Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-18 / 116. szám
Földink volt Csánki Dezsőre emlékezünk ma: Füzesgyarmaton született 1857. május 18-án. Történetíró, levéltáros, a Magyar Tudományos Akamémia tagja. Tanári diplomát szerzett, majd az Országos Levéltárban dolgozott, melynek 1919-től főigazgatója, 1922-től 1924-ig az Országos Magyar Gyűjteménye- gyetem ügyvezető alelnöke. O telepítette át az Országos Levéltár anyagát mai épületébe, amelyet kezdeményezésére emeltek. Szerkesztette a Levéltári Közleményeket, 1924-ben vallás- és közoktatásügyi államtitkár, felsőházi tag, 1931- tőlaz MTA másodelnöke. Mint történetíró, a történeti földrajz és a helytörténeti kutatás területén alkotott jelentősei. Könyvtárosok Dánfokon A Békés Megyei Könyvtár május 24—26-án szakmai továbbképzést tart Békés-Dánfokon, a kempingben. A háromnapos program keretében a résztvevők előadást hallgatnak meg többek között a menedzsment újfajta megközelítéséről; a Békés megyei munkanélküliségről; a könyvtári tájékoztatás változó hátteréről. Téma lesz a könyvtár szociális funkciója, melyről gyakorlati szakemberek tartanak előadást. Ugyancsak a gyakorlatból szerzett tapasztalatok lesznek a gyarapítás göröngyös útjai című előadás középpontjában. Jógahétvége Sokak számára emlékezetes Swami Chidanand Növi Sad-i jógi békéscsabai előadása, melyet a közelmúltban tartott a 10. sz. általános iskolában. A jelenlévők kívánságára a Békés Megyei Jógaegyesület június 10—12-éig (péntek délután 14 órától vasárnap délután 14 óráig) tartó hétvégi együttlétet szervezett a jógival a szanazugi üdülőtáborban. A jógahétvégére május 27-éig lehet jelentkezni a 66/323- 616-os telefonszámon, ahol a részletekről is tájékoztatást kapnak az érdeklődők. Ha késik a törvény A Battonya—Dombegyház és Vidéke ÁFÉSZ egyes tagjaitól, illetve a tagok örököseitől csaknem 10 millió forint értékű üzletrészt vásárolt vissza. Az eladók 1992-ben a névérték 50 százalékát, 1993-ban viszont már csak 30 százalékát kapták kézhez. Az értékcsökkenés a szövetkezeti törvény meghozatala előtti bizonytalansággal magyarázható. Játéknagykereskedés ■ Békéscsaba, Orosházi út 32. Telefon: 446-380.-----------------------------------------1 MEGYEI KÖRKÉP |-------------A száztíz éves csontváznak egy éjjelen nyoma veszett December óta üresen tátong a sírgödör a lakótelep szomszédságában A két méter mély sírgödör mellett gyerekek játszanak FOTÓ: SUCH TAMÁS A halottat több mint száztíz esztendővel ezelőtt Békéscsabán, a Felsővégi Ó-temetőben örök nyugalomba helyezték — hitték akkor hozzátartozói. Nem így az az ismeretlen, aki a tavalyi év december elejének egyik éjjelén ásóval és lapáttal támadt a tetem több évtizedes nyugalma ellen. Tettének „eredményessége” a mind a mai napig temetetlen sírgödör. Ami a tettes kiléténél is rejtélyesebb, a csontváz jelenlegi tartózkodási helye, ugyanis a sírgyalázó azt valószínűleg magával vitte. A száztizenegy esztendővel ezelőtt megboldogult földi maradványainak emlékét most a legkülönbözőbb legendák megannyi változata szövi be. A december óta nyitott sír az Áchim lakótelep 30-as épületétől mintegy öt méterre tátong. A lakótelep zöld övezetétől mindössze egy hiányos drótkerítés határolja el, melyen akkora nyílások tátongnak, hogy az egyiken mi is viszonylag könnyedén léphettünk az ominózus gödör közelébe. A lakók megkönnyebbüléssel fogadták jelenésünket: „Végre valaki foglalkozik az üggyel” — sóhajtottak fel. Mint mondották: ennek a december óta tartó áldatlan állapotnak csak a gyerekek örülnek, akik szüleik szomorításá- ra, gyakran a két méter mény- ségű sír mellett játszanak. Az idősebbek viszont már abba is beleborzadnak, hogy naponta e misztikus gödör mellett kell elhaladniuk. Egyes lakók fel- tételezései szerint egy általuk megnevezni nem kívánt orvostanhallgató lehet ma a sírból hiányzó csontváz „boldog” tulajdonosa. Ám bizonyítékok hiányában, ez legjobb esetben lakótelepi mondaként értékelhető. Az eltűnt csontvázzal kapcsolatban hivatalos tájékoztatást kértünk a rendőrségtől. Nagy Tibor őrnagy, a bűnügyi osztály vezetője sajnálattal közölte: nem tudnak az ügyről, ám még a mai napon (május 17-én — a szerk.) kiküld egy nyomozót, s a délután folyamán értesít bennünket a bővebb fejleményekről. Ez néhány órán belül meg is történt. Az őrnagy elmondta: a rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket, s ők is kíváncsiak az önkényes csontváz-eltulajdonító személyére. Ám büntetőeljárást csak abban az esetben folytathatnak, ha megkerülnek az elhunyt hozzátartozói, és ők kegyeletsértés címén kérik ezt. Feljelentés hiányában ugyanis nincs rá kompetenciájuk. A városvédő egyesületnél Cserei Pál azt tanácsolta: az evangélikus egyház lelkészi gondnokságán érdeklődjünk. Mivel az említett temető nagyon régi, ő nem tud bővebb információval szolgálni. Farkas Márton, az evangélikus egyház temetőgondnoka tőlünk értesült a kiásott sír té- nyéről. ígérte: megszemléli a helyszínt, s az egyház részéről megteszik a szükséges intézkedéseket. Arra a kérdésünkre, hogy eddig miért nem vették észre a tátongó sírt, azt a választ kaptuk: ez egy nagyon régi temető. Az utóbbi ötven évben nem temettek oda (az Áchim lakótelep is erre az ó- temetőre épült), így viszonylag elhagyatott. Nagyné Kincses Erzsébettől, a népegészségügy munkatársától megtudtuk: hozzájuk korábban érkezett hasonló bejelentés. Dolgozóik ki is mentek a temetőbe, ám ott csupán egy kiásott tuskó nyomán keletkezett gödör tényét regisztrálták. A nagy gaz miatt nyitott sírgödröt nem találtak. Miután részletesen megneveztük a helyszínt, ígérték: a lehető legrövidebb idő alatt megtekintik a sírt. Nagyné Kincses Erzsébet délután újabb információkkal szolgált: a népegészségügy munkatársai tegnap délelőtt kinn jártak a 196 centiméter mélységű gödörnél. Megvizsgálták a körülményeket, s ennek alapján megállapítást nyert: a halottat több mint száz éve temették el. Márpedig a fehérjék és baktériumok már huszonöt esztendő alatt elbomlanak, így népegészségügyi szempontból nem merülhet fel probléma. Ám, amennyiben a rendőrség munkáját nem hátráltatja, jó volna mielőbb betemetni a sírt. E régi temető rendbetételét pedig kezdeményezni fogják az önkormányzatnál és az illetékes egyháznál. De hol lehet a csontváz — s egyáltalán: lehetséges, hogy ősök porló csontjait „simán” el lehet lopni, ha nincs már hozzátartozó, aki feljelentést tenne? Magyari Barna Erdei iskolában a keresztúri diákok Miss Universe Hungary Szépségkirálynő-választás A szokványos iskolaépület helyett erdőbe járnak tanulni e hét hétfőtől május 27-éig a Sarkad- keresztúri Általános Iskola diákjai, Mint Krisztován Sándor igazgatótól megtudtuk, hét éve tervezgeti már, hogy az iskola tanulói évente legalább egyszer a szabadban, friss erdei levegőn, természetes környezetben bővíthessék ismereteiket. Hét év után az idén végre megvalósulhat az igazgató és az itt tanító pedagógusok álma, hiszen a váA közelmúltban fejeződött be Battonyán a Fő utca és a Klapka utca sarkán lévő úgynevezett Balázs-féle bolt felújítása. A hosszabb ideje kihasználatlanul álló épület a helyi áfész tulajdona. — Alapos munkát végeztek roserdei gyermeküdülő épületében rátaláltak arra a helyszínre, amely alkalmas egy erdei iskola „főhadiszállásának” megteremtésére. Az épületből a gyerekek minden nap kijárnak az erdőbe, ahol a biológiaórán tanulmányozhatják az itt található növény- és állatvilágot, az irodalomórán hallgathatják azokat az alkotásokat, amelyek a természet szépségéről szólnak, matematikaórán és fizikaórán pedig különböző mérése— mondom Major Lászlóné áfész-elnöknek. — A felújítás 2 millióba került. Az újjávarázsolt, szolgálati lakással is rendelkező épületben mezőgazdasági szaküzletet szeretnénk nyitni. A kedves vásárló itt jó minőségben két végezhetnek a temészetben. Délutánonként előadásokat hallgathatnak, amelyeket környezetvédők, orvosok, erdészek és határőrök tartanak. Vagyis az erdei iskola alkalmas arra, hogy a tantervi anyagot a megszokottól eltérő módon egészítsék ki. Az iskola 95 felső tagozatos diákja hétfőtől (május 16-ától) 20-áig, a 100 alsós gyermek pedig 22-étől 27-éig él vezheti az erdei iskola romantikáját. ---RIA b eszerezhet mindent: vetőmagvakat, többféle műtrágyát, növényvédő szereket, kisgépeket. — Megtartják saját kezelésben a boltot vagy bérbe adják? — Elképzeléseink szerint 6- 8 milliós árukészlettel kellene indítani. Az áfésznek nincs jelenleg ekkora befektetésre várótőkéje. Ezért szeretnénk egy vállalkozót idecsábítani... M.Gy. A Magyarország Szépe választás területi döntőjét 1994. június 4-én Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési és Közösségi Házban rendezik meg. A jelentkezés feltételei: a személyi adatlap kitöltése, egész alakos, lehetőleg színes fénykép csatolásával, 500 forint nevezési díj, melyet a postahivatalokban beszerezhető rózsaszín utalványon lehet befizetni a Békéscsaba Agrobank: 269-98916/8515-6517 bankszámlára. A postára adás határideje: 1994. május 30. A jelentkezési lapot a befii--------------------------------------zetést igazoló csekkel az alábbi címre kell elküldeni: Miss Universe Hungary, Fá- si Ádám nemzeti igazgató, 5700 Gyula-, Kossuth L. uT8. A szépségversenyre azon magyar állampolgár hölgyek jelentkezését várják, akik, 1995. február 1-ig 18. életévüket betöltik, illetve a dátum előtt nem töltik be a 27. életévüket. A jelentkező nem lehet férjezett, elvált és gyermekes! A jelentkezőről akt, vagy hasonló jellegű felvétel nem készülhetett, ilyen jogokat nem adott el!--------------------------------------1 J elentkezési lap Személyi adataim: Családi és utónév:.................................... Születési idő:........................................... V állalkozó kerestetik Ebben az épületben nyitják meg Battonya új mezőgazdasági szaküzletét. A képen a gázbekötés utómunkálatait látjuk fotó: kovács Erzsébet Születési hely:............................... Á llandó vagy ideiglenes lakóhely: Iskolai végzettség:................................... Mi az elképzelése a szépségkirálynőről? Miért akar a magyar szépségkirálynő-válsztáson részt venni? l Ha Magyarország szépségkirálynője lenne, hogyan változna meg az élete?..................... I degennyelv-ismeretek:............................... T anult foglalkozása:..................................... Gyakorolt foglalkozása:.............................. M ellbőség: ........ A szeme színe:... Derékbőség: ...... A haja színe:..... C sípő:................ K onfekcióméret: Adatok Magasság:.......... F ürdőruha méret: Súly:................... C ipőméret:........ H obbi:............... j