Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-27 / 173. szám
GAZDASÁG 1993. július 27., kedd Ismerje meg a forint bankjegyeket! Az alábbi összeállítás azzal a céllal készült, hogy áttekintést adjon a Magyar Köztársaság törvényes bankjegyeiről. Kibocsátójuk az 1924-ben alapított Magyar Nemzeti Bank, az ország jegybankja, amely a II. világháborút követő sta- bilizáció és valutareform, azaz 1946 óta bocsát ki forint bankjegyeket. 1946-ban csak a 10 és 100 forintos jelent meg, majd 1947- ben, illetve 1948-ban újabb 10, 20 és 100 forintosokat bocsátottunk ki. Az 50 forintost 1953-ban, az 500 forintost 1970-ben, az 1000 forintost 1983-ban és végül az 5000 forintost 1991-ben hoztuk forgalomba. Az eltelt 47 év gazdasági folyamatai, valamint a készpénzforgalom tapasztalatai alapján a 10 és 20 forintos papírpénzt 1992. szeptember 30-ától kivontuk a forgalomból, szerepüket azonos címletű pénzérmék vették át. A forint papírpénzek akár technikai, akár művészi szempontból nézve szép, igényes kivitelűek és az elmúlt négy évtizedben a hamisítókkal szemben is kiállták a próbát. A nyomtatásnál alkalmazott metszetmélynyomtatás, az azzal elérhető egyedülállóan nagy festékrétegvastagság és az egy színen belüli páratlan színámyala- ti gazdagság a nyomdai úton történő hamisítás ellen még ma is jelentős visszatartó erő. A ’80- , as években a reprodukciós módszerek és eszkö-. zök korábban sosem tapasztalt tempóban fejlődtek. Az elektronikus színbontás, a színes fénymásolás nem csak a forint, de a világ valamennyi bankjegye számára kihívást jelent. A nemzeti bankban már folyik egy minden tekintetben új, korszerűbb bankjegysorozat 1995 elején történő kibocsátásának előkészítése. A hamisítványok a jelenlegi papírpénzeink közül is kiszűrhetők, ez azonban feltételezi a nap mint nap használt bankjegyeink alaposabb ismeretét, körültekintőbb ellenőrzését. Mindenkinek személyes érdeke a bankjegyek alaposabb ismerete, hisz esetleges tévedése saját magának okoz anyagi kárt, mivel a bank az illegálisan előállított bankjegyekért ellenértéket nem térít. Aki hamisgyanús bankjegy birtokába jut, a törvénynek megfelelően köteles azt haladéktalanul a nemzeti bank részére átadni. Amennyiben kereskedelmi egységben, üzletben fizet valaki hamis bankjeggyel, úgy az átadót lehetőség szerint vissza kell tartani és értesíteni kell a rendőrséget is. A pénzintézetekben formanyomtatványként rendszeresített „Lefoglalási jegyzőkönyv”-et kell felvenni. A hamis bankjegyet véletlenül, jóhiszeműen forgalomba hozó ellen nem indul rendőri eljárás. Szándékos hamisítás és forgalomba hozatal esetén 10 évig is terjedhet a kiszabható büntetés. Arra törekszünk, hogy széles körben megismertessük forgalomban lévő valódi bankjegyeinket, azok egy-egy jellegzetes, mindenki számára könnyen ellenőrizhető részletét annak érdekében, hogy az ettől eltérő esetleges hamisítványok megkülönböztethetők legyenek. Bankjegyek elóóldala és hátoldala Ötven forint. Méret: 166 mm x 72 mm. Szín: feketésbama. Portré: II. Rákóczi Ferenc. Képnyomat: ismeretlen magyar festő Kuruc idők harci jelenete. Száz forint. Méret: 166 mm x 72 mm. Szín: lilásbama. Portré: Kossuth Lajos. Képnyomat: Lotz Károly Menekülés a közelgő vihar elől. Ötszáz forint. Méret: 174 mm x 80 mm. Szín: kékeslila. Portré: Ady Endre. Képnyomat: Budapesti panoráma az Erzsébet híddal. Ezer forint. Méret: 174 mm x 80 mm. Szín: kékeszöld. Portré: Bartók Béla. Képnyomat: Medgyessy Ferenc Anya gyermekével. Ötezer forint. 174 mm x 80 mm. Szín: vörösesbarna. Portré: Gróf Széchenyi István. Képnyomat: a Magyar Tudományos Akadémia épülete. A bankjegyekkel szemben támasztott különleges követelmények szükségessé teszik, hogy A Magyar Köztársaság törvényes bankjegyei előállításuk során olyan egyedi eljárásokat alkalmazzanak, amelyek más nyomtatványoktól megkülönböztethetővé teszik azokat. A legfontosabb ezek közül a metszetmélynyomtatás, amely — mivel kézzel tapintható — minden segédeszköz nélkül bárki által ellenőrizhető. Ilyen rendkívüli festékvastagság csak ezzel az eljárással nyomtatható, s mivel az erre alkalmas nyomdagépek beszerzése csak állami garanciával lehetséges, az összes más eljárással előállított hamisítvány — legyen az nyomdai úton vagy fénymásolással készített — a valóditól lényegesen eltér, felületén kitapintható rajzolat nem található. Szabad szemmel is, de egy négyszeres nagyítású kézi nagyítóval különösen jól láthatók a valódi bankjegyek finom, színes, folyamatos nyomtatott vonalai, míg a hamisítványokon ezek részben hiányozhatnak, részben fekete színben is jelentkezhetnek, az ámyala- tosság rovására. A többnyire csak pénzváltó helyeken, pénztárakban alkalmazott UV (ultraviola) lámpák fontos információkat nyújthatnak, azonban nem helyettesíthetik a bankjegyek nyomatának előzőek szerinti vizsgálatát. A bankjegyek mérete esetenként ±1,5 mm- rel eltérhet a megadottól. Ez, amennyiben a bankjegy egyéb szempontból megfelelő, nem befolyásolja annak valódiságát és forgalomképességét. Bankjegypapír A bankjegyek papírja, mely többnyire a textiliparban is használatos alapanyagokból készül, a különböző igénybevételeknek — gyűrés, hajtogatás, nedvesség stb. — az átlagosnál jobban ellenáll. Az íráshoz, nyomtatáshoz, sokszorosításhoz használt más papírokkal szemben nem tartalmaz úgynevezett optikai fehérítőszereket, ezért jellegét nem változtatja meg ultraviola (UV) fény hatására sem. Ezzel szemben a véletlenül kimosott valódi bankjegyek és a hamisítványok egyes típusai UV-fény hatására fehérebbnek látszanak mint nappali fényben. Jelzórostok A bankjegy felületét figyelmesen megnézve helyenként láthatók azok a piros színű szálak, amelyeket a bankjegypapír tartalmaz. Ez egyik jele annak, hogy valódi bankjegyet tartunk a kezünkben. A valódiság további ellenőrzését teszi lehetővé, hogy ezek a szálak UV-fénnyel megvilágítva fluoreszkálnak. Ez a jelenség tapasztalható az 50 forintos esetében az 1983. november 10-ei, a 100 forintos esetében az 1984. október 30-ai, az 500 forintos esetében az 1990. július 31-ei kibocsátásból és valamennyi 1000, illetve 5000 forintos bankjegynél. Biztonsági szál A magyar pénz történetében először az 5000 forintos készült olyan papírra, amelynek anyagában speciális, a bankjegy rövidebb oldalával párhuzamosan futó fém biztonsági szál található, mely átnézetben, fény felé tartva jól látható. Alnyomat Az alnyomatok bonyolult, tudatosan megválasztott vonalrendszerei a bankjegy felületét finoman borítják és színes hátteret biztosítanak a metszetmélynyomtatással készülő képnyomatnak. Az alnyomattal fedett felületek rajzolata — mivel ofszet-, azaz síknyomással készült — tapintással nem érzékelhető, de mindig folyamatos, éles vonalakból áll. Mikroírás Az 5000 forintoson az előoldali címert körülvevő mezőben apró betűkkel a „MAG Y AR NEMZETI BANK” felirat, az 1000 forintoson mind az elő-, mind a hátoldalon apró számokkal „1000" felirat látható. A valódi bankjegyen nagyítóval vizsgálva minden ilyen betű és szám ép, folyamatos vonalból áll, jól olvasható, míg a hamisítványokon ezek „szétesnek”, olvashatatlanná válnak. Sorszámozás Az 50 és a 100 forintos számozása az előolda- lon, az 500-as számozása a hátoldalon egy betűből, háromtagú sorozatszámból és hattagú folyószámból áll, piros festékkel nyomtatva. Az 1000 és 5()00 forintosokon ugyanaz a piros számozás az előoldalon kétszer szerepel, egy betűből és nyolc számjegyből áll, ultraviola fényben narancs, illetve vörös színben fluoreszkál („világít”). Metszetmélynyomtatás A bankjegyek képét meghatározó fő motívumok — a portré, a hátoldali kép, az értékjelzések, a hullámvonalas díszítőelemek — különleges nyomtatási eljárással készülnek. Megfigyelhető, hogy a finom rajzi részek élesek, továbbá, hogy a vonalak szélességétől, illetve a festékréteg vastagságától függően egy színen belül az egészen világos és a már feketének tűnő árnyalatok is megjelennek a valódi bankjegyeken. Ez a színámyalati gazdagság a hamisítványokon sosem tapasztalható. A nyomatkép a nagy festékvastagság miatt kiemelkedik a valódi bankjegy felületéből és tapintással is jól érzékelhető. A bankjegy bármely, sűrűn nyomtatott képi részletén finoman végigsimítva úgy érezhető, mintha egy finom körömreszelőn húznánk végig ujjúnkat, míg a hamisítvány tapintása közel egyenértékű például ennek a papírnak a tapintásával, vagyis felülete sima, síkos, esetenként fényes is. Mentik a termelést A falu benzinklUja Cipőgyártó kft.-ket alakít a közelmúltban öncsődöt jelentő, felszámolás alatt álló dunaújvárosi Junior Cipőgyár dolgozóinak egy része. Arról, hogy a gyár mely területein lesz lehetőség a vállalkozások működtetésére, várhatóan még ebben a negyedévben döntenek. A Junior Cipőgyár 45 cégnek, 106 millió forinttal tartozik, s emellett még 20 millió forintos kamat is terheli. Mivel a július elején befejeződött csődegyeztető tárgyalások kudarccal végződtek, megkezdődött a felszámolási eljárás. Ezzel párhuzamosan 170 munkahely megszüntetéséről döntött a vállalati tanács. A dolgozók azonban munkahelyükhöz ragaszkodva, mégoldást kerestek a gondokból való kilábalásra, s az érdekvédelmi szervezetek támogatásával úgy döntöttek: vállalkozásokat hoznak létre a cipőgyártás folytatására. Nem véletlenül választották a termelés megmentésének ezt a módját: a Junior ugyanis a korábbi években gyerekcipőivel jó hírnevet szerzett itthon és külföldön, s még tavaly is stabil piacai voltak. Gondjait a vállalati szervezet nehézkes működése és az általános gazdasági helyzet okozta. A dolgozók szakértelmét bizonyítja, hogy jelenleg olaszországi megrendelők számára készítenek bérmunkában lábbeliket. Az alakuló kft.-k egyébként úgy tervezik, hogy a' gyártól bérelt műhelyekben és gépeken dolgoznának, törekedve a cég régi piacainak a megtartására, illetve újbóli meghódítására. Benzinkút Magyarbánhegye- sen? — hallgattuk hitetlenkedve a hírt, hisz a Medgyesegyhá- za és Mezőkovácsháza között félúton levő településen nem feltételeztünk ilyen vállalkozást. Azért is érdekes a dolog, hisz a körzetben 3 nagy benzinkút is működik. —Mire építették az elképzelésüket? —kérdeztük Bacsa Jánostól, az egyik tulajdonostól. — Az ötlet onnan indult, hogy tavaly munkanélküli lett a család és alapítottunk egy betéti társaságot. Hallottuk, hogy eladó Magyarbánhegyesen — mert mi egyébként Kaszaperen lakunk—egy régi félkész Afor- kút. Az önkormányzat minden támogatást megadott, sőt a lakosság is jó néven vette az ötletet, hát belevágtunk. Az épületet megvettük, a telket pedig béreljük. —Mit szeretnének itt megvalósítani? —Felújítjuk a kútfejet és újat is kiépítünk. Itt közvetlen a vasúti átjáró mellett olyan körforgalmat szeretnénk kialakítani, ami nem zavarja a vasúti, a közúti közlekedést és mégis megkönnyíti a tankolást. Lesz gázolajkimérés, egy 92-es és egy keverék kútfej. Elsősorban a helyi fogyasztásra, valamint a környező szövetkezetek kiszolgálására építünk. — Hol tartanak a munkálatok? — Valamikor a téesznek itt volt a gázolaj-tárolója és Afor telep volt. A tartály megvan a földben, az épületen pedig tatarozást, átalakítást, korszerűsítést végzünk. A költségek egy része saját erő, a többi takarékszövetkezeti kölcsön. A régi kerítést lebontva pedig zöld növények telepítésével még szebbé akarjuk tenni a környezetet. Jelenleg az épület felújítása folyik. Úgy tervezzük, hogy augusztus 20-ra nyitunk. H. M.