Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04-05 / 206. szám

1993. szeptember 4-5., szombat-vasárnap HAZAI TÜKÖR/SOROZAT Kilógnak a felsőoktatási rendszerből Yersenyhelyzetben a csabai főiskola Már a városi általános iskolák között komoly versenyhelyzet alakult ki a tanulókért. Ez fokozottan érvényes a középisko­lákra, ahol az egyházi iskolák újraindítása színesíti a válasz­tékot. Felsó'fokon a versenyhelyzet már az eló'zó' években kialakult. A korábban merev korlátok közé szorított képzés­nek, és ezen belül a csabai főiskolának milyen kitörési lehető­ségei vannak ma? — kérdeztük a Körösi Csorna Sándor Főiskola főigazgatóját, dr. Köteles Lajost. Egy rangos tudományos konferencián készült ez a fotó tavaly áprilisban a főiskola aulájában: A Magyar Irodalomtörténeti Társaság Arany Jánosra emlékezett Több tapéta Megduplázta tapétaüzemé­nek teljesítőképességét a Gra­boplast Textil és Műbőrgyártó Rt. A 120 millió forintos beru­házást meglévő piaci igé­nyekre alapozták. Eddig a kel­leténél kevesebbet tudott elő­állítani a gyár dombormintás habtapétából. A fejlesztés nyomán mostantól évente 15 millió négyzetméter tapéta gördül le a gépsorokról. Ez hárommillió tekercs, amely­nek nagyobb hányadát to­vábbra is exportálják, egye­bek között Hollandiába, Né­metországba, Svájcba. Azon­ban a korábbiaknál annyival több marad itthon, amely a jelzések szerint elegendő lesz a hazai kereslet kielégítésére. Az egyenletes ellátás érdeké­ben a cég értékesítési hálóza­tot alakít ki: 25 boltsarok, üz­letrész máris működik, s rövi­desen továbbiak nyitására is sor kerül az ország különböző vidékein. / A Turizmus Eve: 1995 A Magyar Turisztikai Egyesület (MATUR) 1995 év­re meghirdeti a Turizmus Evét Magyarországon — erről tájé­koztatta a szervezet illetékese az MTI-t. Mint elmondta: az ese­ménynek kettős célja van. Egyrészt a közvélemény fi­gyelmét szeretnék felhívni a turizmus fontosságára, gazda­sági, kulturális és környezet­védelmi szerepére, másrészt pedig a rendezvénysorozat a szakma felkészülésének fő­próbájául szolgálhat az 1996. évi világkiállítás és az 1100. éves honfoglalási évforduló megünnepléséhez. A Turiz­mus Eve ’95 gondolatát támo­gatja az Országos Idegenfor­galmi Hivatal és több turiszti­kai szakmai szervezet is. — Azt hiszem, az a legfonto­sabb, hogy nyitottabbá vált a társadalom felé a főiskola. Célja: minél jobban szolgálni azt a régiót, amelynek a pénzé­ből felépítették, és megtalálni azokat a kitörési pontokat, amelyek elősegíthetik, hogy egy évtized múlva jobb pozíci­ói legyenek az országrészek közötti versenyben ennek a térségnek és intézménynek. Ennek szellemében a közgaz­dasági képzésért folytatott év­tizedes küzdelem végre ered­ménnyel járt. Óriási iránta máris az érdeklődés. A másik, ami szintén a tér­ség több évtizedes vágyának beteljesülését jelenti, hogy az itt élő szlovákok és románok számára itt, helyben jön létre az értelmiségképző intézet. A szlovák és román tanítókép­zéssel az a célunk, hogy e szel­lemi központ segítse a két nemzetiség önmagára találá­sát. — Ez a szellemi szervező­munka hogyan valósulhat meg egy felsőfokú intézményben? Hiszen nem elsődleges felada­ta... — Sokféle olyan törekvés van, ami ezt a célt szolgálja, de nem volt, aki ezt koordinálja. A szlovák és román tanítókép­zés is úgy indult, hogy a besz­tercebányai és a nagyváradi egyetemek nemcsak nevüket adták, de részt vettek a közös program kidolgozásában is. Ami azzal kezdődik, hogy a hallgatók az első félévet nyelv- és kultúratanulmányo­zással ott töltik, tehát a képzés nem szűkül le csak tanítókép­zésre. — Valamiféle hivatalos tá­mogatottságot is élvez ez a program? — Igen, mindkét ország tá­mogatja. Az oktatási kapcso­latok révén széleskörű kezde­ményezések bontakoznak ki Romániával és Szlovákiával. Mivel a kultúra viszonylag tá­vol tartható a politikától, amit teszünk, kiindulópontja lehet egy más típusú, európai kap­csolatteremtésnek. Ugyanez az erkölcsi alapja annak, ami­ért az erdélyi magyarság felké­szítését is vállaltuk. Tudomá­sul vesszük, és az oktatás szel­leme is ez lesz, hogy az erdélyi magyarság és románság sorsa évszázadok óta összefonódott, és csak akkor lesznek képesek előremozdulni, ha először megismerik, majd elfogadják egymást, végül pedig együtt­működnek. Mi ebben a szel­lemben kívánjuk a szlováko­kat, románokat és a magyaro­kat is oktatni. —Az útkeresésnek oka lehet az is, hogy egyre kevesebb ta­nítói állás van... — Alig végeznek nálunk olyanok, akik csak általános tanítói diplomát szereznek, mellé egyre többen második szakot is felvesznek. Az érzé­kelhető versenyt az egyes fő­iskolák között az dönti el, me­lyik képes egyre magasabb színvonalon oktatni, tartal­mas diákéletet tud nyújtani, s melyiknek van határozott szellemi arculata. A csabai fő­iskola is tisztázta saját szelle­miségét. Erre azért is szükség volt, mert a környékünkön a főiskolák egy része egyházi kezelésbe került, ahol a ke­resztyén értékrend szerint ok­tatnak. Mi, mint világi főisko­la, minden humanista értéket közvetítünk, fontosnak tart­juk a magyar nép által terem­tett értékek továbbadását, de a szomszédos népek kultúrájá­nak megismertetését is. Végül, mint regionális főisko­la, a térség igényeire is épít és azt szolgálja. Máris kilógunk két szerveződő karunk révén a felsőoktatási rendszerből. A távoktatás révén pedig esetleg többezressé nővő hallgatói létszámunkkal néhány év múlva akár kelet-európai egyetemmé is válhatunk. — Ezekhez a nagyléptékű tervekhez az oktatói kar támo­gatása is szükséges. A gyors váltásokat és tempót nem fo­gadták ellenérzéssel? — Nem minden ellenérzés nélkül mentek és mennek vég­be ezek a változások. Egyér­telmű szakítást jelent azzal a létformával, amelyik a koráb­bi, nyugodt pedagógusi létfor­mát jellemezte. Az intézmé­nyen belül is verseny van. Az új lehetőségekbe senkit sem kényszerítünk, de egyértelmű­en megmérettetik mindenki. Az akkreditációs bizottság el­lenőrzése formális külső ér­tékmérést hoz, mert a verseny­helyzet miatt egy-két éven belül úgyis lejátszódik egy belső értékmérés. A valóság kényszeríti ki, hogy csak azok maradjanak, akik a legkivá­lóbbak az adott körülmények között. Ez a folyamat nem zaj­lik feszültségmentesen, de úgy tűnik, túljutottunk a nehezén. Most a főiskola szerkezetát­alakítása van napirenden, mert fontos, hogy maga a struktúra is képes legyen gyorsan rea­gálni a változó igényekhez. Mi vagyunk az egyetlen főiskola, amelyik a megyei önkormány­zattal és Békéscsaba várossal együtt megrendelte az Okta­táskutató Intézettől a főiskola fejlesztésének fölülvizsgála- tát az európai tapasztalatok tükrében. Ez természetesen kihatással lesz a középfokú ok­tatás szerkezetére is. A kutatás eredményei igazolták regioná­lis fejlesztési törekvéseinket. B. Sajti Emese Randé Jenő: Nagykövet voltam Egyiptomban Időtlen háború 21. Felhívás az 1945-ös Magyar Honvédség tagjaihoz Szadat bízott abban, hogy az Egyesült Államok nemcsak kész segíteni belső, elsősorban gazdasági problémáinak meg­oldásában, hanem segítségére lesz — Izrael meggyőzésével — a megszállt területek lega­lább egy részének visszaszerzé­sében, ha a szovjet szakértők távoznak Egyiptomból. Hogy volt-e ennek a várakozásnak alapja? Az Associated Press megbízható forrásra hivatkozva homályos megfogalmazásban ugyan, de nehezen félreérthető- en olyan hírt közölt, amely sze­rint az egyiptomiakat tájékoz­tatták arról, hogy az Egyesült Államok támogatást nyújt Egyiptomnak, ha a szovjet szakértők távoznak. A hivatalos egyiptomi cáfolat nem minden­kit győzött meg. Ha ez az okoskodás igaz — közel-keleti logikával, amiben több az irracionális elem, mint a racionális érvelés, miért ne len­ne igaz —, akkor lehet az a következtetés is, hogy Szadat, bármennyit beszélt is a döntő évről, elsősorban nem az 1973 októberében megkezdett hábo­rúra, a megszállt területek fel­szabadítására készült, hanem az Egyesült Államok irányába tett nyitással, pontosabban nyitások sorozatával igyekezett békés megoldást elérni. Erre utal az az üzenet, ame­lyet Szadat 1972. július 13-án, tehát öt nappal döntésének nyil­vánosságra hozatala előtt a „tit­kos csatornán” juttatott el Was­hingtonba, s amelyben újra megerősítette, hogy kész magas beosztású képviselőjét az Egyesült Államokba küldeni, ha az amerikaiaknak valami­lyen új javaslata lenne. Kissin­ger azonban, mint emlékiratai­ban bevallja, nem tudott mit kezdeni a „delphi-i üzenettel”. Szadat közel-keleti gondol­kodásmódja: majd a partnerem kitalálja, mit gondolok, ha kép­letesen érzékeltetem vele, mit szeretnék és Kissinger amerikai (európai?) logikája: miért adjak olyasmiért valamit, amit úgyis megkapok, egymás félreértését eredményezte, s ez tragikus kö­vetkezményekkel járt Egyip­tomra, a Közel-Keletre s végül magára Szadatra. Mert amikor bebizonyosodott, hogy Izrael makacssága s az Egyesült Álla­mok reagálásának hiánya miatt nem tudja engedményekkel biztosítani az „amerikai békét”, megkísérelte azt szovjet fegy­verekkel kivívni. Addig azonban még töb mint egy év pergett le a Közel-Kelet történetében. A „fantomdiplomácia” Szabadságomról visszatérve el­ső látogatásomon a Külügymi­nisztériumban hallok egy emlé­kezetes mondatot: „Minden aj­tót és ablakot nyitva hagytunk, de senki nem kopogtat”. Mit tehet ilyenkor az elnök? Átalakítja a kormányt. Új hadügyminiszter, új miniszter- helyettes, új hadseregfőpa­rancsnok, változás a haditenge­részet, a Központi Katonai Kör­zet és a katonai hírszerzés élén. A változások nem utalnak egy­értelműen a katonai megoldás felgyorsítására, márcsak azért sem, mert az elnök már koráb­ban cserét hajtott végre a Külügyminisztérium vezetésé­ben. Ügy látszik, dr. Murad Ghaleb moszkvai nagyköveti múltja az adott helyzetben — a szovjet szakértők hazaküldése után — nem jó ajánlólevél. Alig vette azonban át a külügyminiszteri posztot Mo­hamed el-Zajjat, aki, mint volt indiai nagykövet, majd az egyiptomi képviselet vezetője az Egyesült Nemzetek Szerve­zete mellett, legutóbb tájékoz­tatási miniszter támadhatatlan volt, máris olyan hírek kering­tek róla diplomáciai körökben, hogy hamarosan megválik új székétől, amiben jóformán még meg sem melegedett. (Meg kell adni, a megfelelő egyiptomi szervek nemcsak a közvéle­mény alakításának, de a diplomáciai testület beszédté­mái befolyásolásának is meste­rei voltak.) Ilyen helyzetben érkezett Kairóba az olasz nagykövetség mellett működő amerikai ér­dekképviselet új vezetője, Jo­seph M. Greene Jr. Mivel előd­jét azért hívták vissza, mert — állítólag a saját szakállára — túlságosan sokat kezdeménye­zett, Greene mindenkinek arról panaszkodott, hogy tétlenségre van kárhoztatva, valójában nem is létezik, „fantom”. Persze az is bántotta, hogy nem számított nagykövetnek, mivel a két or­szág között nem volt diplomáci­ai kapcsolat. Hiába próbálko­zott meg újra meg újra bejutni Szadathoz, „csak” a nemzetbiz­tonsági tanácsadó vagy a külügyminszter fogadta. (Nem mintha a többi nagykövetnek szabad bejárása lett volna az elnöki palotába.) Az amerikaiak nem kezde­ményeztek. Ennek megvolt az elvi oka. Mint Kissinger hiva- talbalépése után a kitűnő publi­cistának, James Restonnak mondta: „Véleményem szerint az a fontos, hogy amikor az Egyesült Államok valamilyen külpolitikai lépést tesz, előbb megértse, mi az amerikai érdek az adott lépéssel kapcsolatban”. Úgy látszik, ennek még nem jött el az ideje. Kissinger a közel- keleti kérdést nem tartotta iga­zán fontosnak, s többször őszin­tén el is ismerte, nem igazodik el ezen a tájon. Talán ez is hozzá­járult ahhoz, hogy mint az 1973 tavaszán az egyesült államok­beli Pocatello egyetemén ki­derült, a Közel-Keletet a világ „potenciális veszélygócai” kö­zött az utolsó helyre sorolta Dél- kelet-Ázsia, az Indiai-óceán és a Mediterrán-medence után. (Folytatjuk) A Magyar Köztársaság honvé­delmi minisztere — a Magyar Nemzeti Ellenállási Szövet­ség kezdeményezésére, az elő­ző kormányok több évtizedes mulasztását pótolván— 1992. július 28-án kiadott 15/1992. számú rendeletével, a német megszállók elleni harcra ön­ként jelentkezett magyar kato­nák érdemeinek elismerésére „Független, demokratikus Magyarországért” Emlékér­met alapított. Az emlékérmet azoknak adományozza, akik az Ideigle­nes Nemzeti Kormány toborzó felhívására önként jelentkez­tek, majd 1945. május 9-éig felvétettek a Magyar Honvéd­ség állományába, valamint a honvédség hadrendjén kívül szervezett náciellenes magyar katonai alakulatokba. Az emlékérem posztumusz is adományozható a túlélő há­zastársnak vagy leszármazott­jának. Az emlékérem adományo­zására első alkalommal 1992. december 21-én, második al­kalommal 1993. március 11- én került sor. Az utolsó adományozás ideje: 1993. december 21. Ezért újra várják jelentke­zésüket: 1945-ös Honvédelmi Minisztérium szervezőinek, beosztottjainak, a honvéd ke­rületi kiegészítő parancsnok­ságok, bevonulási központok katonáinak. A jászberényi 1., a pécsi 4., a szegedi 5., a deb­receni 6. és a miskolci 7. hon­véd hadosztály; a debreceni 1. őrzászlóalj; az 1. vasút- és híd­építő zászlóalj; az 1. vasútbiz­tosító zászlóalj; a határportyá- zó századok, a folyami flottil­la, az aknakutató alegységek, a kórházak, szertárak, intéze­tek állományában szolgáltak­nak, valamint a Magyar Kirá­lyi Honvédség 24. hadosztá­lyának átállt és Hajmáskérre elvonult tisztjeinek és katoná­inak. Továbbá: a hadrenden kívül alakult Budai Önkéntes Ezred, a Temesvári 1. önkén­tes magyar hadosztály, az 1. magyar vasútépítő hadosz­tály, a 3. magyar vasútépítő dandár, az 1. magyar távbe­szélő-építő zászlóalj egykori tisztjeinek, tiszthelyettesei­nek és honvédéinek. A rendelet értelémben kizá­rólag a Magyar Nemzeti El­lenállási Szövetség jogosult a felterjesztés előkészítésére. Ezért a kérelmet és a csatolt dokumentumok xeroxmáso­latát — lehetőleg 30 napon belül — az alábbi címre küld­jék: Magyar Nemzeti Ellenál­lási Szövetség, 1054 Buda­pest, V. kér., Zoltán u. 16. IV/ 425.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents