Békés Megyei Hírlap, 1993. december (48. évfolyam, 280-307. szám)

1993-12-21 / 298. szám

1993. december 21., kedd HAZAI TÜKÖR/SOROZAT „A cigányság helyzetén a rendszerváltás sem segített” A most megalakuló párt célja, hogy a Parlamentben a cigányság arányainak megfelelő' képviseletet érjenek el. Szeretnék, ha ezáltal a cigányság életében is bekövetkezne a „rendszerváltás” archív felvétel Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató Egyre többen startolnak a diplomáért / A MÁV a menetdíjakról A Magyar Államvasutak nem tervezi a menetdíjak emelését —erről közleményben tájékoz­tatta a sajtót tegnap a MÁV. A közlemény kiadására azután került sor, hogy az utóbbi na­pokban különböző forrásokra hivatkozó olyan információk jelentek meg, miszerint január­tól emelkednek a vasúti menet­díjak. A MÁV úgy kívánja nö­velni ‘szolgáltatásai színvona­lát, hogy a jegyárak változatla­nok maradnak. Ezt új beszerzé­sű, illetve felújított vasúti ko­csik forgalomba állításával és újabb Inter-City járatok indítá­sával szeretné elérni a vállalat. Energiafelhasználás Növekedett az energiafelhasz­nálás az év első 11 hónapjában az elmúlt évi adatokhoz képest — állapítható meg az Állami Energetikai és Energia­biztonságtechnikai Felügyelet gyorsjelentéséből. Az utóbbi évek trendje megfordult, ez azonban nem az ipari felhasz­nálás növekedésének, hanem a zord januári és novemberi idő­járás miatt megemelkedett fű­tési célú felhasználásnak az eredménye. / Uj vírus kopogtat „Betegnek érzem magam és nem tudom miért” címmel ma­gyarul is megjelent Harold H. Markus és Hans Finck német szerzőpáros könyve. A Né­metországban igen népszerű, eddig nyolc kiadást elért mű magyar változata a Holistic Kiadó gondozásában látott napvilágot. A szerzők művük­ben igyekeznek felhívni a fi­gyelmet a Nyugaton egyre in­kább elterjedt, szinte népbe­tegségnek számító candidiasis nevű betegségre. Ez az élesz­tőgomba által kiváltott vírus gyógyszerre alig reagáló aller­giát, krónikus bőrbetegséget, székrekedést, ízületi panaszo­kat, csillapíthatatlan édesség utáni vágyat, szexuális zava­rokat, állandó fáradtságérzetet okozhat. A könyv részletesen tárgyalja a betegség tüneteit, okait, illetve a lehetséges ke­zelési módokat. Magyar Cigányok Béke Pártja néven párttá alakul a Magyar Cigányok Antifasiszta Orszá­gos Szervezete — jelentették be tegnap a szövetség országos értekezletét megelőző sajtótá­jékoztatón. Horváth Albert, a szervezet elnöke elmondta, hogy az elnökség azért döntött így, mert véleményük szerint a cigányság hátrányos helyze­tén nem segített a rendszervál­tás sem, és a Parlamentbe került cigány országgyűlési képviselők sem alkalmasak a cigányság érdekképviseletére. Horváth Albert leszögezte: a Parlamentben lévő cigány képviselőket nem a cigányság, hanem a pártok delegálták, en­nek megfelelően pártjuk érde­keit jelenítik meg. A most alakuló párt, mint kiemelték, azt kívánja elérni, hogy a magyarországi cigány népesség __— számításuk sze­rint 1 millióan vannak — ará­nyának megfelelően legyen képviseltetve a Parlamentben. Horváth Albert végül leszö­gezte azt is, hogy a most alaku­ló párt baloldali elkötelezett­ségű lesz. A Felsőoktatási felvételi tájé­koztató című kiadványt az el­múlt napokban kapták meg a középiskolák, illetve a köny­vesboltok — jelentette be Ba­kos Károly, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium fő­tanácsosa tegnap újságírók­nak. Elmondta: a tájékoztatót 80 ezer példányban adták ki. Bakos Károly szólt arról is, hogy a felvételi követelmé­nyek intézményenként válto­zóak, van, ahol az érettségi alapján veszik fel a hallgató­kat. Jövőre „felvételt nyert” kategóriába tartoznak és nem felvételiznek azok, akik az in­tézmény által meghirdetett feltételeknek megfelelnek. Ezt több egyetemen és főisko­lán a felsőfokú nyelvvizsgák­hoz, az érettségi minőségéhez kötik. Bizonyos elért pont­szám felett (ez is intézmé­nyenként változik) rangsor alapján a „felvételt nyerhet” kategóriába tartozók közé kerülhet a diák. Bakos Károly elmondta: az angol, német és francia közös érettségi-felvé­teli idén bevált, jövőre is ezt a módszert követik. A magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi dolgozat 1994-ben nem lesz része a felvételinek. Jelenleg készül a felvételi szabályokat pontosító kor­mányrendelet tervezete — je­lentette be Kubovics Imre kul­tuszminisztériumi helyettes államtitkár. Terveik szerint a következő érintett évfolyam már aszerint fog jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. Hozzátette: a felvételt nyert hallgatók száma 1989 óta megkétszereződött, 1993-ban a tervezett 28 ezer fő helyett 32 ezret vettek fel az egyetemek­re és a főiskolákra, a hallgatók létszáma jelenleg 107 ezer, s úgy tervezik, hogy 2000-ben már eléri a 125 ezret. Forró Pál: Játék a szerelemmel 15. — Nem értem meg. Vedd tu­domásul, hogy nevetségessé teszed magad. — Én? Miért? — Mert a férjed nem is sze­ret. Igen, ezt vedd tudomásul. A feleségem panaszkodott ne­kem, hogy állandóan udvarol neki. A szegény asszony nem akar botrányt, rimánkodott ne­kem, hogy ne vegyek erről tu­domást. Nagyon jól tudom, hogy nem is úri dolog ezt ne­ked elmondani, de akarom, hogy végre tisztán láss. Hogy józanodj ki végre, ne hízelegj neki, ne csókold! — Borzasztó! — szömyedt el Nóra és sírni kezdett. -— Én ezt nem is hiszem, a feleséged hazudik! Talán ő az, aki Ká­roly után szalad... — Ezt ne mondd! Piri a föld legtisztességesebb asszonya. Látod, mindent elmond ne­kem, még ezt a kínos dolgot is! — De hát mit tegyek? — jajdult fel Nóra. — Engem szeress. És el kell válnotok... — Ilyen aljasságra biztatsz? Árulója legyek Pirinek, bele­gázoljak az életébe. Ez az asszony imád téged, talán be­lehalna, ha elhagynád. Ilyen áron legyek boldog? Egész életemben lelkiismereti furda- lást éreznék! — Nézd szívem, ezen ne gyötrődj. Ismerem Pirit. Ne­mes, emelkedett lélek. Mi még annak idején megfogadtuk egymásnak: ha bármelyikünk nem érzi többé a régi szerel­met, úgy ezt megmondja a má­siknak és a másik nem áll útjá­ba. — Ez csak üres szóbeszéd. Ilyen önfeláldozásra egyetlen asszony sem képes. Közönsé­ges gyilkosnak érezném ma­gam. — De hát az ég szerelmére, mit csináljunk? Ez a helyzet nem tartható... — Igazad van, most már én is belátom. Bármennyire fáj, legjobb lesz, ha csakugyan el­válunk. Előbb kellett volna meggondolnunk magunkat, de sajnos, könnyelmű voltam, túlságosan erős volt a szédület. Holnap hazautazom a férjem­mel. Nem rohanhatok tovább nyitott szemmel a biztos ka­tasztrófa felé. — Én ezt nem élem túl. Az őrületbe, öngyilkosságba akarsz hajszolni? — Olyan drámai hangon és őszinte fájdalommal mondta ezt Büky, hogy Nóra meg­rendült. Szeme könnyes lett. — Igazad van! — mondotta halkan. — Hiszen én sem él­ném túl. Nagyon szeretlek. Majd gondolkozom... talán ki­találok valamit... Legyünk még néhány napig türelem­mel. ♦ Három nap múlt el. A társaságon észrevehető idegesség vett erőt, amit nem is lehet csodálni. Egyedül Piri őrizte meg hidegvérét. Magára vállalta a feladatot, hogy eltávolítja Gyéressyt, de a terv végrehajtása nem lát­szott nagyon könnyűnek. Piri­nek minden képességét latba kellett vetnie. Ha Gyéressy nem tetszett volna olyan ko­molyan Pirinek, a lány nem is mert volna erre a feladatra vál­lalkozni. De a szerelmes nő nem sokat mérlegel. És sem­mit sem tart lehetetlennek. Ami pedig Gyéressyt illeti, napról napra jobban belehaba­rodott Piribe. Ennek az édes Bükynének kellett jönnie, hogy visszaadja férfiúi önbi­zalmát. Vannak még nők, akik boldogok, ha Gyéressy Károly udvarol nekik. Délutánonként ú^y intéz­ték, hogy egy-egy órácskára kettesben sétálhattak a park­ban. Nóra és Büky nem keres­ték őket. Bizalmasan és komolyan beszélgettek. — Soha egy percig nem vol­tam boldog az urammal—val­lotta az ál-Büykné. —Fiatalon mentem hozzá, a szüleim be­széltek rá. De nem szerettem. — És ha egy napon jönne valaki, akit szeretni tudna... Piri nem felelt. Bánatosan és ábrándosán nézett maga elé. Karcsi titokban megszorította a karját. — Szeretem — mondta drá­mai hangsúllyal és összerán­colta a szemöldökét. Átkozott helyzet! Tulajdonképpen mi­ért rostokol ő még mindig itt Nóra kedvéért, ahelyett, hogy a saját dolgával törődne? Mi köze őneki Nórához? Intézze mindenki egyedül a sorsát, ne­ki most élete legnagyobb és legszebb kalandját kell lebo­nyolítania. Hogy Nóra hara­gudni fog? Legyen! Eleget bo­londította őt! (Folytatjuk) Rezidencia ingatlanbefektetési alap Adókedvezmény a befektetőknek Rezidencia néven új ingatlan- befektetési alapot hozott létre a Pannónia Alapkezelő Rt. A zárt végű alap futamideje 10 év, befektetési jegyei bemuta­tóra szóló, azonos sorozatú, 10 ezer forint alapcímletű érték­papírok. A befektetési jegye­ket belföldi magánszemélyek, illetve jogi személyek jegyez­hetik. Â jegyzési idő 1993. de­cember 22-étől 1994. március 31 -éig tart. Forgalmazó a Glo- bex Brókerház Rt., a Letétke­zelő Polgári Bank Rt., az Ag­robank Rt. és több brókercég. Az alap meghatározott mi­nimális induló saját vagyona 200 millió forint, s erre az Összegre a forgalmazók garan­ciát vállaltak. Az alap minden év március 1-jén fizet hoza­mot, s bár az első két évben ez valószínűleg alacsonyabb lesz, mint a banki kamat, a harmadik évtől már megha­ladja azt. A társaság számítá­sai szerint az értékpapír-tulaj­donosok a futamidő végezté­vel megnégyszerezhetik be­fektetésüket. A befektető magánszemé­lyek jegyzéskor hitelt vehet­nek fel a Polgári Bank Rt.-tői, ez az összeg a befektetett hitel 40 százaléka lehet. A jegyzési hitel futamideje a jegyzés utol­só napjától 1995. április 30-áig tart. Â kölcsön kamata ne­gyedévenként változik. A ka­mat jelenleg 23,87 százalék plusz három százalék. A be­fektetők adókedvezményt él­veznek: 1994. évi összjöve­delmük 30 százalékáig terjedő mértékben levonhatják a be­fektetett összeget éves adó­alapjukból, így akár a befekte­tés összegének 44 százalékát is visszaigényelhetik-. A forgal­mazó a befektetési jegyet kár­pótlásijegyért is kínálja, a kár­pótlási jegyeket napi áron szá­mítja be. Bíróságok egy könyvben Különleges vállalkozás gyü­mölcsének lehettek tanúi a saj­tó képviselői tegnap Budapes­ten, az Igazságügyi Miniszté­rium aulájában. Dr. Balsai Ist­ván miniszter és a Hegyi és Társa Kiadó képviselői bemu­tatták a Bírósági épületek Ma­gyarországon című könyvet, amely fotóalbum és tanul­mánykötet egyben. A szakmabelieknek és a jog­történet iránt érdeklődőknek egyaránt gazdag olvasni- és lát­nivalót kínáló, 450 fotóval il­lusztrált kiadvány első része jogtörténeti összegzés, egyben feldolgozza a bíráskodás törté­netét is teljesen új korszakolás­sal. A könyv a továbbiakban a bírósági épületek építészettör­ténetével, annak elemzésével foglalkozik, sok-sok érdekessé­get feltárva az elmúlt három év alatt rengeteget szépült, fejlő­dött bíróságokról. Az igényes, külsőségeiben is szemet gyönyörködtető könyvről Balsai István el­mondta, első példányát a kór­házi ágyában fekvő miniszter- elnöknek ajándékozta, aki le­vélben köszönte meg a figyel­mességet, és gratulált az érté­kes alkotáshoz. L. E. Karácsonyi vásár az újkígyósi Tüzépen! ■ Burkolóanyagok nagy választékban 10—20—30%-os kedvezménnyel, olasz csempék, fagyálló padlólapok, ipariak is, porcelánlapok, kerámiaparketták, lépcsőlapok, olasz fürdőszoba­berendezések, szerelvények. ■ PVC padlóburkolók 595 Ft/m2-től 745 Ft/m2-ig. ■ Kéménybéléscsövek, szerelt kémények, etemitcsövek 10%-os kedvezménnyel. ■ Egyes nyílászáró szerkezetek 10—30%-os kedvezménnyel, egyesített szárnyú ablakok 10%, max. 500 Ft kedvezménnyel. ■ Fenyő fűrészáruk 13 000 Ft/m3-től 23 000 Ft/m3-ig, 7—8 méteresek is, sárléc 5 Ft/m-től 15 Ft/m-ig, állványfák keményfarönkök. ■ Faforgácslapok 12 000 Ft/m3 (3500 x 1750 x 15-ös méret 1380 Ft/tábla) nagy választékban lamináltak is, dekoritlemezek több színben. ■ Isolyt szigetelőanyagok, ömlesztett isolyt 5 Ft/kg. ■ Betonacélok, 0,65-ös horganyzott lemez 10%-os kedvezménnyel, csövek, zártszelvények. ■ 8 cm-es albafal 1490 Ft/m2, cement 659 Ft/q, ukrán hullámpala 10%-os kedvezménnyel. ■ Gázszilikát falazóblokk, valamint vb-gerendák 10%-os kedvezménnyel. ■ Valamennyi típusú vb-gerenda és áthidaló 30 q feletti vásárlása esetén díjtalan házhoz szállítás. Kárpótlási jegyet 65%-os áron beszámítunk! ÁRAINK AZ ÁFÁT IS TARTALMAZZÁK. Telefonszámunk: 356-200 vagy 356-297.

Next

/
Thumbnails
Contents