Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)

1994-07-16-17 / 166. szám

1994. július 16-17., szombat-vasárnap

\ MŰVÉSZETEK- TÁRSADALOM

Madrid is köszöntötte Möllert

Ott van a Lampel-ház Orosházán, ami a fotók méltó otthona lehetne

Meglelte második hazáját—Spanyolországban

Éppen egy esztendeje, 1993 júliusában Göncz Árpád köz- társasági elnök nyitotta meg a Müller Miklós — orosházi születésű és második hazájában, Spanyolországban világhírűvé lett — fotóművész 80. születésnapjára itthon, az egykori szülőfaluban rendezett kiállítást. A rangos eseményre hazalátogatott az idős, de gondolkodását, mentalitását tekintve nagyon is fiatalos művész, s már akkor említette, hogy az ünnepélyes köszöntőre készül Madrid is, tervezik a második életműkiállítást.

Május 11. mozgalmas nap volt a spanyol fővárosban: rendkívüli parlamenti ülést tartottak, és a kormány meghívására ott tartózkodott Gorbacsov, könyvét dedikálta a szépszámú érdeklődőnek. Ekkor nyílt meg Nicolas Muller kiállítása a Nemzeti Múzeum modem művészetek részlegében, ami az egyetemi város legjelentősebb kiállítóterme. S amikor ezt a szintén Spanyolországban élő Juan Gye- nes, azaz Gyenes János fotóművész megtudta, azonnal rendezett ő is egy kiállítást ugyanebben az időpontban.

Gonda Géza, Muller Miklós művészetének pártfogója, a Kulturális Kapcsolatok

Egyesületének elnöke képviselte a szülőföld színeit a madridi megnyitón. A kiállítást a Kulturális Minisztérium rendezte, az anyagot Ana Muller, a fotóművész szintén fotós lánya és Myriam de Liniers művészettörténész válogatta. A kiállításhoz kapcsolódó fogadáson a magyar és a spanyol kulturális élet számos képviselője megjelent; Gonzáles miniszterelnök és a kulturális miniszter a rendkívüli parlamenti ülésre hivatkozva maradt távol, de elküldte jókívánságait és helyetteseit.

Eljöttek sokan a kinn élő

magyarok közül, és megjelent Asturias tartomány elnöke, Antonio Trevin Lomban is, aki 1988-as látogatásakor hazakísérte Müller Miklóst Orosházára, akkor mint Llanes város polgármestere. A találkozó eredményeként az orosházi festőknek is volt kiállítása Lla- nesben, és spanyol gyermekképzőművészek jártak Orosházán. Az életműkiállításról főműsoridőben számolt be a televízió, és a jelentős lapok nagy terjedelemben tudósítottak. A kiállított 135 fotó bemutatja a művész egész pályafutását, a magyarországi indulástól, a francia, marokkói, portugál fotókon át egészen a spanyol képekig, köztük a spanyol és a magyar szellemi élet nagyjairól készült portrék. A párizsi felvételek között például szerepel Radnóti, Ortu- tay, Budai arcképe. S minden anyagon nyomon követhető a gyerek és a munka motívuma. Ez az anyag másfél éven belül valószínűleg látható lesz hazánkban, Budapesten is.

Gonda Gézától tudjuk, hogy Orosházán máris több, mint 100 Müller-fotó van, amiket a művész ajándékozott szülővárosának. Ez mindenképp olyan átfogó gyűjtemény, ami állandó kiállítást érdemelne.

— Azt szeretném, ha megvalósulna a Müller-emlékház, méghozzá a Lampel—

házban. Miklós bácsi első tanítómestere Lampel fotográfus volt, ő mutatta meg, hogyan kell kezelni a fényképezőgépet. Szeged is harcol Müller Miklós életművéért, dehát ott csak egyetemi éveit töltötte! Nekünk, orosháziaknak feltétlenül fel kell karolnunk az értékeinket, amiből nincs is olyan sok. Miklós bácsi Gyenes Jánossal egyszerre ment külföldre, Gyenesnek már van állandó kiállítása Kaposváron. Véleményem szerint a Lampel-ház a méltó hely, és ezen az illetékesek is elgondolkodhatnának — mondta többek között Gonda Géza.

Niedzielsky Katalin

110 éve született Amadeo Modigliani

„Párizsban ragyogott akkor a művészet napja...

Modigliani leveléből: Látom az életem: olyan lesz, minta medréből kilépő folyó, amely boldogan árad szét a földön."

1906-ban feltűnően csinos, művelt, szellemes, választékos gonddal öltözött férfi érkezett Párizsba, akinek — Zadkine szerint — „magas homlokát hollófekete haj keretezte, s alabástrom arcán, a gondosan kiborotvált áll körül, kék árnyékok tűntek elő”. Az olasz Amadeo Modigliani, egy zsidó bankár fia volt az illető, aki élete során szinte nem is hagyta el a francia fővárost. Ott halt meg egy szegényházban.

Modigliani 110 évvel ezelőtt, 1884. július 12-én született Livomóban, s bár családjának sok nehézséggel kellett megküzdenie, Amadeo művelt és vonzó fiatalemberré cseperedett. Párizsban is jó

benyomást tett, a kor legnevesebb művészeinek barátságát élvezte — kivált szoros kapcsolata volt Czóbel Bélával —, szép és főként egyéni képeket festett.

Festményei nagyobbrészt portrék, s szinte valamennyin közös karakter uralkodik, így könnyű rájuk ismerni. A női arckép például szabályos ovális fejet ábrázol,

amely enyhén oldalra billen. Az alaknak

hosszú nyaka van és nincs szemgolyója. Képei rendkívül intenzív színha- tásúak, a modellek arca is sárga, narancsszínű, vagy éppen vörös. Művei azonban — amint az rendesen történni szokott — csak halála után indultak el világhódító útjukra.

Modigliani sokat dolgozott, túlhajtotta magát, s az alkoholhoz, a kábítószerhez menekült. Rászokott a hasisra, és nagyon sokat volt részeg. Ha ivott, mindenkibe belekötött, agresszív volt, fölényes, és elvárta, hogy még csodálják is emiatt. „Még részegeskedéseiben is legalább annyi kiszámított hatás és produkció volt, mint amennyi hajlam vagy szenvedély” — írták róla.

Nincs ebben semmi csodálnivaló, hiszen végtére is olasz volt. Ezt a tényt művészetének értékelésekor sem szabad elfelejteni. Amint Csorba Géza írja: „Ha Modigliani művészetének stiláris útját akarjuk követni, éppen ellenkező irányban kell elindulnunk, mint amerre életútja vezet. Olaszországból indult el, s haláláig Párizsban élt. Művészete Párizsban bontakozott ki, de a század eleji francia hatások, elsősorban a kubizmus első korszakának egzakt technikája és a fauve-ok dekoratív expresszionizmusa olasz hagyományokban s olasz karakterében ötvöződtek érett művészetté.”

Modigliani 1920 januárjában, egy fagyos éjszakán szokás szerint részegen dülöngélt hazafelé, de elfáradt, s leült egy padra. Hosszasan üldögélt, majd jéghideg műtermébe ment lefeküdni. Másnap ott talált rá egy barátja, reszketett a láztól. Bevitték a szegények kórházába, s végül ott halt meg. 36 éves volt.

Kovács Tamás

Madame Pompadour

A Mező fiúk Békés-Tarhoson

Szereplés utáni pillanat a Mező családban

A zenei napok fogalomrendszerében az unokák az egykori tarhosi diákok gyermekeit jelentik. Koncertjük minden évben színfoltja a messzi tájakra szóródott muzsikusok tarhosi együttlétének.

A Volks wägen Passat-Vari- antban kényelmesen elfér egy öttagú család, sőt még a két tekintélyes Csellótok is, melyek a papa és a fiú, Laci hang- széreit rejtik. Ezt a 12 éves Mező Pétertől: tudom, aki a Szeghalomról elszármazott Mező család, pontosabban Mező László gordonkaművész másodszülött fia. Már óvodáskorában „zenét szerzett”, s csak mostanában tudta meg, hogy édesapja akkor Csajkovszkij melódiáját csellózta vissza a „kottafejekről” neki. Azóta megértette, hogy a zeneszerzés nem egyszerű dolog (noha a nagybácsi, Mező Imre szintén jeles komponista), egyelőre a földi dolgok még jobban érdeklik a kamasszá cseperedett Pétert.

— A természetet, az állatokat nagyon szeretem. Dani, az öcsém egyszer kizárt a teraszra, és unalmamban megtanultam egy madaraskönyv tartalmát. Most, mikor Tarhosra jöttünk, az egyik csárdánál, a fűben felismertem a búbos pacsirtát.

— Péter azért hegedül és zongorázik, mert kényelmes egy kissé. Ezeket a hangszereket alig vagy egyáltalán nem kell cipelni. De a suliban második lett a zeneszerzési versenyen, és 38 fokos lázzal is előadta szerzeményét — tájékoztat ifj. Mező László, a budapesti, második kerületi zeneiskola növendéke. Tavaly hajszál híján bejutott az országos gordonkaverseny döntőjébe. — Tulajdonképpen örültem a kiesésnek — vallja be —, mert

a verseny idejében a Mátyástemplomban játszhattam az iskolánk, a Kodály Zoltán énekzenei általános műsorában. Corelli d-moll szonátáját CD- lemezre vették, előtte pedig a kórusban énekeltem. Negyvenéves volt a sulink, a Zene- akadémián Boccherinit adtunk elő. A zenei érdeklődésem ennek az iskolának köszönhető. — Néha cikizik az zBneiseket a többiek, van úgy, hogy meg is verik — avat be Peti. — De bennünket ez nem zavar, okos enged, szamár szenved, hagyni kell őket, majd megunják — vélekedik a bölcsebb testvér.

—A papa a Bartók vonósnégyes csellistája, világjáró művész. Nemrég tért haza Lisszabonból, amit az idei évben Európa kulturális fővárosává neveztek ki. Az unokák koncertje után külföldi mesterkurzusokra várják. Milyen érzés híres ember gyerekének lenni?

— Részben jó, mert sok zenei tanácsot tud adni, de kihívás is — válaszol az ifj. Mező. Ha jól sikerül a szereplés, az felér egy győzelemmel. Edzés! — veszi át a szót Péter.

—Sportoltok?'

— Biciklizek, Peti meg nagy kapus.

— Laci úgy hajtja a kerékpárt, hogy közben CD-n hallgatja a legmenőbb vonósnégyeseket.

— 110 kazettám van. Nem szeretnék szólista lenni, a kvartett a kedvencem.

—Akkor a papa koncertjeit is szívesen látogatjátok?

— Egyszer nem voltunk ott a Bartók Emlékházban, és hiányoltak a szervezők. Nálunk otthon demokrácia van, visszahallgatjuk, megkritizáljuk és tanulunk belőle.

Jó lehet nektek, hogy a zene kitölti az életeteket...

F. P. Zs.

Grafikai biennálé Békéscsabán

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Tervező Grafikai Szakosztálya, a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum, a Magyar Reklámszövetség és a Magyar Hirdető szervezésében rendezik meg a IX. Békéscsabai Tervező Grafikai Biennálét, melynek jelmondata: Hazánk — Magyarország.

Az eddig beérkezett pálya- műveket egy nemzetközi zsűri értékeli, melynek tagjai: Molnár Kálmán grafikusművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Tervező Grafikai szakosztályának elnöke; Aba-Novák Judit művészettörténész; prof. Walter Sand művészettörténész Bécs- ből; dr. Dagmar Polackova művészettörténész Pozsonyból; Ryszard Kryska grafikusművész Varsóból. A kiállítás védnökei a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata és Békés Megye Képviselő-testületé. 108 alkotóművész adta be munkáját, s ezekből 94 alkotás kerül kiállításra, Emyei Sándor grafikusművész rendezésében.

Július 23-án a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban nyitja meg a kiállítást dr. Feledy Balázs, a Világkiállítás Programiroda kulturális igazgatója, művészettörténész; s ekkor kerül sor a díjak kiosztására is.

A Békéscsabai Tervező Grafikai Biennálé 3 hagyományos fődíja, amelyet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Békés Megye Képviselőtestülete és Békéscsaba Megyei Jogú Város ajánlott fel, valamint a rendező- és védnökszervek által ajánlott számos különdíj jutalmazza a legjobb műveket.

Pál ILdikó