Békés Megyei Hírlap, 1994. április (49. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-06 / 80. szám
bRÉKÉS MEGYEI HÍRLAP \ OLVASÓINK ÍRJÁK 1994. április 6., szerda | Színházról három tételben Nem tartozik rám a társulat belügye Március 5—6-ai számukban olvastam egy cikket, melyet nem tudok szó nélkül hagyni. Igen, a színház. Mélységes felháborodást váltott ki belőlem. Csak a műsorra vonatkozó dolgokra szeretnék reagálni. Komolyan azt gondolja Konter úr, hogy a „vidéki” közönség ennyire primitív, hogy ilyen magyarázatot elfogad a darabválasztás és az előadások gyenge minősége miatt? Békét teremteni jött, sebeket begyógyítani, dolgokat elsimítani. Mondja. Elnézést kérek, de ez egyszerűen nevetséges. Ilyen nincs. Kérdezem én, hogy nekem, a nézőnek mi közöm van ehhez? Nem tartozik rám a színház „belügye”, a színész sebei. Engem az érdekel, hogy ha drága pénzért megveszem a belépőjegyet, elmegyek a színházba, akkor nívós, szép előadást lássak. Nem tudom mi lenne, ha a színész egyéni gondjával, bajával, bánatával (ha van neki) járna-kelne a színpadon, mert ha ezt színpadra lépés előtt nem tudja levetni, akkor nem is színész igazán. Egyébként az előző igazgató működése alatt is volt felújítás (akkor volt csak igazán), belső viszály, békétlenség. Olvashattunk róla eleget. Ezt viszont a közönség nem vette észre az előadásokon. Tímár úr hogyan tudott ilyen körülmények között is színvonalas előadásokat produkálni? Ha fel akartunk jutni az emeletre (mert máshová már nem volt hely), pallókon kellett bukdácsolni, mert lépcső sem volt. Szívesen tettük, mert bíztunk abban, hogy szépet, jót láthatunk. Tímár nem ígérte, hogy „majd ezután”. Mikor idejött (mondhatnám úgy is, hogy hazajött, mert köztudott, hogy csabai), nagyon hamar érezhettük a változást, javulást. Nem kívánom az akkori szép előadásokat felsorolni, hisz tudjuk mindannyian, akik rendszeres színházlátogatók vagyunk. Lehet? Sőt valószínű, hogy ő pont ellentéte volt Konter úrnak. Ő a közönséggel törődött, a színészektől pedig jó munkát követelt. Igaza volt, jól tette. A színház van értünk, a közönségért, nem pedig fordítva. Mi tartjuk el a színházat kétszeresen is. Egyszer mint adófizetőpolgárok, másszor pedig mikor megvásároljuk a belépőjegyet. Ma sem értjük, miért kellett Tímárnak mennie. Azt hiszem, azok sem, akik elküldték. Ki érti itt az érdekeket, összefonódásokat?! Csak a kárát látjuk, mi nézők. A színház „belsőélete” ésfelettesei még nem vették észre, hogy rendszerváltás volt kis hazánkban? Hogy aki nem akar vagy tehetség hiányában nem tud jól dolgozni, azt igenis kirúgja az igazgató. Megteheti, mert ha ő a felelős egy vállalat vagy vállalkozás eredményességéért, akkor megkövetelheti a kemény munkát. Miért legyen kivétel a színház a magasabb követelmény, teljesítés tekintetében? Azt gondolom, hogy a színház nem tudom hány dolgozója, beleértve néhány méltatlankodó színészt is (szíves elnézést kérek a kivételektől), még mindig Csipkerózsika-álmát alussza. Nem veszi észre, hogy más világot élünk. A pénzünkért igenis meg kell dolgozni minden területen. A színházból éppen azt rúgták ki, aki lelkiismeretesen dolgozott és rövid idő alatt elismerésre méltót tudott felmutatni. Konter úr nem békéscsabai, úgy tudom, nem is lakik itt. Csak a tévé képernyőjén találkozunk vele a reklámban, amint hintaszékében üldögél. Nem élt köztünk soha, nem ismer minket, békéscsabaiakat, a közönséget. Inkább ez lehet az ok, amiért nem tud teljes odaadással dolgozni, jót produkálni a békéscsabai színházban. Jó lenne, ha az illetékesek elgondolkodnának fentieken. Ha a mi, a közönség szempontjából néznék, látnák a dolgokat (hisz belőlünk élnek). Ha a mi sebeinkkel törődnének, mert a mostanában látott darabok, előadások után nem felüdülve, hanem sebzetten, rosszkedvűen jövünk ki a színházból (ha egyáltalán van kedvünk végignézni). Elmegy a kedvünk az egésztől. Nagyon helyesen ítélte meg a cikk írója, Niedzielsky Katalin, hogy a „színház feltétlenül tartson mércét, felfelé emelje a nézőt és ne lefelé ereszkedjen”. Az is nagyon igaz, hogy négy előadás, illetve darab már jelez valamit, de sajnos semmi jót. ígérettel pedig „tele van a padlás”. Ezekre a dolgokra semmilyen magyarázkodás nem fogadható el. Végezetül még egyszer megismétlem, hogy minket, a nézőket nem néhány színész békéje vagy békétlensége érdekel, hanem az előadások minősége. Kérem T. Szerkesztőséget, hogy szíveskedjenek írásomat lapjukban közölni. Meggyőződésem, hogy nagyon sokak véleménye egyezik az enyémmel. (Név és cím a szerkesztőségben) Visszhang Kinek az ízlése? Két vagy talán már három hete is van annak, hogy lapjukban cikket olvastam a színházról. Olvasói levél alapján jött létre. A címet már nem tudom idézni. A közönség semmibevevése? A közönség nem számít? Ez volt a cím lényege. Azóta is gondolkodom, hogy leírjam-e gondolataimat fent említett cikkel kapcsolatban vagy sem. Most megteszem. Többek között arról is szól az írás, hogy színházunk felújítása az előző igazgató, Tímár Zoltán érdeme. Azt gondolom, hogy a hántással, de a dicsérettel sem kell túlzásba esni. Mikor ő a színház élére került, a felújítás ténye már eldöntött kérdés volt. Az igaz, hogy a munkálatok már az ottléte alatt kezdődtek. Az is valószínű, hogy a saját ízlését is érvényesítette a kivitelezés folyamán, hisz nyilván volt beleszólási joga. de a felújítás ténye, lehetősége igazán nem az 0 műve. Tévedés ne essék, nem kívánom Tímár Zoltán érdemeit kisebbíteni. Megbántani végképp nincs szándékomban, mert valós érdeme is van, nem is kevés. Még ő volt az igazgató, bíztunk abban, hogy Békéscsabán lesz igazi színházélet. Színvonalas, szép előadásokat láthattunk kivétel nélkül. Nagyon jó volt, hogy neves vendégművészeket szerződtetett egy-egy darabra. Vikidál Gyulát, Kovács Istvánt nagy örömmel nézhettük kis városunkban és másokat is. Bár olvastam egyszer „annak idején” egy cikket, melyet Tomanek Gábor művész úr írt. Abban Tímár Zoltán „sok” hibája között az is nagy hiba volt szerinte, hogy Tímár drága pénzért vendégjátékosokat szerződtetett. (Ma is ez történik.) Pedig milyen remek színészei vannak a csabai színháznak. A közönség megszokta, szereti őket, ragaszkodik hozzájuk. Hát igen. Régi, szorgalmas színházlátogató vagyok. Szeretem a színészeinket, de olyan jó volt új arcokat látni. A „rántott csirke” hasonlat jutott eszembe. Bármennyire szeretném is, ha mindig azt kellene ennem, bizony megunnám. Hát így van ez a színészekkel is. Nagyon jót tett a színházi életnek az is, hogy elhozta Tímár az „Evitát”, a „Hegedűs a háztetőm”. Remek volt. Most, a váltás óta mit láthatunk? Talán a Jézusfaragó ember. Az szép előadás volt. De a többi kinek az ízlése? Nem akarom minősíteni, mert szerintem és nagyon sok barátom, ismerősöm szerint is minősíthetetlen. Valóban a színházjáró közönség alábecsülése. Nincs szándékomban az új igazgató munkáját kritizálni. Jogom sincs hozzá, de okom az lenne. Én csak egy néző vagyok, a barátaim, ismerőseim is csak nézők, de jót nem igen látunk. Mindannyian csak háborgunk. Hogy is jönnénk mi ahhoz, hogy bárkit is bíráljunk?! Nem is láttam még az igazgató urat, csak egyszer az előcsarnokban lévő büfé pultjánál, pedig minden előadást megnéztem. Várva, hátha látok szép előadást. Tímárra visszatérve még annyit, hogy őt viszont minden előadáson ott láttam. Vagy a páholyában, vagy az előcsarnokban, vagy lent a nézőtéren álldogált valamelyik ajtóban és nézelődött. Érdekelte a közönség véleménye. Mikor megláttam, gyakran a közmondás jutott eszembe: „A gazda szeme hizlalja a jószágot". Tímár Zoltán szeme vigyázta a rendet. Mindannyian azt éreztük, hogy fontos neki, hogy minden rendben menjen. Hogy nem csak jól végzi a dolgát, hanem szívügye is, hogy Békéscsabán jó színház legyen. 0 is csaba fiú, úgy tudom. Hogy mi volt végül is a bűne, amiért mennie kellett, azt nem tudom én sem, más sem. Nem is kell tudnunk, hisz mi csak egyszerű színházszerető emberek vagyunk. Vagy csak voltunk? Ennyi! Tisztelettel: Botyánszki Andrásné, Békéscsaba E két olvasói levelet megküldtük a Békés Megyei Jókai Színház igazgatójának, Konter Lászlónak s kértük, amennyiben úgy gondolja válaszoljon a nyilvánosság előtt e két levélre. Reagálását az alábbiakban olvashatják. E témát ezzel a szerkesztőség lezártnak tekinti. „Úgy tűnik, meg vagyok mentve” Tisztelt levélíró! (Elnézést, hogy csak Önnek válaszolok.) Levele rádöbbentett hibáimra, de egyszersmindfeltárta előttem születésemtől eredő bűnömet is. Valóban nem vagyok csabai, s ezt az első adandó alkalommal szemére is vetem majd édesanyámnak, amint otthon járok, Szegeden. Fogyatékosságaim száma pedig végtelen, de Ön... (megint csak elnézést, hogy csak Önnek válaszolok), szóval járatlanságom a szakmában már Ön előtt is nyilvánvalóvá vált, de Ön most felnyitotta a szememet. Úgy tűnik, meg vagyok mentve. Ön elémhelyezett egy olyan kikezdhetetlen hozzáértéssel rendelkező szakembert, akire a pályatársak még haló poraikban is csak felnézhetnek. Megjegyzem, restellheti is magát az egész színházi szakma, hogy a nevét sem ismerik kellőképpen, de sebaj, Ön most elégszer leírta. Én mindenesetre dicsekedhetem azzal, hogy ismerem nemcsak a nevét, hanem őt magát és az Ön késztetésére sürgős teendőmnek tartom, hogy—okulásomra-—mihamarabb megismerjem a fent nevezett színházművész teljes életművét is, sőt kötelességemnek, hogy annak birtokában olyan irányban induljak el, melyet ő(n) jelölt ki számomra, a színházhoz pedig azzal a tudással, hozzáértéssel, érzékkel és érzékenységgel nyúljak ezentúl, melyet ő(n) mutatott fel. Teszem ezt annak érdekében, hogy azután minden, amit cselekszem vagy alkotok, Önnek tetszen. A többiek, a minden nap a színházból örömmel hazatérők meg le vannak ejtve, lényeg, ami a lényeg: Önnek meg Neki tessen. Hát nem? Konter László izgatott-főrendező Eletért életet! Vegyes érzésekkel olvastam azokat a cikkeket, amelyek a halálbüntetés visszaállításának ellenzéséről íródtak. Van-e jog törvényes keretek között elvenni az egyén életét, ha olyat tett?! Ez nem is kérdés, mert egyén és egyén között óriási különbség van: az olyan egyén, aki gyilkol, kegyetlenkedik, agyonver egy másik embert, gyermeket erőszakol meg pen’erz módon, kegyetlenségből öl meg másokat, nyereségvágyból oltja ki egy másik ember életét, az ilyen egyén ezzel a tettével a társadalom dúvadjává válik, és ennek megfelelően kell elbánni vele! Azzal, hogy eltörölték a halálbüntetést, ezeket a dúvadakat rászabadították a társadalmat alkotó becsületes állampolgárokra! Gondolják át! Ez az emberi élet értelme: „Legnagyobb cél pedig itt, e földi létben, ember lenni. Mindig, minden körülményben!” Embernek nevezhető-e az olyan egyén, aki a tetteivel ennek az ellenkezőjét bizonyítja?! Igaz, hogy minden emberben ott él Mr. Hyde és dr. Jekyll is, de ezért hívják az embert homo sapiensnek, hogy az értelmével formálja az életét, ne az ösztöneivel! Vegyük alapul a magunknál alacsonyabb rendűnek tartott állatvilágot: mikor öl az oroszlán, a puma, a sas, a farkas vagy akármelyik más ragadozó állat? Nem kegyetlenségből, nem garázdaságból és nem bosszúból! Csak azért ölnek, hogy a napi létfenntartásukat biztosítsák, hogy éljenek! Az emberölés semmiféle módon nem igazolható, messze nem etikus cselekedet, akkor a halálbüntetés sem etikátlan! És a halálbüntetés biztosan elriasztó lesz ezekkel a minden emberségükből kivetkőzött „egyénekkel” szemben! Ha a Földön élő népek fellelhető írásos hagyományait összehasonlítjuk tartalmukban, akkor mindegyikből kitűnik, hogy már a történelem előtti korokban is létezett és elriasztó volt a halálbüntetés: — „A ki úgy megver valakit hogy meghal, halállal lakoljon!” — ,A ki megveri az őatyját, vagy anyját, halállal lakoljon!” Minden régi írás azonos, és mindegyikben az Embert, az akkori társadalmat, a becsületes embereket védik! Mindezeket azért írtam le, hogy a kétségeket, a nem célravezető okoskodásokat megszüntesse, a döntéseket megkönnyítse, hiszen a gyilkosságok, a bűnözések számának nagymértékű elszaporodása a minél előbbi hathatós intézkedéseket sürgeti! Soha ne felejtse el egyetlen ember se! Az emberélet a legdrágább a világon! Felbecsülni sem lehet az értékét! Éppen ezért senki sem olthatja ki büntetlenül embertársa életét. Bárki legyen az, aki megöl egy másik embert, az fizessen az életével! Életért életet! Perei Jánosné, Gyula Már kapható a Csók és Könny Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: — szerelemről — bánatról — boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban. t'
