Békés Megyei Hírlap, 1993. május (48. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-04 / 102. szám
1993. május 4., kedd EMLEKEZES Horthy Miklós kormányzó és a második világháború Boldizsár István festőművész 1941-ben készült rajza Horthy Miklósról „Amióta a háború tüze fellángolt Európában, állandóan az a törekvés vezetett, hogy Magyarországot és gondjaimra bízott népét, amely az 1914—18. évi világháborúban oly bőven ontotta vérét, és amelynek a háború után olyan súlyos megpróbáltatásokat kellett elviselnie, lehetőleg megóvjam az újabb vérveszteségtől és szenvedéstől. Ebben az esztendőben van Horthy Miklós születésének 125. évfordulója. Ebből az alkalomból lapunk korábbi számaiban Horthy kormányzói tevékenységéből már áttekintettünk több, mint két évtizedet. A kormányzóra való emlékezés itt publikált újabb fejezete a második világháborúra vonatkozik. A legfőbb hadúr második világháborús szerepe sokat vitatott. Horthy korabeli lépéseivel kapcsolatban pro és kontra lehet érvelni, ezúttal a tényszerű emlékezés a vezérlő elv. Az 1941-es esztendő tavasza új helyzetet teremtett Magyarországon. A német befolyás egyre erősödött. A harmadik birodalom számára hazánk geopolitikai és gazdasági vonatkozásban is fontos volt, ezért Hitler semmiképp sem szeretett volna lemondani róla, sőt a háborúban immár cselekvő részvételét kívánta. Horthy tudta: a magyarság legnagyobb tragédiája az, hogy két nagyhatalom (német és orosz) hatalmi törekvései között helyezkedik el, s emellett szomszédai részéről is veszedelem fenyegeti. Tehát az ország ereje még egy német— magyar konfliktust sem viselt volna el. Mindezek mellett, ameddig csak módjában állt, húzta a hadbalépés idejét. (Gróf Teleki Pál miniszterelnök—1941. április másodiká- ról harmadikára virradó éjszaka — pedig öngyilkosságával tiltakozott a háborús viszályba való bekapcsolódás ellen.) „Isten áldását kérem a magyar nemzetre” Végül a Bácskában megnyilvánuló magyarellenes atrocitások ürügyén Hitlernek sikerült a hadviselők sorába állítania Magyarországot. A kormányzó 1941. április 10-én adta ki a hadparancsát: „Honvédek! A kötelesség ismét arra szólít bennünket, hogy elszakított magyar véreink segítségére siessünk. Mindig bevált katonai erényeitekre és fegyelmetekre építve bízom benne, hogy ezt az új feladatot is tökéletesen fogjátok megoldani. A magyarok istene és a nemzet minden gondolata most is veletek van. Előre az 1000 éves határokra!” (8 Órai Újság, 1941. április 11., péntek, XXVII. évfolyam, 83. szám 1. oldal.) Sokan és sokféleképpen írtak erről a hadbalépésről, de lássuk, miként vélekedett róla akkor (1941. április 10-én) maga Horthy Miklós, aki népe előtt egy kiáltványban indokolta meg döntését. íme ennek egy részlete: „Amióta a háború tüze fellángolt Európában, állandóan az a törekvés vezetett, hogy Magyarországot és gondjaimra bízott népét, amely az 1914—18. évi világháborúban oly bőven ontotta vérét, és amelynek a háború után olyan súlyos megpróbáltatásokat kellett elviselnie, lehetőleg megóvjam az újabb vérveszteségtől és szenvedéstől. Minthogy a világháború után az akkor végleg kimerült, elalélt és félrevezetett nemzetből minden harc nélkül ragadtak el olyan területeket, amelyeket népünk ezer éves munkája és annyi áldozata szentelt magyarrá, az volt a meggyőződésem, hogy az igazság jogán a jóvátételnek is harc és küzdelem nélkül kell megtörténnie. Március hó 26-án Jugoszlávia törvényes államfőjét erőszakkal elmozdították helyéről, békés szándékú kormányának tagjait börtönbe vetették. Ezt az erőszakos változást ugyanazok az erők készítették elő és hajtották végre, amelyek 1914-ben egyszer már annyi könnyet, vért és szenvedést zúdítottak Európára. Most sem a béke fenntartását, a jószomszédi viszony keretében megteremthető megegyezést akarták, hanem ellenkezőleg azt, hogy a háborút Európának erre a részére is kiterjesszék. Ezért idéztek fel szándékosan összeütközést a nagy német és olasz nemzetekkel, amelyekhez bennünket a benső barátság szálain kívül a háromhatalmi egyezményhez történő csatlakozásunk kötelékei fűznek... Ezért még a mai napon parancsot adok katonáimnak, hogy a Délvidéken élő magyarságot az anarchia pusztításaitól megóvjuk. Katonáim akciója nem a szerb nép ellen irányul, amellyel nincs vitánk, és amellyel a jövőben békében akarunk élni. Szeretettel és örömmel köszöntőm hozzánk visszatérő s oltalmunk alá vett véreinket. Isten áldását kérem a magyar nemzetre és a hazára!” (8 Órai Újság, 1941. április 11., péntek XXVH. évfolyam 83. szám 1. oldal.) Három magyar hadtest 1941. április 14-ének délutánján lépte át a szerb—magyar határt. A honvédek alig ütköztek ellenállásba, így útjuk olyan gyorsan vezetett előre, hogy már április 14-én elérték a Magyar Királyság egykori határát. Horthy és Hitler Mö- nichkirchenben április 24-én állapodott meg arról, hogy a Bácskát, a baranyai háromszöget és a Mura vidékét Magyar- országhoz csatolják. A kassai bombázás következménye A „Führer” a második bécsi döntéskor az új magyar— román határ megrajzolásánál igyekezett úgy eljárni, hogy sem a magyar, sem a román érdekeket ne szolgálja ki teljes mértékben, a két ország között mintegy konkurenciaharcot nyitva Németország kegyeiért. Ez az eljárás eredményre is vezetett, hisz 1941. június 27- én német sugallatra Magyarország a keleti hadszíntér harci cselekményeibe is bekapcsolódott. Pontosan meghatározhatatlan nemzeti hovatartozású gépek 1941. június 26-án bombázni kezdték Kassát. Azok a politikai és katonai körök, amelyek már korábban is szorgalmazták a Szovjetunió elleni hadviselés megindítását, első hallásra kijelentették: „A szovjetek bombázzák Kassát!” Viszonzást követeltek. A háború és béke kérdésének eldöntése a magyar parlament hatáskörébe tartozott, s június 27-én a képviselők szavazatukkal erősítették meg a hadbalépés tényét. A következő esztendő — 1942 — januárjában először Ribbentrop, majd Keitel tábornagy tárgyalt Budapesten arról, hogy milyen mértékben kapcsolódjon be hazánk a németek nyári hadjárataiba. Erdély hovaítélésének kérdését Hitler még nem tekintette lezártnak, s ezzel zsarolta a magyarságot, mondván, ellenkezés esetén Románia javára dönt, hisz Antonescu kormánya már két teljes hadsereget (huszonöt hadosztályt) küldött a Wermacht támogatására. Horthy rendszerével végül az a megállapodás köttetett, hogy tíz magyar hadosztály frontszolgálatra, öt hadosztály pedig úgynevezett megszállási feladatok végzésére megy Ukrajnába. A 2. magyar hadsereg keleti frontra történő kiszállítása 1942. április 11-én kezdődött és július 27-én fejeződött be. Horthy Miklós 1942 elején már eljutott ahhoz a meggyőződéshez, hogy a háború az antihitlerista szövetséges hatalmak győzelmével végződik. Ezért elhatározta: Magyarországnak a nyugati hatalmak rokonszenvét kell elnyernie, még akkor is, ha sajnálatos módon paradox helyzetben ta- láltatik, hisz hadseregével a keleti hadszíntéren részt vesz a Szovjetunió elleni háborúban. Kállay Miklós nehéz küldetése Az új politikai irányvonal kivitelezésének legnagyobb hát- ramozdítója Bárdossy László személye volt, ezért a kormányzó kénytelen volt lemondatni miniszterelnökét. Az új miniszterelnök — 1942. március 9-én — Kállay Miklós lett, aki jelölésekor nem élvezte a kormánypárti többség támogatását, viszont Horthy szőkébb baráti köréhez tartozott. A kormányzó igen nehéz feladatot jelölt ki új miniszter- elnökének: Magyarország sorsa felett a szabad rendelkezés lehetőségét visszaszerezze, és ha mód van rá, az ország visszatérhessen nem hadviselő állapotába. Kállay miniszterelnök nem okozott csalódást a kormányzónak: szüntelenül kereste a német szorításból kivezető utat. Az 1943-as esztendő nyarán Kállay Miklós (titkos küldöttei által) eredményesnek tűnő tárgyalásokba bocsátkozhatott. A magyar kormány megegyezett a nyugati demokráciákkal, hogy amint az angol vagy az amerikai csapatok elérik Magyarország határát, a magyar kormány föltétel nélkül kapitulál, és így megmenekül attól, hogy az ország hadszíntér legyen. Ennek az eredménynek volt köszönhető, hogy a nyugati szövetségesek 1944. áprilisáig nem küldtek bombázókat magyar területekre. Az Olasz Királyság 1943. szeptemberében sikeresen kivált a német oldalon folytatott harcokból. Hitler ellensúlyozás képpen bábállamot hozott létre Felső-Olaszországban, amit Horthy vonakodott elismerni. Ekkor Hitler végérvényesen rájött, hogy a magyar kormány sem megbízható szövetséges, s megkezdte Magyarország megszállásának előkészítését. A tőrbe csalt kormányzó felháborodott Hitler 1944 tavaszán magához rendelte Horthy Miklóst. A kormányzó habozott, végül március 17-én csak elutazott Klessheimbe. A két államférfi tárgyalása csupán ellentétekre szűkült. Hitler nem sokat ud- variaskodott, bejelentette: tudomása van Kállay áruló szerepéről és nem tűri, hogy ez így menjen tovább; elhatározta, megszállja Magyarországot. A kormányzó felháborodott és tiltakozott, sőt a tárgyalásokat is megszakította. Azonnal el akarta hagyni Klessheimet. Szombathelyi és Csatay csitította, így végül nagy nehezen ismét tárgyalóasztalhoz ült. Ám a „Führer” mindenben húzta az időt, igyekezett késleltetni Horthy hazatérését. Mire a kormányzó Budapestre ért, 11 német hadosztály szállta meg Magyarországot. A kormány benyújtotta lemondását, ám Horthy Miklós — a németek felé mintegy ellenállást mutatva — nem mondott le, a hatalom viszont már kicsúszott kezei közül. Az új kormány személyi összetételét már a németek „diktálták”, s az egykori német követ, Sztójay Döme lett a miniszter- elnök. A magyarság számára szomorú hónapok következtek, az országra rátelepedett a német fasizmus. Edmund Weesenmayer, birodalmi meghatalmazott, 1944. április 2-án azt az utasítást kapta, hogy a kormányzót tartsa távol minden politikai tevékenységtől. Horthy Miklós nehezen törődött bele sorsába és a nemzet kiszolgálatott helyzetébe; 1944. június 6-án keltezett levelében Hitlerhez fordult a magyarság panaszával. Ám Horthy levele válasz nélkül maradt. Angolok helyett az oroszokhoz A kormányzó sokáig tehetetlenül állt az eseményekkel szemben, viszont a németek végleges vereségének közeledtével esélye lett, hogy cselekvési szabadságát legalább részben visszakapja. A zsidókat mentesítette a „törvényes tilalmak és korlátozások” alól; majd Lakatos Géza miniszter- elnök vezetésével —1944. augusztus 29-én — egy új magyar kormány tette le az esküt. Szeptember 7-éről 8-ára virradóan Horthy Miklós arra a megállapodásra jutott, hogy a további véráldozat elkerülése végett, a lehető legrövidebb időn belül kilépteti Magyarországot a világháború harci cselekményeiből. Az új kormány többsége nem vállalta az ezzel járó politikai felelősséget, hanem a fegyverszünet ellen szavazott, és lemondott. A kormányzó a lemondás tényét tudomásul vette, de kérte a minisztereket, egyelőre maradjanak hivatalukban; közben folytatta akiugrás szervezését. Ám kedvezőtlen visszajelzések érkeztek felé: a 8. angol hadsereg légierő-parancsnoka John Slesser nyíltan kimondta: Magyarországnak az oroszokhoz kell fordulnia, mert a nyugati hatalmak —- egy, a szovjetekkel kötött szerződés miatt — nem léphetnek az ügyben. Az oroszoktól Horthy mindig óvakodott, de most a közeledésen kívül nem maradt más választása. Szeptember végén levelet írt Sztálinnak, melyben „kegyelmet” kért a magyar nemzetnek, hisz ő nem a személyes sorsáért aggódott, hanem nemzete világháború utáni sorsát viselte a szívén. Faraghó Gábor altábornagy szeptember utolsó napjaiban utazott Moszkvába, s ott október 11-én előzetes egyezményt írt alá az oroszokkal, ám a fegyverszünet hatályba lépésének napját további tárgyalásoktól tették függővé. Közben Hitler értesült a moszkvai tárgyalásokról, s kiadta a parancsot Horthy eltávolítására. Lépni kellett. A kormányzó fegyverszünetre vonatkozó kiáltványát október 15-én tizenhárom óra körül olvasták be a rádióban. A nyilasok a kiáltványt mintegy jeladásnak vették. Vörös vezérkari főnök nevében ellenpontot fogalmaztak meg, délután pedig már Szálasi Ferenc beszédét közvetítette a rádió. A nyilaskeresztesek — német segítséggel — átvették a hatalmat, s vele az ország irányítását. Horthy Miklós csaknem negyedszázados kormányzói tevékenysége ezzel végleg lezárult. Magyari Barna Gróf Teleki Pál, aki öngyilkosságával tiltakozott a hadbalépés ellen Horthy Miklós és felesége Szabadkán, 1941 júliusában
