Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-30-31 / 253. szám
. —^ f f K HAZA MINDEN ELŐTT \ ß ß % • • A Æbekes megyei hírlap hétvégi magazinja Mondták... A kitüntetéseket szakmai elismerésnek tartom, amelyeket ma már kétségbe vonnak, hogy érvényes-e. Még az elmúlt rendszerben kaptam Érdemes Művész díjat, két Já- szai-díjat, éppen a fordulóponton lettem Kiváló Művész és az idén kaptam meg a Magyar Köztársaság érdemrendjének tiszti keresztjét. (Kozák András színművész) Ülök egy budapesti lakásban és egy amerikai hírtelevízió jóvoltából egyenes adásban nézem a Moszkvában zajjó nagy októberi nem tudom, micsodát; tíz évvel ezelőtti fogalmakkal megközelítve ez maga a totális abszurdum, ennél akkor még azt is posszibili- sebbnek hittük volna, hogy a Szabadság-szobor lejön a Gel- lért-hegyről, vesz egy hamburgert és megeszi. Ha pedig a képtelenség egyszer megvalósulhatott, megvalósulhat bármikor, sőt, a világnak ezen a részén az és csakis az tekinthető valószínűnek, ami teljességgel lehetetlen. (Váncsa István író, újságíró) A mai magyar politika hihetetlenül erős erkölcsi nyomás alatt van, másrészt viszont elképzelhetően érzéketlen erre. Ez első pillantásra paradoxon. Csakhogy más kör érzi az erkölcsi nyomást és más tanúsítja az érzéketlenséget. (Elek István országgyűlési képviselő, FIDESZ) ...az elmúlt évtizedek alatt a birodalmi szemlélet érvényesült Magyarországon is, ami eltüntetni, talán jobban mondva ellopni igyekezett a magyar múltat. (Pungor Ernő akadémikus, tárca nélküli miniszter) Békési tallózó Stéberl András késői utódai (a Gyulai Húskombinát Rt. — a szerk.) privatizálás előtt állnak. Az ÁVÜ-vel történt egyeztetéskor két alapvető dologban megállapodtak. A működőképesség fenntartásában és a munkáslétszám megtartásában. Nagyon fontos mindkettő, mert a gyulai céghez szorosan kapcsolódik ötvenezer Békés megyei paraszt- gazdaság. Sorsuk nem lehet közömbös. (Heti Magyarország) Fürkésző Dedinszky Gyula „írások Békéscsaba történetéből, néprajzából” című munkájában bukkantunk rá az alábbi történetre. „Gyurcsek András (1780— 1798-ig csabai pap—a szerk.) nagy kedvelője volt a kutyáknak. Tele volt velük az udvara, mindig maga etette őket. Ha valamelyik megdöglött, bőréből csizmát varratott magának. T udvalevő azonban, hogy a kutya szereti a kutyabőrt levizelni s egyszer Gyurcsekkel is megtörtént az a skandalum, hogy a temetésen egy kutya hozzá sompolyogva az egész halotti gyülekezet szemeláttá- ra lábát »lepeselte«”. Füst Milán // Őszirózsa Késői virágzásra szántál, Őszirózsának tél előtt, Hogy ablakában álljak árván. Egy őszi sötét délelőtt. Nem fájlalom. Hány szászorszépet Szemem láttára máris letarolt Az őszi szél, — mely mind a térnek Csodás és színes dísze volt... S én itt vagyok, a fagyot állom S az elmúlást már nem csodálom, Mert meg is szoktam már a Végzetet... S dérként ragyog köröttem, mint az álom És csillogón a bús emlékezet. Halló! Beszélgessünk! — Halló, jó napot kívánok, Szőke Margit vagyok a Békés Megyei Hírlaptól. Veres István sarkadi ruhafestő- vegytisztító mestert keresem! — Tessék parancsolni, én vagyok... Épp egy farmernadrágot festettem kifakult kékről középzöldre. Kitettem a levegőre, az szépen oxidál, ott jön meg a színe. Az indatrén eljárástól nem is veszti el, a fehérekkel mosható. —Inkább tisztítani vagy festetni hozzák a ruhát az embe- rek? — Ősszel több a tisztítani való, előkerülnek a kabátok... De festek is azért. Megújulnak a holmik, nem kell eldobni. — Látszik-e a ruhákon, hogy szegényebbek lettünk? — Több kopottat hoznak. Sajnos, hogy elértük... Vissza nem utasítok semmit, belátom, hogy neki a kopott kabát érték. Azt sem nézem, ha nagy on piszkos: ugyanannyiért tisztítom, mint a többit. — Van becsülete a munkájának? — Nagyon is... Az emberek a jót dicsérik. 1968-ban váltottam ki az ipart, 25 éve. Megkaptam az ezüstgyűrűt, oklevelet — ez a legnagyobb bizonyíték. És hogy jönnek hozzám nemcsak Sarkadról, hanem Gyuláról, a környékről is. Ennyi idő alatt még mindig talpon vagyok. Amikor kiváltottam az ipart, azt mondtam: olyan akarok lenni, mint az orvos, akit éjjel felköltenek és elmegy a beteghez. így is lett: ha éjszaka felköltenek, reggelre kitisztítom a gyászfeketét. — Nem egyhangú, hogy ahol a lakása, ott a műhelye? — Nem, beszélgetek a kuncsaftokkal. Az ipartestület elnöke vagyok, előtte titkár voltam — találkozom emberekkel itthon... Igaz, nem kelmefestő akartam lenni, hanem mezőgazdász, de a háború miatt nem lehettem. Velem dolgozik a fiam, a szakma nem hal ki, esetleg én... No de az egészségemmel nincs gond. —Kívánom, továbbra is így legyen és köszönöm a beszélgetést! „Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér? / Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort: / Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűi!” Nagyon szeretem ezt a Kölcsey mondást. Kállai Ferenc” A gyomai születésű Kossuth-díjas kiváló művész, az Erzsébet-díj kitüntetettje, a Nemzeti Színház örökös tagja, korszakos magyar Hímek és színpadi művek vezető szerepeinek alakítója írta e sorokat lapunk emlékkönyvébe 1993. október 30-31., szombat-vasárnap Hetvenöt éve halt meg Tisza István Geszten 1861. április 22-én született, és Budapesten 1918. október 31-én halt meg gróf Tisza István politikus, miniszterelnök, a Magyar Tudományos Akadémia t. tagja. Külföldön és itthon jogi és közgazdasági tanulmányokat végzett, majd öt évig a család bihari birtokán gazdálkodott. 1886- tól szabad-elvű párti programmal képviselő', 1897-ben nagybátyja, Tisza Lajos grófi címét a király ráruházta. A 67-es irányzat legkövetkezetesebb képviselője. Első miniszterelnökségének ideje 1903. november 3- ától 1905. június 18. 1910 elején alapította meg a Nemzeti Munkapártot, amely a választásokon nagy győzelmet aratott. Másodszor 1913 júniusától 1917 júniusáig volt kormányfő. 1918. október 31-én fegyveres katonák lakásán agyonlőtték. Pölöskei Ferenc: Tisza István című kötetéből való az alábbi néhány részlet: A balkáni változásokat idejekorán felismerő, a Monarchia haderejének halaszthatatlan fejlesztését sürgető, az obstrukciót felszámoló Tisza célratörő, energikus egyénisége pillanatnyilag nyugalmat kölcsönzött az első Balkán-háborúban csalatkozott uralkodó osztályok számára. A megyei és városi törvény- hatósági bizottságok támogatásukról biztosították az új Tisza István, a fiatal politikus kormányt. Tiszát pedig több helyütt díszpolgárukká választották. Hangsúlyozta: a politikában nem hoz változást a kabinetcsere. Kilátásba helyezte a közélet konszolidációjának továbbfolytatását, ami persze a dualizmus csorbítatlan fenntartását, a liberalizmus maradványainak módszeres megszüntetését jelentette. „AZ OTTHON — KULTÚRA” c: A S A B E L L A Novemberben Békéscsabán, az Univerzál Áruház és a Casabella Bútoráruház együttesen bemutatótermet nyit az Univerzál Áruház II. emeletén. A KIÁLLÍTOTT TERMÉKEK: — irodabútorok, irodai székek — hálószobabútorok — ülőgarnitúrák — székek, asztalok — fémágyak — csillárok, lámpák — egyéb kiegészítő berendezések. Udvarias, segítőkész eladók várják Önöket! Tekintsék meg bemutatótermünket, szeretettel várjuk. „Hagyjanak meghalni!” Az idős asszony alig észrevehetően jött be a gyógyszertárba. Csak jólápoltsága, tisztességben megőszült, szépen gondozott haja tűnt fel némelyeknek. Hatvan és hetven közötti lehetett. Amilyen csendesen lépett a patikába, olyan halkan, szinte nesztelenül állt a sor végére. Vagy nyolcán lehettek előtte. Türelmesen várta, hogy az ablakhoz kerüljön. Már harmadik volt a sorban, amikor arca falfehér lett. A világ elsötétült előtte. Ha a mögötte álló fiatalasszony nem kapja el, biztosan elvágódik. A gyógyszertár zajába nesztelenségével belesimuló asszony hirtelen a központba került. Odaugrottak hozzá, a székhez támogatták, vizet öntöttek neki. Félig aléltan is görcsösen szorongatta kezében a gyógyszerre hozott pénzt. Valaki megkérdezte, miért a néni jött el a gyógyszerért. Az asszony akadozva, könnyek között válaszolt: a lánya évek óta ágyhoz kötött beteg. A gyógyszerész kisasszony elkérte a receptet és a pénzt, kiszámolta mibe kerül az orvosság és már mondta is az összeget, 640 forint. Kérdőn a még mindig áléit asszonyhoz fordult: hatvannal rövidebb. „Nincs több pénzem aranyom, nincs, ami kell még kenyérre, csak a kenyérre a nyugdíjig azt otthonhagytam, a többi mind itt van. Negyven évet dolgoztam, becsületben, az Isten verje meg azokat, akik idejuttattak, hagyjanak meghalni, hagyjanak meghalni” — mondta zokogva. A gyógyszerész nyugtatgatta, hogy majd találnak megoldást arra a koszos hatvan forintra. Többen felajánlották, kipótolják a hiányzó összeget. De az asszony csak zokogott, szép ősz haja szétesett. A hirtelen rászakadó figyelemtől és szeretettől láthatóan lelkileg összeomlott és egyre csak hajtogatta: „hagyjanak meghalni, hagyjanak meghalni....” Egy fiatalasszony — aki szintén felajánlott hatvan forintot —, inogó lábakkal kiszédelgett a patikából. Nem tudott tovább ottmaradni. Rosszul lett, keserű, tehetetlen düh szorongatta a torkát és mélységesen szégyellte magát — mások helyett. Árpási Zoltán
