Békés Megyei Hírlap, 1994. július (49. évfolyam, 153-178. szám)
1994-07-11 / 161. szám
iRRKÉS MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. július 11., hétfő Szokolay Zoltán Győzni fogunk (Utolsó írásom, amelyet eredetileg a Pesti Hírlapba szántam) A parlamentáris demokrácia lényege, hogy a polgárok szabad választásokon fejezik ki politikai akaratukat és szereznek érvényt értékítéleteiknek. A választás akkor tekinthető szabadnak, ha semmiféle külső kényszer, cselvetés, erőszak nem befolyásolja a polgárok döntéseit. Világjelenség, s így Magyar- országon is tapasztalható, hogy a mai modem társadalmakban élő emberek világlátását, értékítéleteit igen nagy mértékben, sőt szinte kizárólag a tömegkommunikáció határozza meg. Kétségtelen tény, hogy tudatunk egyre több jelenség befogadására és érzékelésére képes, azaz a horizont folyamatosan tágul, s mind több ismeret szintézise volna szükséges az ítéletalkotáshoz. Csakhogy ez az egyre nagyobb és komplexebb világkép alig-alig nyugodhat már saját tapasztalatokon, mert túlnyomórészt a tömegmédia által szelektált, közvetített, elrendezett és megmagyarázott információkra épül. A válogatás eredetileg kényszerű volt: terjedelmi okokból is rostálni és szerkeszteni kellett á híreket, gondolatokat. Mára azonban a csatorna önállósult. A média urai, a médiokra- ták hamar megértették, hogy szakmai fogásaik politikai erővé, azaz hatalommá válthatók át. Ezzel egyidejűleg — a XX. század utolsó harmadában — a világ legnagyobb diktátorai is rájöttek arra, hogy hatalmuk megtartásához és megerősítéséhez a legjobb eszköz a tömegkommunikáció. Hatékonyabb a deresnél, a nyaktilónál, a gázkamráknál, az internálótáboroknál, a besúgóhálózatoknál. Az információk kisebbik részét továbbra is közvetíteni kell ugyan, de úgy, hogy már eleve sugallt legyen a hozzájuk kapcsolható értékítélet. A tények, események nagyobbik része pedig egyszerűen elhagyható, kiiktatható az egyes embereit' tudatából és így a közvéleményből is. Fontos eszköz továbbá a dezinformá- ció, a tudatos félrevezetés tudománya, melynek művelőivé a titkosszolgálatok váltak. A Nagy Imre tér Békéscsabán Az elutasítottak titkos névsora A médiokrácia és a politikai elit tehát egyesítette erőit, és koalícióra lépett a hatalom örökös megtartása érdekében. A koalíció kulcsszava a szakértelem, ez szerepel minden jelmondat alanyaként. Arról viszont, hogy ki bír szakértelemmel, illetve ki tehet szert szakértelemre, a hatalom azon birtokosai döntenek, akinek szakértelmét senki sem vitathatja. Az egyetemi felvétellel, ösztöndíjjal, kitüntetéssel, pozícióval jutalmazottak soros névsorát rendszeresen közzéteszi, ám az elutasította- két soha, nehogy az utókor megkérdőjelezze döntéseik helyességét és pártatlanságát. A tömegkommunikáció, amely eredetileg csak a társadalom egyik spontán képződött alrendszere volt, így emelkedett professzionális hatalmi tényezővé. Avagy, ahogy maguk a médiokraták is megvallják: tudatformáló eszközzé! Gondoljunk csak bele ebbe a példátlanul őszinte kifejezésbe! A lélek lakását, az életünknek értelmet adó kincset, legbensőbb emberi lényegünket tekinti képlékeny masszának, gyúrható-gyömö- szölhető holt anyagnak — egy erő. Ismétlem, világjelenség. Paradigmaváltás... — hogy a manapság divatos kifejezéssel éljek. Mindazt, amit az elmúlj évszázadokban a fegyver, majd később a pénz nyers ereje biztosított, most már a tudatformáló eszközök teszik meg. S ahogy az imperátorok hajdan a világ gyarmatosításáért küzdöttek, vezetvén büszke flottáikat, úgy most a tömegmanipuláció egységes világbirodalmának megteremtése érdekében folyik a küzdelem — a szekularizáció, a dekrisztianizáció, az ízléstelenség, a szellemi igénytelenség hollywoodi kalózlobogói alatt. S aki ezzel szemben annyit írna egy kisded papírcsónakra, hogy „Isten visszatér”, azt néhány méteren át (pár esztendő az idő tengerén) még sodorhatja a szennyes áradata, de végül úgyis elsüllyed a hatalmas cirkálók farvizén. Für Lajos, a Magyar Demokrata Fórum elnöke szokta oly szívesen idézni Arany Jánostól: „Bízvást!., mi benn vagyunk a fősodorban". Hát benn. A demokrácia is manipuláció Ceterum censeo: ma már egyetlen ország sem nevezhető demokratikusnak, hiszen az úgynevezett demokrácia is manipuláción alapul. A tudat- formáló eszközök erején. Az új gondolatrendőrségen, amely eleve lehetetlenné teszi a kihágásokat. Avagy — kissé nagyobb alkalmazkodókészséggel szólván viszonyainkról —- minden országot demokratikusnak nevezhetünk, s a különbség köztük csupán a demokrácia működési mechanizmusának korszerűségét illetően észlelhető. Hiszen — a maga idejében — például Rákosi Mátyás is demokratikusnak, mit több a legdemokratikusabbnak nevezte a maga rendjét, amely egyébként az 1947-es választásokon az ideihez hasonló arányú közbizalmat kapott. A kékcédulák, korrekciók és más akkori kegyes családok mai szemmel kőbaltának tűnnek. Ügydöntő jelentőségük egyébként sem volt, hiszen mintegy másfél millió ember már akkor is dalolva szavazott a baloldalra. A Magyarországon 1994- ben kormányra kerülő szakértelem egy parlamenti ciklusnál sokkal nagyobb távlatokban gondolkozik. „Ez a harc lesz a végső...” — dúdolja, tehát világos számára: ahhoz, hogy a tömegmanipuláció hosszú távon is sikeres legyen, s hogy a tudatformálás nemzedékekre kihatóan intenzív lehessen, össztársadalmi méretekben is képlékeny masszára van szükség, amelyet egy erős bal kéz formálni tud. Olyan tömeglények, s főleg olyan fiatalok kellenek tehát, akik nem rendelkeznek szilárd világnézeti háttérrel. Akik fáradt, megvisélt, küszködő családokból jöttek. Nem istenhívők, talán nem is anyaghívők, hanem nihilisták, azaz mindent tagadók. Közkeletű szociálliberális kifejezéssel élve: világnézetileg semlegesek. Le kell szállítani a szellemi igényeket Friderikusz-szint- re, Komis Mihály-szintre, Petri György-szintre, s még alább. Az új szocialista kultúra és erkölcs szabadelvű lesz. Azt mondja majd, hogy mindent szabad, ami az ösztönök kielégítését szolgálja. Azt mondja majd, hogy a jövő azoké, akik nincsenek alávetve semmiféle elvnek, tekintélynek, lelkiismeretnek. Azt mondja majd, amit most az MDF vezetői is: hogy ideológiamentes politika kell. Ideológiamentes, azaz elvtelen. így lesz a belső tartását, emberi lényegét elveszítő tudat formálható, így lesz a polgár az Isten jelei iránt süketté, de az étel, az ital, a meccs, a Dallas mohó fogyasztójává és engedelmes voksolóvá, aki négyévente választ a különféle pártok listái közül, olykor átkapcsol egyikről a másikra (mint valami égi csatornára), ahogyan azt majd a tömegmédia sugallja számára, az éppen aktuális érdekek és titkos paktumok szerint. A demokrácia, az úgynevezett, teljes lesz. Akinek kétségei vannak, aki valami egyébre, netán diktatúrára gyanakszik, az pedig leszen — a demokrácia (az úgynevezett) ellensége. Hamvas Béla írta 1943- ban, Vízöntő című gyönyörű írásában: Városkép a Bartók Béla úttal „A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, nem az, hogy szolgaságba süllyed, és hatalmasabb, nagyobb számú, erőszakosabb nép számára dolgoznia kell. Szolganépek lehetnek nagyok, a szegények, a munka, a megalázás ellenére élhetnek magas sorsot. A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkozást és a tudatos gondolkozót, s ezzel a tudatlanság óceánjába merül. így válij^csőcselék- ké, söpredékké züllik és oszlik fel, és elsüllyed oda, ahová az őserdő indiánjai, négerei és a tundrák eszkimói és az ausztráliai sivatag pápuái.” Hát ide jutottunk. Ötvenegy évvel e jóslat után — a magyarságot is elérte ez a veszély. Utóirat, avagy egy néma kiáltvány Kedves Barátaim! Lássuk be végre: a médiaháború, s vele minden felszíni harc ma véget ért. Lássuk be: mi itt 1988-tól csak epizodisták voltunk. Az internacionalista segítséggel lebonyolított, Jaltától Máltáig ívelő nagyhatalmi megegyezésen alapuló átmeneti rend- szermegbolygatás magyarországi mellékszereplői. Nem tudtuk, hogy a rendszer zárt, hogy a rendszerbe nem lehet beavatkozni. Nem hittük, hogy a szó hagyományos értelmében vett demokrácia, azaz népképviselet nem lehetséges ma sem. Nem tudhattuk, hogy csak a diktatúra egyik meghaladott változatából az újabb, modernebb változatába tért át hazánk, s mi — akaratlanul is — ebben segédkezünk. Holnap a változások nyugvópontra térnek. Béke lesz, új közmegegyezés lesz, és ismét beköszönt a több évtizedre szóló stabilitás, amely ellen ,fejére szól, ki szót emel”. Holnaptól tehát nekünk új feladataink lesznek, kedves Barátaim! Hagyjuk az elitistákra a művészetet, hagyjuk a médi- okratákra a tömegkommunikációt, hagyjuk a profi politikusokra az úgynevezett politikát: zárjuk el, kapcsoljuk ki, ne fizessük elő, ne lépjünk beléje, ne fogyasszuk, ne törvényesítsük azzal, hogy elfogadjuk. Mi emberek, inkább térjünk vissza a természetes emberi kapcsolatokhoz. A levélhez és a beszélgetéshez. A suttogáshoz és a titkosíráshoz akár. Találkozzunk egymás otthonaiban és erdei kirándulásokon. Szervezkedjünk az új hatalom ellen. A jövőnk legyen csak az illegális szervezkedésé. Szerveznünk kell az ellenállást a tömeglénygyártó mechanizmusok (az Open Society Fund, az International Monetary Funk, a Szocialista Inter- nacionálé és a Liberális Inter- nacionálé) ellen. Szervezzük a forradalmat, mert csak forradalom győzheti le ezt a világjelenséget. Szervezkedjünk hólabdaszerűen, de legyünk nagyon óvatosak, mert — mint hírlik — G. Z. szociálist vezér — az első győzelmi mámorát kialudva — már a titkosszolgálati vezetőkhöz kanyarintotta útját, és az önjelölt messiás, a liberális H. P. is találkozott egykori tanítványaival, az állambiztonsági tisztekkel. Talán akad közülük, aki fölsóhajtott: milyen jól jönne most egy robbantásos merénylet! Áldozatok nélkül, kora hajnali órán, de jó ürügyet szolgáltatva a házkutatásokhoz, levélellenőrzésekhez, miegyébhez. Egyszóval: a diszkrét leszámoláshoz. Mert abban mindannyian egyetértenek (sőt ehhez az összhanghoz az udvariasan mosolygó MDF is csatlakozik), hogy a szélsőséges nézeteket valló egyénekkel és csoportokkal el kell számolni. Azt pedig, hogy ki a szélsőséges, majd közösen — lehetőleg hatpárti konszenzussal — meghatározzák. Hiszen a bomba is a hatpárti parlament ellen irányult. Szélsőségesek tehát mindazok, akik szerint itt ma nincs demokrácia, akik szerint a rendszer zárt, a rendszerbe nem lehet beavatkozni. Mégse féljünk, Barátaim, hiszen az elsüllyedt papírhajók üzenetei láthatatlanul is érvényesek maradnak, s e jelben egyszer győzni fogunk: jeltelen súrjainkra virágot ültetnek majd a dédunokáink. A szerző 1990 tavaszától 1992 elejéig Békéscsaba országgyűlési képviselője volt. A cikk a Pest Megyei Hírlapban jelent meg. Fotó: Kovács Erzsébet
