Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-03 / 28. szám
1994. február 3., csütörtök HÍREK Q .BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Csütörtök Mivel ez itt nem a reklám helye, előzetesen csak annyit, hogy egy észak-kelet-hékési kistelepülés, mely neve V betűvel kezdődik, ott pedig van egy szintén V betűvel kezdődő étterem. Aki még minderről nem ismerne rá, a gazdát Lexinek becézik faluszer te. Szóval, ez az a hely, ahol az esetek többségében betegre eszem magam. Ha tehetem, legendás — és legendásan olcsó! — babgulyásukból kérek, ezután már nemigen kell második fogás. A háziason főzött ételek mellett a barátságos kiszolgálás is vonzóvá teszi a helyet, Lexinek mindenkihez van egy kedves szava. Számomra ő testesíti meg a nem feltétlenül azonnal meggazdagodni akaró, vendégszerető vendéglőst! Gila Kalendárium Napkelte: 7.08 — Napnyugta: 16.48 órakor Holdkelte: 0.33 — Holdnyugta: 10.17 órakor Névnap: BALÁZS. A katolikus naptár Szent Balázs püspök és vértanú, valamint Szent Anszgár (Oszkár) püspök napja. A görög katolikus naptárban Simeon és Ann^napja. Az ortodox naptárban [stenfogadó Szent Simeon és Szent Anna prófétaasszony napja. A zsidó naptárban Slvát hónap 22. Horoszkóp VÍZÖNTŐ (I. 21 — II. 20.). Kedvező, >j|pp^ szerencsés változást mutatnak a csillagok. Figyelem övezi cselekedetét, ami szorgalmas munkájának eredménye. A szerelem kiismerhetetlen erőinek nem kell ellenállnia. HALAK(II.21—III. 20.), Ma figyelme kitágul, olyasmit is észrevesz, ami azelőtt elkerülte a figyelmét. Reménykedve készít terveket a jövőjére. Célját elérheti, ha eléggé rámenős. Ma ünnepli születésnapját Gaál Lászlóné Forgács Mária szarvasi olvasónk. Szeretettel köszöntjük! Tegnap ünnepelte születésnapját Kondacs Katalin Kétsopronyban. Szeretettel köszöntjük! Sajnálatos technikai hiba miatt tegnapi képaláírásunk fölött egy nappal későbbi kép jelent meg, ezért az érintett olvasóink szíves elnézését kérjük. A helyes kép és aláírás a következő': KOS (III. 21—IV. 20.). A csillagok / nagy lehetőségeket ígérnek. Vegye kezébe sorsa irányítását. Önnek kiváló menedzseri, kivitelezői képességei vannak. Egy befolyásos személy felfigyel Önre. BIKA (IV. 21.—V. 20.). A Nap—1 vibnak az önkifejezésre. Szédületes tempóban halad mindennel, pillanatok alatt elvégzi feladatát, s még csak igénybe sem veszi teljes energiáját. Este jólesik egy forró fürdő és egy csésze meleg tea. IKREK (V. 21—VI. 21. ). Vigyázzon, tapintatlan megjegyzést ne tegyen. Figyeljen mások porblémáira is, Ön is hallgassa meg partnereit. Különben is olyan emberekkel találkozik, akikkel szívesen van kapcsolatban. RÁK (VI. 22—VII. 22. ). A magánélete nem lesz teljesen problémamentes. Partnerével, illetve élettársával viták, félreértések adódhatnak. Lehetőleg ne túlozza el ezeknek a jelentőségét, hanem próbálja meg könnyedén túltenni magát a gondokon. OROSZLÁN (VII. 23—VIII. 23.). A magánélet szférájában meglehetősen változékony lesz ma az Oroszlán. Egyik percben kedves, szórakoztató, a másikban pedig gondterhelt, morózus. Hullámzó kedélyállapota a környezetében élők idegeit egy kicsit megviseli majd. SZŰZ (VIII. 24— IX. 23.). Végre ismét jókedvű, és ez az önfeledt vidám hangulat partnerét is felpezsdíti. A nehéz napok elmúltával újra közelebb kerülnek egymáshoz.. ^3=^ MÉRLEG (IX. 24— X. 23.). Egy zavarta- lan, gondtalan nap következik a Mérleg életében. A csillagok állása ma különösen kedvező, de a munkáját nem elhanyagoló Mérlegek ma pompásan érzik magukat. SKORPIÓ (X. 24— XI. 22.). A külvilág részéről meglehetősen sok negatív hatás érheti, amely a lelki békéjét veszélyezteti. Ma lesz igazán szüksége a családra, megértésükre, szeretetükre. Könnyíthetne a helyzetén, ha kicsit uralkodna érzelmein, hangulatváltozásain. NYILAS (XI. 23— XII. 21.). A szerelemre nyitott ma a Nyilas. Nem árt, ha tudja, hogy egy Nyilashoz leginkább Ikrek vagy Kos és Szűz jegyű partner, élettárs illik. Persze ha erre a személyre szóló horoszkópjukban utalás van, szerelemre lobbanhatnak más jegy szülöttei iránt is. BAK (XII. 22—1. j 20.). Biztos lehet ab- ! ban, hogy ma ragyogó sikereket ér el. Képességeit elismerik. Olyan megbízást kap, amely boldoggá teszi. Személyes kapcsolatait biztonságos alapra helyezheti. naiiguicu & í? Vonalban vagyunk... S Mindennap hívja a (66) 441-704-et! Hétfőtől péntekig 9—11 és 16-18 óra között A telefonnál: Szőke Margit Akik megtisztelnek bizalmukkal, a fenti időpontokon kívül is tárcsázhatnak. Az üzenetrögzítővel ellátott telefonszámra érkezőközérdekű gondolatokat ugyanúgy jegyzi a szerkesztő. Alapítványi adómentesség Kamuti olvasónk kérdezte: a Hét törzs Alapítványra befizetett 2 ezer forintot. Levonható- e az adóalapból? Ha igen, kérnie kell az igazolást, vagy elegendő a csekk a befizetésről? Dr. Csizmadia Ferenc, az APEH Békés megyei igazgatója válaszolt. A rendelet szerint — amennyiben az alapítvány például egészségügyi, oktatási, szociális, kisebbségpolitikai, kulturális, tudományos, tömegsport és más, pontosan felsorolt célokat támogat — a befizetők az összeget levonhatták társasági, illetve személyi jövedelemadó-alapjukból az adóhatóság előzetes hozzájárulásával, s erről az alapítvány igazolást adott. 1994-től változtak a szabályok, csökkent a kedvezmény. Mind a társasági, mind a személyi jövedelemadóból a befizetett összeg összesen, legfeljebb az előző évi fizetendő adó 50 százalékának megfelelő összegig vonható le. Változatlanul szükséges az adóhatóság hozzájárulása, határozata. A hozzájárulást az alapítványnak kell kérnie a székhelye szerinti adóhatóságtól. A befizető kérje az igazolást saját érdekében, ugyanis tőle várják a bizonylatot, illetve a bizonylatok alátámasztására szolgáló okiratot. Ha adóellenőrzésbe vonják, be kell mutatnia az igazolást, amely tartalmazza az adóhivatal határozati számát és azt, hogy mely törvényi meghatározott jogcímen vonható le az összeg az adóalapból. Akár alapítványról, akár közérdekű kötelezettség-vállalásról van szó, csak akkor lehetséges, ha az adóhatóság előzetesen hozzájárult. Hogy az említett alapítvány bírja-e az adóhatóság hozzájárulását céljaihoz, nem sikerült kiderítenünk, ugyanis nem bukkantunk telefonszámukra. Olvasónk feltehetően tudja címüket. Ha mégsem, leírjuk a Békés Megyei Könyvtártól kapott — 1992-es jegyzék alapján mondott — címet. Hét törzs Alapítvány, 5430 Ti- szaföldvár, Kossuth u. 100— 104. Férjhez ment az özvegy Békési olvasóink újságot mutattak. A híradás nyomán nem értették, miért utasítják el kérésüket. A férj és az édesapa elesett a II. világháborúban, visszavonulóban a keleti frontról. Az özvegy évek múltán újra férjhez ment. A helyi polgármesteri hivatalban és a kárrendezési hivatalban azt mondták, a háborúban elesettek után nem jár kárpótlás. Csaba Márton, a Békés Megyei Kárrendezési Hivatal helyettes vezetője megerősítette: a kárpótlási törvény nem rendelkezik a háborúban hősi halált halt ezrekről. Az 1945. augusztus 31 -e utáni hadifogságra vonatkozik, ami tulajdonképpen kényszermunka volt, a magyar állam beleegyezésével történt. Az olvasóinkban reményt keltő cikk a hadiözvegyek és a hadiárvák támogatásával is foglalkozó törvénytervezetről szólt. A törvényt előkészítő Honvédelmi Minisztérium igazgatási és jogi főosztályán Novák Péter főmunkatárssal beszéltünk. A hadigondozásról szóló törvénytervezet a jövő héten kerül a kormány elé, s reményeik szerint még e hónapban a parlament elé. Kérdés azonban, hogy foglalkoznak-e vele a választások előtt? A hadiözvegyek és a hadiárvák ma is kapnak nyugdíj-, illetve jövedelemkiegészítést. A hadiözvegyeké 1993. október 1 -jétől havi 3 ezer forintra emelkedett. Mivel olvasónk férjhez ment, neki nem jár. A törvénytervezetből már kihagyták ezt az úgynevezett „törlőszabályt”, persze, nem biztos, hogy a törvényben benne lesz. Sokan vitatják, hogy az, aki vezérigazgatóhoz ment feleségül, rászorul-e a 3 ezer forintra? Szerintük a havi pénzellátást rászorultsági alapra kell helyezni. Míg a javaslatot készítők úgy gondolják, járjon alanyi jogon, jövedelemre való tekintet nélkül. Chicagói éjszaka? Békéscsabai olvasónk a környékbeliek lelkiállapotáról adott hírt. A megyeszékhely kertes, családi házas említett részén rettegésben élnek az emberek. Nyugodtan aludni nem tudnak, másnap fáradtan indulnak munkába. December óta legalább 15 betörés történt a környéken, hol itt, hol ott. Értékek nem tűntek el, „csak” betörnek a lakóházakba, a melléképületekbe. Náluk például a garázsban összetörték a gépkocsi ablakát. Mi lett volna, ha kimegy a zajra és fejbe ütik? — kérdezte, s azt, hogy hol a rendőrség... Marik András alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője megnyugtató választ adott. Tudnak a céltalannak látszó betörésekről. A nyomozás folyik. Az ott élők ne gondolják, hogy amiért nappal vagy éjszaka nem látják a rendőröket, nem kísérik figyelemmel a környéket. Az éjszakai, hajnali ellenőrzések nem is lehetnek látványosak, hiszen így eredményt nem érhetnének el. Megfigyeléseikkel a tetten érés a szándékuk, ami nemrégiben majdnem sikerült. Elítélték a templomrablót és az orgazdát Most olcsóbb! Ez itt az ingyenreklám helye! A Szegedi Városi Bíróság 2 év 4 hónap börtönre ítélte a szegedi 23 éves Gyenge Gábort, aki a múlt év áprilisában kirabolta a szegedi szerb templomot. A bíróság a közügyektől is eltiltotta 3 évre. A rabolt műkincseket és kegytárgyakat — amelyeknek az értékét minimum 15 millió forintban állapította meg a szakértő—a városszerte ismert bőrdíszműves, műkincs- és régiségkereskedő, Cziner István vásárolta meg Gyenge Gábortól. Az alig több mint 200 ezer forintért megszerzett templomi tárgyakat a padláson eldugta, s ezeket a rendőrség házkuGYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk özv. OZGYIN ANDRÁSNÉ volt Báthory utcai lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 1994. február 4-én 11 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. A gyászoló család GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk. dédtatánk KISS GERGELY Békéscsaba, Alsó Körös sor 16. szám alatti lakos 87 éves korában elhunyt. Temetése 1994. február 4-én 12 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A gyászoló család tatás során hiánytalanul megtalálta. Cziner Istvánt a bíróság 2 év börtönre ítélte, a letöltést 4 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá másfél millió forint pénzbüntetést szabott ki, s a műkincs- és régiség- kereskedéstől 5 évre eltiltotta. Az indoklásban elhangzott, hogy az orgazda pontosan tudta: a megvásárolt tárgyak bűn- cselekményből származnak, s különösen nagy az értékük. Az ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, Cziner István és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. Gyenge Gábor és védője három nap gondolkodási időt kért. Kereskedők figyelem! HÁZTARTÁSI MŰANYAG ÁRUK ÉS KERTI BÚTOROK GYÁRI ÁRON ELADÓK, AMÍG A KÉSZLET TART! Kárpótlási jegyért is vásárolhat Gyulán az Aranykereszt gyógyszertár melletti üzletben. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GORON JÓZSEF a volt Békéscsabai Szabadság Tsz nyugalmazott elnöke, Békéscsaba, Táncsics u. 50. szám alatti lakos 63 éves korában elhunyt. Temetése 1994. február 4-én 13 órakor lesz a békéscsabai Vasúti temetőben. A Szabadság Szövetkezet saját halottjának tekinti. A Szabadság Szövetkezet Igazgatósága és tagsága Békéscsabán, a Tompa u. 37. sz. alatti vegyesboltban a 0,25 kg- os zsemlemorzsa 39 Ft helyett 29 Ft, a kéttekercses Crepto WC-papír 35 Ft helyett 29 Ft, a 21-es Coca Cola. Fanta, Sprite üdítők 149 Ft helyett 129 Ft, a Tupla mandulás nugát 29 Ft helyett 19 Ft. amíg a készlet tart! Anyakönyvi hírek OROSHÁZA Születések: Nagy Gábor János és Szemenyei Edit fia Dániel, Szabó Imre Károly és Molnár Enikő fia Dániel, Vida Tibor László és Fazekas Ágnes Ilona fia Roland, Jován Richárd Csaba és Moszheim Ildikó fia Richárd, Zalai Zoltán és Mátó Andrea Krisztina leánya Nikolett, Sebők Tibor Zsolt és Bacsai Edit Etelka leánya Dalma, Dér Imre és Gránicz Katalin leánya Alexandra (Gádoros), Domovecz Tibor és Körtvélyesi Éva leánya Anett (Gádoros), Fazekas József és Harcsás Andrea leánya Andrea (Békéssámson). Halálesetek: Holecska Gyula Béla (1911), Ádász Ferencné Csiszár Mária (1921), See- bauer Béla (1925), Csemus Béla (1907), Kabódi István (1910), Gaál László (1908), Hopka Imre (1917), Vén-Kun Dániel (1916, Csanádapá- ca). Szilágyi Sándomé Nagy Eszter (1923, Békésszentandrás), Adamik János (1901, Szarvas), Vizi István (1908, Gádoros), Fehér Ferencné Fábián Terézia (1917, Csorvás), Varga Gábor (1903, Csanádapáca), Kuti Árpádné Szolcsányi Mária (1907, Mezőhegyes), Szentesi Istvánná Klapács Ilona (1924, Csorvás), Juhász Erzsébet (1943, Nagyszénás), Tamási Mihály- né Kohut Zsuzsanna (1903, Nagyszénás), Tóth Sándor (1926, Nagyszénás), Lénárt János (1925, Kaszaper), Tóth Illésné Koczka Jusztina (1919, Csanádapáca). Várható időjárás Eleinte erősen, később változóan felhős időnk lesz. Az ország nagy részén nem kell csapadékra számítani, legfeljebb északon alakulhat ki kisebb eső. A hőmérséklet hajnalban -1, +4, kora délután 7,12 fok körül alakul.