Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-23 / 195. szám
1993. augusztus 23., hétfő o Kosárlabda világrekordra készülnek a Békés megyei fiatalok • • Ot nap a parketten? Érdekesnek ígérkező, mi több, a kontinens határain is túllépő hírű eseménynek ad otthont decemberben a Békéscsabai Gépészeti és Számítástechnikai Szakközépiskola, ahol Békés megyei diákok részvételével 120 órás nonstop kosárlabda-mérkőzést rendeznek azzal a céllal, hogy új világcsúcsot érjenek el a fiatalok. (Az eddigi világrekordot miskolci diákok tartják 106 órával — a Szerk.) A téli szünetre tervezett erőpróbára már most megkezdődtek a szervezési munkálatok, egyrészt a csapatok összeállítására vonatkozóan, másrészt a szponzorok támogatására is számítva. A sportesemény előkészületeiről Benke Sándor, a Multi Sound Televízión belül működő Kabala produkció marketingvezetője ekképpen tájékoztatott a minap. — Ez év áprilisában állították fel a világrekordot Miskolcon, s most ennek a túlszárnyalására készülünk Békéscsabán — mondja nagyon határozottan Benke Sándor. — Ezért kerestük meg a szakközépiskola igazgatóját, Gyula- falvy Ernőt, hogy biztosítsa a termet a remélhetően öt napig tartó összecsapásra. Nos, azt a feltételt szabták meg, hogy az iskola néhány diákja is szerepeljen. Elfogadtuk. A másik csapatot elképzelésünk szerint a Békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnázium, valamint a BAG SE, a Békés és a Mezőberény SDSE férfi játékosai alkotnák, vagyis tulajdonképpen az NB II-esek. Végül is tizenöt-tizenöt fős csapatokat szervezünk, eddig a BÁG SE-ből öten fixre ígérték a részvételt, míg a „Rózsából” hárman, de nincs meghatározva, hogy ki, melyik csapatban játsszon. A korhatár 18 év, a cél pedig a világcsúcs felállítása! — Kik tanúsították eddig a legnagyobb érdeklődést, s kiknek a segítségére számítanak leginkább? — A legfőbb szponzorunk a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. békéscsabai fiókja, amely már az előkészületekre felajánlott egy bizonyos összeget, ezen kívül a Jamina Rt. mezeket, nadrágokat biztosít a csapatoknak. ígéretet kaptunk az Elektroháztól, a Körös Kazántól, valamint maszek sportruházat-árusítók jelentkeztek, hogy különdíjakat ajánlanak fel a legjobb dobónak, a legjobb centernek és a legjobb irányító játékosnak. Természetesen számunkra már 100 forint is segítség, s várjuk mindazok támogatását, akik erre a kezdeményezésünkre szívesen áldoznak. Aki igényli, annak a mérkőzés folyamán reklámlehetőséget biztosítunk viszonzásul, amelyeket zászlókon, transzparenseken vagy éppen a mezekre festve oldunk meg. A Kabala produkció a mérkőzésről összeállítást készít. — Hol és meddig nevezhetnek még a kosarasok, illetve fogadják a segítők jelentkezését? — Szeretnénk, ha szeptember 30-áig összeállna a csapatok névsora, amit le kell adnunk a szervezőknek, amely a budapesti ESMA sajtóügynökség. Ugyanakkor a mezek testreszabott méretezése miatt is indokolt ez a határidő. A későbbiekben ezen már nem tudunk változtatni. A további szponzorok megtisztelő felajánlásait itt az MSTV stúdiójában várjuk gyakorlatilag a mérkőzés kezdetéig bármikor. (gyurkó) Békés megyei utánpótlás az atlétikai ob-n A közelmúltban rendezték meg Budapesten a felnőtt atlétikai országos bajnokságot, amelyen több Békés megyei utánpótlás korú atléta is rajthoz állt. A kétnapos verseny egyben válogató is volt a közelgő veronai Olaszország—Anglia— Magyarország ifjúsági válogatottviadalra. A Colors SE Békés atlétikai szakosztályának legjobbja, az ifjúsági Balogh Tünde a 400 méteres gátfutásban 1:08,05-ös idővel hatodikként ért célba a döntőben, s ezzel megyei ifjúsági csúcsot ért el. Sikeresen szerepelt a Békéscsabai Előre Atlétikai Egyesület különítménye is. Az ugyancsak ifjúsági korú Csendes Ildikó a 400 méteres síkfutásban egyéni csúccsal hatodik lett 57,14-es idővel, míg a derekát fájlaló Szél Tibor 47,81-e csak a 8. helyre volt elég. Nagy Márton magasugrásban 197 centimétert teljesített, mellyel hatodikként végzett a mezőnyben. A serdülők közül Kun Alice a 400 méteres síkfutásban a nyolcadik lett ugyan, de 57,36- os időeredménye új egyéni csúcs. Tajti János a 3000 méter akadályfutásban 9:34,44 idejével szintén utolsóként futott a célba, ám ezzel serdülő A megyei rekordot állított fel. Érmek modellező bajnokságról Szentesen rendezték meg a szabadon repülő modellek idei hazai országos bajnokságát, amelyen rajthoz álltak a gyulai Dobos István Modellező Klub tagjai is. Felnőtt és ifjúsági, egyéni és csapatversenyben hirdettek bajnokot. Egyéniben a felnőtteknél — 48 induló közül — ezüstérmes lett Guti József— számolt be az ereményekről Múlt József, a gyulaiak „mestere”. Az ifjúságiak mezőnyében huszonketten álltak a körbe, a gyulaiak közül Nőtáros Attila bronzérmes, Puskás Béla negyedik, Vincze Viktor pedig ötödik helyezést ért el. A gyulai felnőtt és ifjúsági csapat is kitett magáért a viadalon, ugyanis mindkét kategóriában magyar bajnoknak hirdették ki az együttest. Bollok Ferenc írja New Yorkból H------------- ---B ajnoki címmel ünnepelt a 75 éves Hungária Kedves levelet kaptunk New Yorkból. Feladója Bollok Ferenc, aki nem csak lelkes támogatója és titkára, hanem krónikása is az idén a 75. éves jubileumát remek sikerrel ünneplő Hungária labdarúgócsapatának. A beszámoló elé még annyit: a 81. utcában utazási irodát vezető Bollokék is sokat segítettek abban, hogy a békéscsabai 2-es számú iskola azóta szintén Hungária nevet felvett diáklabdarúgó-csapata felejthetetlen napokat tölthetett New Yorkban. Akkor került szóba annak a Kvasz Pálnak is a neve, akiről alább még szó esik. De ne vágjunk a dolgok elébe és adjuk át a szót az egykori orosházi diák Bollok Ferencnek, alkalmi tudósítónak: ^ MOLNÁR TRAVEL AGENCY L HaRBaRa'S TOURS * CRUISES M 245 EAST 81m STREET NEW YORK. N.Y. 1002« I ® J j(] Il IA AIR MAIL fboo N Első osztály l.N. Hungária 18 11 3 4 46—18 26 2. N. Athletic Club 18 10 6 2 33—30 22 3. Bergen Kickers 18 9 6 3 33—30 21 4. Blue Angels 18 9 7 2 36—30 20 5.Clarkstown SC 18 6 5 7 21—19 19 6.N. Croatia 18 7 6 5 24—30 19 7.N. Albanians 18 8 9 1 50—35 17 8. SC Gjoa 18 6 8 4 35—36 16 9. Sport Friend 18 6 11 1 21—42 13 10.B. W. Gottschee 18 2 11 4 21—37 7 Méltán ünnepli 75 éves jubileumát a New York Hungária Sport Klub: az 1992—93-as labdarúgó-bajnokság cosmo- politán liga osztályában magabiztosan nyerte a bajnokságot. Ezzel fennállása óta már hatodik előségét szerezte meg. A csapat az elmúlt szezonban került fel a második ligából és folytatta sikereit. Időközben Ackerman József vezető edző — nem csupán fáradságot és időt nem kiméivé, hanem pénztárcáját is gyakran kinyitva — új játékosokkal egészítette ki a régi gárdát és így hétről hétre ütőképes csapatot tudott pályára küldeni. Legtöbbször az alábbi kezdőcsapat szerepelt: Vadim Kirilov — Szép Tamás, Fülöp József, Allan Stefanac—Slava Dvorkin, Czum László — Tuskó József, Lenny Rofman, Kvasz Pál, Gilicza Róbert, Henry Valerich. Játszott még Y an Miller, Teleki Zoltán, Tek- lits Viktor, Lean Shatan, Buzgó Imre, Slava Shirin és Aspi- rány László. A bajnoki cím sorsa a hajrában, villanyfényes találkozón, a Bergen Kickers otthonában sorra került rangadón dőlt el, ahol a Hungária bátor támadó játékkal, fölényesen 4—0-ra nyert. A szezonzárón már inkább biztonsági játékra törekedve 2—0-ra győztünk a B W Gottschee ellen és tettük fel a pontot az i-re. íme a bajnoki táblázat végeredménye: A szép siker alkalmat kínál egy kis visszaemlékezésre is. A klub a fénykorát az ötvenes évek végén és hatvanas évek elején érte el, amikor többjátékosunk — így például Máté Andy és Szalay Tibor — is szerepelt az amerikai válogatottban. Ez volt az a bizonyos „Henni-korszak”. Akkoriban nem volt ritka, hogy hat-hétezer néző buzdította a magyar csapatot. Mellesleg 32 évvel ezelőtt nyert utoljára bajnokságot a gárda ebben az osztályban, azóta, hol kevesebb, hol nagyobb sikerrel, a másodosztályban játszottunk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sokat jelentett volt NB I-es szovjet játékosok leigazolása, de mi büszkék vagyunk az időközben idekerült, tapasztalt magyarokra — a csapat egyik erősségének számító, jó szellemű békéscsabai Kvaszra, továbbá Szépre — nem különben a saját nevelésű fiatalokra, Fülöpre, Czumra és Taskóra. Most már több mint ötven igazolt játékosunk van, akiknek azonban fele magyar származású! Odáig jutottunk, hogy már tartalékcsapatot is szerepeltettünk, ők harmadikok lettek csoportjukban. Hogy miként sikerült mindez, hiszen sokan nyilván megkérdezik: miből tudjuk „üzemeltetni” a klubot? Nos, akik korábban vendégként vagy látogatóban jártak nálunk, láthatták, itt aztán tényleg szükség van az összefogásra, minden fillérre. Évi 18—20 ezer dolláros költségvetésünket többnyire lelkes és önzetlen támogatók adják össze, de emellett szép összeg jön össze rendezvényeinken is, főleg amióta jól megy a csapatnak. Prémiumra azonban nálunk nem jut, csupán néhány játékosnak tudunk költségtérítést fizetni — hídpénzt, benzinpénzt, kocsi- használatot. A bajnoki cím most különösen jókor jött és reméljük, hozzásegít ahhoz, hogy javuljanak körülményeink. Ez azt jelenti, hogy ősztől New Jersy-ben, Woodbridgen a Magyar Polgári Liga új, füves, öltözőkkel és klubbal rendelkező pályáján kezdhetjük a szezont és fogadhatjuk ellenfeleinket. Eddig a beszámoló, amelyhez csak annyit tehetünk hozzá: együtt örülünk a New York-i magyarokkal a remek sikernek és kívánunk hasonló folytatást. És miként ők is nagy figyelemmel kísérik az itthoni történéseket a sportban, mi is szívből szurkolunk nekik, miközben várjuk a beszámolókat máskor is. Fábián István BOARD OF DIRECTORS: Ackerman József Bollok Ferenc Fülöp Gyula Jaimy Imre Mersich Imre Bhr» Ferenc Dónee Ferenc Gye ni a Gyula Laublncr Ferenc ToklitB Ferenc HUNGÁRIA SPORT CLUB INC. 250 Lan 138 Serrel H. .MU, NY HM5I 7H—4ÜΗ6333 I. » ij;J—402-6337 Q5L SOCCER WEEK. THURSDAY, JUNE 24. 1993 . Hunginan-Anu-ritMi Citurnv Club l<K. 95 Pun (trading Avenue Woodbridßv, NJ 07095 908-634-9691 First-Division Champions Hungária Stop Gottschee N Y Hungária, wlueh olmohod tho CSL Kint Division litle earlier thii month, continued It* winning way» with ■ 2-0 vie lory over UW Ooiuehee on June 20. Lenny Rofman gave Ilungaria all the «cor- mg ii needed «a the Coimopoluan Scooar U .p-jc r.iatcli at die Metropolitan Oval, putting Hu1 l>c.ll Kötne dure a goalmouth*cian>iilo from five yatdv in the 50'Ji minute. Rofman ictup Huiigaria'i insurance goal 10 minutai flora um«, as he fo<J Slava Shirin ' ■M'Jml .Uftpco Shim then turned and scored off a volley l luugan» goalfcercr Vadtm Kirilov. who orxe *'ii,ycu fur S|cn«k Moicinv. slopped tw o vrouHvi'icu Ivcaituway*. ) lor.gátit, which wai imnrvoied ttom ilw Second Divirwo this season, provod i I w*» not _ a fluke or. June ! 1, when it clinched the l int Dim tu« clown '.Sunk« lu h 4-0 victory uver :hc iJcigeu Éú-kii» It wu Ute first lime in 32 yens lint ilunf«na. which is oclcbrating Us 7Sih anniversary this year, captured the Fust »vision hile CSL SOCCER WEEK. THURSDAY. MAY 27. 1993 Hungry Hungária Devours Gjoa, 9-1 N Y. Hungária demonMratuJ wf.y it lies risen tu tiie (op of (he First Division of the Cosmopolitan Soccer League First Division by routing S.C. Ojoa, 9-1, on May 23. Leon Shatsn, Paid JCvhsz, Joe Ttsko and Robert Buieyn led the way with two goals i|*eee as Hungária rolled to « 6-0 hairtime advarUagc Kvasz streck olt a Tarkó feed in the third minute. Lenny Rofman dribbled through four defenders to make u 2-0 in the 12th minute, and Leon Sha'xn iff a Itudeyn pass scored eight minute later. Budeyn scored his first goal oiT a Rofman set-up in the 30th minuie and Taiko made it a five-goal bulge in the 39th. Shatan closedoul the firs: half sooi ing ui the 45th minute Ktotz (55th), Taskq (60th) and Dudeyn (7SthJ struck for die winners in tbc second he If Dun Smith scoicd for Gjoa sn the 70th mimiiu. O'Neill pass, in tho 18th minute was all C larks town needed agamat the NY. Albanians et DeWiit Clinton H. 8. Clarkstowo. which missed several breakaways, had both ils centra) defenders play well—tweeper Mike Miller and stopper Sammy Al-Mortah, a member of the Kuwed Olympic (cam who is returning w hit native country for several week* Tiro Albftnmnj had » player rent off for Negyedikek lettek a csabai ifjúsági kézis lányok Több tehetség bontogatja szárnyait a lila-fehéreknél A békéscsabai női kézilabdasport mindig arról volt nevezetes, hogy sok tehetség került ki az edzők keze alól, akik később az NB I-es csapatban bizonyították tehetségüket. Az elmúlt szezonban a csabai ifjúsági lányok a negyedik helyen végeztek az NB I-es ifjúsági bajnokságban. A 33 pontot gyűjtött lila-fehéreket csak a mezőnyből kiemelkedő, hétpontos előnnyel bajnoki címet szerző FTC, a Dunaújváros és a Szeged gárdája előzte meg. A csapat teljesítményéről Csulik Pál edzővel beszélgettünk. — Hogyan értékeli a lányok teljesítményét? Elégedett-e a negyedik helyezéssel? — Ha összességében nézzük az egész bajnokságot akkor talán elégedett vagyok, hiszen gátló körülmények befolyásolták egy-egy döntő mérkőzés eredményét. így a junior válogatott kapus, Hodroga sérülése, aki csak ritkán tudott az együttes rendelkezésére állni. Szintén hosszabb ideig volt sérült Felegyi, aki a jövő embere lehet a jobb oldali átlövő poszton. A bal átlövő helyén az első csapatban beál- lósként szereplő Lisztóczkit voltam kénytelen játszatni, mivel Tóth megsérült. Fájó vereséget szenvedtünk Szegeden, ahol négy büntetőt hibáztunk, s egyik legjobbunk, Rúzs Molnár^ fegyelmezetlenül játszott. O egyébként gyors, dinamikus szélsőjátékra képes, tehetséges fiatal. A szegedi találkozón, amely négypontos volt, fontos pontokat vesztettünk, miként a Debrecen ellen is. Bár azt is mondhatjuk, hogy pontot szereztünk a hajdúságiak ellen, hiszen a félide- ji 7—15-ről lett 23—23 az eredmény. Gondot jelent a csapat korbani tagolódása, mivel van 1974-es és 1977-es játékosom is. A többi együttesnél nincs ilyen nagy korkülönbség. —Hogyan látja a jövőt? Kik a legtehetségesebbek? — Nekem nagyon fájó, hogy a nyolc-tíz évvel ezelőtti helyzethez képest, amikor 10 kézilabdacsoport alkotta a csabai utánpótlást, mára csak négy-öt maradt. De az edzők is elfogytak szépen, míg korábban nyolcán dolgoztak itt, ma csak négyen vagyunk a klubban. Mindez az utánpótláscsapat összetételében is megmutatkozik. A korábban említetteken kívül nagyon tehetséges, a 17 éves Szigeti Anett kapus és az ugyancsak 17 éves nagy munkabírású irányító, Nemes Szilvia. Külön szólnék még Schwertnerről, akinek talán a génjeiben is kézilabda van, hiszen szülei mindketten magas szinten űzték ezt a sportágat. — Kik alkották a negyedik helyezett együttest? — A csapatban négy kapus szerepelt, Hodroga, Szigeti, Papp, Béres. A mezőnyben pedig a következők jutottak szóhoz (zárójelben az elért gólok): Lisztóczki (101), Viczián (87), Rúzs Molnár (83), Schweriner (77), Nemes (74), Felegyi (49), Tóth (28), Vályúé h (16), Sarkadi (12), Szilágyi (11), Nagy (7), Medvegy (4), Krista (4), Bodzás (4), Erdei (2), Bosits ( 1 ), Hajdú ( 1 ). Verasztó Lajos