Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)
1993-12-06 / 284. szám
MEGYEIKÖRKÉP 1993. december 6., hétfő Æ,-----------------------------------------------------------------------------------------------------^ Mindig sietett, mert valahol várta egy beteg gyermek Emlékezés dr. Széli Imrére A lelki segítés útvesztői A fenti címmel tart előadást dr. Szakács Ferenc, a Magyar Pszichológus Kamara elnöke december 6-án, hétfőn 12 óra 30-tól 14 óráig Gyulán a Pándy Kálmán Megyei Kórház mosoda feletti előadótermében. Az érdekes téma megvitatására nemcsak szakembereket, orvosokat, de minden érdeklődőt vár a Magyar Pszichiátriai Társaság Délkelet- Magyarországi Tagozata és a békéscsabai Pszichológiai Tanácsadó. Középiskolai nyílt napok December 6-án 8 órától a Mezőgazdasági és Ipari Szakmunkásképző Intézet (Elek, Marx utca 4—6.), valamint december 7-én 8 órától a Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakmunkásképző Intézet és Mezőgazdasági Szakközépiskola (Szabadkígyós, Kastély) nyílt napot tart. Ez utóbbiban, hároméves képzési idő mellett sütő, élelmiszer-tartó- sító és általános kertészet szakmát választhatnak. A szakközépiskolai képzés keretében általános mezőgazdasági szakképzés indul, mely az érettségi »vizsgát is magába foglalja. Ez év december 9-én 25 éve lesz annak, hogy dr. Széli Imre igazgató főorvos, „az elhagyott gyermekek atyja”, a beteg gyermekek gyógyítója örökre eltávozott az élők sorából. De csupán teste szállt sírba, emléke ennyi év távlatában is él. Hiszen annyi önzetlen jó cselekedettel írta be nevét sokak emlékezetébe. Nehéz lenne megmondani, hogy hány rábízott gyermek köszönheti neki életben maradását, becsületes emberré válását és nyerte vissza segítségével egészségét Gyula városában és szerte a megyében. Itt született, itt élt és itt szolgált páratlan gyermek- és emberszeretettel, szerényen és szülővárosa adott értékes, hosszú élet után számára végső nyughelyét. Széli Imre Gyulaváriban született egy hatgyermekes család második gyermekeként 1877. május 4-én. Édesanyja Ecsedy Karolin, édesapja Széli Sándor (1843—1929) előbb Gyulaváriban gazdatiszt, majd Nagyszalontán rektor volt. Nagybátyja pedig az a Széli Kálmán (1838—1928) református esperes, aki Arany János vejeként vált országosan ismertté. A gimnázium első négy osztályát Nagyszalontán, a felső évfolyamokat a nagykőrösi Arany János Gimnáziumban végezte. Itt is érettségizett 1895-ben. Ezt követően a Budapesti Orvostudományi Egyetemen folytatja tanulmányait és szerez diplomát 1901-ben. 1900 márciusában mint szigorló orvos a gyulai megyei kórház bel- és gyermekosztályára kerül segédorvosnak. 1903. május 1-jén megbízást kap a megyei hatáskörű gyulai gyermekmenhely igazgató-főorvosi tisztségének ellátására, az akkor még nem létező intézmény megszervezésére, majd irányítására, az árván maradt, elhagyatottá vált gyermekek megmentésére, gyógyítására. E nemes, embermentő feladat igen neDr. Széli Imre, az elhagyott gyermekek atyja héznek bizonyult. Ellátása szorgalmat, kitartást, bátorságot és mindenek felett nagyfokú emberszeretetet igényelt, hiszen az akadályok száma minden időben nagy volt. Ismerjük báró Eötvös József szívbemarkoló költeményét a „Megfagyott gyermek”-ről, amely már 1833-ban riadót fújt, és noha az évszázad végén számos rendelet, törvény született az elhagyott gyermekek megmentését szolgáló intézményrendszer megteremtésére, 70 évnek kellett eltelnie a fentebb hivatkozott megbízás kiadásáig, és újabb 21 évnek a székház — a mai gyulai gyermekkórház épületének — használatba vételéig (1924). 1912 végén például 2349 árva gyermek sorsa volt dr. Széli Imre és munkatársai gondjaira bízva 18—20 telephelyen, településeken szétszórva. A gyulai intézet a legkiválóbbak közé tartozott az országban, hiszen itt páratlan szeretettel gondoskodtak az árvákról. 1935. július 1-jén nyugdíjazzák. 32 évi vezetői munka után adja át a stafétabotot és rá jellemző szelídséggel csendesen, harag nélkül távozik, és tovább dolgozik. Nevelési koncepciója (melyet megvalósított) az árva gyermekek családi körbe való elhelyezése, az elvesztett szülői szeretet nevelőanya révén való pótlása és a nevelő szülő szakmájának a lehetőség szerinti elsajátítása. Később, az 1950—60-as években Gyula város utcáin gyakran lehetett látni egy hófehér hajú, fehér bajuszos, idős bácsit, kezében orvosi táskával és sétapálcával, amint sietős léptekkel halad célja felé. Sietett, mert valahol várta egy beteg gyermek. O volt a még mostanában is emlegetett Széli doktor bácsi, aki mindenhol megnyugtatott, gyógyított, segített. Az általa összeállított úgynevezett Széli-féle kenőcs a gyermekgyógyászatban még ma is közismert és használatban van. Alakja legendás. Mondják, hogy a halála előtti napokban is a külváros utcáin lehetett látni és még kórházi betegágyán is tanácsot adott a hozzá fordulóknak. Érdemeit és hosszú gyógyító munkáját 1966-ban Vasoklevéllel és „Gyula városért” kitüntető jelvénnyel ismerték el. 1968. december 9-én távozott az élők sorából és immáron 25 éve nyugszik a gyulai régi református temetőben, ám emléke ma is él az emberek szívében. Dr. B aranyó Géza Akciók a vajdasági magyarok megsegítésére Az esztelen boszniai testvérháború egyre nagyobb áldozatokat ró a Szerbiához csatolt vajdasági területek lakosságára. Az ország több karitatív szervezetéhez csatlakozva Szarvason és környékén is több akciót szerveznek a napokban a bajbajutottak megsegítésére. Békésszentandráson a helyi képviselő-testület felügyeletével folyik december 1-jétől 10- éig gyűjtés a községházán (Hősök tere 1., telefon: 313-344). Az itteni gyűjtést az a több évtizedre visszamenő testvérkapcsolat eredményezte, amely Békésszentandrás és a vajdasági Kishegyes között kialakult. A szentandrási gyűjtés során bármilyen adományt elfogadnak (pénz, ruha, tartós élelmiszer, iskolaszer, gyermekjáték). Az összegyűjtött adományok kiszállításáról Békésszentandrás képviselő-testülete intézkedik. Szarvason az Üldözöttek Szövetsége kezdeményezett gyűjtést. A Szabadság utca 36. szám alatti Lengyel-palotában minden kedden és pénteken délelőtt 9—11 óráig várják a segíteni kész lakosságtól a meleg ruhaneműt, takarót, élelmet, gyógyszert, kötszert és más adományokat. Mint azt a kishegyesiekkel szinte napi munkakapcsolatban lévő békésszentandrási önkormányzattól megtudtuk, Kishegyes térségében a tél beálltával elfogyott a tüzelő, élelmiszert szinte csak a feketepiacon lehet beszerezni, az ottani gyermekek alig-alig jutnak iskolaszerekhez. Szarvason máris nagy erők mozdultak meg a gyűjtés eredményessége érdekében, mivel az itteni lakosság jól emlékszik 1989 karácsonyára, amikor két hétig a román forradalom lyukas zászlaja lobogott a város fölött, és szinte naponta indultak karavánok akkoriban Erdélybe. Szenes János A volt gyulai gyermekmenhely (ma gyermekkórház) déli homlokzata Hívatlanul HIV-pozitív gyermekek között Emberség Szükségét láttuk, hogy felkeressük munkahelyén, a budapesti Szent László Kórházban dr. Jelenik Zsuzsanna fóorvosnőt, a „HÍV Pozitív Gyermekekért Alapítvány” kuratóriumának elnökét. Amikor hírét vesszük egy-egy alapítvány létrehozásának, többnyire okkal élünk a gyanúperrel: megint valami olyasmire bukkantunk, amit kéhyszerűségból a társadalom mulasztása hívott életre. Ha a HIV-pozitív gyermekekről van szó, ez a társadalmi tétlenség, tehetetlenség szinte megháromszorozódni látszik. Itt a Fradi-pálya mögött hamvas hó födi az örökzöldeket. A Szent László Kórház katonás rendben sorakozó pavilonjainak egyikében gondozzák a HIV-fertőzötteket. A legfelső szint a gyerekeké. Dr. Jelenik Zsuzsannát az egyik kórteremből hívják ki érkezésünkkor. Büszke tartású, szép arcú és csinos asszony lép elénk a várt, tudós matróna helyett. Mi tagadás: bejelentetlenül törünk rá, ám amikor bevalljuk, hogy az alapítvány ügyében jöttünk, beszédes szemei máris igent mondanak. — Két éve annak, hogy a kórháziak fejében megszületett a gondolat: nem jól van így — emlékezik vissza dr. Jelenik Zsuzsanna. — A gyereknek kórházba kell kerülnie ahhoz, hogy minden szükséges segítséget megkapjon. Ez viszont már a betegség előrehaladott állapotának időszaka. Addig azonban sok-sok viszontagságos év telik el. Amikor kiderül a megbetegedés, a HIV-pozitív gyerekek — s ezzel együtt közvetlen környezetük — élete a feje tetejére kerestetik áll. Két éve nem sikerült létrehozni az alapítványt. Azt mondták, még nem olyan nagy a probléma... Most a szülők kezdeményezték az összefogást. A kuratóriumnak egy szülő, a főnővérünk a tagja, elnöknek engem választottak. — A napokban tett alapítvánnyal mit kívánnak elérni? — Céljaink összetettek. Túl kell lépnünk a jelenleg adott egészségügyi rendszeren, mely a kórházak amúgy is szűkös lehetőségeinél többet nem tud nyújtani. Havonta egyszer megnézzük a gyerekeket, ám ők gondozásra szorulnának két ilyen vizsgálat között is. Eddig is sokan felajánlották önzetlen segítségüket: pszichológusok, egyetemi hallgatók, szociológusok, ideggyógyászok és mások. Az utóbbi például saját költségén jár ide vidékről. Elképzelésük családcentrikus: a környezet a beteg gyereket is, a családot is kirekeszti. Hogy miért? Keveset tudnak a betegségről. A gyerekek valójában nem veszélyeztetik a környezetüket. Ez a betegség csak vér útján, leginkább szexuális tevékenység során terjed. A gyerekek normális közösségi életet élhetnének. Erre volna a legnagyobb szükségük is. Emberivé és gyermekivé kellene tennünk az életüket. A beteg gyerekek egy része szüleivel Romániából települt át, közülük többen Kelet-Magyarországon élnek, ott, ahol ez ügyben talán legelzárkózottabbak az emberek. A betegség első klinikai megfigyelésére 1981-ben került sor. Két év múlva elkülönítették a vírust, mely ekkor már gyermekben is jelentkezett. A teszt-szűrés 1985-től létezik, 1989-től pedig a heteroszexuális átvitel jelentősége hirtelen megnőtt: előtérbe került az anyagyermek átvitel lehetősége. Tavaly a friss fertőződések 75 százaléka nemi úton történt, 10 százalék kábítószerezés révén. Az anya-gyermek átvitel ugyancsak 10 százalékkal részesedik, míg vérkészítménnyel, más orvosi beavatkozással — nem Magyarországon — 5 százaléknyian fertőződtek meg. A világon ma hatmillió férfi és négymillió nő tekinthető fertőzöttnek, közülük hatmillióan Afrikában, hozzávetőleg egy-egymillióan Ázsiában, Észak- és Dél-Amekikában, félmillióan Európában élnek. A fertőzött gyerekek száma: egymillió. Magyarországon tavaly decemberben 340 HIV-pozitív és 120 AIDS-es beteg volt, közülük húszán anyakorúak, s harmincán 13 év alatti gyerekek. A Szent László Kórházban 1989 óta 30 fertőzött gyereket vizsgáltak, eddig 17 -en feküdtek náluk,s—ahogyőkmondják— három gyerek nevelkedett náluk. Jelenleg öt családot gondoznak, ketten fekszenek a gyermekosztályukon. Ez idő alatt két kisgyermeket veszítettek el. — Munkacsapat felépítését tervezzük, mely többek között orvosból, szociális munkásból, a kapcsolattartásra kiképzett nővérből állna — folytatja dr. Jelenik Zsuzsanna. — Gondozási rendszert hoznánk létre a gyerekek testi-leki ápolására. Az orvosoknak, nővéreknek szakismereteket nyújtanánk. Szociális támogatást adnánk a családoknak, hiszen jövedelmük kirívóan a létminimum alatt van. Szegény és kis igényű családokról van szó, ám bizonyos ellátási színvonalat biztosítani kellene a beteg gyerekeknek. Pénzzel is támogatnánk tehát őket. Folyamatosan megismertetnénk e családokat és másokat a betegségek, a gyógyszerek hatásával, a várható jövővel. Segítenénk felismerni, hogy mi változzon és mi maradjon az életmódjukban. Elmondanánk e családok szőkébb és tágabb környezetének, hogy mi a teendőjük. Annál is inkább, mert indokolatlan félelmeket tapasztalunk. Szeretnénk a helybeli kollégák tapasztalataira, segítségére építeni. — Mikorra teljesedhet ki az alapítvány munkája, s mennyi pénzre lenne szükségük ehhez? — Talán két év is kell hozzá. Nehéz megmondani a végösszeget. Ahogy növekednek a bevételeink, olyan ütemben valósíthatjuk meg terveinket. Valamit már most hangsúlyoznunk kell: ezek a gyerekek gyakorlatilag nem veszélyeztetik a környezetüket. A gyerek fejlődése viszont megkívánja, hogy korának megfelelő társaságban teljes életet élhessen. Van egy kilencéves gyermekünk, aki rendesen iskolába jár: teljesen normális az állapota. Békés megyében viszont még azt sem sikerült megoldani, hogy a kisfiú kellő óvodai, orvosi, szülői felügyelet mellett heti egy-két órát eltöltsön valamelyik óvodában. Sőt, a kamaszkorú testvéreinek is beilleszkedési zavarokat okozott a környezetük meg nem értő magatartása. Az alapítvány nem csak a kórház betegeit kívánja támogatni, hanem azokat a gyerekeket is, akik vérzékenységük kezelése során, a vér és a véradók 1986 óta kötelező szűrése előtt kapott vérkészítményektől fertőződtek meg. Magyarországon az ilyen fajta fertőződés lehetősége 1986 óta teljességgel kizárt. —Mire lenne szükségük? — A pénz mellett például ceruza, papír, fénymásoló, írógép, számítógép, grafikus munka kellene. Most egy munkanapnyi időre a mentősök hozzák fel a gyerekeket. Ha Budapesten tudnánk éjszakáztatni a gyerekeket, szüleiket, mélyrehatóbbá tudnánk tenni a vizsgálatainkat, gondozásunkat. Kevés a ma erre fordítható néhány óra. Talán hihetetlen: nincs saját számítógépünk, a gyerekekről őrizendő információkat a szekrény tetején lévő kartonokon kell tárolnunk. — Kapcsolatban állnak a Nemzeti Egészség- védelmi Intézettel? — Szeretnénk elérni őket, segíteni a munkájukat. Mielőtt elbúcsúznánk, vendéglátónk meghív bennünket egy röpke látogatásra: nézzük meg a gyermekeiket. A kórtermekben két, szundikálva szuszogó pöttömségre bukkanunk. Semmi nyoma a betegségüknek, pedig tudjuk, érezzük: e szobákban nem a miénk a nem kívánatos „vendég” szerepköre, legfeljebb hívatlanok vagyunk. A doktornő büszkén meséli: az osztály nővéreinek e napjai civódással telnek: kik le- gyenenek azok a szerencsések, akik karácsonyra hazavihetik családjukhoz e két csöppséget. Az emberek így cselekszenek, ugye? Kiss A. János