Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-26 / 96. szám

A gyulai természetgyógyász a küzdó'művészetekben is jártas Nincs szó csodáról! — állítja Húsvéth Dávid György Húsvéth Dávid György természetgyógyász négy eszten- dó'vel ezeló'tt fedezte fel önmagában abbéli képességét, hogy szuggesztív energiaátvitellel — kézrátevés útján — gyógyítani tudja az emberek különböző, már-már „divatossá” vált nyavajáit. A gyulai fiatalember jártas a küzdőművészetekben is, hiszen sportként űzte, sőt, sokáig oktatta is a Kung-fu jellegű harci és önvédelmi technikát. A gyulai kórház 2. számú idegpszychiátriai osztályán szerzett ápolói képesítést, így került közelébe az emberi anatómia tudományának. Csaknem egy esz­tendőn át a békéscsabai tanítóképző főiskolán tartott pacientúrát, mostanság többnyire a Békéscsabai Előre futballistáinak és kézilabdázóinak orvosolja fájó gyöt­relmeiket. Húsvéth Dávid György „munka” közben FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER A sokat tanult, s bő tapasztalat­tal rendelkező természetgyó­gyászról igen pozitív hangokat hallottunk, amelyet praxisa ré­vén eredményként könyvelhet el. Beszélgetésünk során pró­báltunk utánajárni: létezik-e, s ha igen, mi ez a csoda? Gyógyítás - szuggesztív alapon — Nincs szó csodáról! — szö­gezi le határozottan Húsvéth Dávid György, majd ekképpen kezd bele magyarázatába. — Szuggesztív alapon energiát átadni — ezt sokan helytelenül bioenergiának mondják és tud­ják — sokkal bonyolultabb do­log, mint azt a legtöbben gon­dolják. Magam gerjesztem ezt az energiát tudatosan, ami ugyanúgy az agyból indul ki, mint ahogyan minden más funkciónk. A gyógyításhoz koncentráltan gyűjtöm össze magamban az energiát. Amikor a kezemet ráteszem a beteg em­ber fájdalmas testrészére vagy föléje, erősen akarom, hogy az általam gerjesztett energia átha­toljon és csillapítsa a fájdalmat, csökkentse a gyulladást, illetve regeneráló folyamatot indítson el! Még egyszer mondom: ez nem csoda, s nincs semmiféle hókuszpókusz! —Milyen szakirodalom segí­tette leginkább a természetgyó­gyászat ismereteinek a meg­szerzésében? — Időközben szerencsém volt forgatni, behatóbban tanul­mányozni José SÍI va „Agykont­roll” és a „Gyógyíthatsz” című műveit, de hasznos ismeretekre tettem szert Úri Geller: „A siker titka” című könyvéből is. Ek­korra ugyan már másfél éves kórházi gyakorlat volt mögöt­tem, de bevallom, magam sem hittem abban, hogy a szuggesz­tív energiaátvitel gyógyító fo­lyamatokat képes kiváltani. Ek­kor még abszolút szkeptikusan álltam neki a dolgokhoz. Eleinte mosolygással fogadták — Mikor volt elég bátorsága ahhoz, hogy működési enge­délyért folyamodjon ? — Természetesen először a családom körében próbálkoz­tam a gyógyítással, később a munkahelyemen, a kórházban, ahol eleinte nyilvánvaló mo­solygással fogadták, ám a kí­váncsiság mégiscsak arra ösz­tönözte az embereket, hogy ki­próbáljuk. Több esetben bizo­nyult sikeresnek az alkalmazott masszázstechnikai gyógymó­dom, ám egy szürkehályog eredményes kikezelése után végképp működési engedély megszerzéséért folyamodtam, amit ugyan nehezen adott meg az Egészségügyi Minisztérium. Nyolcvan százalékos eredményesség —Talán banális a kérdés: miért éppen a sport, a sportolók felé irányult a figyelme? — Különösebben nincs vá­lasztási lehetőségem. A fő pro­filom a mozgásszervi betegsé­gek gyógyítása és a szuggesztív energiaátvitel. Ezt kombinálom masszázstechnikával, amelyet komplex módon együtt alkal­mazok. A sportban elég gyakori a térd-, a boka-, a könyék-, a csuklóízületeknél, csontoknál bekövetkezett becsípődések, amelyek problémát okoznak. A súlyosabb eseteknél azonban csak a műtéti beavatkozás segít­het. Elmondhatom, hogy az ese­tek 80 százalékában ered­ménnyel járt a kezelésem, így — ha nem hangzik nagyképűen — van sikerélményem. Elő­rebocsátom: én nem diagnoszti­zálok, ahhoz sem jogom, sem erkölcsi alapom nincsen! Akiket meggyógyítottak eredményesek a sportban — Említene egy-két ismertebb sportolót, akiket sikerült úgy­mond, végén ényesen kigyógyí­tania a bajukból? — Előre is elnézést kérek azoktól, akiknek a neve nem jut hirtelenjében az eszembe, hi­szen nagyon sokuknál próbál­koztam a fájdalmaik enyhíté­sén, s akik jelenleg is panasz- mentesek. De a példa kedvéért említeném Ónodi Henrietta esetét, aki az olimpia előtt de­rék- és hátfájdalmakkal küszkö­dött, s nehezen tudott edzeni, mert nem bírta a terhelést. Sok helyen megfordultak már, ren­geteg vizsgálatot elvégeztek rajta, s a különféle hagyomá­nyos orvosi kezelések sem ve­zettek eredményre. Balogh Ildi­kóval együtt az ő esetükben al­kalmaztam a vizualizációs-re- laxációs terápiát. Summa sum- márum: Henrietta derekában és lapockájában spirálos görcsö- södést találtam az izomzatban, amelyet sikerült gyógykezel­nem. De Rosza Mária esetében is izomjellegű volt a probléma szintén a világesemény előtt. Az ő eredményességük az olim­pián ugye ismert? Azóta is pa­naszmentesek, s versenyeznek. De ugyanígy a dánok legjobb felnőtt tornásza is, a skandináv bajnok Charlotte Andreasen, akit Munkácsi István hozott el hozzám. A hölgy bal bokája annyira fájt, hogy képtelen volt terhelni. Odahaza kórházról kórházra járt, még Belgiumban is keresték a panasz okát, de eredménytelenül. Kiderült, hogy becsípődésről van szó, amit sikerült orvosolnom. Nagyszerűen szerepelt az Euró- pa-bajnokságon, s több más ver­senyen. Úgy tudom, nincsenek panaszai. Rajta kívül persze családtagjai és több svéd sporto­ló is felkeresett engem, s meg­nyugvással mondhatom, hogy nincs már különösebb problé­májuk nekik sem. Azonban hogy teljesen meggyógyultak-e az érintettek, az relatív, s abszo­lút bizonyossággal ezt nem me­rem kijelenteni! Mindenesetre hosszabb távon szeretném gya­korolni a természetgyógyásza­tot, s nagy álmom, nagy vá­gyam, hogy kórházon belül dol­gozzak ebben a minőségben. Nem vagyok megelégedve ma­gammal, de azt szeretném: elis­merjék, elhiggyék, hogy ez nem csoda! Ehhez kell még nagyon sokat tanulnom — mondta vé­gezetül Húsvéth Dávid György. Gyurkó Mihály PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Szeghalom város polgármestere pályázatot ír ki a hivatali szervezeten helül kialakított városgazdálkodási, építési és műszaki osztály osztályvezetői álláshelyére. Pályázati feltételek: — felsőfokú szakirányú (építész-, építőmérnöki, üzemmérnöki) végzettség — legalább 5 éves szakmai gyakorlat (előnyben részesülnek az államigazgatási gyakorlattal rendelkezők). Feladata: — városgazdálkodási, építéshatósági, közlekedési, vízügyi, környezetvédelmi, valamint kommunális feladatok szervezése, irányítása. A pályázathoz csatolni kell: — a szakmai tevékenységet is bemutató részletes önéletrajzot — a végzettséget tanúsító oklevél másolatát — erkölcsi bizonyítványt. Fizetés: — a Ktv. jogállásáról szóló tv-ben foglaltak szerint. Benyújtási határidő: 1993. május 30. A pályázatot Kovács Imre, Szeghalom város polgármestere címére (Szeghalom, Szabadság tér 4—8.) kell benyújtani. 0□ 0 KUMA ODO- ITARl 0 □ 0 OD0 KT ODO □ ____________________________________________„ □ 0 0 □ E MI 0MTOJM IRT @/fax: 59/61-911 0 □ i Autószalonunkból azonnali szállításra r o □ o 0 □ o 0 □ 0 az alábbi OPEL típusokat Astra 1.4i 4a bordó metall Astra 1.4i 4a kék metall Astra 1.614a szürke metall Corsa 1.215a Swing piros Astra 1,4i 5a Caravan bordó Astra 1,4i 5a miami kék Astra 1,6i 5a fehér Astra 1,7D 5a piros Astra 1.7D 5a fehér Vectra 1.6i GL 4a fehér 1.329.700, 4y 1.329.700, 1.390.200, 850.000, 1.272.000, 1.189.600, 1.230.400, 1.239.800, 1.231.000, 1.628.700, 0 □ O 0 □ 0 0 □ 0 ŰZI MG - RES&ETÍIZETÉS KÁftfÓTIÁSI JEGY -.-rvAMÍ-rir y □ HASZNAIT SZGi< SZAMBA,, o IH P| MÁRKAKERESKEDÉST OPEL u Mezőtúr, Kossuth tér 3-5. q □ ODOsi^OdO ipari ODO^ODO RT ODO Autóárverés! A Kőolajkutató Rt. felesleges, használt járműveit értékesíti. Árverés időpontja: 1993. május 8. 10 óra. 1 db Polski Fiat 1 db Barkas zárt 2 db Latvija 1 db IKARUS 211 3 db Star 1 db MTZ markoló 20 db platós UAZ 32 db zárt UAZ 4 db Tátra—148 platós 1 db Tátra üzemanyagos 1 db Tátra vízszállító 1 db Tátra daru 4 db targonca 2 db pótkocsi CÍM: SZOLNOK, KÖRÖSI ÚT 43. A járművek megtekinthetők az árverés napján 7—10 óráig. • A Vállalkozásunk nyereményakcióval egybekötött szoftverértékesítési akciót hirdet valamennyi gazdái­• i _ nta kodó egység számára! A katalógusunkban szereplő bármely típusrendszer megrendelése és a felhasz­nta nálói díj 1993. május 20-áig történő kiegyenlítése esetén egy fürge autó boldog tulajdonosa lehet a cZnff Rita-napi sorsoláson, ahol találkozhatnak az irodánk által is szponzorált Orosz Sándor Szaniszló Imre rally országos bajnokokkal (A/8-as géposztály), illetve a versenyautó is megtekinthető lesz. 3lUU A mi autónk SUZUKI Swift a bizalom jutalma!

Next

/
Thumbnails
Contents