Békés Megyei Hírlap, 1993. október (48. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-27 / 250. szám

EXKLUZÍV

1993. október 27., szerda

Szerettem volna bizonyítani,

Békési

kipróbálni képességeimet, fejleszteni önmagamat

rendőr Kambodzsában

méltek, azokkal nagyon készségesek voltak. Megint más volt a helyzet azokkal, akik valamelyik fejlett országban tanultak vagy utaztak, s láttak.

— Végül is hogyan telt el a 404 nap? Volt itthon vagy a család volt kint önnél?

— Decemberben kint találkoztam a családommal, de nem Kambodzsában, hanem Thaiföldön. Egy hónapot töltöttünk együtt. Egyszer két hétre én is hazajöhettem.

— A választások után hogyan alakult a kambodzsai nép élete?

— Szerintem nem sokat változott. A győztes Funci- pec, Szihanuk herceg fiának pártja — a királyi párt — csak kis létszámú, néhány ezer fős hadsereggel rendelkezik. A korábbi kormányzó párt, a CPP, mely az elmúlt tizennégy év alatt kialakított egy erős katonaságot, s ráadásul a rendőrséget is a kezében tartotta. Egy országot katonaság és rendőrség nélkül nem lehet kormányozni. Emiatt furcsa helyzet alakult ki: a győztes és a vesztes párt a belügyet és a hadügyet közös ellenőrzése alá vonta. Végül is a választásokat követő egyeztetések során Szihanuk herceg uralkodásával alkotmányos monarchia látszik kibontakozni.

—A kint töltött időszak mint rendőrnek mit jelentett? '

— Bepillanthattam más nemzetek rendőri munkájába, s láttam azt, hogy a fejlett országokban ez a munka egyfajta polgárbarát rendőrséget követel meg. Hangsúlyozom, a Kambodzsában végzett rendőri munka teljesen elütött az itthonitól.

Új barátokra is szert tettem, soha nem álmodott tájakat ismertem meg, s kimondva, kimondatlanul anyagilag is erősödtem. Hazatérve pedig soron kívül századossá léptettek elő. Persze megrázó élményeim is vannak: a szegénység, az elhagyatottság, a részükről tapasztalt nemtörődömség döbbenetes. Nádkunyhóban, viskókban élnek, húshoz, kenyérhez nem vagy nagyon ritkán jutnak, kényszerűségből csigákat, bogarakat is esznek. Mindez a Polpothék és az őket követő kormányok általi elzártság eredménye. Csak egy példa: a közlekedési baleset sérültjét magára hagyják, nem tudják, mit tegyenek vele, nem viszik kórházba. Félrehúzzák, s a forgalom megy tovább, mintha mi sem történt volna. Sokszor mi segítettünk a szerencsétlenen. A kambodzsai kórház fogalma nem azt jelenti mint nálunk: a mi békési rendelőintézetünk Kambodzsában egy modern, csúcs kutatóintézetnek számítana. A polgárháború során az emberek megszokták a halált, Polpothék ok nélkül gyilkoltak, brutálisan kiirtották az értelmiséget, a városi lakókat, a kereskedőket, a tanárokat, a művészeket, azokat, akiknek nem látta hasznát a falusi lakosság. A vidéket pedig terrorizálták, kínozták, a legkegyetlenebb módszerekkel tartották félelemben a népet. S ezek még napjainkban is érezhetők. Szóval más Kambodzsáról olvasni és más ott élni, a helyszínen látni a múlt nyomait' Szekeres András

Két éve, 1991. október 23-án Párizsban a négy kambodzsai politikai frakció aláírta a békeszerződést. Ennek alapján francia kezdeményezésre, az ENSZ bábáskodása mellett megalakult az UN- TAC, vagyis az ENSZ Ideiglenes Kambodzsai Hatósága. Ekkor kértek fel harminchat tagországot, hogy az UNTAC munkájában vegyen részt. Hazánk egy száztagú ENSZ rendőri megfigyelő missziót küldött a polgárháború sújtotta ázsiai országba. A magyar ENSZ-delegácíónak tagja volt egy — nős, akkor 28 éves, egy két és fél éves kisfiú édesapja — békési rendőr főhadnagy is, nevezetesen Takács Csaba.

— Hogyan kerül egy békési rendőr főhadnagy, egy bűn- ügyi nyomozó Kambodzsába?

— Pályázat útján, 1992 áprilisában jelentkeztem ENSZ- megfigyelőnek. Egy előzetes tájékoztató után különféle felméréseken, vizsgálatokon vettem részt. Majd egészségügyi, szakmai, számítógépes ismereteket, valamint térképészetet tanultunk.

— Mi motiválta, hogy ENSZ-megfigyelőként részt vegyen Kambodzsában ?

— Sok minden. Szerettem volna bizonyítani, kipróbálni képességeimet, fejleszteni önmagamat. Meg aztán világéletemben szerettem utazni, új embereket, országokat megismerni. Eredeti polgári végzettségem állattenyésztési üzemmérnök, diákként dolgoztam Dániában egy nyarat, s akkor tapasztaltam: egészen más megismerni egy népet turistaként, vagy velük együtt élve.

—A pénz mennyire motiválta?

— Nem elhanyagolható, de ez szerepelt a legutolsó helyen. Igaz az is megfogalmazódott bennem: ha a családnak tudok valamit produkálni, akkor már megérte.

— Amikor elindultak, önök már tudták: nem kéjutazásra mennek, s nem egy életbiztosítás az ott-tartózkodásuk.. >

— Tudtuk... Végül is volt életbiztosításunk, a Belügyminisztérium kötött munden- kire.

— Hányán jelentkeztek, s végül hányán utaztak?

— Ha jól tudom, 4—500 magyar rendőr ment el a tájékoztatóra. A végén 100-an utaztunk Kambodzsába. Időközben, különféle okok miatt, volt néhány csere is. A kinti létszám nem ingadozott, általában százan voltunk kint.

— A pályzat kiírása szerint mennyi ideig szólt a kikülcff- tésiik?

— Eredetileg az szerepelt a szerződésben, hogy a kinttartózkodásunk várhatóan kilenc hónap lesz. Végül is a meghosszabbítások után missziónk 404 napig tartott.

—Mi volt a feladatuk?

— Igyekszem időrendi sorrendbe szedni. Szétszórtak bennünket az országban. A legfőbb feladatunk a jelenlét volt, az, hogy mindenhol legyenek az ENSZ rendőri megfigyelők. Ezenkívül feladatunkat képezte az ország saját részünkre való feltérképezése, a terület alapos megismerése, bejárása, mert később ezeken a vidékeken járőrútvonalakat kellett szerveznünk, s ha neta- lántán bárhol valami rendkívüli dolog történt, a legrövidebb időn belül oda kellett jutnunk. Kiépítettük a saját ENSZ rendőri szervezetünket,

feltöltését —- vezeték csak részben épült ki — külön kellett fizetni. A szállásért havonta 480 dollárt fizettem. Az élelmiszerek sem olcsók, csak nagyón ritkán adatott meg, hogy magunk főzzünk. Egyszerűen nem, vagy csak ritkán volt rá időnk. így maradtak az

tudtuk meg, hogy kik voltak, s miért tették. Ott a fegyverropogás többnyire a mindennapi élet része.

—Hogyan éltek odakint?

— Attól kezdve, hogy 1992. június 19-én megérkeztünk és kiszálltunk a repülőgépből, önellátók voltunk. Mindenről magunknak kellett gondoskodnunk, mi fizettük a „szállodai” költségeinket, az étkezésünket. Mindezt a kinti fizetésünkből és a napidíjunkból fedeztük.

— Mennyi napidíjat kaptak?

— Kezdetben 160, majd 145, az utolsó időszakban pedig 130 dollárt. Szép összegeknek tűnnek, de a megélhetésünkre sokat kellett költenünk. Az áramszolgáltatás gondokkal küszködik, a kapacitás az igényeknek alig egy- harmadát fedezi. A generátor működtetését, a víztartályok

Függőhíd egy kegyhely felett, mely a „Gyilkos mező” nevet viseli

megszerveztük más országok megfigyelőivel való kapcsolatunkat. Közben nap mint nap együtt dolgoztunk kenyai, indiai, bangladesi, filippi, marokkói, jordán, egyiptomi EN SZ-megfigyelőkkel.

Miután eligazodtunk, megkezdődtek az összeírások a választásokra, mely csaknem három hónapig tartott. Ezt követte a kampányidőszak. Gyakorlatilag — tolmácsok segítségével — minden politikai nagygyűlésen részt kellett vennünk, ha netán valami rendbontást észleltünk vagy valami történt, meg kellett figyelnünk, de közbeavatkoznunk nem volt szabad. A kampánnyal egy időszakban kezdődött a választásokra való felkészülés. Számunkra ez a biztonsági intézkedések kidolgozását, a szavazóhelyek védelmének megszervezését jelentette. A hatnapos választások alatt minden egyes szavazóhelyiséghez egy-egy ENSZ rendőri megfigyelőt kellett biztosítani, s járőröznünk kellett az esetleges rendbontások, zavargások megelőzése, illetve megakadályozása céljából. Reggel a szavazóládák, cédulák és felszerelések kiszállításában este ezek visszaszállításában, segédkeztnünk. A szavazóhelyiségekben a rendet kellett fenntartanunk, néha ez csak kisebb nehézségek árán sikerült. Éjszaka pedig a beszállított anyagok őrzésében vettünk részt a katonákkal. Mindezt fegyver nélkül teljesítettük.

De ezzel nem fejeződött még be küldetésünk. Katonai segítséggel részt vettünk a választások után a voksok biztonságos őrzésében, s a szavazatok összeszámlálásában. A választási eredményhirdetés után a változó politikai viszonyokat figyeltük, az esetleges

Irány a dzsungel — elefántháton

Takács Csaba egy kambodzsai emlékkel, háttérben az ENSZ- zászlóval

éttermek, melyeknak java kínai, thai, közöttük kevés az európai jellegű. A patyolat és egyéb más szolgáltatás arrafelé nem nagyon ismert, így a ruháink mosatásához és a takarításhoz, szobánk őrzéséhez alkalmazottakat kellett fogadnunk.

—Az ottani időjárási viszonyokkal is meg kellett küzdeniük. Egy európai hogyan bírta a hőséget, a levegő magas páratartalmát?

—Árnyékban 35—40 fokra kúszott a hőmérő higanyszála, ehhez jött még a magas pára- tartalom. Sokat izzadtunk, ez néhány kilót mindenkiről levett, volt, akiről többet is.

— Amikor nem voltak szolgálatban, szabadidejükben hova jutottak el?

— Bárhová mehettünk, de minden pénz kérdése volt. Kambodzsában számomra nagyon érdekes volt a kambuja- korban, mintegy 200 négyzet- kilométeres körzet. Ez volt a

9—13. századok között a khmer birodalom központja. Érdekes és szép volt a tengerpart, de eljutottam Vietnamba, Thaiföldre, Malajziába és Szingapúrba is. Természetesen útlevéllel. Mehettünk civilben is, de egyenruhában is. Ázsiában az egyenruhát mindenhol nagyon tisztelik. Végül is sehol sem tekintettek bennünket ellenségnek, csupán idegenek voltunk.

— Napjainkban mi jellemzi a kambodzsaiakat?

— Nagyon zárkózottak, főként vidéken még mindig élnek az ősi hagyományaik. Például egy vidéki khmer nő mellé, főként faluhelyen, nem lehet leülni. Ha mi európaiak mégis leültünk, ő arrébb ment vagy felállt. A helyi férfiakkal más volt a helyzet, ők barátságosabbak. Éőleg akiknél pénzt láttak, akiktől pénzt repanaszokat továbbítottuk vagy kivizsgáltuk. S mindezek mellett éjszaka járőröztünk.

— Mennyi volt a napi szolgálatuk?

— Ezt órában nem lehetett számlálni. Volt -olyan eset, hogy pihenőben voltam, de a feladat megkívánta, hogy a helyszínre induljak. A napi szolgálatunk 14 óránál ritkán volt kevesebb. De ez nem volt meglepő, mert egy rendőrnek mindig szolgálatra készen kell állnia. Folyamatos munkarendben dolgoztunk, 24—30 nap után kaptunk 5—6 nap pihenőt. De volt olyan időszak, hogy ennél hosszabb időt húztam le, például március 23- ától július 12-éig. Annyi volt a feladatunk, hogy nem tudtuk, de nem is lehetett a szabadnapjainkat kivenni. A kritikus időszakban nem is álmodhattunk pihenőről.- —Az ENSZ-megfigyelők és a helyiek között voltak-e nézeteltérések vagy összetűzések?

— Voltak. A Húszéves polgárháború során rengeteg fegyver, lőszer és kézigránát került ki ellenőrizetlenül. Ez jelentette a veszélyt. Az UNTAC (az ENSZ Kambodzsai Ideiglenes Hatósága) feladata volt az is, hogy ezeket a fegyvereket begyűjtse. Fegyveres konfliktusok, főleg vidéken, nap mint nap előfordultak, olykor a kéksapkásokat sem kímélték, közülük is voltak áldozatok, de nem a magyarok részéről. Volt olyan esetem, hogy az utca egyik oldalán valamit vásároltam, közben a túloldalon valakit lelőttek. Nem