Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-29 / 227. szám

1993. szeptember 29., szerda UTAZÁS i-BEKES MEGYEI HÍRLAP „Csak a mi kifinomult, egyetemet végzett orrunk vette észre” Spanyolcsizma, spanyolgallér, spanyolnátha, spanyolviasz — s hogy ne csak ennyit tudjunk Spanyolországról, erről a számunkra felettébb egzotikusnak tűnó' országról, újabban megjelent egy korábban csupán kevesek által használt foga­lom a szótárunkban: a spanyol út. Kalandozó eleink e tájékig jutottak, amikor végre leszoktak a kódorgásról. Leszoktat­ták őket. A mai kalandokat derék magyarjaink más és más módon élik meg. Egy gyulai utazó, dr. Ferencz Péter megkere­sett bennünket, hogy egy Oropesa del Mar-ba tett kirándulás általa megélt tapasztalatairól beszámoljon. — Az emberi önbecsülésem megkívánja, hogy beszéljek erről az utazásról — mondta dr. Ferencz Péter. — Negy­venkét éves koromra, hat év után sikerült ismét eljutnom külföldre. Sajnos, a nagy ha­gyományú utazási irodák is zsákbamacskát kínálnak. Sze­rintem a gyulai iroda munka­társa sem tudhatta, hogy mit ad el, hiszen az utazási iroda munkatársai előzetesen nem jártak a spanyol út helyszínén. Feleségemnek és nekem együttesen közel 100 ezer’fo­rintunkba került ez az utazás. Az utazási iroda 1 éves buszról beszélt, szerintem úgy 15 éves volt. Persze vállaltuk, hogy oda és vissza két-két éjszakát a buszon töltünk. A busz már Székesfehérvárnál ugrálni kezdett, mint ar szöcske. Egy benzinkútnál javították meg. Külön beszélhetnénk az ide­tényleg európai színvonalú he­lyeken fordultunk meg. A har­madik napon megérkeztünk Oropesa del Mar-ba, ebbe a Valenciától 100 kilométerre északra fekvő, tengerparti vá­rosba. Akár a csabai piacra is érkezhettünk volna, olyan mocskos utcában álltunk meg. A tenger viszont első osztályú volt, finom parti homokkal. A szálláshely utcájában romos kioszkok álltak. Egy gyerek már ekkor hányt, lehet persze, hogy útközben elronthatta a gyomrát. —Mikorra értek a szállodá­hoz? — Reggel kilencre. Az ide­genvezető azt mondta, tízkor elfoglalhatjuk a szobákat. Ott álltunk a 42 órás út után fárad­tan, s csak négy órakor kaptuk meg a szobánkat. Az idegen- vezető megpróbált intézkedni, de nem sok sikerrel. Közben ülünk, s hazautazunk. Erre Pedro, a szállodás felhozott a hátán egy szekrényt. Takarót, fogast is kértünk. Övék a mennyek országa? — A herendezkedési gondjaik tehát megoldódtak. — Tévénk sem volt, a mini­mum pedig egy színes tévé, rádió lenne ilyen helyen. Gon­dolom, ez még dél-európai mércével mérve sery. luxus­igény. Szerda délben lencsele­vest kaptunk. Béla hívta fel a figyelmünket arra, hogy az előző este hurkát ettünk. Le­het, hogy arrafelé ez a szokás, s csak a mi kifinomult, egyete­met végzett orrunk vette észre a dolgot. A pincér a maradékot — másfél méterre a hátunk mögött — külön edényekbe szortírozta. Földesiék jó kedé­lyű házaspár. Béla vacsoránál észrevette, hogy a déli húst kaptuk. Fordult egyet a gyom­rom. Felálltam, s többé be sem tettem a lábam az „étterem­be”. Nem állítom, hogy az ételtől, de másnap rosszul vol­tam. Magas lázzal társult has­menésem volt. Két napig a cel­lámban feküdtem. Zsófika, az idegenvezető teát főzetett, pi­Kelet-Spanyolország egyik gyöngyszeme: Oropesa del Mar genvezető szakmai tudásáról: nem elég spanyolul beszélni. Állítólag egyetemista, kubai férje van. Ot egy debreceni utazási irodától kérték köl­csön. A hölgy Olaszország­ban, kérésemre adta át a valu­tánkat. Tíz évig ügyész vol­tam, ismerem a jogot. Márká­ban kaptuk a költőpénzt, pedig négy országon mentünk át. Ne nekem kelljen útközben átvál­tani különböző pénznemekre! Tudok franciául, így viszony­lag könnyen elintéztem az át­váltást. Egyébként nagyon szép volt az út. A sors szobája —Gondolom, volt idejük néze­lődni. — Az idegenvezető mini­málisát beszélt az érintett or­szágokról. Spanyolországban elhaladtunk egy romvárosso­rozat mellett, s nem tudta meg­mondani, hogy mi az. „Itt az útikönyv, nézze meg” — vála­szolta kérdésemre. Igaz, há­romóránként megálltunk, de hogy hol, azt jobban megvá­laszthatták volna. A francia— spanyol határon például egy kocsmánál kerti csapról nyert vízzel mosakodtunk, s egy egyszemélyes budi állt rendel­kezésünkre. E kivételével megebédeltünk egy étterem­ben, amit én inkább kocsmá­nak mondanék. Viaszos vá­szonnal letakart asztalokhoz ültünk. Imádom más nemze­tek étkeit, s eleinte minden rendben is volt. Elsőként és mindent megettem, pedig asz­taltársam, Béla is jó evő. Az elszállásoláskor kiderült, hogy minket és dr. Földesi Bé- láékat nem tudnak a többiek­kel elhelyezni. Egy 9 emeletes épület harmadik emeletére kerültünk. Az udvaron szép uszoda volt. A lakosztály két szobáját javaslatomra kisor­soltuk: Béláéknak kedvezett a szerencse. Csak az ő szobájuk ablaka nézett a tengerre. A konyha szép volt, a nappali is. Az ebből nyíló erkélyes szoba is rendben volt, ám a mienkben nem volt szekrény. E 3x4 mé­teres alapterületű szoba 30x40 cm-es ablakán rács volt, a fö­démről világítótest lógott, éj­jelilámpát viszont nem ta­láltunk. Két vaságy állt a szo­bában. A többieknél is ez volt a helyzet, de jó magyar szokás szerint ezzel is megelégedtek. A feleségem sírógörcsöt ka­pott. Bélával elmentünk szek­rényt kérni. Béla azt mondta: ha 10 percen belül nem intéz­kednek, az utazási iroda költ­ségére vonatra vagy repülőre rítóst süttetett. Előfordult, hogy Pedro az étteremben pat­tant kerékpárra. Megemlíte­ném, hogy még ugyancsak odafelé a busz Nizzánál ismét meghibásodott. Programon kívül éppen egy parfümgyárba vittek el bennünket. A gyár előtt száz méterre leállt a busz. Én nem mentem be, hanem követtem a buszt. Egy utas se­gítségével javították meg a kuplungot. A fiúkat nem hi­báztatom: váltással, biztonsá­gosan, nyugodtan vezették le a hosszú utat. Köszönet érte! FIárom hétig a Balatonnál is nyaraltunk, így van összeha­sonlítási alapunk. Kecskemé­tiek is utaztak velünk, ők ugyanezeket a hiányosságokat észlelték. Az útitársakról az a véleményem: boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa, s övék ez a Spanyolország, amit kaptak. Akinek nem inge, ne vegye magára! — Nem számoltak azzal, hogy az út ára csak meghatá­rozott körű szolgáltatást bizto­síthat? — Előzőleg nem láttuk a most kezemben tartott pros­pektust sem. De ezen sem sze­repel a szálloda melletti épít­kezés, a vakolatlan falak látvá­nya, a fúrás, faragás zajairól Napfény, kék és tiszta tenger, simogató homok — Tatjanával szólva: kell több? sem tettek említést. Az üdülést már a harmadik naptól ígérték, de a szobát csak négy óra után kaptuk meg. írásban kártérí­tést kérek ezért az utazási iro­dától. Más összeget kellett volna kérni a mi szobánkért, s megint mást azért, amely Föl­desi professzornak jutott. Ezért is kártérítést kérek. Az utazási ajánlaton -— szerintem ez már jövő évi — 26 800 forintos ár szerepel, mi 24 900- ért kaptuk az utat, a kecskemé­tiek ennél többet fizettek, de voltak, akik a mienknél keve­sebbért utaztak. Ez az út volt a legdrágább az általunk ismert ajánlatok közül, de teljes ellá­tást biztosítottak, ezért esett rá a választásunk. Előételt, le­vest, főfogást, gyümölcsöt kaptunk. Viszont előfordult, hogy az egyik főfogás megis­métlődött ottlétünk alatt egy alkalommal. A tanulság szá­momra az, hogy nagyon gon­dolja meg az állampolgár: az ilyen távoli utazás megfelel-e az igényeinek, s beszéljen olyannal, aki már járt a kisze­melt helyen vagy videón néz­ze meg, mit ígérnek. Dr. Föl­desi Béla és felesége egyetért azzal, amit elmondtam, s hoz­zájárulásukat adták nevük megjelenéséhez is. „Amit ígértünk, teljesítettük” A dr. Ferencz Péter által el­mondottakról Wenter György- nének, a szóban forgó utazást szervező Békés Tourist ügy­vezetőjének a véleményét kértük. — Ferencz úr engem mind­eddig nem keresett meg, Föl­desi úr a napokban berohant, de érdemi megbeszélésre vele sem sikerült sort kerítenem — mondta Wenter Györgyné. —*■ Mindkét házaspár előzetesen a busz legjobb helyeit kapta meg. Földesi úr fotózási szán­dékát jelentette be, ezért az idegenvezető szokásos helyét is átadtuk részére. Gyulai kol­léganőm az iroda nevében, sa­ját kocsiján hozta át Fernczé- ket a Békéscsabáról induló buszhoz. Az utat — az idegen- vezetéssel együtt — egy deb­receni utazási irodától vásá­roltuk, s eleve náluk olcsóbban állapítottuk meg az árainkat. Sőt, a megyei Szuperinfóban meghirdettük: aki augusztus 10—20-a között teljes összeg­ben befizeti a részvételi díjat, annak 10 százalék kedvez­ményt biztosítunk. Dr. Földesi Béla volt az első, aki élt ezzel a lehetőséggel. A kecskemétiek A városka 800 éves múltra tekinthet vissza útját egy ottani iroda szervez­te, az ő árképzésükről semmit sem tudunk. A spanyolul jól beszélő idegenvezető az idén már ötödjére tette meg ezt az utat. A debreceniek egyébként a csoportok indítása előtt meg­tekintették a helyszínt. Egy békési vállalkozó három éves autóbuszát vettük igénybe — nem emlékszem, hogy bármi­lyen évjáratút ajánlgattunk volna —, mely mindent „tu­dott” amit ígértünk: légkondi­cionált, dönthető üléses, vide­óval, színes tévével felszerelt volt. Az ilyen hosszú utakon óhatatlanul előforduló hibákat a gépkocsivezetők igyekeztek olyankor kijavítani, amikor az utasok nem voltak ott. Meg kell mondjam, hogy más pa­naszról is tudunk, ám ebben nem az utazási irodáról, ha­nem néhány útitárs magatartá­sáról van szó. — Reggel 9-től délutánig kellett a szobákra várni. — A mi buszunk jó tempó­ban tette meg az utat, így a tervezettnél hamarébb ért Ora- pesa del Mar-ba. Az üdülési program az ebéddel indult, s az előző csoport — nem a mi hibánkból, hiszen más iroda szervezésében voltak ott — ké­sőn hagyta el a szálláshelyet, s csak ezután tudták kitakarítani a szobákat. A valutaellátás utazá­si irodánk valutakeretéből tör­tént. Csoportos valutakiviteli engedéllyel rendelkeztünk, ér­telemszerűen csak Magyaror­szág — éjszaka történt — elha­gyása után oszthattuk szét a pénzt. Azért német márkában adtuk át a valutát, mert ez vala­mennyi érintett országban egy­szerűen és kedvezően váltható be. Ráadásul: a megmaradt pénz így nehézség nélkül visszaváltható. Ha valaki saját valutakerete terhére is váltott ki pénzt, természetesen rendel­kezhetett egyéb valutákkal is. Mindenkinek tudnia kellett már előzetesen is, hogy német már­kát adunk, melyért valamennyi országban közvetlenül is lehet vásárolni. Úgy tudom, az is ki­fogás tárgya volt, hogy néhány utas nem talált WC-t a buszon. Ezt nem is ígértük, s talán a szükségességét illetően is megoszlanak a vélemények: zárt térben, az utasok közvet­len közelségében vitatható a célszerűsége. S az ilyesmi még a legjobb személyautókból is hiányzik... Egyébként megfe­lelő időközönként, megfelelő helyeken, nem egyszer éppen az említett utasok igényei sze­rint megállt a busz. A prospek­tus az út meghirdetésétől kezdve itt feküdt a pulton, bi­zonyára elkerülte a fi­gyelmüket. Úgy gondolom, hogy a többi spanyolországi nyaralásnál jóval nagyobb tá­volságot célul tűző, teljes ellá­tást biztosító utazás, tervezett és terven felüli kirándulásai­val örömet, kikapcsolódást szerzett mindazoknak, akik pi­henni, élményekben gazda­godni vágytak. Kiss A. János Főfogások, kifogások, melléfogások

Next

/
Thumbnails
Contents