Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
1993. szeptember 7., kedd RIPORT JíiKjJ Torgyán: a pártelnök és jelenség... Piros szoknyás menyecske - Kommunisták, mint elsőáldozók - Országgyűlési képviselő milliókkal a zsebében - Manapság a tolvajt meg a rablót védik... Hintón járó... Torgyánék Vastaps és kacagás kísérte a pártelnök előadását Torgyánt már nem kell minősíteni. Mindenki tudja kiről van szó. Olyan egyéniség ő, akiről az idők folyamán majd kiderül, alkotott-e maradandót! A közelmúltban Szabadkígyóson járt. Társaságában töltöttem négy órát. Igyekszem elfogulatlanul felidézni az akkori hangulatot. Lóra fel! Torgyán Józsefet a program szerint 13 órára várjuk Szabad- kígyósra. Előre félek, hogy mennyit kell szobrozni a kisgazda elnök megérkezéséig ebben az esős, hűvös időben. Mert pályafutásom alatt alig találkoztam olyan „nagyemberrel”, aki ne várakoztatta volna meg közönségét. A Volvo, amely*Torgyán Józsefet és feleségét röpíti a kistelepülésre, 13 óra 00 perckor gördül be a Szabadkígyóst jelző tábla elé. A tizenöt személygépkocsi és öt lovaskocsi — amelyek a pártelnökre várnak — egy pár másodpercre megbénítja a forgalmat. Fürgén száll ki a Volvo mélyéről a házaspár. Az elnök a férfiaknak, felesége a hölgyeknek nyújtja a kezét. Keresem, hol lehetnek a testőrei? Nincsenek. Torgyán barátilag hátbavágja az egyik ismerősét és mosolyogva azt mondja neki : — Rólad úgy tudtam, még az időt is tudod befolyásolni! Hogyhogy nem rendelted meg a jó időt? Megérkezésétől alig telt el két perc, s máris derűre fakasztja a jelenlévőket. Többre sem futja az időből, a találkozó ugyanis programmal kezdődik. Szemerkél az eső, hűvös szél fúj. Torgyánék felpattannak a lovas kocsira. Torgyánné kendővel köti be a fejét és mogyoró- színű kabátkát terít a vállára — olyan természetességgel, mint tenné azt bármely halandó. A vendégeknek a kápolnát, s a kastélyt mutatják be. Jómagam Szabadkígyós egyik kocsmájában múlatom az időt Csumpilla Istvánnal és Kri- zsán Györggyel beszélgetve. Kétegyházáról kerekeztek át biciklijükön, hogy meghallgassák az országgyűlési képviselőt. Miről is eshetett szó hármunk között, mint a politikáról! Múltról és jelenről. Csumpilla Istvánnal sok mindenben nem értünk egyet és jókat vitázunk. De hiszen nem baj az ! Az egészséges viták viszik előbbre a „világot”. Krizsán György viszont megalapozott kritikával gondol az elmúlt rendszerre és van benne keserűség a mait illetően. A kocsmában zajlik az élet. Biliárdoznak páran, valamivel többen pedig sörözgetnek. Senki sem ideges, megilletődött. Mit tanult az édesanyjától? Aztán minden átmenet nélkül megérkeznek a lovas kocsik. Egyiken a Torgyán házaspár. Olyan természetességgel lépnek a faluszéli kocsmába, mintha a Hiltonba jönnének. Torgyánné arcáról egy pillanatra sem fagy le a mosoly. Piros szoknyát visel fehér blúzzal, fekete blézerrel. Lábán piros cipő, fülében piros klipsz. Öltözéke harmonizál a mosolyával. Az országgyűlési képviselőn szürke öltöny, fekete-meggypiros nyakkendővel. A kocsmában egy asztalt fehér terítővei borítottak le. Tányéron vastag csabai kolbász, egy másikon fehér kenyér. Különösebb flanc nélkül. Torgyán felkiált: — Ennél nagyobb örömet nem is szerezhettek volna. Imádom a kolbászt! Nem sokat teketóriázik, hozzáfog, hogy megkóstolja a „disz- nóságot.” Csak a kritikusan figyelő veszi észre az arcán, hogy feszült kissé. Mondják, nem szeret késésben lenni... — Tessék egy kis házipálinkát... — kínálja jószívvel egy hölgy a vendégeket. — Csak házi szódavizet iszom—feleli Torgy án József a hallgatóság legnagyobb derültségére. —Jó fej ! — mond véleményt mellettem az egyik biliárdozó, aki persze erre a rövid időre abbahagyja a játékot. — Édesanyámtól tanultam, hogy nincs annál illetlenebb, mint ha valaki eszik-iszik, aztán otthagyja a háziakat. Nézzék el nekem, sajnos mennünk kell. Nagyon köszönjük a vendéglátást! — szabadkozik búcsúzóul a kisgazdák pártelnöke. Végigkezel a közelében állókkal, akik mintha lelkesebben köszönnének el a vendégtől, mint amikor megérkezett. Csattan négyezer tenyér Torgyán József háromnegyedórás késéssel kezdi az előadását. Nem az ő hibája! Negyven percet csúszott a program, plusz ötöt magamra vállalok. Énnyit vettem el az elnök idejéből, amit beszélgetéssel töltöttünk. így utólag elnézést kérek érte... A szabadkígyósi művelődési ház zsúfolásig megtelt! De még a tér is előtte. Saccolom, úgy kétezren lehetnek kíváncsiak Torgyán József előadására. Több mint két óráig hallgattam jómagam is. Taps és kacagás váltotta egymást. Persze — úgy tűnik —, Torgyán József a szívükből beszél. Előttem, mellettem, a hátam mögött tömegesen állnak. Jól érzékelhetem hát a hallgatóság hangulatát. Torgyán Józsefet ütemes tapssal fogadja közönsége, miközben a mikrofonhoz lép. — Ostoroztam a kommunizmus elmúlt évtizedeit — kezdi beszédét — a jelenlegi tolvajokhoz és rablókhoz képest ministránsok és elsőáldozók voltak... — Igaz ! — kiáltj a fel a színpadra a mellettem álló fehéröltönyös, elegáns férfi, és csatlakoznak hozzá páran... Az elnököt nem zavarja a hangos véleménynyilvánítás, folytatja zökkenő nélkül a mondókáját: — A posztkommunista társadalmat kívánják megvalósítani. Kíséreljen meg valaki elvtársozni egy régi kommunistát. Az meg fog sértődni. Addig, míg elvtárs volt, Zsigulin járt és csak használója volt az idegen tulajdonnak. Most meg? Összejátszanak a görögdinnye-politikusokkal, akik zöld mázt kentek magukra, de a hatalmas piros szívük bent dobog. Csak arról feledkeznek meg a görögdinnye-politikusok, akik becsapják a magyar népet, hogy a görögdinnyére is jön Szent Éőrinc napja! A poént taps és kacagás honorálja! — Megszerezték a tulajdonjogot azok, akik a múltban azt mondták, isten mentsen meg bennünket a magántulajdontól. Ismerek olyan ország- gyűlési képviselőt, aki az első szóra 800 millió hitelt kapott a Postabanktól. Önök mennyit kaptak?... — Semennyit! Nekünk nem jutott — kiabálják a sorokból. — Azt sem lehet megengedni, — hangsúlyozza Torgyán —, hogy a nagybirtokot visszahozzák! Pedig vannak, akik 350 hektár nagybirtokot tudnak szerezni a magyar nép terhére. Mintegy vezényszóra, egyöntetűen kiabálják Zsíros Géza nevét. Torgyán diplomatikus marad. Úgy tesz, mintha nem hallaná politikai ellenfele nevét. — Nem is a saját nevükön veszik meg, s persze olyan az a föld, hogy egy hektár sincs rajta, ami 45 aranykorona alatt lenne. Önöknek meg küszködni kell, hogy visszakapják a földjüket... Körülöttem mindent elsöprő tapsvihar dübörög. — Mi szidtuk a kommunistákat, hogy odatették miniszternek a susztereket! És most? Spermatológust tesznek mezőgazdasági miniszternek, aki állatorvosként kitalálja, hogy 10 ezer forint jár annak, aki kivágja a tejelő teheneket! Ki hallott már ilyet? Érzékeny témát érint a kisgazdapárt elnöke, mert ismét felcsattan a szűnni nem akaró taps. Búza Gézának hívják — Mi is levágattuk a négy tehenünket, ugye fiam — beszéli meg férjével egy mögöttem álló fiatalasszony a „tehénügyét”. Közben Torgyán hosszan beszél arról, hogyan képzeli a rendszerváltást. Erre pártjának forgatókönyve is van. — Az ország lakosságának kívánunk tisztességes emberi megélhetést biztosítani — hallom a fáradhatatlan szónokot —, de természetesen ezt alkotmányba kell kimondani! Ehhez azonban valóságos rendszerváltásnak kell történnie. Egyelőre fordított világot élünk! Most a tolvajt meg a rablót védik, a becsületesen dolgozót meg üldözik... —Úgy van! —aszívünkből beszél! — mondja egy idős néni és tapsával ad nyomaté - kot véleményének! Figyelem a parasztemberek arcát. Szinte rátapadnak az előadóra. Le nem veszik a tekintetüket egy percre sem. Senki fel nem áll, hogy kimenjen akár egy cigarettát elszívni. — Miféle dolog az, hogy néhány embernek mindent szabad, a magyar népnek meg semmit?... Kérdezem én, ki tud ma a tehetséges parasztgyerekek közül továbbtanulni? Ki az, aki ösztöndíjat kap? Nem az Önök gyereke! Hanem az államtitkárok, miniszterek, képviselők gyerekei. Tudják-e Önök, hogy Csurka István a privatizáció forgatókönyvéért 28 milliót tett zsebre? Meg hogy a fiacskáját betette a lóversenyvállalat élére, amit annak sikerült tönkrevágnia. A világon nincs ilyen, hogy veszteséges legyen egy lóversenyvállalat. —Zsíros is tudta, hogy hova tegye a seggét... — kiabál be egy férfi... A pártelnök elmosolyodik. — Nézzék, én nem akarok foglalkozni ezzel. Egyébként is úgy tudom, hogy névváltozás történt és az illetőt már Búza Gézának hívják... Óriási nevetés hullámzik végig a termen. Még tesz egykét megjegyzést Zsírosra, aztán folytatja a beszédét. — Kiderül itt kérem, hogy megint az új állampárt emberei a zsenik. Korábban a kommunisták voltak a zsenik, most meg a görögdinnye-politikus MDF-esek... — Már megint a Csurka- félék szedik meg magukat, Zsíros elhappolja a megye legjobb földjét — dühöng egy fiatalember mellettem —, hát mikor lesz már itt rend? — kérdezi tőlem, s én csak a vállam tudom meghúzni. Ide nem politizálni jöttem. — Igyekeznünk kell, hogy a vidék uralkodói helyzetbe kerüljön — hangsúlyozza az elnök. — Ha ez nem következik be, befejezik a nemzetrablást! A kommunisták mit hazudtak? Maradjunk nyugton, azért nem tudnak rendes fizetést és nyugdíjat adni, mert majd ennek ellentételezéseként elvezetnek az osztálynélküli társadalomba, ahol mindenki annyit vesz a javakból, amennyire szüksége lesz. S miközben ezzel etettek minket, mi történt? Degeszre lopták magukat. — Lopnak most is! — kiabálják a fal mellett állók. Torgyán nem reagál, mondja, amit még a tarsolyában tartogat: — Mit mondanak ma a görögdinnye-politikusok? Nyugi, nyugi! Igaz, hogy nem tudnak jó fizetést és nyugdíjat adni senkinek, csak maguknak, de azt aztán nagyot; de ezzel szemben — mint ígérik — ők elvezetnek minket Európába. Európába, ahol már 1100 éve élünk! Tülekedés a kezéért Kintről isteni pörkölt illata szállingózik a terembe. Nem zavarja a hallgatóságot. A figyelem még mindig lankadatlan, az előadás vége felé is. Felállva, vastapssal jutalmazzák a szónoki teljesítményt. Torgyán Józsefen látszik, hozzászokott ehhez. Hívei sorfala között lassan a megterített asztalhoz sétál. Hosszú ideig tart annak a pár méternek a megtétele, mert állandóan megállítják. Mindenki kezet akar rázni vele. S ő türelmesen hallgatja, amit kérdeznek tőle. Enni sem tud, válaszolgat a záporozó kérdésekre. Aztán megköszön mindent, akikkel lehet még kezet fog, és feleségével együtt beül a sötétszürke Volvóba, hogy másnap, harmadnap máshol folytassa majd mondanivalóját. Béla Vali Torgyán Józseffel mindenki kezet akart fogni fotó; lehoczky péter