Békés Megyei Hírlap, 1994. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-03 / 28. szám

iRÉKÉS megyei HlRLAP­MŰSOR/HÍREK 1994. február 3., csütörtök Balesetek D bűncselekmények Az Országos Rendőr-főkapi­tányságtól szerdán reggel ka­pott tájékoztatás szerint az el­múlt 24 órában a közutakon összesen 27 baleset járt szemé­lyi sérüléssel. Ezek közül két eset végződött halálos szeren­csétlenséggel, tíz súlyos és ti­zenöt könnyű sérüléssel.-*■ A rendőrség nyomozást indí­tott három ismeretlen férfi el­len, akik kedden délután a XX. kerületben a Mikszáth Kálmán utcában megtámadták K. Ta­más 17 éves budapesti lakost és elvették dzsekijét, szabad­időruháját, valamint karóráját is. Az anyagi kár mintegy 15 ezer forint. Halott csecsemőt találtak Ismeretlen leánycsecsemő holttestét találták január 30-án 16.00 órakor a Budapest, XVI­II., Sallai úti lakótelep mögötti kiserdőben, annak szélétől körülbelül 300 méterre,— kö­zölte szerdán az MTI-vel a BRFK sajtóosztálya. A csecsemőt egy piros-fe­hér harántcsíkos asztalterítő­be, egy barna Konsum feliratú reklámtáskába, valamint Pam­pers pelenkát tároló tasakba csomagolták. A rendelkezésre álló adatok szerint a csecsemő kihordott terhesség végén, 8—9 hónapra született, megtalálása előtt fel­tehetően 12-14 nappal. A rendőrség kéri, akik tudo­mással bírnak lakó-, ismeret­ségi, munkahelyi környe­zetükben olyan nőről, aki a terhességét titkolta, gyerme­kének megszületését nem kí­vánta, illetve terhes volt, de gyermekének tartózkodási he­lyével elszámolni nem tud, ér­tesítsék a Budapesti Rendőr­főkapitányságot a 1123-456/ 21 -336-os telefonszámon, munkaidőn túl a 07-es telefon­számon a Budapesti Rendőr­főkapitányság Központi Ügyeletét. Heti filmajánlatunk Dave Mi történik, ha történetesen egy kisember pont úgy néz ki, mint az Egyesült Államok jelenleg kómában lévő elnöke? A kitűnő humorú és színvonalas vígjátékot a nagy sikerű Szellem- irtok alkotója, Ivan Reitman rendezte. Casanova visszatér A híres-hírhedt kalandor ezúttal Alain Delon ragyogó alakításában tér vissza a vászonra. Az igényes francia alkotás minden eddigi Casano­va-filmtol eltérően tárja élénk a női szivek elcsá­bításának trükkjeit. A gorilla délben fürdik Színes, német—jugoszláv szatíra, a világhírű Sweet Movie rendezőjének legújabb alkotása. Viktor Boriszovics, a jóhiszemű orosz tiszt úgy dönt, hogy Berlinben marad a „Falomlás” után is. Megismerkedik egy lánnyal, talán szerelmes is lesz, gondjaira bíznak egy csecsemőt, és ő gondjaiba veszi a nagy berlini Lenin-szobrot is... 1994. február 3-án, csütörtökön 19 órakor ALKU Nyilvános főpróba Ma - holnap Február 4. Szarvas. — A művelődési ház Zebra klubjában 20.00 órától A kutya éji dala című magyar filmet tekinthetik meg az érdeklő­dők. Színház Kérünk egy mosolyt! Utazás Nagyobb társasutazáson vett részt a házaspár. Barátaik kér­dezik: —Hány országban is volta­tok? —Háromban. És kettőfelett alacsonyan elrepültünk. Részvényesek Két részvényes beszélget. — Nálunk újabban olyan szenvedélyes és hosszú a köz­gyűlés, hogy nyugtatóra van szükségünk. — Jó nektek! A mi közgyű­lésünkön meg érvágásra. Békés megyei állásajánlatok 1, óvónő 2, pénzügyi vezető (ff. végzettség) 1, főkönyvelő Az alábbiakban közöljük a Bé­kés Megyei Munkaügyi Köz­pont állásajánlatait kirendelt­ségenként: Békéscsaba: varrónő 2, pék, pizzapék 5, könyvárus 3, szerszámköszörűs (Mezőbe - rény) 2, gáz-, fűtésszerelő (Köröstarcsa, Mezőberény) 1—1, általános asztalos (Bé­késcsaba, Újkígyós) 15, épüle­tasztalos 4, textilbolti eladó 1, molnár 1, szakács 1, cukrász 1, felszolgáló 1, pultos, büféela­dó 3, ápoló 7, ékszerész (Me­zőberény) 5, fodrász 1, virág­kötő 1, hegesztő szakoktató 1, ruhaipari technikus 3, faipari technikus (Újkígyós) 2, tb- ügyintéző (ff. tanf.) 1, üzletkö­tő 35, adminisztrátor 2, titkár­nő (kf. német, Újkígyós) 1, gyors- és gépíró 1, megyei képviselő 1, kereskedelmi ügyintéző 1, gépészmérnök (Békéscsaba, Mezőberény) 3, villamos üzemmérnök (erős­áramú) 1, vegyész 1, műszaki üzemmérnök (kf. német­nyelv) 1, műszaki üzemmér­nök (pneumatikus) 1, számvi­teli csoportvezető 1, ügyintéző (államig, főisk. végz.) 1, óvó­nő 1, számítástechnikus 1. Békés: kosárfonó 10, állat- gondozó 2, pék 2, kőműves 3, központifűtés-szerelő, lakatos 1, burkoló 1, bolti eladó 4, szakács 3, asztalos (üvegező) 1, varrónő 23, könyvelő 1, biz­tosítási üzletkötő 6, szervező, képviselő, adatgyűjtő 3, ügyintéző (német nyelvism.) 1, állattenyésztő 1, építésveze­tő (német nyelvism.) 2, gyógy­tornász 1, védőnő 1, körzeti orvos 1. Gyula: gépi varró 14, gépi varró (Kötegyán, Elek) 13, szabász (Sarkad) 1, varrodai szalagvezető (Sarkad) 1, beta­nított fizikai munkás (megvál­tozott munkaképességűek, Sarkad) 4, általános asztalos (Sarkad, Gyula) 8, ápolónő 3, utcai könyvárus 4, pultos, ital­mérő 2, élelmiszer-eladó 1, fé­nyező szakmunkás 2, felszol­gáló 3, számviteli csop. vez. (KÁLÁSZ vagy mérlegképes) 1, gépíró 1, adminisztrátor (gépírás, francia, német vagy angol nyelvism.) 1, adminiszt­rátor (gépírás + sztg. ism.) 1, kereskedelmi igazgató 1, kon­fekció üzemvezető (techni­kus) 1, kutató vegyész (gya­korlott) 1, munkaügyi + tb- ügyintéző 1. Orosháza: varrónő 7, var­rónő (Tótkomlós) 27, varrónő (Nagyszénás) 5, varrónő (Nagymágocs) 15, autóbusz- vezető (Pusztaföldvár, Csa- nádapáca, Tótkomlós) 2, ápo­lónő 5, nyomdai gépész 2, vé­dőnő 1, dietetikus 1, felnőtt szakápoló 14, intenzívterápiás szakasszisztens 7, cipőipari technikus 1, számítástechni­kai műszerész 1. programozó matematikus (angol nyelv­ism.) 1, fizika vagy kémia sza­kos tanár (szolgálati lakás van) 1. Szarvas: asztalos 2, építés- vezető 1, fogtechnikus 6, könyvelő 1, nyomdai gépke­zelő 1, bérelszámoló (sztg. ism.) 1, esztergályos 1, adat­gyűjtő, szervező, képviselő 1, gépkocsivezető (építőipari szakmával) 1, értékesítés­szervező 1, számlázó (sztg. ism.) 1, tejkezelő 1, mezőgaz­dasági mérnök 1, közgazdász 2. Mezőkov ácsháza: varró­nő, betanított varrónő (Domb- egyház, Mezőhegyes) 10, fel­szolgáló 1, autófényező (Med- gyesegyháza) 1, autószerelő (Medgyesegyháza) 2, óvópe­dagógus (Magyarbánhegyes, Nagykamarás) 4, napközis ne­velő (Nagykamarás) 1, né­met—bármely szakos tanár (Nagykamarás) 1, matemati­ka—bármely szakos tanár (Nagykamarás) 1, biológia— rajz vagy bármely szakos tanár (Nagykamarás) 1, gyógypeda­gógus (Magyarbánhegyes) 1, igazgatási csoportvezető (Dombegyház, ff. végz., anya­könyvi szakvizsga) 1, körzeti orvos (Kisdombegyház) 1. Gyomaendrőd: felszolgá­ló (szakképzetlen is) 1, varró­nő 15, nyomdai művezető (csak férfi) 1, szervező, képvi­selő, adatlapgyűjtő 3, védőnő (Dévaványa) 1. Szeghalom: betanított var­rónő, Komádi 5, Bihamagyba- jom 2, nehézgépkezelő (Wey- mar, Vésztőre) 1, nehézgépke­zelő (úthenger) 2, aszfaltbe­dolgozó szakmunkás 7, sütői­pari szakmunkás (Zsadány) 1, pék (Zsadány) 1, molnár (Zsa­dány) 1, cukrász (Szeghalom, Zsadány) 1—1, biztosítási üz­letkötő ügynök 4, könyvelő (sztg. ism.) 1, gépi könyvelő 1, útépítési előkészítő technikus 1, élelmiszeripari technikus (Zsadány) 1, kereskedelmi üz­letkötő 2, virágbolti eladó 1, programozó (ff. szaktanfo­lyam) 1, szervező, képviselő, adatlapgyűjtő 3, díjbeszedő 1, élelmiszeripari üzemmérnök (Zsadány) 1, gépészmérnök 1, helyettesítő nevelő 1, főköny­velő (Szeghalom, Füzesgyar­mat) 1—1, általános iskolai ta­nár (rézfúvós—ének— angol—magyar—német) 1— 1, óvónő, Szeghalom 3, Vész­tő 2, Okány 1, Bucsa 1, védőnő (Füzesgyarmat) 1, gyógype­dagógus (Körösladány) 1, ál­talános iskolai tanár (ma­gyar—ének, technika— bármely, angol—bármely, testnevelés—földrajz, testne­velés—biológia, Körösla­dány) 1—1, tanár (magyar— történelem, magyar— bármely, testnevelés— bármely, Bucsa) 1—1, tanító (Bucsa, Körösújfalu) 1—1, út­építő művezető 1. Érdeklődni személyesen a kirendeltségeken lehet. Mai műsor KOSSUTH RÁDIÓ: Óránként: hírek, időjárás, útközben 4.30: Reggeli Krónika 8.10: Törvénykönyv 8.40: Napközben 10.30: Mindennapi tudomány 11.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből 11.25: A Szabó család (ism.) 12.00: Déli Krónika 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Falurádió (ism.) 12.50: Külpolitikai figyelő 13.05: Vendég a háznál 13.15: A nap védőszentje: Szent Balázs 13.30: A római katolikus egyház félórája 14.05: Klasszikusok mindenkinek 14.55: Versarchívum 15.05: Válogatott perceink 15.40: Éneklő Ifjúság 15.55: Cégér 16.00: Délutáni Krónika 16.10: Mindennapi gazdaság 16.20: Operanapló 17.05: Ezredforduló 18.00: Esti Krónika 18.30: Ráadás 19.05: Sportvilág 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Szárnyas ajtó 20.05: Hagyományápolók 20.30: Határok nélkül 21.05: Névjegy 22.00: Későesti Krónika 22.30: Ember s polgár leszek 23.05: Lemezek közt válogatva PETŐFI RÁDIÓ: 4.30: Hírek, időjárás 4.33: Hajnali kalendárium 6.03: Reggeli csúcs 7.40: Sportreggel 8.05: Slágerről slágerre 8.50: Helykereső 9.00: Hírek, időjárás 9.03: Zöld telefon 9.10: Zene-szó 11.00: Hírek, időjárás 11.03: Családi persely 11.15: Látogatóban S. Nagy Istvánnál 12.00: Régi nóta, híres nóta 13.00: Hírpercek 13.10: Zsebrádiószínház 13.24: Kvízpróba 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés 14.00: Kabarécsütörtök Benne: 15.00: Hírek, időjárás 17.00: Hírek, időjárás 17.05: Gordiusz-szuper 18.00: Észkerék 18.30: Helykereső 19.00: Hírek, időjárás 19.05: Füliinfogva, avagy hogyan hallgassunk zenét! 19.35: Táncházban 20.00: Szórakoztató biblia 20.30: Vallásos zenék 21.00: Hírpercek 21.10: Daráló (ism.) 21.40: Michael Bercker, Dave Weckl, a Trio Midnight és a Philip Catherine felvételeiből 23.00: Hírek, időjárás 23.03: Sporthíradó 23.10: Máról holnapra — éjfél előtt 0.15—4.20: Máról holnapra — éjfél után 4.03—4.20: Cigánynóták BARTÓK RÁDIÓ: 6.00: Muzsikáló reggel 9.05: Pódium 10.00: Hírek, időjárás 10.05: Rádiószínház 10.55: Szimfonikus zene 12.00: Hírek, időjárás 12.05: Hangverseny délidőben 13.12: Wagner operáiból 14.00: Hírek, időjárás 14.05: Deutsch warum nicht? 14.20: Titkos fegyverek 14.54: Szimfonikus zene 16.00: Hírek, időjárás 16.05: Palestrina és kora 16.51: Fúvószenekarok játszanak 17.00: Nézd a tánc nemeit 17.30: Túl az Operencián 17.50: Népzenekutatók műhelyében 18.00: Hírek, időjárás 18.05: Az Auer vonósnégyes játszik 19.05: Magyar képek 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét Közben: 20.15: Hírek, időjárás BÉKÉSCSABA, PHAEDRA háromnegyed 5 és 9-kor: Dave (sz., am.); háromnegyed 7- kor: A szökevény (sz., am.). BÉKÉSCSABA, PHAEDRA KAMARATEREM fél 5- kor: Casanova visszatér (sz., fr.); 6-kor: Egy hatás alatt álló nő I—II. (sz., am.); 9-kor: A gorilla délben fürdik (sz., né­met). BÉKÉSSÁMSON, SZABADSÁG 7-kor: Aladdin (m. b., sz., am.). DÉVAVÁ­NYA, JÓZSEF A. 7 kor: Úton hazafelé (m. b., sz., am.). 20.20—20.35: Oravecz Imre versei 21.45: Operaáriák 22.00: Hírek, időjárás 22.05: A zene üzenete 22.20: Katedra 22.50: Napjaink zenéje 24.00: Hírek, időjárás 0.05: Éjszakai jazzklub 2.00: Hírek, időjárás TV 1 6.03: Műsorismertetés 6.05: Falutévé — ipartippel és KERT-ÉSZ 6.25: Határtól határig 6.35: Üzlet 6.45: Híradó 7.00— 9.00: Napkelte 9.00— 12.00: Napközi Benne: 9.30: Riviéra 10.30: Moselbrücki történet 11.30: Játék 12.00: Déli harangszó, Hírek 15.28: Műsorismertetés 15.30: Kirakat 16.00: Híradó 16.11: Kirakat (folyt.) 16.30: Külügyi ügyek 16.55: Telesport 17.25: Az év sportolója 18.00: Mi-tu-ház 18.13: Orrom krumpli, hajam kóc... 18.30: Fogadjunk! 18.55: Gyereksarok 19.30: Híradó 20.05: Telesport 20.15: Szomszédok 20.50: Kronosz bukása 21.40: Magyar félmúlt 22.30: Életműdíj Fábri Zoltánnak 22.45: Utószezon. Magyar film 0.45: BBC-híradó TV 2 16.05: Képújság 16.10: Műsorajánlat, Időjárás 16.15: Dusty 16.41: Gyerekeknek 17.05: Grüssdich! 17.20: Családi csámborgó 17.50: Privatizációs történetek 17.56: Zöldpont — hószolgálat 17.58: Időjárás 18.00: Körzeti híradók 18.13: Magyarország ma 18.50: Segítsünk magunkon! 19.20: A csatorna két partján. Francia balettfilm 19.50: Tipplista 20.00: Magyarországon szerettem volna élni... 21.00: Híradó 21.20: Időjárás 21.25: Mindent vagy semmit! 22.00:24 óra 22.25: Az én légióm DUNA TV 15.30: Business az biznisz 16.00: Műsorismertetés; Hírmondó 16.25: Az élő test 16.45: A fajok kihalása 17.15: Aprók tánca 17.40: Kérem a következőt! 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.10: Az istenek kegyeltjei. Angol film 19.25: Folk est 19.50: Éliás, az udvari bolond 20.00: Váltó 21.00: Híradó 21.15: Sport 21.30: Nézz vissza haraggal! Angol film Az Oscar-díjas Branagh— Thompson színészházaspár harminc év elteltével is a drámaíró Osborne ugyanazon kérdéseire akar válaszolni: Miért dühösek a brit fiatalok? Kire dühösek, és mivé lesz a sok indulat? 23.25: Babits Mihály: Balázsolás HBO 17.00: Tapsi Hapsi és vendégei 17.30: Ellopták Jupiter fenekét 19.15: A szerelemhez idő kell 21.00:A szerető 23.00: Fura farm 0.40: Erosz a nagyvilágban MS TV (BÉKÉSCSABA) 18.00: RING—MS Tv műsora 19.00: A Tv4 1. műsora 19.08: Aerobic 19.20: Áramvonal 19.50: Vadak Amerikában 20.25: Egy nap 21.00: A montreali bankrablás — francia film 23.10: Arcok és ál-arcok FÜZESGYARMAT, FŐ­NIX 7-kor: Bűnben égve (sz., am ). GYOMA, APOLLO 7- kor: Apáca-show (sz., m.). GYULA, PETŐFI 6-kor: A dzsentlemanus (sz., am.). MEZŐBERÉNY, KIRÁLY 7-kor: Dennis, a komisz (m. b., sz., am.). MEZŐHEGYES, MŰV. HÁZ 6-kor: Célke­resztben (sz., am.). OROS­HÁZA, SZIVÁRVÁNY fél 6 és fél 8-kor: 2 és 1/2 kém (m. b., sz., am.). SZARVAS, TU­RUL 8-kor: Agaguk — A far­kas árnyéka (sz., kanadai). ÚJ­KÍGYÓS, NEMZETI fél 8- kor: Felelősségük teljes tuda­tában (sz., am.).

Next

/
Thumbnails
Contents