Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-10 / 109. szám

1994. május 10., kedd CSALÁDI OLDAL HÉKfe MEGYEI HÍRLAP Kéményseprők találkozója Minden évben Flórián-nap körül a megye minden sarká­ból összejönnek a Tüzelés- technikai Vállalat meghívásá­ra a nyugdíjas kéményseprők. Sajnos minden évben keve­sebben, az idén is öt magas kort megért szakmunkás csat­lakozott az égi mezők kémé­nyeit tisztogató volt kollégák­hoz. Ezért a békéscsabai Feny­ves hotelban tartott találkozón róluk emlékeztek meg legelő­ször. Aztán szokás szerint Varga János igazgató tájékoztatta a még mindig érdeklődő idős em­bereket a vállalati életről. Ta­valy már hajszál híján elérték a bűvös 100 millió forintos árbe­vételi határt, méghozzá erősen lecsökkentett létszámmal. Azonban még így is 124 embert tudnak foglalkoztatni megfele­lő keresettel és fenn akadás nélkül fizetik a béreket. Ebben a mai, nehezen kiszá­mítható, gyakran változó vi­lágban azonban ez a vállalat nemcsak rendesen működik, de az alapító vagyont még gya­rapítani is tudta. És ami nagy szó, úgy, hogy egy fillér adós­sága nincs, tehát pénzügyi ne­hézségek nélkül. Újdonság, hogy tavaly a kéményseprő szakmunkások létrehozták az érdekvédelmi társadalmi szer­vezetüket, az ipartestületet. Várják a volt intézetieket! Az Aszódi Javítóintézet május 15-én, a család napján a javító- intézetben dolgozók, az inté­zetben nevelkedtek elődeinek, kortársainak, utódainak csa­ládja tiszteletére közös faülte­tést tervez. Várják azok jelent­kezését, akik ott nevelkedtek, családot alapítottak, család­jukkal együtt élnek. Ezen a npon 15 órakor a javítóintézetben dolgozók családtagjai, a volt javítóinté­zeti neveltek családtagjaival együtt közös faültetés alkal­mával tisztelegnek a javítóin­tézet tradicionális családpeda­gógiai, pedagógiai hagyomá­nyai, valamint a család értékei előtt. A porgramhoz a Sasadi Faiskola Vállalat ajánlott fel 250 facsemetét. Érdeklődni te­lefonon Szarka Attila igazga­tónál lehet a (28) 320 - 048-as számon. Gyermekrajzpályázat a családévben A Népjóléti Minisztérium Nemzetközi Családév Titkársá­ga gyermekrajzpályázatot hir­detett, amelynek beküldési ha­tárideje április 30-án lejárt. Kö­zel 500 pályázó küldte el rajzait, nemcsak Magyarországról, ha­nem Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is. A gyermekek munkáit öttagú zsűri értékeli, a nyerteseket jú­nius 10-én levélben értesítik. Vetőmag Nyugat- Európába Egyéves fennállását ünnepli a Ciba Hungária vetőmagrész­lege. A magyarországi tevé­kenység lényeges eleme, hogy a vetőmagrészleg nem csak ér­tékesítéssel, hanem önálló ter­meltetéssel is foglalkozik. A tervek szerint Magyarorszá­gon előállított, kitűnő minősé­gű vetőmagot szállítanak majd a nyugat-erurópai Ciba vető­magrészlegnek. Találkoztam boldog nyugdíjasokkal Varga György a szőlőt kötözi, felesége a virágot ápolja. Ahogyan mondják, a munka és a vidámság tartja fiatalon őket Útközben Kár, hogy nem találkoztunk előbb, köszönt rám dédmamakorú ismerősöm, node pár hét az ilyesminél: nulla. Attól még a 70 éves Marton Brando pátriárkakorú—a rádió szerint. Pedig régen is úgy a 90 körüli, de inkább felüli férfira mondták, ma meg a 70 évesek oly ifjúnak tartják magukat, pláne, ha híres emberek, hogy 25-30 éves nőket vesznek feleségül. S aztán övék az egész világ. A világról jut eszembe, hogy jó vicc az is, ha egy újság az útilaput az utazással, az útrakeléssel azonosítja. Pedig ha a különbséget zongorázni lehetne... Utazni itthon, vagy világot látni: örvendetes, sőt csodálatos dolog, boldog aki teheti. Más táj, más nép megismerése életre szóló élmény. Útilaput viszont annak a talpára kötnek, akit kiebrudalnak valahonnan. Finoman szólva, eltanácsolják, durvábban, kirúgják. Jól esett megmonda­ni, Isten veled! * Míg ballagtam tovább a szép napsütésben, rámjött a nevetés, mert eszembe vágódott az „egyházfi” -nak emlegetett püspök és más magas rangú egyházi személy, pár évvel ezelőtt. Amikor újságolvasás közben jókat szórakoztak ezen az idősebbek, akik még tudták, hogy egyházfinak például a sekrestyést nevezték. Valaha. Most viszont az a tűrhetetlen dolog, amit az ember személyi adataival tesznek, háborog az egyik szomszéd. Nem elég, hogy sorban tudja az összes csomagküldő vállalat a legpontosabb címemet, ma meg, mit ad Isten, kaptam egy feladó nélküli levelet. Lépjek be 600 forinttal az Expressz láncprogramba, bizonyos műveleteket végezzek el, megéri, hiszen a „céleredmény 4665600 Ft.” És hozzá az utasítások bősége. Lehet mosolyogni a sok hiszékeny emberen, tűnődni is a 600 forintos gazdagodási próbálkozáson, de az nem változtat a kiszolgáltatottságon. Hát ki vagyok én és annyi millió társam, hogy bárki, bármit tehet velem, ha az engedélyem nélkül bárki­nek odaadhatja a címemet? Mint ahogy oda is adta. Vass Márta Csökkenhet a szívinfarktus kockázata Egy „csipetnyi só...” Ritka jó dolog elégedett nyug­díjasokkal találkozni. Varga György és felesége Újkígyó­son nem panaszkodik. — Ugyan már — kacag egy jóízűt Varga György né miköz­ben a teraszon hellyel kínál, — A panaszkodással, a morgoló- dással talán több lesz? Tudja, tizennégy esztendővel ezelőtt, amikor nyugdíjba mentünk, Budapestről költöztünk Újkí­gyósra. —Miért éppen Kígyósra? — Azért, mert a kislányunk ide jött férjhez. Megvettük ezt a 150 éves házat, amit a fér­jemmel azóta is egyfolytában „felújítgatunk”. Közben a lá­nyunk elvált és visszaköltö­zött a fővárosba. De a négy unokánk nagyon szeret itt. — Hogyan bírják anyagi­lag? Fenntartani egy nagy há­zat, kertet rendezni... — Kettőnknek 25 ezer fo­rintot hoz a postás. Beosztjuk. Visszakérdezek: azok a fiata­lok hogyan bírják, akik 15-20 ezer forintból élnek és még a gyerekeiket is taníttatják? — Jó hallani, amit mond, mert mostanában nem sűrűn találkozom elégedett embe­rekkel... — Igyekeztem még aktív koromban gépesíteni a háztar­tásomat. Mindent túl lehet él­ni, csak háború ne legyen. Az emberek megszokták a pa­naszkodást. Dolgozni kell. Nekem senki ne mondja, hogy nem lehet munkához jutni, ha akar... A férjem 78 éves, én is elmúltam már 16 mégis dol­gozgatunk. Disznókat, nyula- kat, tyúkokat tartunk, tataroz­zuk a házat, kapáljuk a kertet... — Hallottam, szeretik a nyugdíjas klubban! —O igen! Be szoktuk dobni magunkat. Jó kis színdarabo­kat játszunk és persze jókat Anyák napja előtt már hetekkel megjelentek a hirdetések arról, hol, mekkora kedvezménnyel le­het virágot vásárolni a köszöntő szavakhoz, az óvodák, közműve­lődési intézmények anyák napi ajándékkészítő akciókat szer­veztek, s ki-ki a maga módján készült az évnek annak a napjá­ra, amikor végiggondolja édes­anyjához, szülőanyjához, neve­lőanyjához való viszonyát. Az anyák sem egyformák. Anyák napján csak azokról szól­nak az írások, rádióriportok, té­véfilmek, akik csupa nagybetű­vel érdemlik ki az ÉDESANYA minősítést. Azokról az anyákról — természetesen nem anyák napján — a bűnügyi krónikák­ban olvasunk, akik még a szülés órájában megölik gyermekei­ket, vagy később válnak meg tőlük. (Mint mindennek, még ezeknek a mozzanatoknak is le­hetnek érthető okai.) Am nem is a szélsőségeket kívánom most figyelmükbe és közös gondolko­dásra ajánlani, hanem azt a nevetgélünk. Egyiknek a dere­ka fáj, a másiknak a lába, még­is örülünk, ha együtt vagyunk és nem gondolunk a bajokra. — Tegnap este láttuk szere­pelni a Zsákbamacska műso­rában . Hogy került oda ? — Tudja, beküldtem egy rejtvényt, amivel jelentkez­tem. Rózsa György meg is hí­vott az adásra. Arra gondol­tam, csak akkor tudok szere­pelni, ha valami érdekeset ki­találok. Zsákba öltöztettem mindinkább eluralkodó jelensé­get, amellyel naponta többször is találkozunk. (Az ünnep után talán már nem minősül ünnep­rontásnak.) Lakótelepen lakom, abla­kunk alatt rendszeresen össze­gyűlik egy csapat fiatal. Tizen­évesek, akik harsogva üvöltöz­nek egymásnak különböző sza­vakat (beszélgethetnének is, mert koruknál fogva még nem hallanak nagyot, de csak ordíta­ni tudnak), s az elhangzó szavaik egyharmada: „a k... anyádat". Másik harmada a gyakori „b... meg". A fennmaradó harmad is az idézettekhez illeszkedő kife­jezésekből áll. Persze nemcsak a fiatalok be­szélnek így, hiszen ők nem má­sok, mint a felnőtt társadalom utánzói. Egyre több kocsma előtt van kerthelyiség, közelük­ben elhaladva is ugyanezt hallja az ember. Meccseken már kó­russá alakulva zúgják a nézők a bíró felé: „k... anyád, k... anyád”. hát a 16 éves unokámat, így lett belőle zsákbamacska. —Égy fekete macskát nyer­tek. Mi lett vele? — A kisunokám nagyon örült neki. Hazavitte. Ott van náluk. Elköszönök a kedves, szimpa­tikus házaspártól. Az asszony nagy szívélyességgel hív, látogas­sam meg egyszer a nyugdíjasokat, amikor „buliznak", meglátom, milyen jókat tudnak nevetni, tán­colni és játszani... BÉ Legyinthetnénk az egészre, s mondhatnánk, hogy egy csekély réteg szókincséről van szó. Saj­nos nem. Az úgynevezett értel­miség is szívesen használja a „k... anyád” kifejezést, de talál­kozunk vele a pénztáraknál sor­ban állva vagy éppen a női fod­rásznál is. Használóikat anya nevelte. Erre? Vagy jogos a használat, ilyen sok a k... az anyák között? Régen tudták az emberek, hogy a szavaknak mágikus erejük van, ma már ezt butaság­nak, babonának tartják. Pedig az „ige testté lön”, mert a ki­mondott szavak hatnak gondol­kodásunkra, cselekedeteinket pedig a gondolatok vezérlik. Az ételt elneveztük kajának. A szer­vezetünkre gyakorolt hatása is olyanná vált, mint a szó. Ha az édesanya kifejezés csak az ope­rett ízű anyák napi köszöntők kellékévé szegényedik, s a hét­köznapokon a k... anyád veszi át a szerepét, akkor nincs mit cso­dálkoznunk a világ eldurvulá­sán. Nem kellene néha elbeszél-' getni az anyáknak gyermekeik­kel a nekik kiosztottjelzők jelen­tőségéről? L. M. Sok-sok receptben olvashat­juk: „egy csipetnyi só, ízlés szerint”. Lényegében erről a csipetnyi sóról és a „csipet­nyi” mennyiséget megszabó ízlésről szeretnénk szót ejteni. Elöljáróban meg kell je­gyeznünk, hogy amikor a konyhatechnikában vagy álta­lában az asztalnál sóról esik szó, konyhasót, kémiai néven nátrium-kloridot értünk rajta. Ez valamikor az arannyal volt egyenlő értékű, mert ritkaság- számba ment. Ma viszont ol­csón és korlátlan mennyiség­ben kapható. Talán ez az oka annak, hogy olyan táplálkozá­si szokások alakultak ki, ame­lyek következtében a civilizált ember a szervezetének szüksé­ges napi 4—5 gramm konyha­só helyett ennek kétszeresét, gyakran többszörösét fo­gyasztja. Rövid távon ez a többletfogyasztás nem jár semmiféle káros következ­ménnyel, hiszen szerve­zetünknek az egyik agyi köz­pontja méri — éspedig folya­matosan, éjjel-nappal — a vér konyhasó-, illetőleg nátrium­tartalmát, és a vesék, illetve az általuk kiválasztott vizelet út­ján gondoskodik arról, hogy a feleslegtől megszabaduljunk. Az emberi szervezet igen érzékeny biológiai rendszer, tűrőképessége mégis igen nagy. Talán ha egyszeregy­szer elrágcsálunk néhány sós- perecet vagy sósrudat, és ezzel esetleg napi sószükségletünk­nek dupláját vesszük magunk­hoz, ettől semmi bajunk nem történik. A konyhasó a vé­konybélből felszívódva a vér­bejut, megemeli ott a nátrium koncentrációját. Ezt érzékeli az illetékes agyi központ, csökkenti egy bizonyos agyi hormonnak a vérbe ürülését, s ennek az lesz a következmé­nye, hogy a vesék a vizeletbe ürítik a felesleges nátriumot. Közben még szomjasak is leszünk, hiszen a többletnátri- um-ürítés a vizeletbe történik, s az eltávozott folyadékot au­tomatikusan — a szomjúság­érzetet követő — ivással pó­toljuk. Napjainkban általánosan el­fogadott orvostudományi igazság, hogy a túlzott kony­hasó-fogyasztás — különösen arra örökletesen már eleve is hajlamos embereken — előse­gíti a magas vérnyomás kiala­kulását. A konyhasó-fogyasz­tás csökkentésével az érelme­szesedés és a szívinfarktus kockázatát is nagy valószínű­séggel csökkenteni lehet. Kívánatos, hogy a csecse­mők és kisgyermekek ételeit mértéktartóan sózzák, sőt le­hetőleg olyan legyen az ét­rend, hogy ne kerüljön sor lu­xus konyhasó-fogyasztásra. Ételeink — legyenek azok növényi vagy állati eredetűek — nyers alapanyag formájá­ban általában nem tartalmaz­nak túlzott mértékben konyha­sót. A felesleg elsősorban el­készítéskor vagy akkor kerül hozzájuk, ha sóval konzervált kész ételeket fogyasztunk, vagy ha a konyhában nem túl­sózott ételt az asztalnál még megsózzuk. Nincs szükség sem patika­mérlegre, sem olyan táp­anyagtáblázatra, amely feltünteti az egyes konyhai alapanyagok konyhasó-tartal­mát. Azt viszont feltétlenül ér­demes tudni, hogy a „csipet­nyi” sóval lehetőleg bánjunk takarékosan. Kevés konyhasót tartalmaz­nak általában a gyümölcsök, a burgonya, a bab, a borsó, a káposzta, a kelkáposzta, a tej, az olaj, a vaj és külön kieme­lendő a zöldpaprika, a paradi­csom, az uborka — ha nem sózzuk meg őket. Sok konyhasót tartalmaz­nak: egyes ételízesítők, a ke­nyér, a péksütemények, a saj­tok, a sonka, a szalonna, az egyéb füstölt húsok, a szalámi, a húskonzervek stb. Talán érdemes még meg­említeni, hogy napjainkban, amikor hazánkban a felnőttek és gyerekek nagy részének a közétkeztetés főz ebédet, itt is célszerű lenne a konyhasóval takarékoskodni. ÁNTSZ Békés Megyei Intézete EGÉSZSÉGVÉDELMI OSZTÁLYA Nagymamák öröme A kétegyházi Tripon Györgyné fotóalbumából a 11 éves Tripon Emese Mária és a 13 éves Tripon Róbert György. Kérjük a kedves szülőket és nagyszülőket, hogy ha szeretnék a gyere­kek képét lapunkban vi­szontlátni, jól másolható, vo­nalas és lehetőleg fekete-fe­hér képeket küldjenek címünkre. ✓ Édes vagy k... anyád? A legszebb szó jelzője

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents