Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-22 / 93. szám
àBRKÉS MEGYEI HÍRLAP Gyermekreumatológusok Gyulán A Magyar Reumatológusok Egyesülete Gyermekreumatológiai Szekciója 1993. évi tudományos ülését április 23-án 11 órától Gyulán, a Pándy Kálmán Kórház faházában tartja. Öt előadás hangzik majd el a klinikák, kórházak specialistái részéről. A rendezvényt két gyógyszergyár, a Biogal és a CIBA—GEIGY támogatja. Vitaest az oktatásról Szarvason a DATE Mezőgazdasági Főiskolai Karán április 22-én 18 órakor Gondolkodjunk együtt az oktatásról címmel vitaestre kerül sor. A beszélgetés témája a közoktatás jelene és jövője, valamint a Nemzeti Alaptanterv. Az est házigazdája Bretter Zoltán országgyűlési képviselő. Testületi ülés Dobozon A közbiztonság helyzetéről is tájékozódhatnak a dobozi képviselők a ma délután 1 órakor kezdődő önkormányzati ülésen. A községben végzett rendőri munkáról Sütő István, a körzeti megbízotti hivatal vezetője beszél. Ezután jelentés hangzik el a szanazugi üdülő helyzetéről, a nyári szezonra készülődésről. A képviselők döntenek a célpályázatokon való részvételről is. Kitűnő' versmondó A Ki mit tud? megyei győztese versmondó kategóriában az orosházi Domán Ildikó lett. Mi a tét? A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos vezetői április 22-én 15 órakor Mi a tét? címmel tájékoztatót tartanak Békéscsabán, a szak- szervezetek Andrássy út 12. szám alatti székházában. Ismeretterjesztő előadás Csorváson a Bartók Béla nagyközségi könyvtárban április 23-án 18 órakor Sáfrány József, a Magyar Televízió Natura szerkesztőségének munkatársa vetítéssel egybekötött előadást tart a falu határában található erdélyi héricsről és a növény népi gyógyászatban történt használatáról. Súlyos balesetek Békéscsabán Tegnap délután 14 óra körül Békéscsabán, a Gyár utcában, a Bamevál előtt nyerges járműszerelvény és segédmotorkerékpár ütközött. A segédmotorkerékpáros súlyos, élet- veszélyes sérülést szenvedett. 15.30-kor a Gyulai út—Bajza út kereszteződésében ütközött személygépkocsi és segédmotorkerékpár. A segédmotorkerékpáros súlyosan megsérült. Mindkét sérültet kórházba szállították, a balesetek körülményeit vizsgálják. „A POLITIKA ÚRI HUNCUTSÁG.” (Kadosa Marcel) KÖRKÉP 1993. április 22., csütörtök MSZOSZ nagygyűlés Békéscsabán „Felelőtlen ígéretekkel győzni sem érdemes” A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége Békés megyei választási kampánya a Gyulai Húskombinátban munkásgyűléssel kezdődött, amelyen Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke, a tb-önkormányzatok választási listavezetője mondott beszédet. Ugyancsak ő tartott sajtótájékoztatót tegnap délután a békéscsabai ifjúsági házban, amely egyben helyszíne volt a választási nagygyűlésnek is. A zsúfolásig telt nagyteremben először a Rábai Tánc- együttes műsorának tapsolhattak a résztvevők, majd Nagy Sándor szólt a nagygyűlés résztevőihez. Mindjárt a kétkedők kérdéseire válaszolt, akik megkérdőjelezik a tb-önkormányzatok választásának jelentőségét. Az tény — mondotta —, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok megválasztásával nem lesz több pénze a társadalombiztosításnak. De az sem elfogadható, hogy jelenleg olyanok döntenek a tb sorsáról, ahol a négy és fél millió munkavállalót egy ember képviseli, a munkáltatókat szintén. Holott az ő 54 százalékukból gazdálkodik a tb, amely 300 milliárd forint várományosa. Tehát az igazi kérdés úgy szól: a társadalombiztosítás évtizedekre kiható döntései vagy úgy születnek meg, hogy nincsenek jelen a munka- vállalók, vagy úgy, hogy jelenlétükkel például hamarabb kisajtolhatják a tb-vagyonról szóló döntést. Azon is érdemes elgondolkodni, hogy a 4 és félmillió munkavállaló egyedül viselje az egészségügy és társadalombiztosítás terheit, vagy olyan új rendszert dolgoznak ki, amely a 150-200 milliárdra tehető láthatatlan jövedelmeket is megcsapolja. Ennek egyik, később kidolgozandó formája a fogyasztáshoz kapcsolódó adó bekapcsolása a rendszerbe, amely kevésbé kerülhető meg, mint a személyi jövedelemadó vagy a társadalombiztosítási járulék fizetése. Hogy mit vállal az MSZOSZ? Felelőtlen, hazug ígéreteket nem, mert azzal győzni sem érdemes. De azt igen, hogy a tb-döntéseket munkavállalói oldalról képviseli. Sok minden vár még kidolgozásra. így a nők megemelt nyugdíjkorhatárával kapcsolatban is sok részletkérdés vár megoldásra. Tennivaló tehát akad, de ahhoz május 21 - én a választópolgárok több mint 25 százalékának részvétele szükséges a szavazásoAz MSZOSZ találkozóra zsúfolásig telt a ház, Nagy Sándor elnök (jobb szélen) beszélget az érdeklődőkkel fotó: lehoczky péter Szippancs vagy nem szippancs Hörpintenek való világot — Mindennek van határa. Ami sok az sok — fakad ki Andó János békési szennyvízszippantó kisiparos, majd leteszi az asztalra a Békés Megyei Vízművek Rt. békéscsabai üzemmérnökségének hivatalos értesítőjét. — 50 forintról 100 forintra emelték fel a kommunális szennyvíz fogadási díját — mondja a vállalkozó és sorjázza a kérdéseket. — Mit akarnak ezzel elérni? Kinek jó az, ha az embereknek nem lesz pénzük a derítőaknák kiszippantására és ezért saját maguk keresnek valamilyen illegális, környezetszennyező megoldást? A kérdéseket Papp Gáborhoz, a békéscsabai üzemmérnökség vezetőjéhez továbbítottuk. —Mi indokolta a 100 százalékos áremelést? — A köbméterenkénti 100 forintos ár fedezi a szennyvíz ártalmatlanítási költségeit — válaszolta. — Eddig ezt veszteségesen végezték? — Nem tudom, korábban nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel. Az biztos, hogy a szippantott szennyvíz többször szennyezettebb, mint a szennyvízcsatornán keresztül beérkező. Természetesen több költséggel jár a tisztítása. Egyébként az áremelést nem én, mint üzemvezető határoztam el, hanem az igazgatóságunk — amelyben az érintett önkormányzatok képviselői ülnek! — döntött az új árról. — A szippantás kisiparos eddig 700 forintot kért azért, hogy öt köbméter szennyvizet kiszívjon a derítőaknákból. Ha a költségnövekedést a lakosságra terheli — hiszen nem tehet mást, ha nem akar csődbe menni —, akkor mostantól 950—1000 forintot kell kérjen. Nem biztos, hogy lesz pénze a családoknak. — Azt hiszem, hogy akinek igazán szüksége van a szennyvízaknája kiszippantatására, az ezután hívja a szippantósokat. — De úgy hallottam, hogy az áremelés hatása már most érezhető az önök telepén, a korábbinál sokkal kevesebb szippantás kocsi fordul meg. — Pillanatnyilag erről nincsenek adataim, de napokon belül elkészítjük a tájékoztatást a kihordott szennyvíz mennyiségéről. Lovász Sándor Ezután a szennyvízszippantás sem lesz olcsó mulatság FOTÓ: LEHOCZKY PETER A Fidesz rajta tartja a kezét az ijfúságon Orbán Viktor nem lesz „kisdiktátor” A megye 23 küldötte az elmúlt hét végén megrendezett V. Országos Fidesz-kongresszuson a leglényegesebb kérdésekben — az elnöki rendszer bevezetése a pártban, a pártelnök személye, az alsó korhatár váltása 14-ről 16 éves korra, a felső korhatár eltörlése — egységes álláspontot képviselt — hangzott el a Fidesz tegnapi békéscsabai sajtótájékoztatóján. A döntésekkel kapcsolatban Gál István küldött elmondta: szó nincs arról, hogy a Fidesz levenné a kezét az ijfúságról. Ezt támasztja alá, hogy külön szekcióban foglalkoztak az ifjúságpolitikával és együttműködési megállapodást kötöttek generációs partnerszervezetükkel, a Középiskolás Szövetséggel, a KOSZ ’90-nel. Gál István szólt arról is: alaptalan az a vád, hogy Orbán Viktor elnöki tisztségében „kisdiktátor” lenne, hiszen csak első az egyenlők között, és a legfontosabb döntéseket kollektiven az elnökség hozza meg. Nagy Sándor megyei irodavezető elmondta, hogy a megyében október végéig történnek meg az elnöki, elnökségi választások éppen azért, mert így a felső korhatár eltörlése következtében az új belépőknek is megadatik az esély. Jelenleg 13 csoportjuk működik Békésben, de még ezen a héten új csoport alakul Telekgerendáson és Dévaványán. Uj irodát nyitnak a közeljövőben Szeghalmon és még ebben az évben Orosházán is. Kecskeméti János eleki küldött, aki a szociálpolitikai szekció munkájában vett részt azt hangsúlyozta: a Fidesznek az az álláspontja, hogy a szociális rendszernek a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeit, így különösen a fiatal, gyermekes családok támogatását kell szolgálnia. Ha kormányra kerülnek, új, igazságosabb nyugdíjrendszert vezetnek be, mindenki számára biztosítják az állampolgári jogon járó alapnyugdíjat. Kiemelt ágazatként kezelik az oktatást, mert meggyőződésük, hogy hosszú távon ez a legeredményesebb beruházás. Fodor József fideszes békéscsabai önkormányzati képviselő arról tett említést, hogy az SZDSZ-frakcióval még a következő városi közgyűlés előtt tárgyalásokat folytatnak arról, milyen álláspontot alakítsanak ki a 9 taggal megalakult kereszténydemokrata önkormányzati kollégiummal szemben, és miként értelmezzék azon kijelentésüket, hogy a keresztény szellemiségű várospolitikát tovább kell folytatni. Nyemcsok László Ismét EDÜ Gyulán! Ma kezdődik és vasárnap ér véget Gyulán az 1963 óta kétévente megrendezett Erkel Diákünnepek 16. „évfolyama”. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megyéből 2 ezer középiskolás seregük a városba, hogy — visszatérve az első találkozók törekvéseihez — a rengeteg játék, szórakozás, ismerkedési alkalom mellett a fiatalok nagyon is komolyan vett versenyekben mérjék össze erejüket. A találkozót — az országban egyedülállóan — a fiatalok ragaszkodása mentette meg a méltatlan elhalástól, sőt mára rengeteg támogatójuk is akadt. Ma 14 órától a művelődési és közösségi házban az irodalmi színpadok, a Mogyoróssy könyvtárban a versmondók, a zeneiskolában a zenekarok, a Jókai Művelődési Házban a népdalénekesek, a Harlem Diszkóban a modern tánc előadói lépnek színre. Délután kettőkor, illetve négykor képző- és iparművészeti, illetve népi iparművészeti és fotókiállítás nyílik a Dürer-teremben, illetve a Püski Könyvesházban. A délutáni szabadidős programok után 20 órakor fáklyás felvonulás indul az Erkel-szo- borhoz, majd a Kohán-képtár elé. A megnyitóra itt kerül sor 21 órakor, majd az Abigél és az Európa együttes ad koncertet. A Harlemben diszkó lesz, éjfélkor pedig a 48-as klubban útjára indul a — dzsesszéjszaka. (AzEDU további programjairól, eseményeiről folyamatosan beszámolunk.) K.A.J. Sarokba szorítva Ki érti ezt? Már ugyancsak szakállasnak számít az a vicc, hogy Moszkva a kommunizmust 40 év alatt sem tudta megszerettetni a magyarokkal, ellenben az Antall-kormánynak elegendő volt ehhez néhány hónap. Rossz vicc, elismerem. Úgy két évvel ezelőtt, amikor először hallottam, magam is effélét gondoltam. Mivel azonban egyre többször találkoztam nosztalgikus (közel)múltidézéssel, hajlamos vagyok azt hinni, hogy mint minden viccnek ennek is lehet némi igazságtartalma. Tudom, nem kizárólagosan magyarországi jelenség a letűnt korszak pozitívumainak mind gyakoribb felemlegetése. Néhány hónappal az 1989-es román fordulat után Erdélyben többször is hallottam egy baljóslatú mondatot. „Ez azért Ceausescu alatt nem történhetett volna meg!" — fejezték ki ismerőseim elégedetlenségüket az új hatalom egyik vagy másik intézkedésével (vagy éppen tehetetlenségével) szemben. Most az ortodox húsvét alkalmából a diktátor sírját elborították a virágok. Nem, sajnos ez már egyáltalán nem vicc, hanem színtiszta valóság. Persze ha nem Magyarországról van szó. Kapásból meg tudunk magyarázni mindent. Ott van még példának okáért a volt Szovjetunió és a volt Jugoszlávia. Hogy arrafelé nosztalgiáznak egyesek: rendben. De hogy nálunk!? Szakállas viccem szerzőjén kívül érti ezt valaki? M.Gy.