meg tudnak állapodni és győzelemre esélyes, közös jelöltet képesek állítani. Ahol viszont nincs se saját, se közös jelöltjük, ott a párt azt fogja támogatni, aki— véleményük szerint — a legjobban képviseli majd a lakosság érdekeit. A Kereszténydemokrata Néppárt a választási felkészüléssel kapcsolatban közleményt adott ki. Ebben többek között hangsúlyozzák: „A nemzet sorsát az elkövetkezendő önkormányzati választások határozzák meg. Ezért minden választási cselekvési programnak a nemzet javát kell szolgálnia. A Kereszténydemokrata Néppárt ezzel a felelősséggel vesz részt a választásokon.” Sportolásra és fürdésre Az ötvenkettedik napja tartó hőhullám alaposan ..kiakasztott” már beteget, egészségest egyaránt. Aki csak teheti a vizek mellett tölti napjait. Csakhogy a Közegészségügyi Intézet adatai szerint hazai folyóink jelentős részében már nem ajánlott fürödni. — Az a hír járja, hogy a Körösök bakterológiai vizsgálata kedvezőtlen képet mutat. Mi igaz a hírből — kérdeztük Dr. Mucsi Gyulától, a megyei tisztiorvosi szolgálat főorvosától. — Nem olyan sötét a kép — kezdi tájékoztatását a főorvos. Augusztusban Gyulavárinál, Sarkadnál és Körösszakállnál vizsgáltuk a vízmintákat bakterológiailag. AII. kategóriába sorolhatók. —Elmondaná a kategóriák jelentését? — Az I-II. kategória vízi sportra és fürdésre alkalmas. A III. és IV.-kate- gória nem. A IV. kategóriában már kórokozó is található. Sorolnám tovább a vízminőséget: Gyomán a Berettyó, Doboz-Szanazug, Mezőberény és Békés térségében a vizek I. kategóriába tartoznak. — Összefoglalva, nincs okunk félni a megyében található vizek minőségétől? — Jelenleg ez a helyzet. De tudvalévőén a szomszédos országból állandóan érkezik a víz. Minőségét sűrűn ellenőrizzük. gg (Folytatás az F oldalról) — Nemrégiben épült ki az a területi elven működő franchise rendszer, aminek mintegy 163 vállalkozó tagja dolgozik csak megyénkben. Gyakorlatilag minden községben jelen vannak partnereink. — Az őfeladatuk kizárólag ennek a telefonnak a terjesztése? — Természetesen nem, ez tevékenységüknek csak egy nagyon kis része. Előreláthatólag két hét múlva indulnak el hirdetésszervezőink. Ezenkívül szeretnénk kiépíteni egy mindenkinek elérhető számítógépes adatbázist céginformációkkal, üzleti ajánlatokkal. Ugyanez a rendszer lenne alkalmas egy országos elektronikus agrárpiac létrehozására. Természetesen területi képviselőink részt vehetnének napilapok, hetilapok, szórólapok terjesztésében. Kiépülne egy olyan csomagküldő szolgálat, mely lehetővé tenné, hogy vásárlóink az árukat partnereinknél megrendeljék, és kipróbálhassák. — Szép tervek, de hol van itt a telefon? — Mások is próbálkoztak már különböző vásárlói klubok szervezésével, több kevesebb sikerrel. Mi bízunk benne, hogy olyan komplex szolgáltatással tudunk előállni, amit mindenki igénybe akar majd venni. Megjelentetünk egy havi újságot Ötletmagazin címmel. Negyedévenként kiadunk egy katalógust, ami a rendszerünkben vásárolható árukat tartalmazza. Minden tagunk kap egy 50.000 Ft-os vásárlási csekktömböt, szerencseszelvényt, franchise- elővásárlási jogot, és végül de nem utolsósorban a telefont. —Mindezt mennyiért? — Kereken 25 500 Ft-ért. A jövő év elejétől pedig havi 950 Ft-os tagsági díjat is kell fizetni, ez viszont magában foglalja a telefonszámlát is. — A telefonhoz külön nem lehet hozzájutni? — Nem, ez kizárólag a klubtagjainknak hozzáférhető. — Ez az egész olyan mintha a jövő századot telepítenék Békés megyébe. Mi erre a garancia, és hol tartanak most? — A napokban alakulunk részvénytársasággá, egyéves működés után a hálózat összeállt, a rendszer beüzemelés alatt áll. Talán a mai világban ez sem semmi. Minden esélyt megadok arra, hogy hamarosan mindenki meg fogja ismerni a nevünket. Antal Gyöngyi