Békés Megyei Hírlap, 1993. augusztus (48. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-18 / 192. szám

1993. augusztus 18., szerda tfc*. BOTRÁNYKÖVEK Tanévnyitó helyett sztrájk a szegedi bölcsészkaron? Az idén másfélszer annyian — megközelítően 1600-an — jelentkeztek a szegedi József Attila Tudományegyetem Bölcsészkarára, mint az el­múlt esztendőben. Ebből hatszázan nyerték el az egye­temi polgár címet. Változat­lanul a nyelvszakok és a tör­ténelem volt a sláger, ez utóbbiból vették fel a legtöbb hallgatót. Új, úgynevezett „A” szakként jelent meg az altajisztika és a filozófia, ahova igen kis létszámban kerülhettek be. A felvételi tapasztalatairól és az egyetem egyre égetőbb gondjairól A. Sajti Enikővel, a bölcsészkar dékánhelyettesé­vel beszélgettünk. — A felvételi összképe nem különbözik lényegesen a tava­lyitól, amely szintén nagy szél­sőségeket mutatott. Ismét volt egy hallatlanul felkészült, úgy­mond felvételorientált tudású réteg, ugyanakkor megfi­gyeltünk egy össztársadalmilag is fontos, új jelenséget is. Egyre több azoknak a száma, akik pró­ba szerencse alapon, vagy még- inkább a munkanélküliség elől menekülve szeretnének bejutni az egyetemre. Jó néhány ma­gyarból és történelemből felvé- teliztető bizottságunk utalt erre a jelenségre. A nyelvszakoknál másfajta tendenciát tapasztal­tunk. Az adott idegen nyelvet beszélő nemzetek, országok kultúrájára vonatkozó művelt­ségük, tájékozottságuk mini­mális. Szinte megsértődtek, mi­kor ilyen jellegű kérdéseket kaptak. Holott szeretném tuda­tosítani, bár a felvételi tájékoz­tató is tartalmazta: ha valaki idegen nyelven tud telefonálni vagy két kiló lisztet venni, az még nem elegendő az egyetem­re. —Az elmúlt héten a szegedi tévé körzeti stúdiójában, majd a Magyar Rádióban is elhang­A. Sajti Enikő: — Abban re­ménykedünk, hogy hely­zetünk legalább a holtpont­ról elmozdul. < zott egy interjú, amelyben Ón a bölcsészkar katasztrofális anyagi helyzetéről nyilatko­zott. Az oktatók végső eszköze­ként a sztrájkot is megemlítet­te. Ennyire súlyos lenne a fel­sőoktatás helyzete? — Az egyetemektől a tavalyi szűkös állami támogatásból is elvontak az idén. Ez az elvonás 32 százalékos volt, de ha hozzá­tesszük az inflációból származó veszteséget, akkor idén több, mint ötven százalékkal keve­sebb támogatásban ré­szesültünk. Ez azt jelenti, jóval kevesebb pénzből gazdálkod­hatunk. Nem tudjuk fizetni* a gázt, a villanyt, a telefont, nincs pénz könyvbeszerzésre, nem tudjuk fenntartani a pályázatok útján nyert gépeinket. — Mi volt a nagymértékű elvonás indoka? — Az állami költségvetés hiánya. Ez minden költségve­tési intézményt érintett. Az egyetem legfeljebb abban az ígéretben bízhat, amely úgy szólt, ha valamelyest helyreáll a költségvetés egyensúlya, ak­kor ha nem is az eredeti költ­ségvetésünket kapjuk meg, de valamiféle pótlást. Ez szóbeli ígéret, ami vagy megvalósul, vagy nem. A lényeg: már min­denki mínuszban gazdálko­dik, s alaposan meg kell gondolnunk, hogy egy két­ezer forintos könyvet megve- hetünk-e. Az pedig köztudott, hogy az egyetemünket régen kikapcsolták a nemzetközi távhívás rendszeréből. Az én szobámban is ott van a Tempus pénzből beszerzett számító­gép, amely össze van kötve a nemzetközi rendszerrel, akár a New York-i könyvtár bibliog­ráfiáját is lehívhatnánk, de te­lefonálni lenn, a dékáni hivatal előtti fülkéből lehet. — Nem lehet, hogy a hiá­nyok pótlását a szülőkre akar­ják hárítani tandíj formájá­ban? —Ez téves elképzelés, mert a tandíj nem az egyetemek költségvetésébe került, azt csak hallgatói célokra, például ösztöndíjra lehet fordítani. Mi abból például könyvet nem ve­hetünk. — Az egyetemek megtehe­tik, hogy bezárják a kapuikat, hisz nincs miből működniük. — A bölcsészkar ezt terve­zi. Másik dékánhelyettes kol­legámmal, Szajbély Mihállyal már nyilatkoztunk arról, hogy a bölcsészkar sztrájkra szánta el magát. A kar vezetése szol­gálati úton mind a rektornak, mind a többi egyetem dékánjá­nak megküldte azt a tiltakozó levelet, amelyben kétségbeej­tő anyagi helyzetünk miatt ki­látásba helyeztük a sztrájkot. Mert úgy ítéljük meg, bár­mennyire is megalázóan kevés az oktatói gárda fizetése, nem az a legkétségbeejtőbb, hanem a legalapvetőbb munkafeltéte­lek hiánya, amelyek minden­képpen a szakmai színvonal rovására mennek. Ezért dön­töttünk úgy, hogy a törvényes egyeztetések után szeptember végén, október elején két hétre beszüntetjük a munkát. L. M. Járda vagy pálya? Azt hittem, ott üt meg a guta, mondja még mindig paprikás hangulatban az idős asszony, majd elmeséli kalandját a bicik­libetyárral. Aznap délután meg­állt a városháza előtt megnézni a kitett ünnepi programot. Egy­szer csak egy villanást észlelt, a kerékpárost jóformán nem is látta, csak a szelét érezte, amint közte és a tábla közt gyors ütem­ben elsuhant. A „pálya” széles­sége csupán annyi volt, hogy éppen át tudott hajtani rajta, az asszony feldöntése nélkül. De ez alig egy-két centin múlott. S történt mindez a gyalogjár­dán, a megyeszékhelyen, a vá­ros központjában, ahol a Szent István és a Szabadság tér mind­két oldalát olyan természetes­séggel vették birtokba és hasz­nálják kerékpárúinak nem is ke­vesen, mintha az volna a rendel­tetése. A nap bármely szakában, a legnagyobb forgalom köze­pette is, mintha nem is volna tilos a járdán biciklivel közle­kedni. Mintha a gyalogjárók, sétálók lennének a betolako­dók, és nem ők. Tehetik, mert sem a rendőr­ség, sem a város vezetősége nem tesz semmit, tűri és hagyja ezt az állapotot, vagyis behuny­ja a szemét. Egyébként a kerékpárosok pszichológiája is megfejthetet­len. Képtelen vagyok megérte­ni, ha mondjuk a Lencsésin van kerékpárút, miért a túloldalon kavarnak a járdán, mikor biz­tonságosan közlekedhetnének a direkt nekik épített úton. Nem, úgy látszik, jobban vonzza a kerekezőket a békés gyalogo­sok közötti szlalomozás. Úgy legalább van egy kis izgalom is. Elütöm, nem ütöm — mondo­gathatják, miközben szélsebe­sen kerülgetnek bennünket, gyalogosokat. (A gyalogost pe­dig a guta.) Valószínű, ha a közlekedés rendjéért felelős szakemberek kicsit szigorúbban és követke­zetesebben lépnének fel a reni- tenskedők ellen, kevesebb baj és bosszúság lenne a kerékpár­betyárok miatt. Helyzetjelentés Gyulaváriból Közeledik a megegyezés ideje Az utóbbi időben egyre feszültebb hangulat uralkodik Gyulaváriban. Az ok: a helyi termelőszövetkezet körül kialakult helyzet. Az emberek suttognak, morognak, mindenki mondja a magáét, de csak halkan, úgymond fű alatt. A felszámolás alatt álló téesz földalapja az egyik leginkább irritáló „dolog” a suttogok szerint. De nézzük csak, miért a zúgolódás! A helyzet tárgyilagos értékelé­sében Makovecz István, Gyulavári képviselője és Török János, a földkiadó bizottság tagja segített. Az ügy kezdeteként érdemes tudni, hogy az átmeneti tör­vény előírja, ahol állami föld nem volt, ott négy földalapot kell kialakítani. Az elsőhöz a tagok és a velük azonos jogál­lású személyek, kívülállók részaránytulajdonában lévő földek tartoznak. Ez egy elég nagy csoport, azok is benne szerepelnek, akiknek a férjük volt szövetkezeti tag és a fele­ségnek már nem kellett belép­ni. A második „helyen”, a kár­pótlási törvény rendelkezése szerint a tagi és alkalmazotti földalapba kerülő földek van­nak. A harmadik az állami tu- 1 ajdonú földek és a negyedikbe a kárpótlási árverés céljára szolgáló földek kerülnek. Ez a sorrend a törvény szerint. Itt kezdődnek a problémák! A törvény ugyanis azt is kimond­ja, hogy a részarány tulajdon az Alkotmány által védett ma­gántulajdon, az első helyen ki­emelt földalap minden más földalapot megelőz és minden más földalap előtt elsőként kell elkülöníteni! Gyulavári­ban nem így történt. A törvény azt írja, a meghatározott földe­ket az adott településen, illető­leg a település azon részén kell kijelölni, ahol azok a tulajdo­nosoktól a szövetkezet hasz­nálatába kerültek. Azt sérti szabad figyelmen kívül hagy­ni, hogy a földalapokkal kap­csolatos tervek elkészítésekor a leendő földtulajdonosokkal konzultálni kell, és a tervekről folyamatosan tájékoztatni. A kijelöléskor első helyre kerültek az úgynevezett föld­nélküliek! Ők azok, akiknek a törvény — szövetkezet esetén — 30 AK értékű földet adhat. Azonban, ha nincs elegendő föld, a földnélküliek 30 AK- nál kevesebb földet is kaphat­nak! Tehát nekik kellett volna a képzeletbeli sor végére kerülniük! Ezzel szemben ezeknek a személyeknek kije­lölték az öt legértékesebb táb­lát! A Lenin Tsz-nek 1992. júli­us 20-áig elkülönítetten, tér­képre kivetítve kellett volna elkészítenie az előzőekben említett földalapokat. Ezt a szövetkezet nem tudta elkészí­teni, illetve a megyében utol­sóként adták be a kárpótlási hivatalnak. Ezeket a terveket azonban a hivatal nem fogadta el, mert olyan rendezetlen, za­varos volt, SZÁMSZAKILAG HIBÁS, hogy kiértékelhetet- lennek kellett nyilvánítani! Ráadásul az előzetes számítá­sok is tévesnek bizonyultak: 17—20 ezer AK kárpótlási igényre számítottak, ez a szám végül is 43 ezer 277 AK lett — 1775 hektár területre. A szám­szaki hibára egy példa: 235 hektárral kevesebb szántó van, mint amennyi igény érkezett és ezek után a téesz még 359 hektárnyi felosztható területet számolt ki... Ezt észlelve a me­gyei kárpótlási hivatal úgy döntött, hogy hatósági föld­alap-kijelölésre kerül sor. Ezután — 1992. augusztus 11 -én — egy összejövetelt tar­tottak a gyulai polgármesteri hivatal kirendeltségének nagytermében. Ezen a találko­zón a kárpótlási hivatal képvi­selője kijelentette: a Gyulai Lenin Tsz, az úgynevezett földnélküliek földjét nagy ér­tékű táblákban jelölte ki. A megyei kárpótlási hivatal azért nem fogadta el a terve­ket, mert a téesz a „kárpótlási­aknak” is — arányaiban — azonos földet kell kijelöljön. Egy határidőt ismertetett a té­esz elnökével: 15 napon belül a téesz a törvénysértést szün­tesse meg. Erre a téesz felleb­bezett az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatalhoz. Személyes kapcsolataikra tá­maszkodva sikerült elérniük, hogy Sepsey úr — a hivatal vezetője—jóváhagyta az álta­luk készített terveket. Ezt úgy tudták elérni, hogy bizonygat­ták Sepseynek: milyen gáláns volt a szövetkezet, mennyivel értékesebb földeket jelöltek ki kárpótlásra. Az Országos Kár­pótlási és Kárrendezési Hiva­tal indoklásában a következő állt: „A fellebbezésben előter­jesztett indoklás szerint a me­gyei kárrendezési hivatal az egyezség megtagadásával an­nak tartalmát helytelenül ér­telmezte és nem mérlegelte kellően. A beadványban kifej­tett álláspont szerint a szövet­Nyílt levél... Dr. Andies Lászlóhoz, a Magyar Vöröskereszt elnökéhez Sajnálom, hogy nem találkozhattam önnel, pedig az ala­pítványunk kuratóriuma megbízott ezzel. Sajnálom azért, mert nem hiszem, hogy ilyen tartalmú nyilatkozat hang­zott volna el a sajtótájékoztatón. Hiszem ezt azért, mert éppen egy humanitárius szervezet elnökéről van szó. Olyan emberről — legalábbis így kellene hogy legyen —, akit nem érdekel az emberek hovatartozása, társadalmi életben elfoglalt helye, politikai meggyőződése stb. Az én meggyőződésem az, hogy a keresztény ember igyekszik alázattal tűrni, ha bántják, de szót emel, ha ezt másokkal teszik. Elsőként önnek kellett volna jogos felhá­borodással visszautasítani azt a megfogalmazást, mely a Vöröskeresztes Világnapot „banzájként” emlegeti. Azt az eseményt, melyről az ukrán elnök, környező országaink vöröskeresztes vezetői, a genfi és a bajor vöröskereszt képviselői elismerően nyilatkoztak, és a népek kapcsola­tában példa értékűnek nevezték. Sajnálom, hogy nem mondhattam el önnek azt, hogy az alapítvány megalakulása előtt találkoztak a megye vörös­keresztesei és más társadalmi szervezetei, és itt került szóba az alapítvány ügye. Sajnálom, hogy azt sem tudtam elmondani önnek, hogy az alapítvány megalakulásakor a megye vöröskeresztes vezetői a kuratórium tagjaival egy helyiségben tartózkodtak, igaz, ez nem jelenti azt, hogy valamennyien tudták, miért gyűltek ott össze. Sajnálom, hogy nem mondhattam el önnek, hogy ezek között az emberek között olyan is van, aki nyílt egyházel­lenes levelet intézett König úrhoz, csak azt nem értem, miért tette, amikor néhány nappal előtte egy templomban beszédet tartott? Sajnálom, hogy nem mondhattam el önnek azt, hogy nagyon sok König doktort szeretnék látni hazánkban, még akkor is, ha a vöröskereszt nem tart igényt rá. Sajnálom, hogy törvényesen bejegyzett alapítványun­kat szabálytalannak minősíti. Sajnálom, hogy nem tudtam Őz urat az ön jelenlétében megnyugtatni az ötezer ember miatti aggódásában, pedig a saját szavait kellett volna elmondanom, amikor a határhelyzet kapcsán a vöröske­reszt feladatairól nyilatkozott. Egyébként nagyon sok utánajárással, esetleges kudarcok felvállalásával semmi akadálya sem volna annak, hogy akár ötezer embert is jól lakassunk ebben a megyében. Persze ezt egy irodából, íróasztal mellől nem lehet megoldani. Irigylem önt, hogy néhány óra alatt sikerült mindent tisztáznia, anélkül, hogy az érintettel találkozott volna, hisz éppen ön említette, hogy nem is ismeri. Ettől függet­lenül nagyon komoly véleményt formált dr. Königről. Ismeretlenül is tisztelettel: Wagner Sándor kezet a földalap kijelölésekor messzemenőleg képviselte a kárpótlásra jogosultak érdeke­it, ugyanis a kijelölt területek lényegesen jobb minőségűek, mint a szövetkezet tulajdoná­ban lévő földek átlagos minő­sége.” Tehát itt azt a látszatot hitették el a pesti „céggel”, hogy a kárpótlásra jogosultak­nak vannak kijelölve ezek a földek és nem pedig a föld­nélkülieknek! Az indoklás így folytató­dik: „A beadványban leadott indoklásban foglaltak alapján megállapítottam, hogy az el­készített földalap elkülönítési tervezete nem sérti a rész­arány-földtulajdonosok érde­keit.” De felvetődhet a kérdés: vajon miért tiltakoznak annyi­ra a részarány-tulajdonosok? Azért, mert a tervek szerint a mályvádi vésztározó területére kapnák meg a földjüket! Olyan területen kellene gazdálkodniuk, ahova árvíz esetén a felesleges vizet engedik! Ahol évek óta mér­hetetlenül magas a vadkár és a belvízkár! Milyen területeket jelöltek ki maguknak a szűk csoportba tartozó személyek? Példa­ként: a 05 helyrajzi számmal jelölt, a vám mellett elterülő területet. Úgyis szélesíteni akarják majd az átkelőt, biz­tos, ami biztos... Mellesleg: 43(!) AK-ás területről van szó — a téesz átlaga 25,8 AK. A másik, a Paradicsom-lakóte­lep mögötti rész, ahol a terve­zett 44-es elterelőút épül. Vé­letlen? A 30 AK-ás „kosárba” került a halastó is. Tiszta vélet­len... A hosszas huzavona lassan a végéhez közeledik, amelyben az érintett felek teljesen vétle­nek. Miután hatósági földalap­kijelölésre kerül sor rövid időn belül Gyulaváriban, a két fél véleményét is figyelembe ve­szik. A július 27-én tartott megbeszélésen az álláspontok közeledtek és hamarosan meg­egyezés születik az ügyben. Faragó Lajos Tamás A LOKOMOTÍV rádió a Zenit ’93. Nemzetközi Fúvószenekari Verseny és Békéscsaba újratelepítésének 275. évfordulója alkalmából 1993. augusztus 18-ától 00 óra 00 perctől augusztus 24-éig 24 óráig nonstop műsort sugároz. Hangoljon augusztus 18-án a 103,1 MHz-re! Telefonszámunk: (66) 453-463. Hirdetésfelvétel: Békéscsaba, Irányi u. 4—6. II. em. I Telefon/fax: (66) 326-798. A részletes napi műsor megjelenik a Békés Megyei Hírlapban. Naponta több mint 20 000 Ft értékű nyereményhez juthatnak hozzá játékos kedvű hallgatóink!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents