Békés Megyei Hírlap, 1993. június (48. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-08 / 131. szám
1993. junius 8., kedd NYUGDÍJASOKNAK tj Emelkedik a nyugdíjasok száma Statisztikailag kimutatott tény, hogy a népesség az elmúlt években folyamatosan csökkent, ' ezen belül anyugdíjasokésjára- dékosok száma 2 millió 680 ezer. Ez a lakosság egészének 26 százalékát jelenti. A demográfusok szerint az ezredfordulóig ez az arány várhatóan tovább nő, még a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése esetén is. Azzal számolnak ugyanis, hogy mind életmódjukban, mind egészségi állapotukban egyre kedvezőbb tendenciák érvényesülnek, s így az idősebb nemzedékek életútja is meghosszabbodik. Szupernagyi, szuperpapi kerestetik Kedves gyerekek, nem sokat kell magyarázni nektek, hogy mit értünk a szuper alatt. Nyilván azt, hogy valaki kiváló, kimagasló akár több dologban is, de legalább egyben. Nagyszüle- iteket ti ismeritek legjobban, ti tudjátok, miben nyilvánul meg jóságuk, ügyességük, netán ön- feláldozásuk vagy más hasonló jó tulajdonságuk. írjátok meg részletesen, s ha lehet küldjétek képet is róluk. Persze ti is ott lehettek mellettük, de ha nem, hát nem. Leveleiteket a szerkesztőségbe címezzétek, Békéscsaba, Munkácsy utca 4. szám alá, s a borítékra írjátok rá: Szepemagyi. Hogy örömet szerezzünk, itt a nyugdíjasoldalon fogjuk közölni őket. Napernyő és... Már évek óta feszegetett kérdés, hogy az ózonlyuk káros következményei egyre szaporodnak. Súlyosságuk Dél-Amerikában érezhető igazán, ahol birkák megvakulásával kezdődtek a bajok. De az európai ember sincs megvédve a kiszűretlen napfénytől, ezért fölöttébb ajánlatos a nágyon óvatos napozás. Magyarán csak félámyék- ban, fa alatt szabad bámulni. A napszemüveg használatáról se felejtkezzen el senki, és nem árt hosszabb gyalogúton napernyőt borítani a fejünk fölé. Vagy olyankor, ha tovább állunk vagy ülünk a napon, mint láttuk az angol királynő esetében. Posta Tisztelt Szerkesztőség! Még február folyamán megkaptuk a 8 napos beutalót Hévízre. Igazán olyan körülmények közt foglalkozott velünk a hölgy itt Békéscsabán, ahogy az ember elvárja. Jómagam 15 éve nyilvántartott beteg vagyok az Orthopéd Kórházban, ahol türelmes és hosszas kezelések után hoztak vissza a járóképességig. Ezért, hogy kezelési jegyeket vigyek magammal Hévízre, ide mentem először, de itt megtudtam, hogy ehhez előbb a körzeti háziorvos javaslata kell. Utána persze a valódi javaslatot a szakorvos teszi meg, amelynek alapján a háziorvos kiadja a szükséges fürdőjegyeket. Amikor először mentem a körzeti rendelőbe 2 órátvártam, mire rám került a sor, másodszorra se ment gyorsabban, de nem ez az érdekes, hiszen én nyugdíjas vagyok, nekem van időm. Annál kevesebb az orvosnak, akit én két alkalommal is olyasmivel terheltem, ami a szakorvosra tartozik. Mellesleg oda is kétszer mentem. Miért kell ennyi orvost elvonni a gyógyítástól, ilyen lényegében adminisztratív ügyekkel? Félő, ha igazán és gyorsan szükségem lesz a háziorvosra, nem tudjönni, mert másnak írja föl a jegyeket. Herczeg Lászlóné, Békéscsaba Mi újság Sarkadon? — Elünk, mozgunk, dolgozunk, mint illik is egy olyan nyugdíjasszervezetnek, amely az országban az elsők közt alakult érdekvédelmi egyesület. Az pedig még 1989-ben volt — mondja Kiss Lajos elnök. — Akkor 54 taggal kezdtük a munkát, jelenleg 15 szervezetből áll az egyesületünk, s 1800 a taglétszám. Ebben nemcsak a helyi cukorgyár, áfész és téeszklub van benne, hanem a környék is. Vésztő, Kötegyán, Méhkerék, Mezőgyán, Okány, Geszt stb. Sok munkát, sikert könyvelhetnek el, leginkább azt, hogy jelenlétük érezhető a településeken. Számolni kell velük, tekintetbe venni és meghallgatni őket. Márcsak a nyugdíjasok helyzetének folyamatos felmérése miatt is, hiszen így tudják meg a hivataliak is, hogy kiken kell leginkább segíteni. Kik azok, akiknél a betegség még nagyon rossz anyagi körülménnyel is párosul. Es igen sokat jelent az egyesület jogi és szociális tanácsadása is, meg maga a szervezethez való tartozás, mikor a mai világban sok helyt magukra maradtak a nyugdíjasok, mivel a vállalatok egy része tönkrement vagy csupán csak tengődik. Minden héten szerda délelőtt a sarkadi családsegítő központban 5-6 vezetőségi tag várja személyesen és telefonon az érdeklődő nyugdíjasokat. A családsegítőkkel, valamint az önkormányzattal igen jó a kapcsolatuk, sok segítséget kapnak tőlük például szociális otthoni, idősek napközi otthoni elhelyezése ügyében vagy bármiben, ha szükséges. Szerencse, hogy a cukorgyárnak és az áfésznek megvan még a klubja és egyik cég sem szűkkeblű. Az áfésztől tavaly „Élünk, mozgunk, dolgozunk, ahogy illik... — vallja Kiss Lajos karácsonykor 240 nyugdíjas kapott 500-1000 forintot, a cukorgyár pedig csomaggal kedveskedett. A családsegítő központ úgyszintén. Klubélet a volt orvosi lakásból kialakított idősek klubjában folyik. Még Ki, mit tud? vetélkedőt is tartottak. Uj Elet, Orosháza a termeioszoveucezet neve nagyon is aktuális, a valóban új élet teszi azzá. A hajdani nagyon jó eredmények helyett sok a gond, főleg az értékesítési problémák. Az aktív tagságnak sem jók a kilátásai. — Hát akkor a több mint félezer nyugdíjasnak? — kérdem Kiss Horváth Sándorné klubvezetőt. — Bármilyen kevés is a té- esz-nyugdíj, de az legalább biztos. Igaz, szörnyen nehéz az élet, belőlünk viszont már nem lesz munkanélküli. Érzékenyen érint azonban mindenkit, hogy ami pótolta az alacsony nyugdíjat, a háztáji föld vagy a helyette igényelhető 25 mázsa kukorica pénzben, illetve természetben — már nincsen. — Milyen juttatás maradt meg az idősek számára ? —Van még egy kevés szociális keretünk, de az közel sem elég. Ennek ellenére aki akar, most is kedvezményesen ebé„Bármilyen kevés is a téesz- nyugdíj, de az legalább biztos... Kiss Horváth Sándorné klubvezető' delhet vagy az ételt hazaviheti. A házhoz szállítás sajnos már megszűnt. Ami viszont most is megvan és sokat jelent, az 5 ezer forintos temetési segély. — Ahol klubvezető van, ott klubnak is kell lenni... — Nagy múltú klub ez a mienk, sok szépet megértek itt a nyugdíjasok a saját házukban, ahol most átalakulás folyik. Általános szövetkezeti klub lesz, vagyis „összekeveredünk” az aktív tagsággal. A házat mindig a téesz tartotta fönt, mindenről gondoskodott, maximális támogatást nyújtott a nyugdíjasainak, amiben lehet, ma is próbálnak eleget tenni. — Szóval a fennmaradásért küzdenek? —Igen, s ez nemcsak a nyugdíjasokra vonatkozik. Egyébként nagy szó, hogy mi még megvagyunk sőt működünk, mikor már sem az üveggyárnak, sem a bameválnak nincs nyugdíjasklubja. Nálunk meg még szórakoztató rendezvények is akadnak. — Végezetül: mit tart a legfontosabbnak? — Azt, hogy a mi nyugdíjasaink öregségükre nem váltak „hontalanná”. Itt otthon vannak, ide bármikor hazajöhetnek. Kirándulni, szomszédolni, együtt lenni Nézzük a képeket... A Csorbató, Görögország, egy csomó Tátra, Ausztria, Velence, San Marino és még több Magyar- ország szebbnél szebb helyeiről. Sok-sok emlék a Lencsési lakótelep nyugdíjasainak utazásairól. Majd beszélgetünk Bencsik Ilona klubvezetővel. — Ahogy Békéscsabának ezen a helyén is kezdtek szaporodni a nyugdíjasok, egyre inkább kívánság lett, hogy valamit csinálni kell, összejönni, beszélgetni. Ebből alakult ki aztán a klubélet. A minden hétfői találkozás a Lencsési Közösségi Házban. A kellemes időtöltés, kártyázás, sakkozás, újságolvasás, anekdotázás. Vagy egy-egy előadás meghallgatása, mint például Magyarország története a vérszerződéstől napjainkig, öt részben. Ez olyan sikeres sorozat lett, hogy már meg kellett ismételni. Tág érdeklődési körű emberek járnak a klubba, a taglétszám 60-70 közötti, egy-egy alkalommal a fele biztos megjelenik. Persze az éves vacsorán százan is részt vesznek. De addig is több szerény mulatságot rendeznek, a kéthónapon- kénti összevont névnapokat. Ilyenkor van tea, fánk vagy lángos, aminek nemcsak a fogyasztása, de az elkészítése is élvezet. Nem is probléma, hisz sok az aktív tag, főleg a hatvan körüli „fiatalság”. A megye hat klubjával állnak szoros kapcsolatban, s mint mondja Bencsik Ilona: ha május, akkor Kaszaper. És amit ilyenkor, klubtalálkozó alkalmával a kaszaperiek csinálnak, az maga a csoda. A nagy kultúr- ház teli, műsor, dal, zene, vacsora, finom sütemények, remek fogadtatás és hangulat. A Lencsési klub meg a csabai Garzon Szállóban viszonozta. Most meg csak amúgy egy csöndes beszélgetésre a csabai honismereti klubot várják. Beszélgetünk még hosszan, de száz szónak is egy a vége: a klub feloldja, enyhíti a magányt. Ez volt a kezdet, még a Szabó Pál téri iskolában, tíz évvel ezeló'tt. Hányszor? Valóban, ha lát is az ember, nemcsak néz, számtalanszor teszi föl a kérdést: hányszor fizettetik meg velünk azt, amit nem kéne? Mert lett légyen szó bármiről, ami kiadás vagy elmaradt bevétel, vagyis hiányzik az államkasszából, azt minden állampolgár, így a nyugdíjas is fizeti. Bosszantó. De még mennyire az, hogy egy olyan nagyvonalú költekezést például, mint a hazánkban sohase látott ndgyságú hivatali-igazgatási apparátust mi is finanszírozzunk, a legkisebb nyugdíjból is. És még hosszan sorolhatók lennének a szegény ország fölösleges kiadásai. Aztán a többi dolgok. Legalább száz-, de neves szakértők szerint száznál is több milliárdra rúg az az összeg (a sima, ám tetemes adócsaláson kívül), ami évente elkerüli az állami költségvetés bevételi oldalát és a seftelők zsebében marad. A sort a félkarú rablók zugüzemeltetői nyitották meg, a cigaretta-, szesz- és kávécsempészek folytatták és persze a kazetták illegális készítői és forgalmazói. No és a gépkocsikba, munkagépekbe öntött fűtőolaj felhasználói, akiket most próbálnak megfékezni. Drága, bonyolult és kijátszható jegyrendszerrel, ahelyett, hogy olyan adalékanyaggal kezelnék a tüzelőolajat, amely károsítja a dízelmotort. E nagyon is indokolt felvetést azzal utasította el az olajipari cég, hogy mit szólnának hozzá a külföldiek. Vagyis azon személyek, akik ide járnak, hogy törvényellenesen, a mi rovásunkra fillérekért jussanak üzemanyaghoz. Hát nem kész kabaré?! És mi csak fizetünk, fizetünk, hányszor de hányszor: naponta többször is, mert mi fizetjük meg mindazt, amit ilyen vagy olyan módon mások nyilván a saját hasznukra az államtól elcsalnak. Mert bizony mondom, ha csak egy kiflit veszünk vagy pár deka élesztőt, nem beszélve a drágább dolgokról: minden vásárlással adót fizetünk. Vass Márta Michnay Lászlóék másfél éves unokája, a békéscsabai Bak Szandra Rendkívüli országos értekezlet volt-—Halló, halló! — Tessék, itt Plenter Lajos Orosházáról. — Üdvözlöm. Helyi híreket szeretnék hallani. — Budapesti jó lesz helyette? Ugyanis május első felében rendkívüli küldöttgyűlést tartott az országos szövetség, amelyen Békés megyét öten képviseltük. Dr. Pankotai István, Baukó Mihály, Kiss Lajos, Varga János és én. — Mivel foglalkoztak? — Először is az érdekvédelmi munkával, ami eddig eléggé mérsékelt volt, s ezért eztán a mozgalom teljes erejével fellépünk, hogy az állam teljesítse vállalt kötelességét. Jóváhagytuk az új alapszabályt és tisztújítás is volt. Pankotai István az országos vezetőségben alelnök lett, én meg az elnökség tagja. — A szövetség fő feladatát miben határozták meg? — Egy mondatban: olyan jövedelem-, ár- és adópolitikáért küzdünk, amely a gazdasági visszaesés terheit az eddiginél egyenletesebben osztja meg, vagyis az idős emberekre és családjukra nem hárít aránytalan terheket. — Kap-e ehhez valahonnan segítséget a nyugdíjasszövetség? — A tanácskozáson részt vettek a velünk szimpatizáló pártok és szakszervezetek képviselői. Két hozzászólást ezekből kiemelek. Palotás János a vállalkozók részéről azt mondta, nem igaz az, hogy először a gazdaságot kell rendbe hozni, s aztán a nyugdíjakat rendezni, mert ebben az esetben nem lesz belső kereslet. Először rendes nyugdíjat kell adni, hogy a lakosság 25 százaléka is a piacon tudjon maradni, mint vásárló. Tehát a gazdaságot és a nyugdíjak értékét együtt kell és szükséges mozgatni. — És a másik? — Kovács Pál az MSZP-t képviselte és szerintük a falvakban a legtragikusabb a helyzet. A nyugdíjas téesz-ta- gok járandósága átlag alatti, s ugyanakkor a szövetkezetek átalakulásával megszűnt szinte mindenütt a korábbi többféle kedvezményes szolgáltatás és támogatás. Falupolitikai programot kell kialakítani. Az oldal anyagait Vass Márta írta. Szerkesztette: Béla Vali
