Békés Megyei Hírlap, 1993. július (48. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-27 / 173. szám
V 1993. július 27., kedd NYÁRI KÖRKÉP Űjjü.i 9---------------------------------------------------------------------------------Mkés MEGYEI HÍRLAP Nézzen szét a királynő otthonában! Ki léphet be a Buckingham-palotába? Andersen és Walt Disney inspirátora Százötven éves a koppenhágai Tivoli Ki léphet be Európa legnagyobb lakott kastélyába? Akit kitüntetésre, esetleg partyra vagy alkalomszerű művészi eseményre meghívnak. Eddig valóban ez volt a hibátlan válasz. De mostantól hozzá kell tenni valami nagyon prózait: és az is, aki megfizeti a belépődíjat. Hosszú és lángoló vita nyomán őfelsége II. Erzsébet történelmi döntést hozott: késznek mutatkoznak arra, hogy (augusztus 7-én) megnyissa a londoni királyi rezidencia kapuit a bel- és külföldi látogatók előtt. A nagyközönség csak a 19 reprezentatív hivatalos helyiség, az 52 magánlakrész, a 188 személyzeti szoba, a 92 iroda, a 78 fürdőszoba és mellékhelyiség, valamint a királyi műkincsgyűjtemény egy részével találkozhat. De a ködös Albion fővárosa így is káprázatos idegenforgalmi vonzerővel gazdagodik, miközben — mondogatják az udvarban — „a Buckingham-palota sokat veszít majd évszázados nimbuszából”. Egyelőre csak annyi biztos, hogy a királynői döntés az állam és az udvar közötti háború újabb (vesztes) csatája. Április elején leégett az uralkodó kedvenc lakhelye, a windsori kastély jórésze, s az udvar természetesnek vette, hogy a 100 millió font kárt — az évszázados szokásoknak megfelelően — a derék alattvalók fizetik meg. Peter Brooke annak idején az alsóházban e bizonyos-. ság jegyében nyilatkozott. „Windsor — mondta a kulturális miniszter, aki az ország műemlékeit is felügyeli — nem egyszerűen fejedelmi lakhely, hanem a koronához, tehát az államhoz tartozik.” Néhány éve ez rutinnyilatkozat lett volna, most azonban nagy vihart kavart, s a miniszter majdnem belebukott. Változnak az idők. A jelek szerint a közvéleményre ilyen értelemben is nagy hatással volt a királyi család jó néhány tagja (Margit, Anna, Károly, András, Diana, Fergie) körül kavargó botránysorozat. „A claphami busz utasa”, ahogy Angliában- az átlagpolgárt megszemélyesítik, már nem érti, miért kellene az ő zsebéből finanszírozni a világ leggazdagabb asszonyának tűzkárát. Annyira nem érti, hogy amikor az udvarhoz közelálló bankház, a Queen, Courts and Co. gyűjtést indított a windsori tűzkár helyreállítására, mindössze közel 3,5 millió fontnak megfelelő összeg gyűlt össze, annyi amennyi egy szakember szerint „a tapétázásra sem elég”. Ez is felért egy népszavazással, és a királynő megértette az üzenetet. Válasza nem váratott soká: megnyitotta a palotát az udvari „háztartás” titkaira oly régóta kíváncsi látogatók előtt. FEB Talán az erkély sem csak az övék — turisták is használhatják, akár rövid nadrágban és trikóban A széljárta Dániában a tavasz legbiztosabb jele, hogy a Tivoli-park megnyitja kapuit. Koppenhága talán leghíresebb nevezetessége a főpálya- udvar és a tanácspalota között 83 ezer négyzet- méteren húzódó miniparadicsom az idén 150 esztendős. A Tivoli minden korosztályé Óvodák keresik fel itt a város legjobb játszótereit. Szerelmespárok bújnak össze az árnyas bokrok mögött, valamirevaló románc el sem képzelhető Hamlet országában e park nélkül, a 200 ezer virág, a szökőkutak nélkül. Üzletemberek puhítják itt egymást a város legjobb éttermeiben, ahol a megejtő környezet néhány százalék engedményt is jelenthet. Politikusok és művészek adnak itt egymásnak randevút, és a Tivoliban szinte mindig akad újságíró is.f Egyrészt az itt elcsíphető hírességek okán, másrészt közel vannak a nagy szerkesztőségek és kiadók is. Igaz, ma már a legutóbbi felmérés szerint a látogatók 47 százaléka turista, de a Tivoli valahogy mégis elsősorban a koppenhágaiak öröme maradt. A tavaszi és kora nyári napfényben hatalmas kalapban sütkérező idősebb hölgyek sokat mesélhetnének erről — és persze mesélnek is. — Az idén 82 éve járok ide — mondja a 86 esztendős Sigrid Thorsen asszony —-, negyedik születésnapom ajándéka volt a Tivoliban tett látogatás. Nyáron szinte mindennap itt vagyok. Nézem a környezetet, az embereket, felidézem az emlékeket. Itt nem lehet unatkozni. Érdekes, hogy a Tivolinak a matrónák vonatkozásában rendhagyó hagyománya van. Már az 1843-as nyitány közleményében tudtul adatott, hogy „idősebb hölgyek” (vajon miért éppen ők?) árengedményt kapnak a belépődíjból. Ez a tradíció ma is él. Csakhogy 1843-ban negyvenen felüljárt az engedmény, 1993-ban csak 65 év felett. VIII. Krisztián király eleinte húzódozott, amikor Georg Carstensen üzletember engedélyt kért „egy nagyszabású városi szórakozópark” alapítására. Az uralkodót — láttunk már ilyet Kelet-Európábán is — azzal győzték meg, hogy „aki szórakozik, nem politizál”. A krónikák feljegyezték, hogy a megnyitás napján 3615 vendég volt, az első teljes szezonban pedig 175 ezer. És azt is feljegyezték, hogy Hans Christian Andersen, a nagy mesemondó innen merítette „A kínai fülemüle” című híres meséje ötletét, és látogatása napján ezt írta naplójába: „Carsten- sen zseni”. Walt Disney állítólag koppenhágai utazása után kezdett komolyan foglalkozni Disneyland ötletével... Ferenczy Europress Nyaraljon (időnként) itthon! Hazám, hazám és Az ugató madár Érdekes dolog olyanok írását olvasni szülőföldünkről, akik idegenként, turistaként fordulnak meg közvetlen környezetünkben. Másként látják a várost, a falut ahol élünk, mint mi. A szépet is meg a szeplőt is hamarabb észreveszik, a kritikát is gátlások nélkül megfogalmazzák. Az alábbi írásra a Tolnai Népújságban bukkantunk. Kommentár nélkül tesszük közzé a magunk és mások örömére vagy okulására. Még a törökök ostroma előtt érdemes Gyulára menni nyaralni, pihenni. Csendes, kedves kisváros, pont akkora, mint Szekszárd, legfeljebb a hegy hiányzik a háta mögül. Elindulni csak autóval érdemes, mert a hazai közlekedési viszonyok próbára teszik nemcsak az ember türelmét, de a pénztárcáját is. A szolgáltatás színvonala Bár, ki tudja, egy hosszú nyugodt vonatozásnak — amikor az ember a tájat bámulja, beszélget, olvas vagy hallgat — is megvan a maga varázsa. Azt azért nehéz felfogni, hogy négy-öt órás utakon — belekerül egy ezresbe — miért nem éri meg a MÁV-nak, hogy legalább mozgóárust üzemeltessen. Kávé, üdítő, szendvics, könyv, újság mindenkinél legyen, aki hazai közlekedési eszközt akar hosszabb távon igénybe venni. Az üdülőszövetkezet — hol szállásunk vagyon — minden várakozást felülmúl. Tiszta, jól felszerelt, a személyzet kedves és békén hagyja a pihenni vágyót. A könyvtár az külön szám, még humornak is aranyos. Minden SZOT-díjas író összes művei megtalálhatók benne, amit még szakszervezeti múltjából őrizhet az üdülő. Néhány krimi, és ez minden. Vannak adományozott munkák is. Ezúton kérünk mindenkit, aki arra jár, hogy legalább azt a könyvet hagyja ott, amit kiolvasott, hogy némiképp felfrissüljön az igen gyér állomány. A semmittevés édes öröme Még a törökök ostroma előtt jártunk a városban, tehát a határ rendesen működött, úgy két-három óra alatt át lehetett volna jutni. Ha az útlevelem az utolsó pillanatban nem maradt volna otthon a konyhaasztalon. Érdekes élmény, és ezt végső soron az ember a saját lakásában is megteheti, ha otthon nyaral, hogy ha akkor kelünk, amikor akarunk, már reggel nyolckor elkezd kíváncsi lenni az ember arra, mit lehet még megnézni, felfedezni a környéken. S ha csak úgy elindulunk egy idegen városban tetszőleges irányba, akkor meglepetésben lehet részünk. Gyulán a víziszínpadon például délelőtt ismert színészek láthatók az ötven fokos napon egyszál gatyában. S aki a szövegre volt kíváncsi, az végignézhette miként próbálják Sütő András Az ugató madár cfmű darabját, hol délelőtt, hol délután. Hogy pontosan mikor, az olvasható a vár kapuján. Biztos megnézték a fürdőt felújító építők is, mert kizárólag akkor kapcsolták be a betonkeverőt, amikor a színészek megszólaltak. Nem is tudom, miként tudták előadni e kíséret nélkül később a darabot. Az is lehet, hogy a próbák izgalmasabbak voltak, mint maga az előadás, amin már sajnos nem lehettünk jelen. Csodás Melinda, halovány Bánk Ki ne nézné meg viszont a Bánk bánt a Kolozsvári Magyar Színház operatársulatának előadásában, egy igazi várban, még akkor is, ha a székek katasztrofálisan kényelmetlenek, a helyárak meg nem olcsók. Gyakorlottabb nézők kispárnákkal, pokrócokkal, s kabátban érkeznek. Nekik lett igazuk. A környezet viszont hangulatos, az időjárás is beleszól az előadásba, s baljósán süvít a szél, de a vár nem elég művelt, mert ugyan nem az érckakas, hanerma zászlótartó rúd csikorog, ami Arany János óta tudvalevő, hogy a Hunyadi Lászlóhoz illik inkább. Kedélyes a nyári színház, mert nincs társalgó, a szereplők jelmezben özönlenek a vár előtti büfébe, némiképp meglepő, amint Bánk bán a kólát issza. A zenészek fele román, s két nyelven folyik a társalgás, aki magyarul szól, annak románul válaszolnak és fordítva. A zenészek értik egymást. Melinda szerepében Orth Éva egyszerűen káprázatos, énekesnek és színésznek is. Világsztár lehet belőle. Bánk szerepében Kiss B. Attila, a nagyária nehézségeivel nem tudott megbirkózni, a végét meg sem kísérli igazán, a zenekar segíti át a nehézségeken. Hogy mennyire gyenge volt este a szerepben, az másnap reggel derül ki az Erkel-ház- ban, ahol diszkréten szólnak a nagy zeneszerző — aki a város szülötte — operáinak legszebb részletei. Mégpedig a tenoráriák, Simándi József előadásában. A Tisza-parti jelenet a balettkarral gyönyörű, az azonban rejtély, hogy miért nem oldotta meg a rendezés sokkal jobban az opera kétszemélyes — Bánk és Tiborc, Melinda és Bánk, Bánk és a királynő — jeleneteit? A zárójelenet, amikor a parasztok körbeveszik az összeomlott bánt, igazán meghatóan erdélyies. Szép este volt. Amit a városról tudni illik A Kohán György Múzeumba el kell menni akkor is, ha valakinek nem tetszik ez a kicsit hideg-rideg, konstruktivista realizmus, de monumentalitása, hangulata lenyűgöző. Az is szép, hogy minden régi utcában márványtábla őrzi, melyik 48-as tábornok melyik éjszakáját töltötte ott útban Aradra. Jászai Mari viszont kommunista lehetett, mert utcája nevét egy helyi nagyság kapta meg. Fantasztikus a több mint száznegyven éves Százéves cukrászda — nevét az évfordulójáról kapta — berendezése, a kiszolgálás kifogástalan, a fagyi finom. Meg kell nézni a kis városi képtárat, aminek gyűjteményét egy helyi orvos adományozta a városnak és éppen most vette át fenntartását a megye, mert nincs rá pénz. És akkor még nem is szóltunk az úgynevezett Ladies polgárházról — berendezése a múlt század végéről való —, ahol az idegenvezető bácsika akkor is elmondja, amit akar, ha nem érdekel senkit, kérdezni viszont nem lehet, mert nem hagyja magát zavartatni előadásában. Bámészkodni tilos, csak rá szabad figyelni! A strand, a fürdő gondozott, ápolt, minden van, ami szemszájnak ingere, az árak megfizethetőek, bár van ott egy talponálló, ahol drágább — az egyféle! — külföldi sör, mint az első osztályú étteremben. Gyula gyönyörű nyáron. Meg kellene nézni télen is! Ihárosi Ibolya
