Békés Megyei Hírlap, 1994. május (49. évfolyam, 102-126. szám)

1994-05-10 / 109. szám

A boldogság titka a szívünk mélyén van A jóga és a tudatosság 1. „Ilyen világosan még soha nem értet­tem meg, miben és hogyan is segíthet a jóga a 20. század végén élő európai embernek” — fogalmazták meg na­gyon sokan a hallgatóság tagjai közül, amikor kijöttek Swami Chida- nand Növi Sad-i jógi előadásáról, melyet a Békés Megyei Jógaegyesület vendégeként tartott a közelmúltban Békéscsabán. Az előadás nagyszerű­ségét talán éppen egyszerűsége adta: a Swami a hétköznapi ember gondja­iból indult ki és oda is tért vissza javaslataival. Nem tett elvont kitérő­ket, nem bonyolódott misztikus el­méletek fejtegetésébe, egyszerűen csak átadta a tudását. A mai ember számára nem könnyű az élet, s ide most olyan emberek jöttek el, akiket az érde­kel, hogyan tudnának maguknak segíteni — tért azonnal a lényegre a magas, vékony férfi, s a jóga megvilágításával igyekezett a várako­zásnak megfelelni. A jóga a valóság megközelítésének az útja — mondta —, tökéletes tudomány, amelyben a kutatás tárgya maga az emberi élet, s a végső felismerés mindenki számára ugyanaz: meg­érti az élet célját, a saját érzéseit, gondolatait, megismeri testének működését és felfedezi saját emberi lényének isteni megnyilvánulá­sait. Mindenki boldogságra vágyik, de azt csak a szívünk mélyén tudjuk, hogy valójában mi tesz boldoggá bennünket, a felszíni zajok azonban elterelik a figyelmünket ettől a biztos tudástól, s a tudat csalásaival tesszük átmenetileg bol­doggá magunkat. A jóga egyik feladata,-hogy a kifelé irányuló figyelmünket befelé fordítsa, mert magunkban találjuk meg azt, amit kívül keresünk. Az ősi I&rékés megyei hírlap— VWV VÍZÖNTŐKOR Divat a szabadban WR* VÍZÖNTŐKOR «WW 1994. május 10., kedd jógik megfigyelései nyomán rendelkezésünkre áll egy alapos tudás a test funkcióiról, a lélekről, a gondolkodásról, az energia használatáról, a bölcsesség tudása azonban kevés, alkalmazni is kell azt. Legtöbben elolvassák a bölcs könyve­ket, s továbbra is a kényelmet keresik. Más söriszogatás közben megtapsolni az élsporto­lót, mint végigjárni azt az utat, amit az olimpi­kon eredménye eléréséig megtett. A jógában kidolgozott módszereket találunk arra, hogy erőssé és hajlékonnyá váljunk egy­szerre testben, lélekben, szellemben egyaránt. A kettőre együtt van szükség, de a könyvek mindehhez csak inspirációk. (Folytatjuk) Lenthár Márta Akár hiszik, akár nem, ez év májusától divatba jön a felmosórongy a férfiak kezében. Igazán divatosak persze csak akkor vagyunk, ha a feltörló'ruha színe (amint azt a manökenen is látjuk) harmonizál a nagytakarításhoz felvett ingünk színével! Swami Chidanand Növi Sad-i jógi FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Lassan már hagyomány, hogy a békéscsabai T. T. Divatstúdió május legelején szabadtéri di­vatbemutatót szervez az utca közönsége számá­ra. A divat nagyon sok embert érdekel. Sokkal többet, mint amennyiünknek lehetősége vagy pénze van elmenni egy-egy drága esti bemutató­ra. Ezért is olyan népszerűek az utcán megtar­tott divatbemutatók. A T. T. stúdió akárcsak tavaly, az idén is a Jókai Színház előterét válasz­totta idei májusi divatbemutatója helyszínéül. Tavaly kizárólag menyasszonyi ruhákat láthat­tunk manökenjeiken, míg ezúttal Békéscsaba néhány nívós butikját reklámozták öltözékeik­kel. Az erre járók a Sinka Modell, a Corvo Bianco, a Nikoletta, a Pico Bello és az Amer- Com női és férfi modelljeit csodálhatták meg. Megtudhatták többek között, hogy ezen a nyá­ron továbbra is hódítanak a tengerész színek, vagyis divat a sötétkék-hófehér színösszeállí­tás. Divat a mellény is, blúzzal és blúz nélkül egyaránt, valamint a zokni nélkül viselt könnyű vászoncipő. MA-RIA Amíg a férfiak takarítanak, a hölgyek öltöz­zenek kék-fehér tengerész színekbe, tegye­nek napszemüveget és sétáljanak egyet a friss májusi levegőn fotó: such tamás TARKA OLDAL Méhek ajándékai A méz roppant fontos élelmi­szer, Nyugat-Európában már egyenértékűnek tekintik a ke­nyérrel — magyarázza Re- meczky István, a Gyulai Mé­hész Klub elnöke. Ebben az aranyló, illatos anyagban a ter­mészet tökéleteset alkotott. Enzimekben, nyomelemek­ben, szénhidrátokban és vita­minokban gazdag táplálék. Szőlőcukor-tartalmánál fogva azonnal felszívódik, teher­mentesítve ezzel a májat. Közeleg az érettségi és vizs­gaidőszak, így érdemes meg­említeni, hogy a méz az ideg- rendszer természetes dopping­szere, szellemi frissességet, hatékonyabb felfogást ered­ményez. Óvja az immunrend­szert, a tanulással túlterhelt szervezettől távol tartja a be­tegségeket. Különösen jó ha­tású a virágméz (helytelenül nevezik vegyesméznek), mely 5—8 fajta virág energiáját és legelőnyösebb tulajdonságát egyesíti. A fajtaméznél — mint az akác, a hárs, a geszte­Borisz Jelcin erősen kötődik a családjához, különösen az édesanyjához. A 83 éves Klav- gyija Jelcin így beszél elnökfi­áról: ,.Borisz még mindig olyan, mint egy gyerek, folyton szüksége van valamire, ezért Najna sosem hagyhatja magá­ra.” Nasztaszja Jelcin tehát, bár láthatatlanul, félrehúzód­va, de mindig ott van a férje közelében... Azt mondják ró­la, hogy nem rabja a divatnak, és nagyon szerényen öltözkö­nye — ugyan gyorsabban kris­tályosodik, de felmelegítve új­ból folyóssá válik és értékéből semmit nem veszít. A méhek által begyűjtött vi­rágpor is alkalmas emberi fo­gyasztásra. A benne található fehérjék a baromfihúséval és a sajtéval egyenértékűek, meg­felelnek a szervezet saját fe­hérjéinek, ezért átalakításukra már nincs szükség. Ajánlható intenzíven sportolóknak ener­giapótlásra, vagy betegségek utáni lábadozás időszakában, fáradékonyság ellen erősítő­ként. A természetgyógyászatban megbecsült szer a méhszurok vagy propolisz. Külsőleg és belsőleg egyaránt hatásos gyulladáscsökkentőként, íny­sorvadás és fogszú ellen, vala­mint égési sérülésekre és ma­gas vérnyomásra. Virágporal­lergiában szenvedők ez utóbbi két szert ne használják, de a mézet nyugodtan fogyaszthat­ják. BAM dik. Borisz Jelcin így emlék­szik megismerkedésükre: Akkoriban több lány is tet­szett, ám rövidesen rájöttem, hogy Najna egyre jobban ér­dekel. Szerény, rokonszenves, engedékeny lány volt, s pont ez felelt meg az én heves termé­szetemnek. Másodévesen vál­tottuk meg egymásnak érzel­meinket az egyetem folyosó­ján, az előadóterem előtt, és az oszlopok mögött csókolóz- tunk.” Zsiga nélkül Az élet megy tovább, autó híján is el kell intézni a dolgokat. Most például be kellene vásá­rolni az ebédhez. Megpróbálok bensőséges viszonyt kialakítani egy kölcsönkért kerékpárral. Két próbakör után kiderül, hogy ez soha nem fog sikerülni, ezért gyalog vágok neki a hosszú, kö­zel két kilométeres útnak... Rögvest összetalálkozom egy ismerőssel, jé, téged is le­het látni csatakiáltással üdvö­zöljük egymást. A legfonto­sabb információk cseréje után csekély fél óra múlva el is vál­nak útjaink. Máris összetalál­kozom egy másik ismerőssel, jé, téged is lehet látni...?! S ez így megy tovább a harmadik, negyedik alkalommal is. Summa summarum: igaz, hogy a máskor tíz perc alatt elvégzett bevásárlással most el- töltöttem az egész délelőttöt, s hideget eszünk ma (is) ebédre, mert a főzésből nem lett semmi, de megérte, mert találkoztam olyan emberekkel, akiknek rég­óta csak egy röpke integetés ju­tott a kocsi ablakából... — JÉ — Whitney új filmje Mindenki, aki látta Whitney Houstont a „Bodyguard” (Test­őr) című filmben, izgatottan várja, hogy vajon mi lesz az énekesnő következő filmje. A hírek szerint Houston egy ko­rábbi, 1974-ben forgatott, nagy sikerű film, a „The Bishop’s Wife” (A püspök felesége) című film felújításában játszik majd Denzel Washingtonnal a fősze­repben. Whitney addig is az őszi koncertkörútjára készül, míg Denzel Washington viszont fil­met forgat, dolgozik partnernő­je, Jennifer Beals oldalán. Borisz még ma is „gyerek” Tudod-e? 1. Hol lakott a múlt szá­zad első évtizedeiben Ka­zinczy Ferenc, és mit jelent lakóhelye a kor irodalma számá­ra? 2. Hány soros a Himfy-strófa, s mi­lyen a rímelhelyezése? 3. Ki a Bánk bán lézengő rittere? 4. Kinek a szavai a következők? „Nincs a teremtésben vesztes csak én Nincs árva más több, csak az én gyermekem!" 5. Ki az, akit szégyenére szült Meránia? 6. Láthatta-e Katona József szín­padon a Bánk bánt? 7. Melyik darabjával aratta első sikerét Kisfaludy Károly? 8. Kinek milyen című epigram­mája zárul ezzel a sorral? „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!" 9. Mikor adták elő első alkalom­mal Kölcsey—Erkel Himnuszát? 10. Melyik magyar irodalmi irányzatnak volt a legkiemelkedőbb képviselője Vörösmarty Mihály? Kitaláltad? 1. Széphalmon, amelyet Kazinczy Ferenc tevékenysége abban az idő­ben a magyar irodalmi élet irányító központjává tett. 2. 12 soros, az első nyolc kereszt-, az utolsó négy sor páros rímmel. 3. Biberach. 4. Bánk báné, Katona József tragédiájában. 5. Ottó. Gertrudis királyné öccse; a szavak ugyancsak az említett tragé­diából valók. 6. Nem. Katona 1830- ban halt meg, a Bánk bán ősbemuta­tója pedig 1833-ban volt Kassán. 7. A Tatárok Magyarországon című­vel 8. Kölcsey Ferenc: Huszt. 9. 1844. július 2-án a Nemzeti Szín­házban. 10. A romantikáé. Az itteni feladványokat a Fülesbagoly című rejtvény- magazinnal közösen jelen­tetjük meg, vagyis e rovat fel­adványaival mindkét lapban találkozhattok. Plusz egy poén Helyezd el az alábbi szavakat, betűcsoportokat — öt kivételével — az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. Az öt megmaradt szóból a következő vicc poénját állíthatod össze: — Kisfiú, itthon van a papád? — Nincs. Elveszett a kutyánk, és elment megkeresni. — És nem tudod, mikor jön haza? — El sem tudom képzelni. A kutyánk ugyanis... (A fiú válaszának folytatását a kimaradt szavakból megtudhatod.) Kétbetűsek: ÁG, AN, ÁT, HA, MA, TI. Hárombetűsek: BÓK, DÚL, EGY, KÁN, KOK, MÁR, MEK, ODA, RÁK, RAR, SAM, VAN. Négybetűsek: AGON, ALAK, KÓLA, LESZ, MÓLÓ, OKOZ, SÍ­RÓ, UGAR. Ötbetűsek: IRODA(beírva), KAROM, KITOL, KUPON, KUTAS, LADIK, LAKIK, LOBOG, MAGAS, MERÍT, ÓRÁJA, SAKÁL, TO­ROK, UNOKA. Hatbetűsek: ÁTIRAT, GALATI, HALADÓ, IDÉZET, ITTHON. Hétbetűsek: KARIKÁS, KIRAKÓS, RARITÁS, TAKARÉK. Kilencbetűsek: LAKONIKUS, TAPASZTAL. ura uoipjt bIrio Á3o jt:[Y[ :s3jfajS3j\[

Next

/
Thumbnails
Contents