Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-27 / 175. szám
o Békéscsaba város címere Az oldalt Nyemcsok László szerkesztette. Telefon: (66) 450-450. Hírek Zenit '94. Békéscsabán hetedik alkalommal rendezik meg augusztus 10—13. között a Zenit-et, a Zenei Ifjúsági Találkozót és ennek keretében az Atlantis-Yamaha Nemzetközi Fúvószenekari Versenyt. Az idei eseményre eddig Angliából, Németországból, Szlovákiából, Oroszországból, Romániából és természetesen Magyarországról érkeztek jelentkezések. Start augusztusban? A békéscsabai Start Rádió a Békéscsaba Expo ’94 előtt és ideje alatt 14 napon át sugárzott adást. Mivel a Művelődési és Közoktatási Minisztérium pályázatán elnyerték a stúdióalapítási engedélyt, már csak az állandó sugárzási engedélyre várnak. Reményeik szerint ez augusztusra megérkezik és akkor folyamatosan, napi 12 órában — egészen 2000 májusáig — sugározhatnak a 88,9 MHz- es ultrarövidhullámú frekvencián. Kiscserkészek tábora. Békéscsabai társaikkal együtt tíz napon át Dömösön táboroztak az újkígyósi kiscserkészek. A vadregényes, dunakanyari településen a régi időket idéző cserkészélettel ismerkedtek a gyerekek. Az oldalt Béla Vali, László Erzsébet és Nyemcsok László írta. Fotó: Kovács Erzsébet és Such Tamás BÉKÉSCSABA ÉS KÖRNYÉKE Megyénk természeti értékei is terítékre kerülnek Országos Biológus Napok A Magyar Természettudományi Társulat biológiai szakosztálya és a TIT Körösök Vidéke Egyesülete rendezésében augusztus 17—19. között Békéscsabán, a ruhaipari szakközép- iskolában tartják a 37. Országos Biológus Napokat. Dr. Zsilinszky Tibort — aki az előadók szervezését végzi — arról kérdeztük, összeállt-e már a program. — Örülök, mert sokan szívügyüknek tekintik, hogy itt a délkeleti országrészben megvalósuljon egy ilyen jelentős, magas színvonalú tudományos tanácskozás — kezdte. — Támogat bennünket a városi önkormányzat, a rendezvény lebonyolításában oroszlánrészt vállal Pelle Ta- másné, a TIT Körösök Vidéke Egyesületének irodavezető titkára. Rendkívül nagy lökést adott az előkészítő munkához Steigerwald Ernőnek, a Te van Andor szakközépiskola tanműhelyvezetőjének és Szabó Gergelynek, a Lencsési ABC vezetőjének önzetlen segítsége. Az előadók szervezésében dr. Szabad János egyetemi tanár munkáját emelném ki. A program összeállt, eszerint az első napon megyénk természeti értékei kerülnek terítékre, valamint a környezetbiológia aktuális elméleti kérdései, gyakorlati tapasztalatok alapján. A második nap a genetikáé, illetve a klasszikus biológiáé, a harmadikon pedig a legmodernebb orvosbiológiai eredményekről számolnak be az előadók és neurobLológiá- val zárunk. Néhány címet is kiemelnék a teljesség igénye nélkül: A Körösök hal, kétéltű és hüllő faunája; A Körösök völgye hidrobiológus szemmel; Ökológiai színtér—Evolúciós színjáték: A fajkeletkezés forgatókönyve; Az ugráló gének szerepe az evolúcióban; A vírusok elszabadult gének?; Pillanatok az élet történetének utolsó 600 millió évéből; Nemi különbségek — Már a központi idegrendszerben is?!; Hogyan működnek az ioncsatornák az agyunkban?; A pszichiátria biológiája. Annyit mindenképp elmondanék: az előadók első szóra, örömmel jönnek Békéscsabára. Parmalat a megyeszékhelyen A Fejértej Parmalat Rt. tavaly alakult meg 60 százalékban olasz és 40 százalékban hazai tőkehányaddal. A napokban Békéscsabán is márkakereskedést létesítettek — vidéken ez a második a sorban — Fortuna Primo Kft. néven és raktáruk az északi ipartelepen található. Holecska Károly raktár- vezetőt arról kérdeztük, milyen termékeket forgalmaznak. — A cég üzleti filozófiája arra épül, hogy magyar tejből, elérhető áron kínáljon tejet és tejtermékeket — kezdte. — A márkakereskedésekkel kiiktatódik egy lépcső, hiszen nemcsak a raktárunkban kaphatók meg a készítmények gyári A napokban kezdték meg Újkígyóson az idősek napközi otthonának bővítését. A beruházásra az önkormányzat képviselőtestülete az idei költségvetésből 700 ezer forintot szavazott meg. áron, hanem a kiskereskedőkhöz is ilyen áron szállítunk. Egyelőre hétféle ultrapasztőrözött, homogénezett tejet, kakaót árusítunk 3 hónapos fogyaszthatósági idővel. Ezek a gyártmányfejlesztés legújabb termékei, az UHT tej és kakaó hűtés nélkül 90 napig megőrzi minőségét. A termékskála bővítését is tervezi a cég és 25— 30 féle készítménnyel rukkol elő. A közeljövőben már kapható lesz a Parmalat Light tej, amely zsírszegény és sokkal kevesebb benne a tejcukor, így diétázók, cukorbetegek is fogyaszthatják, valamint a Parmalat tejszín. Ezek a termékek szintén hűtés nélkül tárolhatók 90 napig. Egy volt otthonlakó, néhai Kőhalmi Istvánná 300 ezer forintot (ingatlana eladásából származó összeg) hagyott a napközire és így a bővítésre egymillió forint áll rendelkezésre. — Kiket várnak az előadásokra? — A vendégek mellett a város, a megye biológiát, természettudományokat szerető, kedvelő rétegét és középiskolásokat, egyetemi hallgatókat, akik ingyen látogathatják az előadásokat. Biztos vagyok abban is, hogy a város, a megye értelmiségének, pedagógus- és orvos- társadalmának szellemi motivációt ad az előadássorozat. A 37. Országos Biológus Napok támogatói: Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata, Kőbányai Sört Palackozó Értékesítő Kft., Békéscsaba, Hústrans Kereskedelmi Húsipari Kft., Szarvas, Baromfifeldolgozó Rt., Békéscsaba, Agrimill Rt. Hamlett Üzeme, Békéscsaba, Békéscsabai Hűtőipari Rt., CCA Italáru (Mo.) Kft. Budapest békéscsabai képviselete, Zwack Kereskedelmi Kft., Gyula, Húskombinát, Gyula, Sárréti Tej Rt., Szeghalom, Schöller Budatej Bt., Sütő- ker Rt., Békéscsaba, Hajdútej Tejipari Rt., Afész Lencsési ABC, Körös Volán Rt. és Tchibo. Aprók Három pályázat. Az újkígyósi önkormányzathoz a település 1-es óvodájának vezetői posztjára három pályázat érkezett. Az óvoda eddigi vezetője nyugdíjba vonult és a július 29-i, pénteki testületi ülésen döntenek majd a pályázatok alapján az óvodavezetői kinevezésről. Ezen a testületi ülésen szervezeti kérdésekről is szó esik majd. Tanfolyamok. A békéscsabai Ifjúsági Ház és Általános Társaskör a szegedi Siker Bt-vel közösen kétéves, mérlegképes könyvelői, valamint 60 órás, valutapénztárosi-de- vizakezelői tanfolyamot indít szeptember második felében az ifiházban. Az előbbi felsőfokú, utóbbi középfokú szakmai végzettséget ad. Az intézmény ezen tevékenységével oktatási, képzési profilját erősíti. Otthonbóvítés 1994. július 27., szerda Bombaötlet?! A névtelen telefonáló elégedetten dörzsölhette össze tenyerét, büszke lehetett fantáziadús egyéniségére, humorára, számára jól kezdődött a hét. Míg más nyűgösen csapta le a csörgőórát, hogy már megint itt a hétfő, újra korán kell kelni és munkába indulni, ő már túl volt mindenen. Nem is telt nagy fáradságba az egész, csak tárcsázta a Szarvasi Rendőrkapitányságot és bejelentette: a békéscsabai nagypostán bomba robban. Történt mindez két nappal azután, hogy Budán, a Mátyás-templomban pokolgépet robbantottak, több tízmilliós kárt okozva és minden jóérzésű emberben felháborodást kelh’e. Az országban, megyénkben, Békéscsabán egyre népszerűbb „mulatság” a bombasztikus fenyegetés. Bár saját házunk táján szerencsére megmaradt ez egyelőre a fenyegetőzés szintjén, de károkat így is okozott. A rendőrség a postához is kiszállt, kiürítette, áh’izsgálta a hivatalt, így a szokásosnál csak 20 perccel később nyithattak ki, a kézbesítők pedig egy órával később indulhattak. Rajtuk kívül álló okok miatt bosszúságot okoztak a polgároknak, míg hősünk élvezkedett bajkeverésén. Ezen a poénon persze csak őnevetett, meg talán azok a „kollégái”, akik diszkókat, iskolákat és egyéb intézményeket tudtak, vagy tudnak így kiüríttetni. Nyár van, lenézek az utcára, ahol csinosabbnál csinosabb szexbombák korzóznak. Van is egy bombaötletem. Fel kéne hívni valamelyiket. No, nem a szerkesztőségi szobámra gondolok. De nem is telefonra, meg a rendőrségre. „Gyula” bútor Békéscsabán Esztétikában megállja a helyét a hálószobagarnitúra Ébenfekete, hófehér, bézs- és mahagóni színű, igazán modem, kellemes látványt nyújtó bútorok sorakoznak a Gyula Bútor Kft. nemrég megnyílt békéscsabai üzletében a Gyulai úton. A kissé eldugott helyen — előtte a Hyundai autómárkakereskedés található — a Varga és Társai Bt. kínál széles választékot a bútorokból; a helyszínen látható, illetve a katalógusokban szereplő darabokból mindenki kedvére állíthatja össze például a hajlított, Glória névre keresztelt, íves, nappali szekrénysort, a Ritmus étkezőgarnitúrát, kiválaszthatja a számára legmegfelelőbb bársarkot, konyhabútort, képzeletben berendezheti különböző korú gyermekeinek a szobáját, illetve a felnőttek hálószobáját. Kaphatók kiegészítők, előszobafalak, irodabútorok. Akik pedig a kolóniáit szeretik, megtalálhatják a számukra kedvező darabokat. A betéti társaság vezetője, Varga István szerint a bútorok variálhatósága garantálja, hogy mindenki a lakásának és pénztárcájának megfelelően válogassa össze az ízléses termékeket. Aki büszke sztahanovista okleveleire „Belerokkantam a becsületes munkába” „Amit vállal az ember, azt becsülettel be is kell fejezni!" Rendszerek jöttek, rendszerek mentek, de a békéscsabai Já- novszki Pálnak mindegyikben csak a munka jutott. Horthy idején dolgozott „mindenesként” egy 80 holdas kisgazdaságban, szántott, vetett, aratott, Rákosi idején cementet, meszet, homokot lapátolt, követ hordott, építette a szocializmust, Kádár idején nem úszta meg a téeszesítést, hiába próbált szabadulni és önállóan gazdálkodni, három év után kénytelen-kelletlen beadta a derekát. Neki is köszönhető, hogy a békéscsabai Lenin tsz tehenészete fejlődött. Hajnal 4-től reggel 8-ig a tehenészeten dolgozott, aztán délutánig a répaföldre vezényelték, ahol derékra kötött kötéllel „birkózott” a terméssel, naponta 100 négyszögöl répa kiszedése volt a normája. A megterhelést szervezete nem bírta, súlyos gyomorműtéten esett át, de pár nap múlva újra beállt a sorba. „Könnyített” munkaként 64 bikát bíztak rá, aminek meglett az eredménye; 12 évig fekvőbetegként az ágyat nyomta. A 68 éves férfi azonban a mai napig nem adta fel és újra tüsténkedik a ház körül. Ä veje lovainak, teheneinek, kecskéinek gondozásában segédkezik és sokszor elmereng a múlton.. — Én csak sztahanovista okleveleket, kiváló dolgozó jelvényeket kaptam a munkámért, a pénz másokhoz vándorolt —mondja. — Mégis büszke vagyok a kitüntetésekre, mert én valóban megdolgoztam ezekért, más kérdés, hogy belerokkantam a becsületes munkába. Soha nem voltam a tűz közelében, de ha valamit meg kellett fogni nem vártam másokra, nem vártam, hogy helyettem dolgozzanak. Csak az fáj egy kicsit, hogy a magamfajta kétkezi munkásokat, ezt a korosztályt sokan egy kézlegyintéssel elintézik, pedig előttünk csak egy cél lebegett: amit vállal az ember, azt becsülettel be is kell fejezni! Ismét agykontroll Dómján Erzsébet továbbképző tanfolyama Békéscsabán az elmúlt két évben mindig telt házat vonzott a Jósé Silva-féle agykontroll tanfolyam, sőt sokan kint is rekedtek az ifjúsági házból. A tanfolyamokat Dómján László és Gábor tartotta, akik beletartoznak abba a trióba, mely Magyarországon Silva engedélyével végzi tevékenységét. Október 8-án testvérük, Elizabeth Jahshan, azaz Dómján Erzsébet ausztrál agykontroll oktatóval találkozhatnak az érdeklődők az ifjúsági házban az egynapos agykontroll továbbképző tanfolyamon, mely „Továbbra is egyre jobban” címen fut majd. A rendezvényen bárki részt vehet, nemcsak azok, akik már elvégezték az alaptanfolyamot. Az előadáson önmagunk megismeréséről és álmainkról esik szó, arról, miként szabadíthatjuk fel önmagunkban a boldogságra való képességet, hogyan hívhatjuk elő magunkból a legjobbat, s miként találjuk meg önmagunkban azt a belső, hiteles, autentikus erőt, aminek birtokában mindig biztonságban érezhetjük magunkat és aminek segítségével mindig a legjobb döntést hozzuk. A legjobb döntést, amit a legjobb tett követ. Az emberi kapcsolatok jobbá- tételéről és a hatékonyabb kommunikációról is hallhatnak a megjelentek, arról, hogy egymáshoz való viszonyunk kulcsfontosságú a mindennapi életben, akár családról, barátságról, vagy munkahelyről van szó és a másik elfogadásán alapuló kapcsolat nem csak önmagunknak ad boldogságot, hanem a környezetünkben élőknek is.