Békés Megyei Hírlap, 1994. június (49. évfolyam, 127-152. szám)

1994-06-29 / 151. szám

o iBÉKÉS MEGYEI HÍRLAP BATTONYA ÉS KÖRNYÉKE 1994. június 29., szerda Befogadják az elesetteket Szlukovinyiék szerint a (befogadott) kutyák sem hiá­nyozhatnak a képről (Sajnos a jóakarók időközben megmérgezték a jószágokat) Köszönik, bírják Itt a nyár, az iskolai vakáció és az osztálytalálkozók ideje. Ez utóbbiból a múlt hét szombatján kettőt is tartottak Battonyán: egy 5 és egy 25 éve érettsé­gizett osztály öregdiákjai adtak egy­másnak randevút az álma mater ódon falai között. A „25 évesek” 1969-ben végeztek az akkori IV. B-ben. A viszontlátás első boldog percei után kegyelettel adóztak azok emlékének, akik már egyetlen osztálytalálkozón sem lehetnek jelen: az eltelt negyedszázad alatt egy diáktársukat és öt tanárukat veszítették el! Osztályfőnökük Sopronban él, mozgáskép­telen, az idős pedagógusok otthonának lakója. „Sokat gondolok rátok, küzdő emberekre. Hogyan, meddig bírjá­tok?” —kérdezte a tanítványaihoz írott levelében. Hogyan bírják? — visszhangzott a kérdés. Köszönik, bírják. A többség diplomát, szakmát szerzett, házat épített vagy lakást vett. Vannak, akik felnőtt korú gyermekeikre keresnek, miközben idős szüleiket is támogatják. Néhá­nyon ifjúkori álmaik feladására kényszerültek, néhányon tudatosan váltották tehetségüket aprópénzre, s már eszük ágában sincs bánkódni emiatt. Hát... így bírják. De hogy meddig bírják, erre még a mostani eminensek sem nagyon merték megkockáztatni a választ. ti Közös ebéd a horgászversenyen Az oldalt írta Ménesi György és Vida Szűcs Emese Szerkesztette: Ménesi György Telefon és fax: Battonya, 310 Keve-Coop. A kevermesi mezőgazdasági rt. vezetői hozzájárultak a részvényesek egy csoportjának kiválásához. Az érintettek — részjegyeik arányában — működőképes egységeket „vihetnek maguk­kal”. Az elégedetlenkedők egy része még gondolkodik az ajánlaton, ügyvédjük, dr. Mát­rai Mihály viszont sorsdöntő, soha vissza nem térő alkalom­ként értékelte a kompro­misszumot. Kitűnő tanulók. A batto- nyai középiskolában június 24-én tartották a tanévzáró ün­nepséget. Formanek István igazgató 6 kitűnő tanulónak nyújthatott át könyvjutalmat. Az 1993—94-es tanévet min­den tárgyból jeles ered­ménnyel zárta: Szatmári Zsolt, Bánszki Melinda, Karlik Vik­tória, Trenovszki Zsuzsanna, Döme Géza és Szűcs Erzsébet. Véradás. Kevermesen hat­vanegyen több mint 22 liter vért adtak a június 17-ei vér­adáson. Battonyán legköze­lebb július 4-én és 13 án 8 és 12 óra között a Petőfi Mezőgaz­dasági Szövetkezet iroda­épületében lesz véradás. Pályázatok. A battonyai képviselő-testület július 24-ei ülésén Trenovszki Sándornét bízta meg öt évre az óvodave­zetői teendők ellátásával. A román iskola igazgatói állásá­ra két pályázat érkezett, az ön- kormányzat testületé egyiket sem fogadta el. Az intézményt az elkövetkezendő egy évben megbízott igazgató irányítja. Szép hagyomány. Ke­vermesen június 24-én is fele­levenítették a Szent Iván-éji tűzugrás hagyományát. A fia­talok az Alkotmány és a Déli utca sarkán tüzet raktak, majd a mielőbbi férjhez menés, il­letve nősülés reményében átugráltak a lángok fölött. Battonya. — Szlukovinyi Gergely 40 éves, a felesége 38. A férj az asztalosipari szövet­kezet dolgozója, a „tiszta” ke­resete 8 ezer 500 forint. Szlu- kovinyiné rokkantnyugdíjas, a látása mindössze 10 százalé­kos, a nyugdíja 11 ezer 600 forint. A családi házukat 1982- ben kezdték el építeni, azóta sem tudták befejezni. — Akkor még jó volt — mondja az asszony. — Jobban láttam, mint most, a téeszben szépen kerestünk, no, meg OTP-kölcsönt is kaptunk. Van is belőle még százezer, fi­zetjük a „felezés” utáni részle­tet és a magas kamatot. —A gyermekek? — Gergely fiam katona, 19 éves, sajnos a leveleit sem tu­dom elolvasni. Marika 17, Ilonka 16, Péter pedig 8 éves. A mieink mellé idevettünk két volt állami gondozottat: Ibo­lyát és Sándort, mindketten 22 évesek. Sajnos egyikőjük sem tud elhelyezkedni. — Anyám két és fél hóna­Nem akarja Dombegyház. — Jenei Ká­roly azon kevés gazdák egyi­ke, akik öntözéssel igyekez­nek biztonságossá tenni a szántóföldi növénytermesz­tést. — Három általános iskolás korú gyermeket nevelünk, a feleségem a polgármesteri hi­vatalban dolgozik adminiszt­rátorként — mondja. — Ko­rábban kereskedelmi ágazat­vezető voltam, sajnos munka- nélküli lettem. Édesapám mint egykori hadifogoly a kárpótlás során földhöz jutott, ezt a 17 hektárt bériem tőle, és körül­belül ugyanennyit vásároltam. Kényszerből lettem mezőgaz­dasági vállalkozó, de ha már így alakult, szeretném jól csi­nálni. —S mindjárt öntözésre adta afejét. — Tavaly benn a faluban pos koromban állami gondo­zásba adott — mondja Farkas Ibolya. — Hároméves koro­mig a fóti gyermekvárosban nevelkedtem, majd kétszer ne­velőszülőkhöz kerültem. Az általános után beírattak szak­munkásképzőbe zöldség- és szőlőtermesztőnek, csakhogy én nem akartam tanulni. Csa­varogtam, végül befogadtak a Jó Pásztor házba. Ott éltem három évig, amíg Marika né­niék magukhoz nem vettek. Nyolc hónapig dolgoztam a Mestermunkák Kft.-nél, saj­nos a cég adós maradt a mun­kabéremmel. Háromhavon- ként kapok 2 ezer forint se­gélyt az önkormányzattól. Szí­vesen dolgoznék, a polgár- mesteri hivatalban fel is írták a nevemet, azóta is várom az értesítést. Sajnos Battonyán nincs munkalehetőség. — Összesen tehát nyolcán élünk a férjem keresetéből és az én nyugdíjamból — veszi vissza a szót Szlukovinyiné. — Ehhez jön még az Ibolya az eget lesni egy hektáron már kísérletez­tem konyhakerti növényekkel. Az idén növelni akartam a területet, ezért fúrattam itt ku­takat. Krumplim van három hektáron, és ültettem egy hek­tár fűszerpaprikát is. Mindket­tő nagyon igényli a vizet. Az a távlati célom, hogy 8 hektárra növeljem az öntözött területet. — Egy vagyonba kerülhe­tett a kútfúrás, illetve a beren­dezések megvásárlása. — Mindent hitelre vásárol­tam, a szükséges saját erőt a család adta össze. Szerintem érdemes belevágni, két okból is. Egyészt biztos termésre számíthatok, másrészt az ilyen beruházásra az állam 40 száza­lékos támogatást ad. —A pénzintézetek nem ódz­kodtak? — A számlavezetőm a Ke­reskedelmi Bank Rt. Közvet­segélye háromhavonként és a Sanyi jövedelempótló támo­gatása. Egyéb? A gyerekek el­mentek gesztenyevirágot szedni, csigát gyűjteni, feles­ben fogtak négy és fél kvadrát szőlőt, és napszámba is szok­tak járni. Őszintén mondom, megfognak minden munkát. Mégis van, aki azt mondja, hogy magunk tehetünk a sze­génységünkről... Ez azért na­gyon fáj. Hiába van például két hektár napraforgónk, abból csak őszfelé lesz pénz, amit nem is nagyon akarunk elköl­teni. Ibolyának be kellene ren­dezni a házát, Sanyinak pedig szeretnénk venni egyet. El­végre örökké nem lakhatnak velünk... —Ibolya, magának van há­za? — Igen a Damjanich utcá­ban. Mint volt állami gondo­zott kaptam 180 ezer forintot, abból vettem. Ha odaköltöz­nék, ezt mondták <az önkor­mányzatnál, jogosult lennék a rendszeres segélyre. Csak­hogy az a ház üres, mindössze egy ágy és egy szekrény van benne. Hát hogy’ költözhet­nék oda egyedül!? Beszélgetés közben megér­kezik a családfő, Szlukovinyi Gergely. — Kevés benn a munka, ki­vettem két nap szabadságot, s elszegődtem szénát hordani — mondja. — Sokan nem értik, hogy minek kellett nekünk még két idegen gyermek a sajátjaink mellé. Azért, mert... én is állami gondozott voltam! Megfogad­tam, akin tudok segítek. Látta azt a sok kutyát az udvarban? Nem a vagyont, a szegénységet őrzik, de hát rajtuk is megesett a szívem, befogadtuk őket. len kapcsolatban a mezőko­vácsházi kirendeltséggel ál­lok. Minden segítséget meg­kaptam tőlük, tényleg csak elismeréssel szólhatok a hoz­záállásukról. — Ejtsünk szót a műszaki dolgokról is! — Három 25 méteres kutat fúrtunk, ezeket összekapcsol­tuk. A szivattyú olasz gyárt­mányú, maga az öntözőberen­dezés magyar: egy állítással 150 méter hosszú, 50 méter széles terület öntözéséré'ké­pes. Egyébként 7-8 hektárig üzemeltethető gazdaságosan. A teljes berendezést Békés­csabán vásároltam az Agro- kemél, a cég szakemberei itt végezték a beüzemelést. — A dombegyháziak mit szólnak mindehhez? — Sokan eljönnek ide, ér­deklődnek. Szerintem jövőre jó néhányan megpróbálkoz­nak az öntözéssel. Kevermes. — Az idén is ver­senyt hirdettek a helyi horgá­szok számára: erre június 18- án került sor 61 résztvevővel. A verseny kezdetét hajnali öt­kor puskadurranás jelezte. Délben, a verseny lefúvásakor már sok horgász büszkélked­hetett megtelt szákjával. Az eredményt dr. Harmadi Pál, az egyesület elnöke hirdette ki. Felnőtt kategóriában Kot- roczó József fogta a legtöbb halat (11 100 gramm). Máso­dik lett Fehér István (9250 gramm), harmadik pedig Rá- dai György (9100 gramm). Az ifjúságiak közül Kotroczó Zoltán győzött (7250 gramm), őt Laurinyecz László követte 5900 grammal. A harmadik helyen Pápai Márton végzett, az általa kifogott halak együt­tes súlya 2900 gramm. Eredményhirdetés után került sor a finom ebéd elfo- gasztására: több mint kétszáz vendég dicsérte a kevermesi horgászok főztjét. Elfáradt a ballagásban. A „bakon" ülő battonyai fiatal­ember (ha nem éri baleset a forgalmas Somogyi utcán!) még sokra viheti: elballagott nyolcadikból, s most éppen az ünnepi ebédhez kölcsönkért bútorokat szállítja vissza A bikákkal tették lóvá őket Caribic: diszkó meglepetésekkel Hej, tanárok, tanárok! Dombegyház, Battonya — „Eleinte egy-két tanár stílusa nem tetszett, de azután megba­rátkoztam vele. Úgy éreztem, különbséget tesznek a battonyai és a vidéki gyerekek között. A battonyaiak többet megenged­hetnek maguknak. Engem pél­dául zavart, hogy gyakran kim szóltak, pedig különösebben nem is fegyelmezetlenked- tem. Három réteg van az osztá­lyunkban: a kedvezményezett battonyaiak, mi, dombegyhá­ziak középen és a kovácsházi­ak a legrosszabb helyzetben” — mondja Sz. Zs„ aki a batto­nyai gimnáziumban tanul. (Dombegyházi Híradó III. év­folyam 1. szám.) Dombegyház. — Katona Bé- láné napközben két kisgyer­mekével otthon tartózkodik. Hajnalonta és este a férjével együtt etetni jár a tanyára; szarvasmarha-tartással igye­keznek kiegészíteni a jöve­delmüket. — Munkanélküli vagyok, a férjem rendőr, nem vet fel bennünket a jólét — mondja a fiatalasszony. — Sajnos na­gyon megégettük a szánkat: ’92 januárjában a miskolci húskombinát, hivatalos nevén a Borsod-Abaúj-Zemplén Me­gyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, elszállított tőlünk 11 darab 5-6 mázsás bikát, pénzt azóta sem láttunk. Pedig mint­egy 400 ezer forintról lenne szó! Igaz, ennek egy része az eleki téeszt illeti, onnan kap­tuk ugyanis a növendékeket. Nekünk körülbelül 240 ezer forint járna. — És miért nem jutnak a pénzükhöz? — Telefonálgatunk mi Mis­kolcra, de tart a csődeljárás, csak hitegetnek bennünket. —Az eleki téesz sem segít? — Ott senki sem vállalja az ügyet. Azt mondják, minek adtuk el Miskolcra a bikákat. Hát kérdem én, mit tehettünk volna. Szállítás előtt az eleki- ek úgy tettek, csináljunk velük, amit akarunk, ők most nem tudják átvenni őket. — Úgy hallottam, időköz­ben lett még egy hasonló ügyük. — Igen. Az idén május 8-án a dombiratosiak elszállítottak tőlünk két hízót, azoknak sem láttuk az árát. Pedig építkeznénk, szeretnénk végre kikerülni ebből a. meglehetősen rósz állagú ön- kormányzati lakásból... Mit is mondhatna az ember Katonáéknak? Talán azt, amit legelőször is mondott: az eleki téesznek, ha létezik még egyáltalán, - szintén érdeke, hogy Miskolc fizessen végre. Jó lenne, ha ők vennék kézbe az ügyet, ennyivel igazán tar­toznak egykori partnerüknek, a Katona házaspárnak. Dombegyház. — A nagyköz­ségben és a környező települé­seken lakó fiatalok örömére május 14-én a volt téesz-kony- hán megnyílt a Caribic diszkó. — Honnan az ötlet? — kér­deztem Lajos Józsefet, a diszkó megálmodóját. — Régóta foglalkoztat a kérdés: hogyan tudnék kelle­mes szórakozást nyújtani a fia­taloknak anélkül, hogy ezért 40-50 km-t kellene utazniuk. Bár kevermesi vagyok, alkal­mas helyet Dombegyházon ta­láltam. Ráadásul a község ve­zetői is megértették szándéko­mat. Jóindulatú támogatásu­kat szeretném viszonozni. A napokban egy televízió- készülékkel kedveskedtem az önkormányzatnak, de a továb­bi támogatástól sem zárkózom el. —A fiatalok hogyan fogad­ták az új diszkót? — Az első estén Hevesi Ta­más volt a sztárvendégünk, akit telt ház fogadott. Éjfélkor tűzi­játékot rendeztünk. Azóta is minden héten valamilyen meg­lepetéssel várjuk a fiatalokat. — Kifejtené ezt egy kissé bővebben? — Akkor lelőném a poént, odalenne a meglepetés. In­kább azt üzenem a fiatalok­nak, hogy jöjjenek el, próbál­ják ki a Caribicet, és ha jól érezték magukat, jöjjenek vissza... barátaikkal együtt! V.Sz.E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents