Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-27 / 175. szám
MEGYEIKÖRKÉP „Nagyon jó a biennálé idei anyaga” Beszélgetés a képzőművészeti főiskola rektorhelyettesével A Magyar Képzőművészeti Főiskola rektorhelyettese, Molnár Kálmán, mint a IX. Országos Tervező Grafikai Biennálé zsűrijének elnöke, a hét végén Békéscsabán járt. Itt kértük rövid beszélgetésre őt. Először a képzőművészeti főiskola felvételi vizsgarend- szeréről, majd a békéscsabai kiállításról kérdeztük Molnár Kálmánt. — Milyen kövelményeket állítanak a felvételiző diákok elé? — A főiskolán a felvételi rendszer kisebb-nagyobb változtatásoktól eltekintve változatlan, két hét áll a felvételizők rendelkezésére, ezalatt kell olyan munkákat készíteniük, amelyeket a tanszékek dolgoztak ki a saját felvételi rendszerüknek megfelelően. Ebben benne van a klasszikus fej és akt megrajzolása, ezen kívül minden tanszék speciális felvételi követelményeket támaszt. Az utóbbi években gyakorlattá vált, hogy a felvételizők az otthoni munkákból is hoznak bemutatni valót, hogy fel lehessen mérni az eddigi tevékenységét a gyereknek. így a felvételiztető nemcsak arra a kéthetes munkára hagyatkozik, hanem betekintést nyer a diák korábbi munkáiba is. — Milyen a diákok fel- készültsége? — Ez nagyon változó. Van aki friss érettségivel érkezik, és már elsőre sikerül, de előfordul, hogy csak többszöri próbálkozás után kerül be a főiskolára. Nagy előnnyel rendelkeznek azok, akik művészeti szakközépiskolából jönnek, mert ők széles körű ismereteket, komoly képzettséget szereznek, de azoknak is van esélyük a bejutásra, akik valamely képzőművészi körben tevékenykednek vagy egyedül készülnek fel. —Mekkora az érdeklődés a főiskola iránt? —Az érdeklődés változatlan, több, mint tízszeres, az idén 800 feletti volt a jelentkezés, és 67-et vettünk fel. —Milyenek a végzős hallgatók kilátásai? — Hosszú éveken keresztül a főiskolán kötelező kétszakos képzés folyt. Ennek a lényege, hogy mindenkinek el kellett végeznie a tanár szakot, ami rengeteg plusz órával, ismeretszerzéssel járt, amit a képzésen kívül kaptak a hallgatók. Ez azért indult, hogy ha valaki önálló alkotóművészként nem tud majd érvényesülni, akkor is legyen megélhetést biztosító diploma a kezében. Ez egyúttal az ország képzési szintjére is hatással lehet. Az utóbbi években a kétéves képzés már nem kötelező, de továbbra is fel lehet venni ezt a tanárszakot. Az az igazság, hogy ezt nemigen lehet felmérni, mert az oktatás után eltűnnek ezek a diákok. Ahhoz, hogy egy önálló alkotó művész megéljen, először meg kell teremteni a megélhetését, majd ezután a műtermét, stúdióját kell létrehoznia. Molnár Kálmán: ,,Nagy előnnyel rendelkeznek azok, akik művészeti szakközépiskolából jönnek..." Fotó: Kovács Erzsébet — Mint zsűrielnök, milyennek látja az idei grafikai biennálét, lát-e valamilyen változást az elmúlt évekhez képest? — Nagyon jó a biennálé idei anyaga, s örvendetes dolognak tartom, hogy az idén nagyon sok fiatal is jelentkezett munkáival, és jó eredménnyel is szerepelnek, elsősorban az EXPO különté- mára kiírt csoportban, de máshol is. Túl nagy különbséget az elmúlt évekhez képest a kiállításon nem lehet lemérni, bár bizonyos témákban a munkák száma csökken, más témáknál pedig nő. A változás, amit a kiállítás nem tükröz, egyre több a nagyon jó minőségű évkönyv, kis nyomtatvány, és az ezek iránti minőségi igény is nő. Korábban csak a plakát műfaja „élt”, arra volt igény, de ez eltolódott' a nagyméretű, gigant poszterek irányába. Pál Ildikó A falu szeretné visszaszerezni hajdani tulajdonát Újszalonta lakossága az Orosi erdőért Virágok boltja, virágos környezetben Évforduló. Tolnay Klári, aki Budapesten született, éppen ma nyolcvan esztendős. A nagyszerű színésznő kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész 1950-től a Madách Színház tagja volt. Itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit, s itt aratta leghangosabb sikereit. 1934-től szerepel filmvásznon, azóta közel száz filmben és tévéjátékban láthattuk. Fűtéskorszerűsítés. A békéscsabai ifjúsági ház 26 éves, immáron korszerűtlen fűtési rendszerét újítják fel a közeljövőben. A békéscsabai önkormányzat által többmillió forinttal támogatott beruházás keretében biztosabb üzemű, takarékosabb kazánra és fűtési rendszerre cserélik a régit és emellett a tetőszigetelést is elvégzik. A Hírmondóból. Tótkomlóson megjelent a helyi újság legfrissebb száma. A Hírmondó a város múltjából idézi fel azokat a lapokat, amelyek valaha oly népszerűek és olvasottak voltak a kom- lósiak körében. Az iskolák évzáróiról közöl tudósításokat, bemutatja Medovarszky Györgynét, a Zornicka Néptánccsoport egyik alapítótagját. A képviselő-testületről szóló tudósítás, valamint a szlovákul íródott oldal mellett rövid hírek, tábori tudósítások, bűnügyi krónikák olvashatók a havilapban. Nem halasztható. Több mint 200 ezer forintba kerül a dombiratosi általános iskola esőcsatornáinak felújítása, illetve cseréje. További jelentős kiadást jelent az önkormányzatnak a művelődési ház, a polgármesteri hivatal, valamint az egészségház elektromos hálózatának a felújítása. Ez utóbbi — érintésvédelmi szempontból — halaszthatatlan. Újszalonta lakossága csodálkozik, hiszen mint kiderült, mégsem az övéké, ami az övéké (volt). Szabó Lajos, a község polgármestere így magyarázta el a dolgot: — Valamikor a 30-as években olyan 450 katasztrális hold legelő tartozott Szalontá- hoz. A terület a szarvas- marhák legeltetésére szolgált. Az 50-es években mi, újsza- lontaiak 10 hektárnyi területen erdőt ültettünk. Később, a téeszesítéssel mindez a köte- gyáni termelőszövetkezethez került. A zsadányi közigazgatási területen lévő Orosi erdőt azonban most szerettük volna kárpótlással visszavásárolni, hiszen ez a terület, ezek a fák a saját kezünk munkái. De kiderült, időközben természet- védelmi területté nyilvánították az erdőnket, így nem lehetett rá licitálni. Azt mondják, túzok fészkel az erdőben meg vörös vércse. Hát az Orosi erdőben már régen nincs se túzok, se vetési varjú, se vörös vércse... Szabó Lajos polgármester arra kérte dr. Tokaji Ferencet, a térség országgyűlési képviselőjét — ha lehet —, segítsen a falunak visszaszerezni a hajdani tulajdont, az általuk ültetett Orosi erdőt.----RIA A tavaszi virágok nyílásával egy időben szerették volna Kardos Sándorék megnyitni Reformátuskovácsházán a családi ház udvarán felépített virágboltjukat. Az eseményt azonban az adminisztráció és az engedélyek beszerzése miatt későbbre kellett halasztani- uk. A Bethlen utcai virágbolt pedig kellemes, hangulatos környezetben várja, hogy „munkába állítsák”. A vállalkozásról Kardos Sándomét, a leendő boltvezetőt kérdeztem. — Sajnos februárban lejárt a munkanélkülim, ezért úgy gondoltuk, hogy valami jövedelmező, de elérhető dologba kéne belefogni. Mivel eredetileg kereskedő a szakmám, ez állt hozzám a legközelebb. Mi is legyen a profil? — tanakodtunk. Vegyesbolt már van elég, ezért mi a virágüzlet mellett döntöttünk. Tapasztaltam, hogy élő virágért és koszorúért mindenki bejár a mezőkovácsházi központba, tehát reális igénynek tűnt egy helyi bolt. A telkünkön volt ez a kis víkend- ház, amit megfelelő alapozás után behoztunk a lakásunk udvarára — mutat körbe. — Honnan a kertészkedés tudománya? — A férjem gépkocsival járja a megyét, így hallottunk több lehetőségről. Felkerestük a kertészeteket, végigjártuk a kapott címeket és próbáltuk összegyűjteni a jó ötleteket. Szegeden a nagybani piacon ismerkedtünk össze például a selyemvirág-árussal. Önszorgalomból igyekeztünk mindent megtanulni, mint például a koszorúkészítést. Későbbi tervem a virágkötészet elsajátítása is. —Honnan ez a szép díszítés a házon és a kertben? — A férjem szakmája ács, így a ház felújítását, a berendezést, a polcokat, a kerti eszközöket saját kezűleg készítette. Bár a beruházás még így sem volt olcsó. Egyébként az egész család szereti a növényeket, a természetet, a rendet és a tisztaságot. — És végül milyen kínálattal szeretnének nyitni? — Elő virágot minden alkalomra, ünnepekre, névnapra, vagy egyéni igényre szeretnénk biztosítani. Természetesen koszorúkat, valamint selyemvirágokat, műanyag árut és különféle ajándéktárgyakat is kínálunk. H.M. A virágüzlet mellett döntöttünk— mondja Kardosné Fotó: Lehoczky Péter Edmondo de Amicias Szív című regényének van egy epizódja, amit felnőttként sem tudok megindultság nélkül olvasni. Enrico, a jómódú polgárgyerek meghívja magukhoz egyik •■osztálytársát. A leendő vendégnek kis testi hibája van. Ezt tudják a szülők, s mielőtt a két fiú megérkezne, az apa leveszi a szalon faláról azt a festményt, mely Rigolettót, a púpos bohócot ábrázolja. Senki, soha nem szól erről egy szót sem, de Enrico feljegyzi diáknaplójába. Hát ugyebár az ilyenféle gesztusokat nevezzük tapintatnak. A kis tantörténet nélkül nehezebb lett volna megmagyarázni ezt a — lelkialkatból származó, szerétéiből fakadó — finomságot, gyöngédséget, figyelmet, udvariasságot. De hisz mindenki tudja, hogy egy sajátos értékről, készségről, magatartásról van szó, ami — rendes körülmények köztt —- része a viselkedési kultúrának. Rendes körülmények között — mondom. Manapság mintha kiveszett volna a tapintat. Hát persze, mert kivesztek a széplelkek is — hallom a választ. Mintha bizony a tapintat a széplelkek sajátja volna. Pedig nem a gyönge, érzelgős lelkek tapintatosak, hanem az erősek, a bátrak. A kíméletesség a bátrak udvariassága. Na, nincs sok bátor politikusunk, ami pedig saját céhünket, az újságírók társadalmát illeti... Várjunk csak! A tapintat nem megalkuvást jelent. Jól néznénk ki, ha a színházi kritikus „tapintatból” nem tenné szóvá a játszók gyenge felkészültségét, vagy tehetségtelen- ségét. Ha a sportújságíró nem írná meg, hogy Iksznek — még vagy már — nincs helye a válogatottban. De ha mondjuk... Nem, ne mondjunk fiktív példákat. Itt van mindjárt Horn Gyula balesete. A politikus — mint mindannyian láthattuk — heteken át a csigolyáit rögzítő rémkerettel járt, tárgyalt. Ezzel a groteszk glóriával a feje körül vállalta a közszereplést. Na már most, van a tévének egy szatirikus műsora, a Parabola. Látom, hogy ebben feltűnik egy színész a Horn maszkjában. Nos, ez korántsem új dolog. Bethlen István 10 éves miniszterelnöksége idején hetenként szerepelt a kabaréban. Persze nem szeméA bátrak udvariassága lyesen; alakját, maszkját a legjobb kabarészínészek vették kölcsön. Egy alkalommal — mint talán Nagy Endre írja — annyira ment a játék, hogy az ál-államférfiú két fia (a két valódi Bethlen gróf) társaságában jelent meg a kabaréban. Óriási hecc! És persze nem kíméltetett őexellenciája. „Rettegni az iróniától, annyi, mint félni az értelemtől” — állapítja meg az esztéta. Bethlen csöppet sem félt. És nem félt Churchill és nem félt De Gaulle sem. Rajtuk köszörülhették a nyelvüket a humoristák, próbálgathatták a tollúkat, plajbászukat a karikaturisták. Az persze senkinek nem jutott eszébe, hogy a szélütést szenvedett angol miniszterelnököt sántának ábrázolja. . Mert az már nem humor lett volna, nem is ízléstelenség, hanem jellemtelenség. Egyszóval látom a Parabola (a szó jelentése erkölcsi célzatú elbeszélés!) Horn Gyuláját — fején a fém kerettel természetesen —, akit egy csini lány mágnespatkóval próbál magához csalogatni. Hát akkor kellett volna kidobni a készüléket az ablakon — mint egykor a lengyelek tették volt — tiltakozásul. Ezek után be kell vallanom, hogy korántsem tartozom a Hom-hívők közé. És persze nem is csak a miniszterelnökről van szó, hanem minden emberről, aki — éppen azért, mert önhibáján kívül kénytelen valamely testi, lelki stigmát hordozni — tapita- tot érdemel. Mindezt persze nem a politikusok, nem a közéleti emberek érdekében, egyáltalán: nem a felnőttek védelmében írom. Mi sok mindent elviselünk. A gyerek azonban alig-alig heveri ki a tapintatlanságot. Emlékszem osztálytársaim közül a kis zabigyerekek- re — akik édesanyjuk vezetéknevét viselték. S a tanárok nem mindig kezelték ezt a másságot tapintattal. S aztán a „kulák-csemeték”, meg mindenféle más osztályidegenek... Miközben énekeltették velünk, hogy: Egyik ember, annyi mint a másik... Az osztályharcos idők elmúltak — reméljük örökre. De mennyi minden ellen kell harcolni. Mennyi tapintatot érdemel a szegénység kezelése. A különböző (testi és szellemi) fogyatékosságok tolerálása. Aztán itt vannak a szenvedélybetegek, a hajléktalanok és sorolhatnám tovább. Bárcsak volna elég pénz a gyógyításhoz, a szociális juttatásokhoz. De! Nemcsak a pénz hiányzik, hanem a gyöngédség, a figyelem, a tapintat is. Nem tudom, gyorsan és hatásosan, hogyan lehet védekezni a tapintatlanság ellen. De azt tudom, hogy miként lehet tapintatra nevelni. Úgy, mint De Amicis teszi könyvében: jó példával. Talán a képernyők tükrét sem kell összetörnünk... Gyarmati Béla
