Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-06 / 157. szám

o ytÉKfa MEGYEI HÍRLAP­Úgy látszik mostanában sok „régi vágya" teljesül a sza- badkígyósi honpolgároknak. Július í-jén ugyanis átadták a parkban kiépített piacot. Három stabil kőasztalon kínálhatják ezután áruikat a kereskedők. Hírek Ismételt kirándulás. Bé­késcsabán a mozgáskorláto­zottak egyesületében június végén élménybeszámolót ren­deztek a kisújbányai kirándu­lásról, azzal a szándékkal, hogy az alapítványtól ismételt lehetőséget kapjanak egy júli­usi ötnapos kirándulásra. Közhasznú munka. Július 1-től a munkaügyi központ hozzájárulásával újabb tíz közhasznú munkást foglal­koztathat a szabadkígyósi pol­gármesteri hivatal. A munká­sok a község rendezésében és különböző szakmunkákban vesznek részt. Szeméttelep átadás. Szabadkígyóson, a Kétegyhá- zi úton adják át július 8-án az új szeméttelepet. A telep kialakí­tása az önkormányzatnak 5 millió forintjába került. A sze­méttelep szilárd bekötőúton közelíthető meg. Lélekharang. Hosszú évek óta nem működött Újkígyóson a katolikus temető lélekha­rangja. A napokban felújította és rendbe hozta egy órásmes­ter, s így a végtisztességnél már megkondulhat, hogy bú­csúztassa azokat, akiket utolsó útjukra kísérnek. Pósteleki kirándulás. Július 9-én pósteleki napot rendeznek a hallássérültek, mozgássérültek és a vakok egyesületének tagjai. A kirán­dulást szponzorok segítségé­vel tudták megszervezni, ami­ért a résztvevők köszönetüket fejezik ki. Nyugdíjas klub. Július 9- én rendezi éves értékelését és az ezzel „járó” záróvacsoráját a szabadkígyósi nyugdíjas klub, ahol műsorával bemutat­kozik a Páva Kör is. Kísérleti út. Újkígyóson az Apponyi utcát 200 méteres szakaszon úgynevezett kísér­leti aszfalttal bontották. Ha ugyanis ez az újfajta módszer­rel készült eljárás beválik, ak­kor már nagy ütemben kezdhe­tik az* alkalmazását. Pályakezdők. Harmadik alkalommal került sor a Vám- és pénzügyőrség alapfokú szaktanfolyamára. Erre a kép­zésre a pályakezdő pénzügyő­rök úgy szerveződtek, hogy ezzel alapvetően a régióhoz tartozó vámhivatalok utánpót­lását kívánják megoldani. A 60 hallgató Szegeden adptt számot öt hónapos felkészült­ségéről. Az oldalt írta és szerkesztette Béla Vali BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE Ha így haladnak a posta építésével, akkor valóban tartani tudják a határidőt / Uj posta Szabadkígyóson Régi vágya teljesül Szabadkí­gyósnak, azzal, hogy egy hó­nappal ezelőtt megkezdték az új posta építését a József Attila utcában. A 80 négyzetméter alap- területű épület kivitelezője a békési Vektor Kft, az építtető pedig a Szegedi Postaigazga­tóság. A telket a helyi önkor­mányzat ingyen biztosította. Bagyinka Pál építésvezető szerint tudják tartani a határ­időt, amely szerint október­ben átadják rendeltetésének az új postahivatalt, amelyet Kucsora Sándor, a szegedi Műszaki Tervező Kivitelező és Szolgáltató kft munkatársa tervezett. A polgármesternek van egy kis aggálya, nevezete­sen az, hogy kevésnek tartja a másfél embert, akik ellátják majd a hivatali munkát. (Egyikük teljes munkaidő­ben, míg másikuk félműszak­ban dolgozik.) Nagycsaládosok nagy napja Felejthetetlen élményben volt részük azoknak a nagycsalá­dosoknak, akik júniusban résztvettek a szabadkígyósi kastélyparkban rendezett ma­jálison. Volt móka és kacagás, üdítő, a felnőtteknek sör. Hot dog és virsli, körhinta, forgó, célbalövés, kötélhúzás, s ki tudja mi minden még. Nagy örömet okozott a gye­rekeknek (és persze a kevés pénzű szülőknek) a kevermesi Pintér Tibor mutatványos fel­ajánlása, amely szerint a jelen­lévők kedvezményesen vehet­ték igénybe a körhintákat. Az újkígyósi Aranykalász Tsz kölcsönözte a 70 négyzetmé­teres sátor vázát, míg Lukovic- ki György a ponyvát biztosí­totta. Az ünnepségre meghív­ták a három polgármestert, szabadkígyósi Filó Jánost, az újkígyósi Bozó Imrét és a csa- baszabadi Kesjár Mátyást, hi­szen ezekről a helyekről ér­keztek a vendég nagycsaládo­sok. A megjelenteket termé­szetesen a vendéglátóhely pol­gármestere Filó János köszön­tötte. Oláh József a nagycsalá­dosok egyesületének újkígyó­si vezetője pedig a programis­mertetés után köszönetét mon­dott Komáromi Sándornak, a szabadkígyósi szakközépisko­la igazgatójának, aki lehetővé tette a három község egyesüle­tének, hogy a kastélyparkban rendezhessék meg a családi évi ünnepélyüket. Daniella és a szellem-laboratórium Az amerikai ICP számítógép-vezérlésű gép 19 elemet mutat ki a vizsgálati anyagból. Ez volt Békéscsabán az első ilyen jellegű gép Több meglepetés is ért a me­gyeszékhelyen a Békés Me­gyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomáson, amikor egy liternyi kútvízzel a kezemben beállítottam. Az el­ső benyomásom az volt, mint­ha Kunosné Veszély Daniella egy szellem-laboratóriumban dolgozna. Hiszen egyedül ta­láltam a millió laboratóriumi felszerelés társaságában. Az­tán meg az tűnt fel, hogy na­gyon idegen akcentussal be­széli a nyelvet. A kedves, szép arcú vegyészmérnök készség­gel vállalkozik a beszélgetés­re. —Cseh állampolgár vagyok, de már tizenkilenc éve élek Ma­gyarországon. A férjemmel együtt jártunk vegyipari egye­temre Prágában. Összeháza­sodtunk és követtem őt hazájá­ba. Maradtam cseh állampol­gár, mint ahogy az első gyerme­kem is, aki még kint született Prágában. A kislányom viszont magyar állampolgár. Amikor hazajöttünk, a növényvédő ál­lomáson kaptunk munkát. — Mekkora területen fekszik ez a laboratórium, hiszen olyan mint egy labirintus. — 600 négyzetméteres. — S hol vannak a többiek, a laboránsok? — Szélnek eresztették őket. Valaha 20-24 munkatárs dolgo­zott itt és évente húsz-, harminc­ezer mintát vizsgáltak be. 1992- ben szét akarták hordani a több milliót érő laboratóriumot. Úgy éreztem, nem hagyhatom. így bérbe vettem. Ha nagyon sok a munkám kérek segítséget a volt munkatársaktól. — Sokan veszik igénybe a munkáját? —Tavalynégyezervizsgála- tot végeztem, az első félévet figyelembe véve, az idén keve­sebben hoztak elemzésre szánt anyagot. —Meg tud élni? — Nehezen. Talán nosztal­giából csinálom, s azért, hogy ne hordják szét a berendezést mert hiszek abban, hogy vissza­áll majd a „rend”, hiszen a me­gyében 400 000 hektár szántó­föld van. Előbb-utóbb tisztá­zódnak a tulajdonviszonyok és szükség lesz a bevizsgálásokra ahhoz, hogy eredményesen gazdálkodjanak. —Csak talajvizsgálattal fog­lalkozik? — A talaj tápanyag vizsgála­tát, a növény és víz mérését vállalom. Legtöbb vizsgálatra alkalmas a laboratórium, ha mégis akad olyan amit én nem tudok elvégezni, kérem a társla­boratóriumok segítségét. Az olajszennyeződést, például az országban csak Kecskeméten tudják kimutatni. 1994. július 6., szerda A hálátlan fiú Őrjöng az apa, zokog a mama. Egyet­len fiúk, a „trónörökös” itt hagyott csapot-papot, hazát, mamát. Elment mosogatni Párizsba. Ki érti ezt, hi­szen itthon mindig, mindent megka­pott. Óvodás korában háromkerekű biciklit, iskolásként Montain Bikét. Az érettségi bankett után kiglancolt Yamaha motorkerékpárt talált az udvaron. Jó szülei unat­kozni soha sem hagyták. Márkás video és számtalan videofilm szolgálta múlatni az idó't. Hogy dolgozhatott volna a papáék zöldséges standján? Ugyan miért? Volt kiszolgáló személyzet, miért piszkolta volna be a két ápolt kezét a gyerek? Nem elég, hogy ó'k gürcölnek éjt-nappallá téve, hogy jólétet teremtsenek csemetéjüknek, még őt is beráncigálták volna trógerolni? Soha! Mindig arra kér­ték, tanuljon, legyen diplomás belőle, mással ne törődjön. Mire egyetemre kerül, meg lesz a kocsi is. Igaz, csak egy Suzuki Svift, dehát kezdetnek az is megteszi. És most itt a négyoldalas levél, amelyet a fiú már Franciaroszágból írt. A hálátlan. Mert csak egy hálátlan gyerek írhat olyasmit, hogy nem volt életcélja, se kedve ahhoz, hogy majdan betegye a fenekét a készbe. Szeretné megállni a helyét a világban, teljesen egyedül. Nem szégyen mosogatni—írta a gyerek—, még hogy nem szégyen—horkant fel a mama, s titokban arra gondolt, hogy talán mégis csak egy Golfot kellett volna felajánlani egyetlen hűtlen fiának. Könnyeit törölgetve olvasta a szépen formált mondatokat: „meglá­tod mama, lesz még belőlem jó üzletember, s akkor a saját kocsimon hajtok haza, hogy örömet szerezzek nektek. ” S a szülők, ahelyett, hogy hálát adnának a sorsnak: nem sikerült teljesen „elrontani” egyszülöttüket, csak sirán­koznak és hálátlanságot kiabálnak. Pedig ez a fiú — szerencsére—talán megtalálja a boldogulási lehetőséget, jóllehet nem úgy, ahogyan azt a szülei elképzelték! Minden jót Jani bácsi... Az újkígyósiaknak nem kell be­mutatnom Nátor Jánost, hi­szen a településen jól ismerik őt. Többször is jelent meg róla írás lapunkban, s hogy most ismét felkerestük, annak az az apro­pója, hogy június 30-án volt fél évszázada annak, hogy köz- szolgálatba lépett. 1944. június 3-án Újkígyó­son jegyzőgyakomokként kezdte. Innen Nyíregyházára került, ahol jegyzőtanfolyamot végzett. Bélmegyeren volt se­gédjegyző, majd VB. titkár. Tíz év elteltével került Szeghalom­ba, ahol pénzügyi vezetőként dolgozott 31 esztendeig. 1985- ben nyugdíjba vonult, de nem azért, hogy pihenjen. Azóta is a közszolgálatban tevékenyke­dik. —69 éves. Miért nem pihen ? —lepem meg kérdésemmel Ná­tor Jánost. — Amíg bírom, cselekszem. Tudja, világéletemben dolgoz­tam. Seregnyi sikerélményben volt részem, de életemben há­rom „legnagyobb” volt. Az el­ső, amikor 1954. május 1-én Bélmegyeren kigyulladt a vil­lany. A második, amikor 1984- ben Szeghalomból várost csi­náltunk. A harmadik, amikor Újkígyósról 44 embert Párizsba vittem, ahol mindannyian Mi­chel Gyarmaty vendégei vol­Nátor Jánoséknál Újkí­gyóson éjjel-nappal nyitva áll a családi ház kapuja. Sokan ki is használják, hogy megkérjék Ja­ni bácsit, legyen segítségükre ügyes-bajos dolgaikban tunk. Megnéztük a Folies Ber- gie és a Moulin Rouge műsorát. Tudja,'Vnilyen élmény volt az az egyszerű embereknek? Később, már nyugdíjas ko­romban ismét gazdagodtam két óriási élménnyel. Elsőként ami­kor megépítettük a 16 kilométe­reres kövesutat a lakosság segít­ségével, másodikként, amikor 540 házban megszólalt — köz­reműködésemmel — a telefon. Van még egy nagy álmom. Sze­retném elérni, hogy Újkígyós­ból város legyen. Főzzük be a gyümölcsöket mézzel A természetgyógyászattal foglalkozók, vagy annak tana­it vallók tudják, hogy a mező- berényi születésű Bokor Kata­lin könyveivel már kivívta a népszerűséget. Az első könyve a „Táplálékod legyen gyógyí­tód” azután született, amikor egy kezelésről hazaérkezett Brazíliából. A könyvből meg­tudhatjuk, hogy a nyár a legal­kalmasabb arra, hogy kitisztít­suk a szervezetet. Lébőjt kúrá­val megtehetjük. Egyik leg­jobb „alany” erre a sárga­dinnye, amelynek kiturmik- szolt tevével két és fél órán­ként fogyasztva azt, igazi mé­regtelenítést végezhetünk. A gyógyító szeretet című könyvében megtanít arra, hogy ne szégyeljük kimutatni szeretetünket. Igyekezzünk minél több időt tölteni családi körben. Hiszen a legjobb gyógyszer a betegségek meg­előzésére a szeretet. Bokor Katalin egyik legke­resettebb alkotása éppen aktu­ális. Címe: „Befőzés cukor nélkül”. A napokban jelent meg második kiadása. Ebből a könyvből megtudhatjuk, miért ártalmas a tartósítószer, s ho­gyan védekezhetünk ellene, kiderül, hogy az ecet öli a vö- rösvérsejteket, s ezért enélkül kell a savanyúságot eltenni. Megtanulhatjuk hogyan kell nyersen eltenni a zöldséget, s a régen elfelejtett aszalást, pél­dául szilvából, barackból, ami a vashiány pótlására a legal­kalmasabb. A szerzőtől is megrendelhe­tik a fenti könyveket (2490 Pusztaszabolcs, Velencei út 75.)

Next

/
Thumbnails
Contents