Békés Megyei Hírlap, 1993. szeptember (48. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-08 / 209. szám
ïÉm MEGYEI HlRLAPTENY-KEPEK 1993. szeptember 8., szerda Táncolni egy életen át Mezőkovácsházán és környékén ha valaki meghallja a szót, „társastánc”, feltehetően azonnal Antali Zoltán neve jut eszébe. Az Orosházán született és éló' tánctanár közvetlenségével, barátságos és eló'zékeny stílusával egyaránt kivívta a fiatalok és az idősebb korosztály elismerését. Szerény, de határozott fellépése elválaszthatatlan a táncpedagógia mindennapjaitól. Mezőko- vácsháza környékén nincs olyan település, ahol ne tanított volna legalább egy csoportot a táncművészet alapjaira. A klasszikus táncok szeretete és terjesztése mellett azonban maga is szép sikerekkel dicsekedhet. Egy szamár az Expo ’96 területén Kommunikáció egy jobb világért Másfél nap nem nagy idő, ám arra elegendő, hogy egy vitában tisztázódjanak az álláspontok. Szeptember 2—3-án, Szegeden Barsiné Pataky Etelka, címzetes államtitkár, a budapesti Expo ’96 főbiztosa vezetésével a világkiállítás vezérkara találkozott Békés és Csongrád megye néhány önkormányzati vezetőjével, a kapcsolódó programok lehetséges megvalósítóival. Az előadások, megbeszélések mellett ötletbörzére is gondoltak. A látottak alapján azt mondhatjuk: jól tették. Bár az ember hajlamos—nem is alaptalanul— kitartani ama álláspontja mellett, hogy ez a kiállítás elsősorban a főváros feljődését hivatott szolgálni, s talán borotvaélen táncol a pénzügyi siker vagy bukás kockázata, azért néhány dolog világossá vált. Mindenekelőtt az, hogy eldőlt a kérdés: lesz Expo ’96. S innen kezdve az az ország érdeke, hogy a lehető legjobban sikerüljön. Hacsak nem akar a magyar a magyarnak betartani. A másik felfedezés: más világkiállításokhoz képest ennek szervezői valóban az egész országot be akarják kapcsolni az üzletbe. Nem vitás, a Dunántúl lehetőségei most is kedvezőbbek, de itt az ideje, hogy ez a vidék — tehetsége és szorgalma eredményeként — megragadja az alkalmat a felzárkózásra. Beszélgetésünkre a Ki mit tud?-ra készülődő mezőkovácsházi társastánc-csoport egyik próbája előtt került sor. Antali Zoltán szerénységére vall, hogy azonnal köszönetét fejezte ki azoknak, akik szavazataikkal segítették a csoport továbbjutását a középdöntőbe. De beszéljünk most önről — kértük —, visszautalva az orosházi évekre. — Már a kö- zépiskolában vonzódtam a versenytánchoz. Jómagam is ekkor jártam tánciskolába. Nagy családból származom, mindenki szerette a vidámságot, a táncot azonban csak én és egyik unokahúgom választottuk hivatásnak. Akkoriban más tartalommal, rangot jelentett a tánctudás. A gimnázium után jelentkeztem az Orosházán működő versenytáncklubba. Azóta 26 éve dolgozom a szakmában. Húszévesen kezdtem, és bizony sok pontot, elismerést kellett „begyűjteni”, hogy mind magasabb kategóriába jussunk. Első tanárom Zsoldos Imréné volt, akinek sokat köszönhetek. Partnerem Győri Edit, akivel kemény munkával, de jó eredményeket sikerült elérni — mondja szerényen. — A legmagasabb kategóriát 1975-ben értük el, ami a világon is a legjobb Sonderklasse (osztályon felüli) minősítés. 1967-től 78-ig aktív munkával jutottunk a kezdő osztálytól a csúcsig. Sokfelé megfordultunk országon belül és a volt szocialista országokban, ahol sok ismerőst, barátot is szereztünk. — Oriz-e fényképeket, emlékeket ezen időszakról? — Mindent összegyűjtöttem: képeket, plakátokat, újságcikkeket. Számszakilag rendeztem, kötetekbe, albumokba rakva őrzöm, mint régi kedves emlékeket. Összesen 127 tánc verseny en vettünk részt, amelynek több mint egynegyedét külföldön töltöttük. Szívesem emlékszem az eltelt időre még akkor is, ha néha akadályok adódtak vagy olykor a sikertelenséggel is számolni kellett. Ma is fontosnak tartom: bízni, küzdeni, akarni kell és persze tudni lemondani is. A tánc nagyon időigényes. A szabadidő feláldozása nélkül én sem tudtam volna ilyen eredményt elérni. — Az eredmények mellett részesültek-e valamilyen országos elismerésben? — A kulturális miniszter dicsérő oklevelét 1976-ban a partneremmel az eredményes versenyzésért kaptuk, majd én 1990-ben az oktatói tevékenységemért. Ugyanis 1976-tól tanítok, 11 éve főállásban. Mezőkovácsháza és Orosháza körzetében a táncszakkörökön kicsiket, tánc- tanfolyamosokat és felnőtteket is tanítok. Örömömre szolgál, hogy újra kezd divatba jönni a klasszikus tánc. Az alacsonyabb korosztály jó utánpótlást jelent a versenytánchoz. A szülők is felismerik a tánctanulás jelentőségét, hisz a gyerekeknek jó értelemben vett viselkedéskultúrát is nyújt. Külön öröm számomra, hogy egy-egy iskola kezdeményezésével találkozom. Szerencsére Mezőkovácsházán — ahol kilenc éve dolgozom főállásban — minden segítséget megkapok. A térségben 25 településen több ezren tanulták meg segítségemmel a tánc alapjait. Természetesen számomra az állandó önképzés sem maradhat el. 1978-ban elvégeztem a néptáncoktatást, foglalkoztam ezzel is, de fő profilom a társastánc maradt. Igazából a versenytánc az, ahol lemérhe- tők az eredményeink. — Hogyan értékeli a szakma helyzetét, valamint saját munkáját? — Szerencsére a megyei tánctanítás és versenytáncmozgalom kiemelkedő az országban. Szakmailag és emberileg is összefogott a megye, jó a kollegalitás, amiben az előrehaladás is rejlik. Itt említeném meg a békéscsabai Nyíri Lajos nevét, aki koreográfiájával sokat segített a Ki mit tud?-os felkészülésben. Amikor a táncot választottam hivatásnak, tudtam, hogy mivel jár, de szívesen csinálom, mert szeretem. Ha egészségem engedi, akkor szeretnék továbbra is ezzel foglalkozni. Antali Zoltán tánctanár eredményes munkájára pedig legékesebb bizonyíték — a versenytáncosok eredményei mellett — a településeken szervezett táncbemutatók, ahol nincs gond a közönség- szervezéssel, mert mindig telt ház van. Halasi Mária Az első napon a főbiztos asszonnyal többek között dr. Simon Imre, Békés megye közgyűlésének elnöke, dr. Pocsay Gábor, Gyula, valamint Pap János, Békéscsaba polgármestere folytatott megbeszélést. Elhatározásuk szerint a két fél ezután havonta áttekinti a világ- kiállítási felkészülés állását. A budapesti stáb támogatja a megye világkiállítással kapcsolatos elképzeléseit, mely azon a stratégián alapul, hogy a külföldi vendégeket eredendően a Békés megyei programokra invitálnánk, s az itt töltött napok valamelyikén budapesti látogatást szerveznénk számukra — tudtuk meg Klaukó Mátyástól, a megyei önkormányzat főtanácsosától, aki megyénk világkiállítással kapcsolatos teendőit koordinálja. Békésiek meg a főbiztos Pénteken, a szegedi program második napján, a rendezvénynek helyet adó megyeháza aulájában megyebeliek sokaságával találkozhattunk. Ott volt dr. Tóthné dr. Baumann Irén, a 125 éves Gyulai Húskombinát Rt. vezérigazgatója, a mezőhegye- si polgármester, dr. Orosz István, a Körös Volán vezérigazgatója, ott láthattuk az utazási irodák, a kamarák képviselőit, a dobozi, szarvasi, békésszent- andrási vállalkozókat és másokat. Barsiné Pataky Etelka érdeklődéssel hallgatta a gyulai Bagyinszki Zoltán beszámolóját arról a nemzeti zarándok- helyről, melyben a magyar várak kicsinyített mását építenék fel. — Kérnék egy kazettát a Minden Magyarok II. Néptáncfesztiváljáról — fordult a főbiztosjói ismert mosolyával a gyulai művelődési és közösségi ház képviselőjéhez, Szatmári Sándorhoz. — Szívesen beteszünk a programba olyan rendezvényeket is, melyeket nem mi találtunk ki. — A határon túli magyar néptáncegyütteseket szerepeltetnénk — mondta Szatmári Sándor, miközben a kiállítási vezérkar a videón a gyulai eseményeket figyelte. A gyulaiak alighanem lassan hozzáláthatnak annak kigondolásához, hogy miként juttassák majd Budapestre a minden magyarokat... Benn a konferenciateremben Barsiné Pataky Etelka arra vállalkozott, hogy a még kételkedőket is meggyőzze. Tiszteletre méltó belső meggyőződés áradt belőle. Céltudatosságát, keménységét derűs mosollyal lágyította: végül is az Isten nőnek teremtette. — Az expo vidám dolog — szögezte le. — De kutya keményen meg kell dolgozni érte. Ezért vagyunk itt is. Tavaly nyolc találkozón tudattuk az országgal: vagyunk. Most viszont komoly munícióval érkeztünk. S nem utolsósorban javaslatokat kérünk. Hogy állunk a világkiállítással? Tudnunk kell: nemzetközi rendezvényt csinálunk, melyet a Kiállítások Nemezetközi Irodája hivatalosan bejegyzett. Ezért kemény feltételeknek kell megfelelnünk. Meghívtunk 182 országot, 90-nél többe diplomáciai úton jutott el levelünk. Itt ország hívott meg országokat, a részvételről a parlamentek döntenek. Arra számítunk, hogy 40-45 állam elfogadja invitálásunkat. Eddig 34-ből érkezett válasz: 32-en már biztosan jönnek. Ideutazásom előtt kaptuk az értesítést, hogy Ukrajna is itt lesz. Jön például Chile, Kanada, az USA is. / Óriási kerekasztal A főbiztos határozottan kijelentette, hogy az expo pontosan akkora lesz, amekkora kell: időnk és pénzünk ekkorát — 44 hektárosat — enged meg. (A nagy sikerű Brisbane- i expo 40 hektárt vett igénybe, s 10 millió látogatója volt.) Hírek szerint a nagyvilág éppen mértéktartásunkat ismeri el. Közismert, hogy a világkiállítás vezérgondolata a kommunikáció (egy jobb világért). A kiállítás alaprajzát nyolc kiváló magyar építész éppen azért alakította kör alakúra, mert igazán csak a kerekasztal mellett lehet kommunikálni. Az 1996. május 11. és október 4. között nyitva tartó világkiállítás a honfoglalásként megjelölt dátum 1100., a Budapestet világvárossá formáló mil- lenneumi ünnepségek 100. évfordulójára esik. Ezért nem közömbös, hogy hagy-e, s milyen nyomot ez az expo. A Világkiállítási Programiroda szaktanácsadója a nagy hírű Bechtel International Company. A lágymányosi Duna-part- ra rajzolt körben többek között az ország hét régiójának tájházait építik fel. Itt a tájak kultúrájával, gasztronómiai hagyományaival, szokásaival találkozhatnak majd a látogatók. A budai oldalon, a Petőfi híd melletti ligetet ideiglenesen a kiállításhoz csatolják, s valami skanzenfélét alakítanak ki. (A Duna szemközti, pesti oldalán is—nem a világ- kiállításhoz kapcsolódó — nagy építkezéseket terveznek. Ott színvonalas üzleti negyed alakulhat ki.) 42 ezer négyzet- méteren 40-45 ország kiállítóterei kapnak helyet, további 18 ezer négyzetméteren külhoni multinacionális cégek állítanak ki izgalmasnak ígérkező témapavilonokban. Várhatóan 12-15 világcég nyit pavilont. (E területen nemrégen még egy szamár is élt — anekdotázott Barsiné Pataky Etelka. Néhá- nyan suttogva „helyesbítették” ezt az információt: több is...) Akár az ausztráliai Brisbane- ben, Budapesten is öt hónapot kell egy helyben állniuk az épületeknek: utána többségüket szétszerelik, s máshol, más célra felállítják. (Kivételt képez majd néhány csarnok és más épület, melyek a műegyetem részévé lesznek. Eleve olyan kivitelezőket keresnek, akik a másodlagos hasznosítás megvalósítására is vállalkoznak. Magyar átok A témapavilonokban a telekommunikáció, az informatika csodái lépnek majd színre. A szórakoztatásról színháztermek gondoskodnak. (Száz nap alatt 45 körüli külföldi., s ugyanennyi magyar kulturális rendezvény szerepel a tervekben.) A vendéglátásra koncessziós pályázatot írnak majd ki. Ami az építkezést illeti: készülnek a tervek, az infrastrukturális beruházásokkal a jövő év első felében végeznek. A pavilonokat 1995-ben kezdik építeni. Az építésre az esztergomi Suzuki gyár megvalósítói nyertek jogot. A pénzügyekről nyomatékkai szólt a főbiztos. Hangsúlyozta, hogy ez nem állami nagyberuházás: az állam csupán rendezi a kiállítást. Türelmet kért mindazoktól, akik már építenék éttermüket, cukrászdájukat, egyebüket: ha eljön az ideje, szólnak. Minden nyilvános pályázatokon dől majd el. Erre példa a kiállítás kabalafigurája is. Az első körben 440 pályázat érkezett be. Tíz művész kapott meghívást a második fordulóra. A külföldön élő Bányai István grafikus két figurája tetszett leginkább a zsűrinek: egy emberalak és egy csibe. Mindkettő továbbfejlesztését kérték a művésztől, s majd eldől melyikből lesz kabala. (Szeptember végén kell letennie az asztalra elképzeléseit.) A vidéki rendezvények új színt jelentenek a világkiállítások történetében. Ez eddig nem volt szokás, ha úgy tetszik, magyar találmány. A vidék bevonása vélhetően lehetővé teszi, hogy minél hosszabb időt töltsenek nálunk a külföldiek. A zöld-, a szabadidő-, a hobbi, és a termálturizmus felé fordul a világ. Eddig közel 400 remek vidéki ötlet futott be, ám a megvalósítás tervezésében kevésbé jeleskedünk. (Magyar átok.) Tízen már nyertesnek mondhatók, sok pályázatot átdolgozásra adtak vissza. Megesküdtek az expósok: senki sem lopja el senki ötletét, az ettől való félelem ne legyen gátja az alkotókedvnek. Az egymilliárd dolláros építési és üzemelési költségű kiállításra 10-15 millió látogatót várnak, a többséget egy 1000 kilométer sugarú körből. (Keletről is tömegekre számíthatunk.) Ez annyit jelent, hogy a rendezvényt 15 milliósra alakítják ki, viszont 10 millió látogatótól származó bevétellel számolnak. Az idelátogatók felét a magyar etnikumhoz tartozók teszik majd ki. (Sevillában a látogatók 65 százaléka spanyol volt.) Sokat várnak a konferencia-turizmus 1996-os megélénkülésétől. A konferenciákat a törvény rendelkezése szerint előzetesen be kell jelenteni a világkiállítási irodának. Eddig 30 kongresszusról tudnak, még ugyanennyivel számolnak. A világkiállítás idegenforgalmi stratégiáján most dolgoznak. A kérdések kérdése az, hogy miként lehet a jó kulturális pályázatokból remekbe szabott idegenforgalmi attrakciókat formálni. Megoldandó még az országba léptetés gyorsítása, az utazók megfelelő informálása, az egészségügyi és higiéniai háttér biztosítása. A vendégek többsége olcsó, közepes kategóriájú szálláshelyeket keres majd. Megnőnek a falusi turizmus, a panzióhálózat lehetőségei. (Tisztaságra, felszereltségre, s nem luxusra van szükség.) A kiállítást naponta átlagosan százezren keresik majd fel. Jobb napokon 130-150 ezren is. Néhány szó a pénzügyekről. A világkiállítás bevételi forrásai: 20 százalék a közvetlen bevételekből, 11 százalék ingatlanértékesítésből, 26 százalék állami kötvénykibocsátásból, 4 százalék a lottóból, 8 százalék a privatizációs bevételekből, 31 százalék állami támogatásból. Bármely párt, bármely pártok koalíciója alkot majd kormányt 1996-ban, a budapesti világkiállítás sikere az ő sikerük is lesz. S még inkább Magyarországé. Ezért kellene nyomban elásni a csatabárdot ebben az ügyben — az ország modernizációjához ezen az úton (is) elindultunk. Ki kell aknáznunk a lehetőségeinket, mert csak sopánko- dással nem jutunk előbbre. S az Expo ’96 lehetőség. Kár, hogy a szegedi tanácskozáson bemutatott, a világkiállítást népszerűsítő, a terveket érzékletesen bemutató filmet nem nagyon látni a televíziós csatornák műsoraiban. Talán több megértést, támogatást kapna az ügy. A mi ügyünk. Kiss A. János BUDAPEST Az embléma, mely a következő években Magyarország védjegye lesz Antali Zoltán: „Újra kezd divatba jönni a klasszikus tánc” fotó: fazekas ferenc
