Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-29 / 304. szám

1993. december 29., szerda MEGYEIKÖRKÉP Naptárt nyertek December 12-ei, vasárnapi számunk rejtvényének helyes megfejtése: „Sajnálom, de semmi biztatót nem látok a jövőtökben”. A helyes megfejtést bekül­dők közül asztali naptárt nyer­tek: Adamik István, Békés­csaba; Balogh Ivett, Tótkom­lós; Fehér Anna, Orosháza; Sallai Béla, Kunágota és Var­ga Mihály, Csárdaszállás. Fa­linaptárt nyertek: Békefi Mi­hály, Békéscsaba; Kovács Mátyásné, Békés; Kó'falvi Éva, Mezőberény; Molnár Erzsébet, Körösújfalu és ifj. Tóth József, Gerendás. A nap­tárakat postán küldjük el. Gerinctorna mindenkinek A légzőszervi betegek megyei egyesületének tagjait és egyéb betegségben szenvedőket, de egészséges embereket is vár­nak felső tagozatos iskolai életkortól Békéscsabán a Szé­chenyi István Közgazdasági Szakközépiskola tornatermé­be január 4-étől minden ked­den 18 órától közérzetjavító gerinctomára. A foglalkozá­sokat Lukács Józsefné testne­velő tanár vezeti. Csendes volt a karácsony Ebben az évben csendesen telt el a karácsony Szeghalmon és környékén, tudtuk meg a rend­őrkapitányságon Szántó La­jostól. Úgy tűnik, a bűnelköve­tők is ünnepeltek, a három nap alatt nem történt komolyabb bűnügyi esemény. Gondot mindössze a közúti balesetek okoztak, ám szerencsére itt sem történt halálos kimenete­lű. Jobbára a csúszós út „vic­celte meg” az autósokat és ezt néhány összetört személygép­kocsi „bizonyítja”. Ezekben az esetekben bűnügyi eljárás nem indul, csak szabálysértés történt. A közeledő szilvesz­terre már most érdemes felhív­ni a figyelmet. Aki alkoholt fogyaszt, ne üljön a volán mel­lé, még a szomszéd utcáig sem! Gázprogram Vésztőn Szeghalom és Dévaványa után jövőre két újabb település, Kö- rösladány és Vésztő csatlakozik a vezetékes földgázhálózatra. A gerincvezeték építése a ta­vasszal kezdődik majd, ám mindkét faluban már javában tart a szervezőmunka. Amint a vésztői önkormányzat jegyző­jétől, Ladányi Károlytól meg­tudtuk, a korábban a lakosok­hoz eljuttatott jelentkezési lapot eddig 1030-an töltötték ki, közülük 945-en már a kötelező befizetésen is túl vannak. A falu 3091 lakóegységéből a többség élni kíván a kedvező lehetőség­gel, továbbra is érkeznek a befi­zetések. Aki december 31-ig fi­zeti be, annak 41 ezer forintot kell hozzájárulásként fizetni, ez az összeg a jövő év végéig ne­gyedévente ezer forinttal fog emelkedni. Fontos tudni, hogy a két pénzintézet, az OTP és a Takarékszövetkezet is hitelt nyújt erre az összegre. De buták ezek!” (Folytatás az 1-es oldalról) nem jön ide senki. Aztán egy fiatal nő dugja be a fejét az ajtórésen, majd látva a vendé­get átmegy a másik szobába, játszik Sanyikával. Mária új­donsült barátnője, rajta kívül csak egy idős házaspárral tart kapcsolatot, hol ők jönnek, hol ő megy. Tudják, hogy mi baja van a gyereknek, de nem befo­lyásolja kapcsolatukat. Mit tesz Isten, a délelőtt folyamán ők is befutnak. Mondja is Má­ria, nem volt itt mostanában ekkora vendégjárás. A lakás­hoz sok százezres, kamatmen­tes kölcsönnel, s a szokásos OTP-kölcsönnel jutott hozzá. — Tavaly februárban be kel­lett feküdnöm a békéscsabai kórházba. Közben behozták Sa- nyikát is magas lázzal. Fél óra múlva behívtak a gyerekosz­tályra, s megkérdezték, hogy ro­mán állampolgárok vagyunk-e. Azt mondták, vírusfertőzése van, sfelviszikagyereketBuda- pestre, a Szent László Kórház­ba. A műtétem utáni napon az egyik főorvos megállított a fo­lyosón, s megkérdezte, hallot­tam-e már az AIDS-ről. Mond­tam, hogy igen, bár nem túl sokat tudok róla. Erre csak annyit mondott, hogy „a fiának ez a betegsége”. A szeretet kételyei Krumplit esznek főként, s szó­ját. Sanyikának sok gyümöl­csöt kellene ennie. Marika ku- porgatna pénzt egy-egy szem almára, néha banánra is. De anyai érzései tompítatlanok: két másik gyereke is van... A nagyfiúnak 46-os a lába. A ti­nédzserekre amúgy is sokat kellene költeni. Eljutott a tu­datukig a „nincs”, a „nem le­het”, de gyerekek még: árulko­dik a szemük. Mária nem dol­gozhat, hiszen Sanyika állan­dó felügyeletet igényel. Fel kellett adnia a munkáját, pedig szerette. Összezárva élnek, ketten, aztán négyen a falak és egymás fogságában. Egyetlen szórakozásuk a tévé; Használ­na nekik egy video is, a centri­fuga, a porszívó meg a csoda­váró listájukon szerepel. Sa­nyikának a világ a lakás, az erkélyre jutás már kaland az életében. — Mi van a második férjé­vel? Hosszú csend következik. Hallgatok, mert én ezt akarom tudni, ő pedig még töpreng, beszéljen-e. — A Secu fizetett besúgója volt, mint kiderült — szánja rá magát. — Hentesként dolgo­zott és módszeresen vert. O jól élt, nyilván volt valami fizet­sége, ránk nem nagyon gon­dolt. Azt hiszem, a fordulat után is igénybe vették szolgá­latait. A forradalom után már­ciusig egy Marosvásárhelyhez közeli faluban húztuk meg magunkat a gyerekekkel. Az­tán jöttek a vásárhelyi esemé­nyek, s a román gazda kilökött bennünket. Valameddig Bu­karestben, az evangélikus egy­háznál találtunk menedéket, aztán elhagytuk Romániát. Tudja, az a legrosszabb, hogy idegileg kivagyok, emberek­től elzártan élek, kiabálok a gyerekekkel, aztán megbá­nom. Ilyenkor megrémülök önmagámtól: lehet, hogy már szeretni is képtelen vagyok?! Sanyika sokat betegeskedik. Műtötték a fülét, tüdőgyulla­dást kapott. Szervezetének el­lenálló képessége, védekező rendszere legyengült: olyasmi is bajba sodorja, ami más gye­reknek meg se kottyan. Ha csak egy kis időre is bekerülhetne egy közösségbe, az igazi ve­szélyt nem ő jelentené a többi­ekre, hanem ők rá. — Havonta felmegyünk Bu­dapestre, általában egy napra. Mentővel visznek bennünket, aznap még vissza is kell jönnünk. Még a hasonló sorsú gyerekekkel és szüleikkel is el­kerüljük egymást. Egyszerre egy-két gyereket hívnak, mert ennyivel tudnak foglalkozni. Nem nagyon aludhatunk Pes­ten, mert nincs miből. Tudja, mennyi a jövedelmünk? Csalá­di pótlékként 13 ezer forintot, ápolási díjként 8 ezer forintot kapunk. Ez utóbbiból hat száza­lék nyugdíjjárulékot még le is vonnak. Hadd tegyem hozzá, hogy novemberben és decem­Tanúsíthatom: Sanyika ko­rát meghazudtolóan értelmes. De kit érdekel ez, s kit érdekel­nek érzései?! Kérdezem, mi a szakmája Máriának? Varrónő, mondja, szakiskolát végzett. Aztán egy ruhatisztítóban dol­gozott. Itt, Békésen egy moz­gásában korlátozottat ápolt, il­letve a szociális otthonban dolgozott. A nagyobb fia, Bar­na géplakatosnak tanul, Réka lánya hetedikes az esti tagoza­ton. Nekik is felborult az életük. Barátságot, embersé­get cigányfiúktól, cigány lá­nyoktól kapnak. Onnan, ahol van. Amikor először írtak ró­luk, cigányasszonyok csön­gettek be: segíthetnek-e vala­miben? Sanyika is társakra vágyna. Heti kétórányi óvodát kértek, ahol kis társaival játsz­hatna, óvónői, szülői, s bármi­lyen felügyelet mellett. Nem Van-e jogunk „magánzárkára” ítélni egy világra csodálkozó gyermeket? A képen Sanyika, korát évekkel megelőző intelli­genciával, játszótárs nélkül FOTÓ: FAZEKAS FERENC berben a gyámhatóság 5-5 ezer­rel megtoldotta a jövedelmün­ket. Igaz, a novemberit utal­ványban kaptuk. Békés, de barátságtalan —Miből áll a kezelés? — Van, amit a vénájába jut­tatnak, itthon amerikai gyógy­szert szed, kapszula formájá­ban, s más tablettákat is. — Hasonló helyzetű szülők­kel van módja találkozni? — Percekre. Pedig annyi mondanivalónk lenne egy­másnak. Többnyire Pest kör­nyékén élnek, van férjük, s ál­talában kisebbek a gyerekeik. S csaknem kivétel nélkül Ro­mániából áttelepültek. A dok­tornő mindig megnyugtat: Sa­nyi jól van. A jövőről még soha nem beszélgettünk. Ha Pesten vagyunk, egy pszichológus rendszeresen foglalkozik Sa­nyival, aki nagyon jól érzi ma­gát vele. S ha a kórházban vele egykorú gyerekekkel találko­zik a játékok között, szinte fel- villanyozódik. Jobb lenne Pest környékén élni, hogy néha összejöhessünk Sanyi hasonló korú kortársaival, ha már itt, az előítéletek miatt nem fogad­nak be bennünket. Én szeret­nék beilleszkedni, a város nem nem fogad be minket. Egyedül arra kell ügyelnünk: ne sérül­jön meg úgy, hogy vérezzen. Ilyenkor a biztonság kedvéért gumikesztyűt húzok, s lemo­som a sebet fertőtlenítővel. A kicsi már mondja is ilyenkor: „Gyors, gyors, hol a gumi­kesztyűd, húzd fel gyorsan!”. Tudja, hogy beteg. Állandóan felnőttek veszik körül, már maga is szinte felnőtt ésszel gondolkodik. „De buták ezek, hogy nem engednek óvodába. Pedig én nem bántok senkit” — mondja néha. Este megszó­lal az ágyban: „Nekem nincs is barátom.” Éjszakákat nem al­szom. kapták meg. Az egyik óvodá­ban szavaztak a szülők: ötve- nen ellenük, egy mellettük. —Marika! Maga még fiatal és vonzó nő. Talál-e így társat? — Volt, aki hátat fordított, pedig egyedül rá számíthattam. Akadt, aki azért jelentkezett, hogy élettársi kapcsolatra lép­jek vele — lakás biztosítása el­lenében. Más dolog: mindenfaj­ta hívők próbáltak megtéríteni. Van, hogy hetekig senki nem nyitja ránk az ajtót. Tudja, mi a legnehezebbb? Embernek ma­radni farkasok között. Néha elmennek bevásárol­ni. Összesúgnak a hátuk mö­gött: „Ez az...” S megállítják: „Ez a beteg gyerek? Nem is látszik rajta.” Vagy: „Annyira sajnállak!” S már fordulnak is el tőle. * Pedig legkevésbé sajnálkozás­ra lenne szüksége. Mária egyi­ke a HIV-fertőzött gyerekek alapítványát létrehozóknak. Gondoltuk, talán a megye ön- kormányzatai módot találnak arra, hogy segítsék ezt az ala­pítványt, hiszen érdekünk Sa­nyika és sorstársainak segíté­se, ha már a lelkiismeret szava nem elegendő indok az ilyes­mihez. Az írásnak semmilyen foganatja sincs, így tehát az írásnak se nagyon. Pontosíta- nánk a javaslatunkat: a megye helyi önkormányzatai fizesse­nek be minden polgáruk után egy-egy forintot az alapítvány­ba. Én felhatalmazom a ma­gam önkormányzatát a rám eső egy forint igénybevételére. Amikor azt indítványoztam, hogy az országgyűlési és helyi képviselők hozzák nyilvános­ságra képviselőségükből és igazgatótanácsbeli, felügyelő bizottsági tisztségükből szár­mazó jövedelmüket, egyetlen képviselő jelentkezett. (Nem volt takargatni valója.) Gon­dolom, egyikük választói sem érzik úgy, hogy e befizetés megszavazásával képviselőik éppen herdálós kedvükben vannak. „ . T. Kiss A. Janos Olvasóink írják ■ :■ Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztő­ségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelen­tetjük meg. Visszhang Válasz a „Miért kell félni Zsíros Gézától?" olvasói levélre Pályázat megnyerését követően, 1992. február 26. napjával lettem a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat vezérigazgatója. Ekkor a vállalatnak a bankok felé fennálló tartozása 2,2 milliárd forint volt, és szinte minden ingatlana jelzáloggal volt terhelve. 1992. február 26-ától 1993. május 31 -éig ezt a hiteltartozást az árualapból és a gazdálkodásból 890 millió forintra sikerült lecsökkenteni. A gazdálkodási ten’eink a további hitelek visszafizetésére rendelkezésre álltak, de a sikeres teljesítéshez további hitelekre lett volna szükség. A jelzáloggal terhelt vállalati ingatlanokra a bankok viszont hitelt nem nyújtottak. Ekkor került sor a vállalat egy részének értékesítésére, melyet tulajdonképpen a két hitelező bank — a Budapest Bank és az Országos Kereskedelmi és Hitelbank — hajtott végre, az Állami Vagyonügynökséggel egyetértésben. 1993. június 1. napjától Békés megyében két tehermentes gabonaiparral foglalkozó vállalat — az Agrimill Rt. és a Békés Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat—kezdte meg a tevékenységet. A dolgozók foglalkoztatása folyamatos maradt attól függően, hogy hogyan nyilatkozott: az Agrimill Rt. vagy a Békés Megyei GMV állományában kíván a továbbiakban dolgozni. A végkielégítés ügyében I. fokon a bíróság úgy döntött, hogy végkielégítés, illetve felmondási bér azokat a dolgozókat nem illeti meg, akiknek a munkahelye megmaradt. AII. fokú tárgyalás 1994. január 14-én lesz. Az ekkor hozandó döntés lesz az irányadó—várhatóan mindkét vállalat felé—a felmondással és a végkielégítéssel kapcsolatban. A korábbi vállalatvezetés által kibocsátott vagyonjegyeket vállalatunk 1993. augusztus—szeptember hónapokban 38,2 mil­lióforint értékben kifizette a dolgozóknak attól függetlenül, hogy az Agrimill Rt.-vei vagy a Békés Megyei GMV-vei kötötte meg a munkaszerződést. A kifizetés a vagyonjegy-szabályzat szerint történt. Az olvasói levél végén hivatkozott, vállalkozásomat érintő írásokat ha újraolvassa a Békés Megyei Hírlapban (Halasi Mária és Béla Vali írására utalok), meggyőződhet tévedéseiről. A magyarbánhegyesi és a kunágotai szövetkezetek elnökei sem beszélnek kifizetetlen számlákról, és arról sem, hogy én bármi­lyen munkát végeztettem velük, mert ilyen nem is volt. Korábban megbízásom nélkül a licitált földterületen elvégzett munkájuk ellenértékeként nem azt kell kifizetnem, amennyit ők kérnek vagy azt, amennyibe nekik került, hanem amennyi többletvagy ont átadtak részemre, s annak pénzben kifejezett értékét. Viszont nekik kell bizonyítani szervestrágyázás, melioráció, szántás ese­tében is a konkrét összeget. A licitálások során ezért kell vigyáznia a gazdáknak, hogy mit és hogyan tesznek és ismernek el. A levélíró által említett esetekben a két szövetkezet az igényét már közölte, de még az átadott vagyon értékét nem bizonyította. Ilyen esetekben szakértői eljárásnak van helye, azt követően vagy egyezség vagy bírósági eljárás utáni döntés következik. Remélem, hogy nemcsak én, hanem sokan mások is ügyelnek az érdekeikre vagy ha nem, az általam végigjárt út és azt követő döntés precedens értékű lesz minden más hasonló esetre is. Amennyiben bármilyen kérdésben a levélíró személyes elbe­szélgetésre tartana igényt, előzetes időpontegyeztetés után kész­séggel állok rendelkezésére. Boldog új esztendőt kívánva, ismeretlenül is tisztelettel üdvöz­löm: Zsíros Géza ,4 jó szándék kevés?!” című írásukban az alábbiakat olvastam: ,,Nem látom lehetőségét annak, hogy a postai alkalmazásban lévő dolgozókat a kiadó foglalkoztatásra átvegye.” —idézethez egy másik levél részletét kapcsolnám: ,,...postaigazgatósága a munkaköréhez nélkülöz­hetetlen postalátogatási engedélyt nem írtajzlá...” Ez a ,,jó szándék” nem új keletű. Néhány évig elég volt, ha aki útban volt, nem rendelkezett megfelelő felsőfokú végzettséggel, rövid úton távozhatott. (Még ma is vannak vezető beosztásban felsőfokú végzettség nélkül!) Ma más szelek járnak. Ma már indokolni sem kell. Elég azt mondani, hogy „csak". Az mindegy, hogy egy ilyen döntéssel családokat hozhat lehetetlen helyzetbe. (De félelemben hogyan lehet dolgozni?) Ugyanis a második levél idézetét kapó helyett ugyancsak volt postást alkalmaztak ugyan­abban a munkakörben—őme gkapta az engedélyt—, csak az már nyugdíjas. Biztos azért e jó szándék, mert egy igazgatóságon vezető beosztásban levő volt dolgozónak olyan kevés a nyugdíja, hogy az kiegészítésre szorul. Tévedés ne essék, én nem a nyugdíjas alkalmazását sérelme­zem, hanem azt, hogy miért a diszkrimináció? Talán valaki fél? Miért? Csak annak kell félni, aki bizonytalan valamiben. Vagy nem jól látom ? Ez most már mindig így lesz ? De bizonytalanság­ban hogy lehet alkotni?! Név és cím a szerkesztőségben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents