Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-08 / 131. szám
Horthy Miklós kenderesi utóélete Horthy Miklós Horthy Miklósné Junius 18-an lesz 1/5. esztendeje annak, hogy Horthy Miklós, Magyarország egykori kormányzója Kenderesen meglátta a napvilágot. Ez alkalomból lapunk korábbi számaiban áttekintettük Horthy életpályáját az 1919. november 16-ai budapesti bevonulástól egész az 1957. február 9-ei estorili haláláig. Most annak igyekeztünk utánajárni, hogy a kormányzó szülőföldjén ma miként beszélnek az emberek Horthy Miklósról. Kenderes a Nagyalföld szívében található, küllemében szimpatikus, meghittséget árasztó település. A helység egykor nagy fia, Magyarország kormányzója által az országos érdeklődés reflektorfényébe került, aztán a második világháború befejeződése után hosszú évtizedeken át hallgatás övezte. A Horthy Miklósképp a politikusok új előjellel látták el, ám tudták, a kenderesi emberekbe oly mélyen beivódott, tiszteletet sugárzó, kellemes élményeket nem lehet csak úgy egyik napról a másikra száznyolcvan fokban elfordítani, ezért legszívesebben még a térképről is letörölték volna a települést. „Nem restellt bemenni az istállóba” Ám a Horthy-történetek valósághű őrzése nem méltatlanul történt, hisz Horthy Miklósnak valóban sokat köszönhet Kenderes. Az ő kormányzósága alatt készítették a faluban az első járdákat (1924-ben) és villamosították a települést (1928-ban), valamint rengeteg középület épült. Horthy Miklós hathatós támogatásának volt köszönhető a katolikus fiúiskola (amelynek Szent Imre volt a védőszentje), a katolikus zárdaiskola, a református iskola, a posta, a vasútállomás, a szülőotthon, a katolikus plébánia, a református parókia és a községháza épületének, valamint az első világháborús emlékmű létrejötte. • Immár csaknem ötven esztendő telt el azóta, hogy az akkor még kormányzói státusban lévő Horthy utoljára ( 1944 nyarán) Kenderesen járt. Ám mindezek ellenére a szülőföldjén élő emberek iránta érzett szeretete a mai napig nem hamvadt el. Kenderesen Horthy Miklósról ma is mindenki tisztelettel és megbecsüléssel beszél. A helységben a Horthy-mítoszt sohasem lehet eltörölni. A közelmúltban a néhai kormányzó szülőföldjén jártunk, és nekünk is sikerült megszólaltatnunk néhány idős embert. Az ekkor rögzített beszélgetésekből kiderül: a kendere - siek emlékezetében Horthy Miklós továbbra is él, ma is létezik. Keserű Lajosné (akinek férje egykor csendőrként szolgálta a kormányzót): „Én Horthy Miklós közvetlenségéről tudok szólam. Még kisgyermekkoromból emlékszem, hogy Miklós-nap- kor mindig megajándékozta a szegény gyerekeket; ruhát, cipőt, csizmát adott, kinek mire volt szüksége. Később, tizennégy éves voltam, amikor 1938- ban a Horthy-kastély előtt a születési estéjét ünnepeltük, ahol a dalárda is fellépett. Nagyon szép ünnepség volt. Én énekeltem neki, hogy: »Te vagy, Horthy Miklós magyarok vezére / Édes, csonka hazánk féltett büszkesége...« Másnap meglepődtünk, kijött hozzánk egy testőrtiszt, és hozott száz pengőt. Hát 1938-ban ez sok pénz volt, örültem is neki nagyon. A kormányzó úr, amikor itthon járt, nem restellt bemenni az istállóba, nézte, miként dolgoznak a cselédasszonyok; megkérdezte, hány tehén van; megfigyelte a környezetük. Szóval, végtelenül közvetlen ember volt. Aratóünnepélyeken az első kaszás Horthy volt. Az első rendet ő vágta le, és akkor a koszorút megkapta az első kaszásnak a marokszedőjétől... Hát én ilyeneket tudok a kormányzó úrról mondani, csak jókat.” Németh Kálmánné, született Szalai Margit; „A kormányzó úrék teniszpályája a kastély udvarán oldalt helyezkedett el (egyébként ma is az található ott). A pályát csak a család tagjai vették igénybe. Két kislány rendszeresen járt labdát szedni; az egyik én voltam, a másik pedig a szomszéd lány, Farkas Mariska (ma Ró- zsáné). Amikor a főméltósá- gos asszonynak volt a neve- napj a—Magda-napkor — akkor mindig kaptunk egy-egy kis ruhának valót, amit édesanyám varrt meg. Továbbá fehér zoknit, meg egy pár nagyon szép lakkcipőt is nekünk ajándékozott a kormányzói pár. Azóta se volt olyan szép lakkcipő a lábamon. Ákkortájt sokszor iskolába is mezítláb mentünk, de a Horthy-kastély- ba mindig abba a cipőben kellett menni, mert azt azért kaptuk.” Kovács József: „Én a kormányzó úrral kapcsolatos emlékek felelevenítését azzal kezdem, hogy a főméltóságú úr ugyebár Kenderesen született, mégpedig a Földes nagyapámmal egy napon. A kormányzó úr a kenderesi néphez kiválóan alkalmazkodott, illetve az a kenderesi ember, aki csendőr, testőr, rendőr vagy más állami funkciót akart betölteni, ha őhozzá ment vagy ha nem is személyesen, hanem csak a kérelmet juttatta el, az mindig állást talált. „Szülőfaluját szeretettel kezelte” Családunkban egyetlen olyan élmény van Horthy Miklós főméltóságával kapcsolatban, amely bennünket közvetlenül érintett. Már pontosan nem is emlékszem rá, hogy 1940-et vagy 41-et írtunk. Villámcsapás érte a nagyapámék istállóját, és az egyik lovat agyonütötte a villám. Tehát csak romboló villám volt, nem gyújtó villám. Horthy kormányzó úr idehaza volt Kenderesen. Szinte azonnal kiment a helyszínre, és azt mondta nagyapámnak, menjenek ki Hosszúhátra (itt volt a Horthy család ménese), és majd kapnak egy másik lovat, az elpusztult helyett. Ezt a lovat ismertem is, a háború vitte el. Úgy tudom, aznap, amikor ez a villámpusztítás történt, egy szalmakazlat is meggyújtott (tehát ez gyújtó villám volt). A főméltóságú úr oda is kiment személyesen, és annak a családnak is adott egy nagy adag szalmát. Még egy harmadik helyen is lesújtott a villám; ott egy embert ütött agyon. Hát ahelyett természetesen nem tudott másikat adni, de lehetősége szerint próbált segíteni a hozzátartozókon. Tehát ő szülőfaluját kiváltképpen és nagyon emberségesen, szeretettel kezelte.” „Ember leszel, fiam” Ladányi Mihály: „Egyszer Antal bácsi (aki a faluban bak- ter volt), ahogy kocsival hordta a követ, nem figyelt oda, s ahogy a követ leengedte a kocsiról, megijedt a kormányzó úr lova. A ló kiugrott oldalra, a főméltóságos úr pedig leesett. Horthy Miklós felállt, majd megnyugtatta Antal bácsit: »Nem baj, fiam, nem történt semmi. Figyelmetlen voltam én is, ezért ijedt meg a ló.« Ezzel ment is tovább. Ám, ahogy visszafordult, meglátta, hogy Antal bácsinál megálltak a csendőrök. Odament és azt mondta: »Ez az ügy el van intézve. Figyelmetlen voltam, ezért estem le. Tehát ennek az embernek semmilyen bántó- dása nem lehet.« Tudok még egy hasonló esetet: Farkas Sándor (nálam egy évvel öregebb) még gyerek volt, amikor egyszer a kormányzó úr kocsijában ment a kenderesi főutcán, s Sanyi csúzlival kilőtte a kocsi ablakát. A kocsi megállt, a gyerek nem futott el (ugyanis hallatlanul rossz gyerek volt). A fő- méltóságos úr kiszállt a kocsiból, rátette a Sanyi vállára a kezét, és ennyit mondott: »Ember leszel, fiam.« A kísérőknek is azt mondta, hogy a gyereknek semmilyen büntetést sem szabad adni, s kérte a szülőket, hogy megtorlás esetén okvetlenül értesítsék őt. Még egy másik történetről is szólni szeretnék. A Tanács- köztársaság idején, 1919-ben Kenderesen összeült az 5 tagú helyi direktórium, s úgy döntött, meg kell ölni a hadseregből hazatért Horthyt. Na de nem volt itt olyan ember, aki az életére mert volna tömi Horthy Miklósnak, hisz tudták, a fegyver is nála van, s ha a hajón a lázadást is le tudta törni, akkor önmaga megvédésére is képes lett volna.” „Az emlék a tiltások ellenére is élt” Dr. Bakos Imréné, a kenderesi nyugdíjasklub vezetője: „Én nem vagyok ugyan kenderesi, de tizennyolc éve élek a faluban. Amikor ideköltöztünk, egy csodálatosan szép főutcát találtunk itt (ma Szent István út), ilyen a környéken egyetlen településnek sem volt. Aztán idővel ezt addig rombolták (»korszerűsítették«), hogy jócskán tönkretették. Mi megpróbáltunk egy kicsit visszamenni a kenderesi múltba, s ami nekünk nagyon feltűnő volt: az itteni emberek mindig nagyon szívesen beszéltek Horthyról. A férjemet — aki körzeti orvosa a településnek — nagyon érdekelték az akkori idők. Mindenki tudja, a múlt rendszerben Kenderest letették a mélybe, nem volt szabad róla beszélni. Hosszú ideig az újságokban sem szerepelt semmi Kenderesről, Horthyról pedig egyenesen vétek volt beszélni. Az emberekből viszont nem lehetett kitörölni a nosztalgiát; az emlék a tiltások ellenére is tovább élt. A lányom is már kisiskolás korában elkezdett kutatni. Egy-két idős asszonyhoz eljutva, sok érdekes történetet hallott. Például Sipos Zsiga bácsi felesége mesélte, hogy egy napon kenyérsütés után, úgy reggel fél hét körül a kormányzó úr feleségével (tisztes távolságban persze az őrség is ott lehetett) ment a Rákóczi úton. Megérezték a friss kenyér illatát. A kormányzó úr az illat után bement az udvarra, és mondta, hogy kér a kenyérből. Persze meginvitálták. Jóízűt evett a friss kenyérből, kacsazsírral és megkérte a nénit, legközelebb ha ő hazajön, menjen be a kastélyba és süssön neki ilyen kenyeret, de legjobban azt szeretné, ha Mag- dus (a főméltóságos asszony) most megtanulná, hogy kell ezt a kenyeret ilyen finomra sütni. „Az állományt felhajtatta a szülészeti klinikára” Sok emberrel találkoztunk kenderesi kutatásaink során. Akkor még élt a helység köz- tiszteletben álló állatorvosa, Horváth doktor úr, akit mindenki csak Dzsoni bácsinak szólított. Kenderesen már a második világháborút megelőzően is ő volt az állatorvos. A Horthy családdal is jó volt a kapcsolata, hisz a hosszúháti ménes állatorvosaként is tevékenykedett. Továbbá a kormányzó úr a jelesebb kenderesi rendezvényeire (például születésnap) mindig meghívta a helyi közméltóságokat, beleértve az állatorvost is. Horthy ménese törzsállomány volt, mind csodálatos lipicaiak. A háború végefelé a németek a lovakat át akarták vinni Németországba. A törzsállományt föl is vitték Budapestre. Hogy, hogy nem, egyik éjjel Dzsoni bácsi az egész állományt felhajtatta a szülészeti klinika második emeletére. Az egész törzsállomány ott vészelte át a háborút. A ménesről tudomást szerzett a szovjet katonaság is. Az öreget el is kapták, de ő bemutatta bizonyítványait és a lovakról szóló ré- diákat. Erre a szovjetek hívtak egy felcsert, aki megvizsgálta a lovakat. Majd egy írás ellenében Dzsoni bácsitól elvették az egész törzsállományt. így került szovjet kézre a kormányzó úr ménese. Továbbá mondhatom: családunknak jó kapcsolata van Horthy István özvegyével, Ilona grófnővel. Lányom Portugáliába is eljutott hozzá. Nagyon kellemes, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolat épült ki köztük. A grófnő is több érdekes dolgot mesélt el, de ezek elsősorban a kormányzóhelyettes úrra vonatkoznak.” Hallva a kenderesi emberek vallomásait, megállapíthatjuk, hogy Horthy Miklós személye kellemes élményként maradt meg szülőföldje emlékezetében, s utóélete még hosszú ideig létezni fog. Magyari Barna A kormányzó egykori kenderesi szobája. A falon lévő festményen a Novara látható „Ahogy a gyűlésnek vége lett, az 5 tagú bizottságból az egyik személy elment a Horthy- kastélyba, és azt mondta a foméltóságú úrnak, meneküljön, mert az életére törnek. Horthy azt felelte: — János, köszönöm a jóakaratodat, de nem futamodok meg senki elól, hanem mindenre készen vállalom a leszámolást.”
