Békés Megyei Hírlap, 1994. január (49. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-05 / 3. szám
1994. január 5., szerda HAZAI TÜKÖR/SOROZAT A levegő tisztaságának védelméért A kormány programja a különösen szennyezett levegőjű településeknek javasolja, hogy készítsenek levegőtisztaság-védelmi tervet, amelyben — védve a közlekedési légszennyezettségtől —jelöljenek ki gyalogosövezeteket és kerékpárutakat ARCHIV FELVETEL Kárpótlási földárverések Magasabb valutakeret? Szabó Iván pénzügyminiszter közölte, hogy javasolni fogja a lakossági valutakeret 1000 dollárra növelését a jegybank vezetőinek. A sajtónak adott nyilatkozatában azonban hangsúlyozta, hogy a döntés a Magyar Nemzeti Bank hatásköre. Jelenleg — mint ismert — 350 dollár a lakossági éves valutakeret. Importvámok megszűnése A Közös Piac országaiból származó több száz ipari termék importvámja szűnt meg ez év január 1-jén az EK-val kötött társulási megállapodás értelmében. A gyorsítólistán szereplő cikkek vámlebontása 1992 és 1994 között három lépcsőben valósult meg, és 1994. január 1-jén fejeződött be. A normál, illetve az úgynevezett lassítólistán szereplő, valamint az Európai Közösségből származó, az Európai megállapodás különböző mellékleteiben szereplő termékek vámlebontásának kezdete 1995. január 1. Nincs sertéspestis A Szlovákiában hetek óta tartó sertéspestis Magyarországon nem okozott megbetegedéseket. A magyar hatóságok fokozott figyelemmel kísérik a Szlovákiából érkező exportot, ami azonban a sertéspestis jelentkezését megelőző időszakban sem volt számottevő. A rendelkezések alapján a hatóságok csak a pestistől mentes területekről származó termékek exportjára adnak engedélyt. Ötéves, az erősen szennyezett levegőjű térségek helyzetének javítását szolgáló programot fogadott el a kormány. Az erre vonatkozó határozat a napokban jelent meg a Magyar Közlönyben. A program feladatterve megjelöli az egyes tárcák, illetve az ágazatközi együttműködés feladatait és javaslatokat tesz önkormányzati intézkedésekre. Aktuális feladatként kötelezi a határozat például a környezetvédelmi felügyelőségeket arra, hogy az önkormányzatokkal együttműködve jövő év június 30-ig határozzák meg az erősen szennyezett térségekben a jelentős légszennyezést okozó forrásokat. Ezt követően dolgoztassák ki a szennyezés csökkentéséhez szükséges intézkedések műszaki és gazdasági tervét. E tervek alapján kötelezik az érintetteket a légszennyezés csökkentésére. A határozat külön kiemeli Százhalombatta levegőminőségének javítását és szól a hőerőművi, a kőolajipari, cementipari, vegyipari, kohászati, gyógyszeripari, hulladékégetési szennyezések mérsékléséről is. A határozat szerint nagy szennyezettségű településeken ajánlott, hogy az önkormányzatok levegőtisztaságvédelmi tervet is készítsenek. Egyes településeken, a közlekedési légszennyezés csökkentése érdekében — forgalomszervezési és más intézkedéseken kívül forgalomkorlátozás bevezetését javasolják az önkormányzatoknak. Ennek során többek között lehetséges gyalogosövezetek, kerékpárutak kijelölése. A közlekedési, hírközlési és vízügyi, valamint a belügyminiszter feladata a határozat szerint, hogy folyamatosan nagyobb teret kapjon a gépjárművek környezetvédelmi közúti ellenőrzése. A kormányhatározat leszögezi, hogy gazdasági és műszaki szabályozással tovább kell ösztönözni a kétütemű személygépkocsik forgalomból való kivonását, a katalizátorok alkalmazását. Az. erre vonatkozó megoldást jövő év során kell kidolgozni, a bevezetésre 1995. január 1- jétől kerülne sor. Ugyancsak 1995. január 1-étől kell alkalmazni a kormányhatározat szerint a gépjárművek forgalomba helyezésénél azt a szisztémát, amelynek révén hazánk fokozatosan átvenné az EK-előírásokat. Az óév utolsó hetében megtartott 143 földárverésen 4400 kárpótlásra jogosult jutott földtulajdonhoz. Ezen a héten megközelítően 300 ezer aranykorona értékű földet árvereztek el az ország 19 megyéje közül.15-ben. A fővároson kívül ugyanis nem tartottak egyetlen földárverést sem Baranya, Hajdú-Bihar, Komá- rom-Esztergom és Veszprém megyében. A legtöbb — szám szerint 24 árverést — Békés megyében szervezték, és itt volt a legmagasabb az elárverezett földek aranykorona-értéke — 76 451 —és a liciten résztvevők—838 — száma is. Legtöbben azonban — 645-cn — Vas megyében jutottak földtulajdonhoz. Az 500 forintról induló licitár Fejér megyében érte el a legmagasabb összeget, ahol egy aranykoronáért 67 ezer forintot is megadnak. Legkevésbé a Heves és a Pest megyei liciteken Cégnyilvántartó és Céginformációs Rt. néven társaságot alapít az Igazságügyi Minisztérium. A következő hónapokban létrehozandó, és a tervek szerint márciustól működő szolgáltatás felállításához nemrégiben adta meg az engedélyt a kormány. A sajtó tájékoztatására a tárca illetékesei elmondták: a szolgálat célja, hogy a központi államigazgatási szerveket, a Központi Statisztikai Hivatalt, sőt bármely érdeklődőt ellásson a cégekre vonatkozó információkkal. Ezeket az adatokat verték fel az árat a kárpótlásra jogosultak, ezekben a megyékben ugyanis minden parcella a minimális 500 forint aranykoronás áron kelt el. Az árverések kezdetétől a december 26-ig megtartott 13 893 árverésen több mint 26 millió aranykorona értékű föld talált gazdára. A liciteken résztvevő, 423 ezer kárpótlásra jogosultból pedig több mint 323 ezren jutottak földtulajdonhoz. Az elmúlt év végéig legtöbb árverést, szám szerint 1221-et Vas megyében tartottak, az elárverezett földek aranykorona-értéke azonban Békés megyében a legnagyobb, meghaladja a 4,4 milliót. Ebben a megyében a legmagasabb a licitálók, 38 160 és a tulajdonhoz jutottak száma is — 30 ezer. Az árveréseken eddig elért legmagasabb ár 2 millió forint volt, amit egy esetben Veszprém megyében fizettek egy aranykoronáért. jelenleg még a cégbíróságoknál lehet beszerezni, így a szolgálat nagyban hozzájárul majd a bíróságok tehermentesítéséhez. A cégekre vonatkozó információknak fontos szerepük van a gazdaság működésében, az államigazgatási feladatok megfelelő ellátásában, de az üzleti életben is. A szolgálat feladata az lesz, hogy a bíróságok cégnyilvántartásában szereplő adatokat összesítse, elemzésre alkalmassá tegye. Az információk csupán a KSH számára lesznek ingyenesek. Céginformációs szolgálat alakult A diktátor családja 2. Sokkal fontosabb viszonyról is suttogtak. A fiatal Valentyi- na Isztomina vezető háziasszonyként dolgozott Sztálin Moszkva melletti dácsájában. Szvetlána (Sztálin lánya) szerint 18 évig tartott a kapcsolat, s amikor Sztálin meghalt, Va- lentyina oly hevesen ölelte a holttestet, hogy csak erőszakkal tudták elvonszolni. (Ezt Hruscsov is állította.) Sztálin gyermekei Sztálin terrorja milliók halálát okozta, nemzedékeket tett szerencsétlenné. A sors fintora, hogy a tragédia az ő családját sem kerülte el, de „Isten büntetése” Nagyezsda lányát, Szvetlánát sújtotta a leginkább. Szvetlána két válás után 1955-ben találkozott Dzsonik Szvanidzével, apja első feleségének rokonával. Dzsonik apja a harmincas években Párizsban, Londonban és Berlinben élt diplomataként. A házaspár 1937-ben Oroszországba látogatott — ahol is a rendőrség egy estély után letartóztatta őket. A férfit kivégezték, az asszony börtönben halt meg. Dzsonikot szintén bebörtönözték, majd a Gulag- szigetekre küldték, ahol 16 évet töltött. Csak Sztálin halála után szabadult. Dzsonik és Szvetlána házassága addig tartott, míg fel nem bukkant az idős, beteg, indiai kommunista. Pradezs Szingh Moszkvában élt, Szvetlána el akart menni a Szovjetunióból. S ezt csak házassággal oldhatta meg. Férje halála után azzal az ürüggyel, hogy a hamvakat a Gangesz vizébe szórhassa, 1967-ben elutazott Indiába — és menedékjogot kért. Az amerikai William Wesley Petresszel kötött házassága is rövid ideig tartott. A lánya ebből a kapcsolatból született. A válás után kettesben élt a lányával, 1982-ben pedig az angliai Cambridge- #be költözött. Két évvel később megcsömörlötten a nyugati élettől — Lena Petersként visszatért a Szovjetunióba. Visszakapta az állampolgárságot. De az őshazáját hamar megunta, 1986-ban Gorbacsov közbelépésére — engedélyezték, hogy visszatérjen Nagy-Britanniába. Olga Amerikába ment férjhez, Szvetlána Allulijeva pedig egy londoni menhelyen tengeti az életét. Tavaly szeptember végén a londoni esti hírlap terjedelmes cikket közölt: A zsarnok elfeledett áldozata nyomorban él címmel. Szvetlánát megrohanták az újságírók, de a hatvanhat éves asszony már nem tart igényt a népszerűségre. Sztálin első házasságából származó fia, Jakov Dzsugas- vili is tragikusan végezte. Német fogságba esett, 1943-ban a sachsenhauseni koncentrációs táborban agyonlőtték, harmincöt évesen. Berija kétszer is különleges kommandót küldött a kiszabadítására Sztálin parancsára, de nem jártak sikerrel. Eredménytelenül végződött az a kísérlet is, hogy Jakovot a Sztálingrádnál fogságba esett Paulus marsallall cseréljék ki. Olyan feltételezés is létezik, hogy talán Sztálin hiúsította meg a cserét, ugyanis minden orosz hadifoglyot árulónak tartott — inkább feláldozta a fiát. Ezt a változatot Jakov lánya, Galina (Sztálin unokája) terjeszti. Galina 1938-ban született, egy algériai kommunistához ment feleségül. ,,Apámat sosem láttam — mondta Galina —, de nyomoztam a sachsen- huseni tartózkodása után, és megállapítottam, hogy apám és a többi fogoly, különösen a britek között —feszült volt a viszony. Amikor apámnak tudomására jutott, hogy Sztálin megtagadta a német javaslatot, hogy kicseréljék Paulu- sért, a kerítéshez rohant. Akkor lőtték le.” Amikor Sztálin megtudta, hogy fia német fogságba esett — Júlián, a zsidó menyén (Jakov második felesége) töltötte ki bosszúját. Börtönbe záratta. Az asszonyt valószínű a KGB tábornoka, Nyikolaj Vlaszik szabadította ki —és feleségül is vette. Vlaszikot Hruscsov végeztette ki 1954-ben. Júlia kilenc évvel később halt meg... Vaszilij, Szvetlána öt évvel idősebb bátyja kiskorától fogva nehezen nevelhető volt. Pilótaként szolgált, a háború végén már altábornagy volt — egyúttal súlyos alkoholista. Apja halála után nemcsak hogy feleslegessé vált, hanem el is ítélték. Hruscsov könyörült meg rajta, nyolcévi börtön után. Vaszilij Dzsigas- vili Kazányba költözött, ott halt meg 1962-ben, 41 éves korában. (Vége) tuttoMobili BUDAPEST 1 1116. Hunyadi J. u. 162. Tel.: 181-2554 Fax:181-2582 MISKOLC 3532. Kiss E. u. 4. Tel.: 46-379-118 Fax: 46-379-338 VESZPRÉM 8200. Házgyári u. 1. Tel.: 88-324-634 Fax: 88-322-846 BÉKÉSCSABA 5600. Kétegyházi út 7. Tel.: 66-442-666 Fax: 66-442-777 Olaszország legszebb bútorai és lakástextiliái\ TÖBB, MINT 100 KONYHAMODELL, HÁLÓSZOBÁK, NAPPALIK, IRODABÚTOROK, ÜLŐGARNITÚRÁK ÉS KIEGÉSZÍTŐIK VÁSÁROLHATÓK MEG ÁRUHÁZAINKBAN. ♦ A SZÁLLÍTÁS ÉS SZERELÉS TOVÁBBRA IS INGYENES ♦ VÁSÁROLHAT AKÁR 36 HAVI RÉSZLETRE IS ♦ KÁRPÓTLÁSI JEGYÉT KEDVEZŐ PIACI ÉRTÉKEN BESZÁMÍTJUK ♦ AZ ÁRAK ÁFÁ-VAL EGYÜTT ÉRTENDŐK tuttoMobili AHOL AZ ÁR MOST MÉG KEDVEZŐBB! I TÉLI AJÁNLATUNK RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON KÍNÁLJUK SZÍNES GYERMEKSZOBA ÉS IFJÚSÁGI BÚTORAINKAT, AMELYEKBŐL MOST HATALMAS VÁLASZTÉKKAL VÁRJUK ÖNÖKET.- KOMPLETT GYERMEKSZOBA-BÚTOROK MÁR 75.000 FT-TÓL TEKINTSE MEG ÚJ KONYHAMODELLJEINKET, AMELYEK A LEGMAGASABB MINŐSÉGBEN ÉS A LEGOLCSÓBB ÁRON CSAK NÁLUNK VÁSÁROLHATÓK.- EGYENES- ÉS SAROKKONYHÁK MÁR 212.000 FT-TÓL- KOMPLETT HÁIÓSZORÁINK MÁR 380.000 FT-TÓL A konyhák Arai a mOszaki berendezések Arait nem tartalmazzak!