Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-06 / 157. szám

Félő, hegy az erre vetődő skinheadeknek parkolási gondjaik lesznek... Fotó: Kovács Erzsébet Pírtalan borfejűek pirkadatkor Több mint kétszázezer fogyni vágyó esett áldozatául a Bea­uty Post Szépségápolási Cso­magküldő Kft. jelentős és tar­tós súlycsökkenést ígérő hir­detéseinek — derül ki a Ver­senyfelügyeleti Értesítő köz­leményéből. A csábos ajánla­tok ismerősek a Nők Lapja, Csók és Könny, Családi Lap és más magazinok olvasóinak: szuper fogyasztó szerekhez juthatnak hozzá reklám áron az érdeklődők, s akár napi hét­szeri étkezés mellett és min­den többletmozgás nélkül gyorsan visszanyerhetik ifjú­kori alakjukat, melyet soha többé el sem veszítenek. Amennyiben nem fogynak le naponta egy kilót, visszakap­ják a pénzüket, de ez elő sem fordulhat, hiszen a neves dán, Az elmúlt hétvégén ismét a szo­kásos kép fogadta a közlekedő­ket az utakon: megjelentek a rendőrök (közlekedésiek, köz- rendvédelmiek, bűnügyiek) se­gítőikkel együtt (polgárőrök, közlekedési ellenőrök, határ­őrök), hogy „megállítsák” a szabálytalankodókat. Ezúttal 520 hazai járművezetőt össze­sen 525 ezer900 forintra büntet­tek, 90 külföldi pedig 102 ezer 500 forint helyszíni bírságot fi­A szeghalmi szeleskerti kert­tulajdonosok gondjáról, vagy­is, hogy lopják a termést, már korábban hírt adtunk. Újabban más veszély is fenyegeti a nap­közben földjükön munkálko­dókat, a gyerekeket. A város kutyatulajdonosainak egy ré­sze a kedvenc eb sétáltatását úgy oldja meg, hogy pórázon kiviszi a vasúti hídig, majd ott szabadon engedi, hadd rohan­gáljon az a szegény négylábú. svéd, amerikai orvospro­fesszorok által összeállított és klinikákon kipróbált gyógy- termékek hatása garantált. Bi­zonyítékként mindig szerepel­tek fényképek is a hirdetések mellett, s természetesen különböző csábos ajándékok­ról szóló ígéretek a gyors je­lentkezés ellenszolgáltatása­ként. Az egymás után piacra do­bott MINUSKA, MINCIVI- TE, BODYLIGHT, VITA- LIGHT, EXPRESS 1-2-3 és NEW-FORM nevű, külföldről behozott csodaszerek közül csak az elsőt vizsgáltatta meg az Országos Élelmezés és Táp- lálkozástudományi Intézettel valamint az Állami Népegész­ségügyi és Tisztiorvosi Szol­gálattal a kft, az elutasító hatá­zetett. Elgondolkodtató, hogy engedély nélküli vezetés miatt 17, tilos jelzésen áthaladásért 16(1), műszaki hibáért 13 eset­ben tettek feljelentést. Alkohol- szondás vizsgálaton 821 -en vet­tek részt, közülük 11-en „lebuk­tak”. A razzia idején egyébként halálos és súlyos baleset nem történt, „mindössze” három könnyű sérülés növelte a sta­tisztikai adatokat. Igen ám, de ezek a kutyák rio­gatják az ott tartózkodó felnőt­teket, de főleg a kisgyereke­ket! A minap kis híján baleset történt, amikor egy nagy fehér kutya által megijesztett kis­gyerek autó elé ugrott. A hirte­len fékezés ezúttal elég volt a tragédia elkerüléséhez, ám ez az eset szolgáljon intésül a ku­tyatulajdonosoknak (tisztelet a kivételnek)! rozatok után azonban úgy dön­tött, hogy az Országos Gyógy­szerészeti Intézetre már sem az idejét, sem a pénzét nem pazarolja, a többi szerrel pedig meg sem kereste a hatóságo­kat, inkább aktív reklámtevé­kenységbe kezdett. A csábító ígéreteknek meg is volt a hatásuk, ezrével ér­keztek a megrendelő levelek, no meg a pénz a csomagküldő szolgálathoz. A reklámárra a válasz azonban további rek­lám volt: rendeljen többet a kedves vevő a dobozokból, mert csak úgy garantált a ha­tás, ám értük az eredeti 990 Ft helyett már 2500—3000 Ft-ot kell fizetni. A beígért csoda­kapszulák helyett azonban re­ceptkönyvet és kínai eredetű­nek mondott csodakarkötőt kaptak a fogyni vágyók. A hi­székenységnek és a türelem­nek is van határa, nem csoda hát, ha a karkötők és a feljelen­tő levelek zsákszámra kötöt­tek ki a KERMI-nél, de mire a vizsgálat megkezdődött, már meghaladta a százhúszmilliót a társaság forgalma. Az eljárás végeredménye: a vállalkozó olyan anyagból ál­ló termékeket forgalmazott — 100 %-os guár gumi —, ame­lyek emberi fogyasztásra nem alkalmazhatóak, magatartása sértette a fogyasztók és a ver­senytársak érdekeit (a fo­gyasztószerek piacán legáli­san jelenlévő vállalkozóktól minden alap nélkül hódította el a vásárlók egy részét), s ezért — a tevékenységét idő­közben megszüntető társaság­ra — százhúszmillió forint bír­ságot szabtak ki, melyet har­minc napon belül köteles befi­zetni a Gazdasági Versenyhi­vatal számlájára. A befejezés a tanulság helye lenne, de a rászedettek azt már úgyis megfogalmazták ma­guknak, és sorstársaikhoz ha­sonlóan a gyógyszertárakból szerzik be azóta a fogyásukat segítő porokat, kapszulákat. L. M. t Együtt egymásért A közlekedésben, ha másod­percekig, vagy percekig is, olyan társak vagyunk, akiken mások biztonsága, a balesetek elkerülése múlik. Ma már senki nem vitatja, hogy a társadalmi együttmű­ködés egyik legfontosabb színhelyei az utak, ahol a köz­lekedők döntéseitől, cseleke­deteitől a maguk és mások éle­te függ. A Békés Megyei Rendőr­főkapitányság a velük együtt­működőkkel és céljaikkal egyetértőkkel 1994-ben is a legfontosabb feladatának és ü- gyének tekinti a járművezetők és gyalogosok közlekedésé­nek segítését, a személyi sérüléses balesetek számának csökkentését. Remélhetőleg egyre többen megértik, hogy közútjainkon csak akkor javul a közlekedés biztonsága, ha EGYÜTT EGYMÁSÉRT a megfontoltság, a másik félté­se kerül előtérbe. Mintha Gyulán sem mindenki szeretné a skinheadeket. Sőt még az is megtörténhet, hogy senki. A hétvégén ugyan haj­nalig hajthatatlanul üvöltöző hajatlanok színesítették a für­dővárosi éjszakát, ám vélhető­en nem elsődlegesen ezért ne­Ilyen egy igazi, lelkiismeretes államügyész: ha igazságról és jogról van szó, a család sem szent előtte! A törvényesség egy New York-i őre, Michelle Lee Monagas egy rendőrségi körözvény fantomképében öccsére ismert, s nem volt rest feljelenteni Anthony nevű testvérét. A 36 esztendős asszony ba­Hívatlan látogatói voltak az okányi Haladás Szövetkezet gépműhelyének május köze­pén, akik elloptak egy oxigén- és egy dissousgáz-palackot, ezzel mintegy nyolcvanezer forintos kárt okozva. Június ki­lencedikére virradóan a helyi tűzoltószertárba törtek be és onnan elvittek egy robbanó­motoros vízszivattyút. A meg­indult nyomozáshoz állampol­heztelnek rájuk a gyulaiak. (A graffiti ennél hosszabb múltra tekinthet vissza.) A művelődé­si ház mögött álló, kivénhedt transzformátorház falára pin- gált feliratból a gyulaiak jám­bor óhaja természetesen kiol­vasható, de talán célszerűbb rátjának, egy bronxi rendőr­tisztviselőnek mondta el, hogy kicsoda is a körözött személy, s még azt is elárulta, hogy Flo­ridában érdemes keresni. A hatóságok valóban rá is talál­tak a négyrendbeli nemi erő­szakért üldözött férfira, akiről kitudódott, hogy tavaly szaba­dult többéves börtönbünteté­séből. Ugyanazért került ak­gári bejelentés nyújtott segít­séget a szeghalmi rendőrök­nek, akik hamarosan őrizetbe vették az öt helybeli elkö­vetőt. Az eljárás során az eltulaj­donított tárgyak megkerültek, ám mivel a területen több ha­sonló ügy is történt, a nyomo­zás tovább tart. Az ügynek két érdekes momentuma azonban már most is figyelmet érde­lenne a kérdést hasonló meg­közelítésben tárgyaló felirato­kat a városjelző táblák mellett elhelyezni. Mert ha már a ke­ményfejű bakancsos turisták simán (borotvált fejjel, randa­lírozva) eljutnak a város szívé­be... kor is rács mögé, mint amivel most vádolják. — Mindig nagyon becsüle­tes családnak számítottak — jellemezte a Monagas famíliát egyik szomszédjuk. - A testvé­rek édesanyja becsületes embe­reket akart nevelni gyermekei­ből, de, sajnos—a jelek szerint - csak ötven százalékos siker ko­ronázta az erőfeszítéseit. elmentek mel. A tűzoltószertárba há­romszor törtek be, mivel az első két alkalommal a szi­vattyút nem tudták kihozni, mert keskeny volt az ajtó. Har­madjára aztán már az ajtót is kifeszítették, így akciójuk si­kerrel járt. Az ellopott tárgyak értékesítésével nem volt gond, volt biztos felvevőpiac, sőt az orgazda személyesen jött el az áruért. Adtunk a rendőröknek egy lehetőséget: ha nem tart­ják túl udvariatlannak, győz­zenek le bennünket a saját pályájukon. Legalábbis a Bé­kés Megyei Hírlap újságíró válogatottja Füzesgyarmatra érkezéséig úgy tudta, hogy— futballban mindenesetre — igen előzékenyek a szeghalmi rendőrök. Nyugodtan futot­tunk ki a zöld gyepre (mely arrafelé szürke, sőt népiesen aszfaltnak is mondják): kizárt dolog, hogy a rend őrei saját magukat is megkardlapoztas- sák egy árnyékban 37 fokos konyak... elnézést, meccs vé­gén. Arra alkalmas magas lo­vak amúgy isfőként a főváros­ban tenyésznek. Kérdés, hogy sporttársaink reklámból vagy lelkiismeret-furdalás- ból öltöttek magukra zöld-fe­héret?! Sejtettük, hogy valaminek meg kell húzódnia a szíves invitálás mögött. Volt, aki ar­ra gondolt, hogy titokban és izzadságszagú játékunkra te­kintettel szagmintát akarnak venni rólunk, de ez a feltétele­zésünk hamar megdőlt: ol­vastuk egy kutyás rendőr nyi­latkozatát arról, hogy milyen humánusan bánnak a derék négylábúakkal. Akkor viszont az ujjlenyomatainkat gyűjtik be — döbbentünk rá. Ettől a gon­dolattól később sem sikerült megszabadulnunk: egész este csupa füleden, sima falú po­hárban kínálgatták a folyadé­kot. (Milyen folyadékot, milyen folyadékot?! Nem hallottak még ásványvízről, szódáról, csapvízről, magzatvízről meg hasonlókról? Na, innen kezdve kötözködés a folyadékot forszí­rozni...) Gyanús volt az is, hogy amíg bennünket állandóan ivásra noszogattak, ők csupán a pohár fenekére néztek. Jól indult á meccs, kiegyen­lített küzdelemnek látszott a dolog. Tíz kicsi gól esett, mi csak háromról tehettünk. A többit a rendőrök hozták össze. Ami a gólok kapuk sze­rinti megoszlását illeti, az kö­zel kiegyenlítettnek mondha­tó: kár, hogy a félidei csere­kor minden csapatnak magá­val kellett vinnie a kapujába esett gólokat. Ilyen körülmé­nyek között nem is csoda, hogy a rendőrök 7:3-ra—úgymond — megnyerték a meccset. Gondoltuk, me góvjuk az ered­ményt, ugyanis ellenfeleink Gösser feliratú mezeikben fel­tűnően Kaisert ittak, ám a je­lentős mennyiségből kifolyó­lag utólag már nehéz lett volna bizonyítani a finom különbséget. Készülünk visszavágni. Valószínűleg Gerendáson ejtjük meg a második ta­lálkozót, ahol a falu veze­tése a lakossággal néhány éve lemondatta lapunk előfizetését. Feltehetően azóta nem sokan olvassák írásainkat, így akár még jó hírünk—s ebből eredő­en jó közönségünk — is lehet arrafelé. Bírónak dr. Vastagh Pált szerettük volna megnyerni, de mió­ta igazságügy miniszter- jelölt lett, állandóan a bí­rói függetlenség szüksé­gességéről, pártatlanság­ról beszél. Kinek kell az ilyen? A kezdőrúgást mi is dr. Zsíros Gézával vé­gezzük el, talán még fizet is érte. Pillanatnyilag szpon­zorokat keresünk, sajnos a - rendőrök nem könnyítik meg a dolgunkat, hiába kértük, hogy adjanak ki körözést ellenük. Elhatá- róztuk,dohban ügyelünk a kínálkozó lehetőségeink­re: ami(n)t lehet, berú­gunk... K. A.J. Tisztességes reklámajánlata Beuty Posttól Rendőrségi árkedvezmény a hazai szabálysértőknek? Lebuktak a „tilosban” Kutyaveszély a Szeleskertben Saját öccsét buktatta le az államügyésznő A tolvajok háromszor Lebukott pénztárca karcsúsító fogyókúrák Százhúszmillióra büntették a csomagküldő társaságot

Next

/
Thumbnails
Contents