Békés Megyei Hírlap, 1994. március (49. évfolyam, 50-76. szám)
1994-03-26-27 / 72. szám
1994. március 26-27., szombat-vasárnap e jeep Endrődi utcakép Szakáll Sándor gyomaendrődi amatőr grafikus rajza Halló! Beszélgessünk! t Százötven éve született Paul Verlaine A szimbolista költészet egyik legjelentősebb képviselője, Paul Verlaine francia költő 1844. március 30-án Metz-ben született, és 18%. január 8- án Párizsban halt meg. Verseiben merész őszinteséggel, formai tökéletességgel tárta fel a sivár élet korlátái közé zárt lélek vergődését. Stefan Zweig írja Verlaine című könyvében a nagy költőről: Visszaszámlálás Érdekes, az ember nem kezd csecsemőkorától visszaszámlálni, holott csecsemőkortól kezdenek fogyni a napok, mindenkinek más-más korban fogy el. Én néhány éve visszaszámlálok. Tudom, hogy van egy megjeleníthető naptári nap, ami közel van. (Jováno- vics György szobrászművész) Könyörgés Könyörgök, a gazdaságot rendbe kell hozni. Teljesen mindegy, hogy ki van kormányon. Ez nem választási kérdés. (Szabó Iván ipari miniszter) Gyűlölet nélkül Olvasom, hogy Lezsák olyan választási kampányt szeretne, amelyben nem a gyűlölet, a rágalmazás, az olcsó demagógiajátszik szerepet. És mondja ezt a Parabola-Szuperbola „evangéliumai” után, számos „agyas-bubus” párthű sajtóprédikáció után meg az után, hogy csípőből lehazaárulózta Eörsit és Konrádot, a Híradó és A Hét hajmeresztőén ügyetlen és gyomorfordítóan gusztustalan stiklijei után. (Szabó Sándor újságíró) Békési tallózó A március 5-ei békéscsabai szabad rádiót temető demonstráción a szélen felsorakozott MIÉP-esek egyike beüvöltötte Cseh Évának, az elbocsátott megyei rádiótudósítónak: „Megpróbáltál Kétegyházán a bűnözők (értsd: a cigány Csu- rárok) mellé állni, ezért rúgtak ki!” Lehet, hogy eltalálta. Cseh Éva ugyanis ott volt, be- lesüvöltötte a magnójába: „Úristen, kigyulladt egy ház, most egy másik!” (Beszélő) Fürkésző A napokban emlékeztünk Kossuth Lajos halálának századik évfordulójára. Alighanem kevesen vannak az országban, akik nem tudják ki is volt Kossuth, s emlékét miként őrzi az emlékezet. Csaknem valamennyi településen találunk róla elnevezett utcát, sok helyütt emléktáblát vagy szobrot, s eléggé köztudott, hogy az egyik legrangosabb díjat is róla nevezték el. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy növények is őrzik a ’48—49-es forradalom és szabadságharc legnagyobb alakjának emlékét. Ezek egyike épp a mi megyénkben. Békésben is honos. A szúrós szerbtövisről (Xanthium spinosum) van szó, amelyet a népnyelv forradalmi fűnek, illetve Kos- suth-tövisnek nevezett el. A névadásban szerepet játszhatott. hogy a gyomnövény épp az 1848-as évek táján szaporodott el Békés és Szolnok megyékben és a hagyomány szerint az Erdélybe behatoló kozák lovasok paripái tele voltak a szűrős szerbtövis kapaszkodó terméseivel. — Jó napol kívánok. Halasi Mária vagyok, a Békés Megyei Hírlap munkatársa. Vállalkozna egy kis beszélgetésre? — Igen, szívesen, bár kicsit szokatlan ez a fajta beszélgetés, mert éppen a múlt hétvégén kötötték be a telefont. Egyébként Farkasné vagyok Kunágotáról és szólítson nyugodtan Gizi néninek. —Gondolom, egy ilyen kistelepülésen külön örömet jelent a kommunikáció ezen eszköze. — Hát az majd elválik. Tud- ja, az önkormányzat szervezte meg, hogy a faluiban kiépüljön a telefonhálózat, így iratkoztunk fel mi is. Csupán három hónapot vártunk és 15 ezer forintot kellett készpénzben befizetni, a többit kedvezményesen az OTP hitelre adta. Mindenesetre jó dolog az, hogy napközben is elérhető a család. A férjemmel nyugdíjasok vagyunk és nem mindig esik jól elgyalogolni a gyerekekhez és az unokákhoz. Pedig nagyon szeretjük őket. —Hány főről kel! Gizi néniéknek gondoskodni? — Két lányom van, akik közül az egyiknél egy fiú, a másinál három lány unoka van. A legkisebb májusban lesz 2 éves. Mondhatnánk úgy is, hogy ebben a családban a nőké a szavazati jog. No de a Fiúk is rendesek, mindenben segítjük egymást. — Miben zavartuk meg az otthoni teendőket? — A háztartás mellett van egy kis kertünk, néhány jószág, azzal bíbelődünk itthon. A férjem az előbb ért haza Gyuláról a reumatológiáról, mert a dereka rendetlenkedik. Napközben elvagyunk a ház körül, este tévét nézünk, olvasunk és az unokákkal is sokat foglalkozunk. — A nyugdíjas évek előtt mivel foglalkoztak? — Vettük ezt a kis családi házat, amiben lakunk, építgettük, majd a gyerekeket kellett segíteni. Én a napközi konyhán konyhalány, majd szakácsnő voltam. A férjem a helyi Sertövnél dolgozott, mint gépjavító. Ma már csendesen elvagyunk, lefoglalnak a házi teendők. Úgy élünk, mint bárki más a faluban. — Mindehhez jó egészséget és boldog nyugdíjas éveket kívánok. „Erről az életről, mely Metz- ben indult és 18% januárjának egy napján egy párisi manzard- szoba szűkös négy fala között hunyt ki, — hogy többet is mondjunk róla, — megkérdeznék, vájjon Paul Verlaine-ből és műveiből kibontakozott-e az a hatás, melyet maradandónak mondanánk, mert félünk a büszke és hangzatos »örökkévaló« szótól. Mert az igazi nagy költők értékelése túlszáll az irodalom határain. Közömbösen szárnyal el amellett, amit befolyásnak és művészi légkörnek neveznek. Az, ami örök a nagy költői művekben, visszavágyódik az örökkévalóságba. Az emberiség számára a költészet az a végtelenség, mely őt az éterrel egyesíti. A nagy költők pedig azok, akiknek megadatott, hogy közremunkálkodjanak ama csodálatos szallagon, amely ott feszül a távol sötétsége és az új hajnalpir között. Nem kisebbítjük Paul Verlaine-t, ha nem számítjuk az élet héroszai közé. Magábanálló jelenség volt, túlságosan jelentékeny, hogysem tipikus, nagyon is gyenge, hogy örökkévaló legyen. Embervoltában volt szépség, de nem maradandó. Nem adott mást, mint ami már megvolt bennünk. Csak az élet átáramlása volt. Csak fennkölt visszhangja ama titokzatos muzsikának, mely a dolgokban való minden érintkezésben megszólalt, mely hasonló poharak megcsendüléséhez egy polcon, melyet minden lökés és lépés megrázkódtat. A hatása mély, de azért még nem nagy. Hogy azzá legyen, le kellett volna győznie saját sorsát, amihez nem volt elég ereje. Ki kellett volna hámoznia magából azt az erőt, amelyet ezerféle kis vétek és szenvedély hálózott körül. Mégis ő az a nélkülözhető, akit senki sem kívánna nélkülözni. Csoda, amely olyan kedves és szükségtelen, mint egy drága virág, mely érzékeinknek édességet és bámulatos illatozást ad, de nem tesz bennünket nemessé, erőssé, bátorrá és alázatossá. Nagysága és ereje az, hogy foglalata valami tiszta emberinek. Nagyszerű költői erő egyéniségének gyenge idejében. Költő, akinek műve testvérisül az élet verseivel, az erdők hangjával, a szél csókjával, a fű zúgásával és az esték hangjával, — emberileg viszont hozzánk hasonlatos, akik szeretjük őt. Egyike azoknak a kielégítetle- neloiek, aki belezavarodott ugyan saját életének meg nem érthető erőibe, mégis nemes költemények drága serlegéből idegen fájdalmat és idegen boldogságot ivott; megsokszoro- zottan az ő létükben és az ő érzéseikben, — vak és kimeríthetetlen vágyódásból a minden- ség és végtelenség után.” S végül álljon itt egy. szép Verlaine-vers Szabó Lőrinc fordításában: A hold a fák közt A hold a fák közt szikrázva süt: galy moccan, ág zörg és mindenütt hangok remegnek... Oh, hogy szeretlek. A tó sötéten őrzi hideg tükrén az ében- árnyu füzet; szél jaja rezzen... Álmodj, szerelmem. Maga a kék menny ereszkedik a csillagfényben, mely gyöngyeit szikrázva szórja... „Üzenet a gyulaiaknak! A szülőföld hív, marasztal, köt: boldogan érkezem haza, ahol legelőször hallottam zenei hangot és először láttam zongorabillentyűt. Nagy szeretettel Gulyás Márta” — Nagysikerű tavaszi békéscsabai hangversenye után Gulyás Márta zongoraművész olvasóink emlékkönyvében szűkebb hazája iránti szeretetéről vallott Isteni óra. ySffifS fehéren Nem feledhető! A legfontosabb pillanatban kapott hét Oscar-díjat Spielberg filmje, a Schindler listája. Bizonyára hallottak már a remekműről, arról szól, hogy a léha üzletember, Oscar Schindler, a náci párt tagja miként menti meg zsidók százait a deportálás elől. A hét Oscar önmagában jelzi, valami rendkívüli született abban a műfajban, a holocaust drámájának megörökítésében, amiről — azt gondoltuk —, már nem lehet újat mondani. A filmnek van egy jelenete. Ebben a koncentrációs tábor építésén dolgozó zsidó mémöknő — mellesleg munkafelügyelő — odamegy a parancsnokhoz, és figyelmezteti: gyenge az alapozás, össze fognak dőlni a barakkok. Az SS-tiszt hátraszól, lőjjék le az asszonyt. A parancsot teljesítik, s amikor a mémöknő holtan esik össze, újabb ukáz érkezik: erősítsék meg az alapokat! Amikor ezt a jelenetet levetítették amerikai diákoknak, állítólag csak nevettek a látottakon. Az Amerikai Egyesült Államok egyébként már hetekkel az Oscar-díj kiosztása előtt a Schindler listája lázában égett, s túlzás nélkül mondhatjuk, nagy lelkiismereti válságot él át. Egy felmérésből kiderült, elevenre tapintott a film. A felnőtt amerikaiak 22 százaléka ugyanis egyszerűen nem hiszi el, hogy a holocaust, zsidók millióinak deportálása megtörtént. Vagyis nem arról van szó, hogy nem hallottak róla, hanem hogy nem hiszik el! Túl egyszerű lenne valamiféle amerikai tájékozatlansággal magyarázni az elképesztő adatot vagy azzal, Amerika messze van Európától. Többről van szó: felnőtt egy új generáció, amelynek nincs közvetlen élménye a második világháborúról, s amelyet már egészen más problémák foglalkoztatnak. Magyarországon sincs másként. Csakhogy a holocaust nem feledhető és nem kerülhető meg. Tudnia kell róla a felnövő nemzedékeknek. Minden anyának és apának kötelessége beszélni róla gyermekének, hogy éber legyen a világban egyre gyakrabban felbukkanó bamapestissel szemben. Ezért kezdtem hát azzal: Schindler listája a legfontosabb pillanatban érkezett. Árpási Zoltán
