Békés Megyei Hírlap, 1993. április (48. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-20 / 91. szám
1993. április 20., kedd AUTÓS MAGAZIN A kis ügyes mindenes Mercedesszel a Genfi Autószalonra Ez év januárjától az Unimog U—1600-as és 1650-es típusait új, a hátsó tengelyt is kormányozható rendszerrel is építhetik, ha a megrendelnek éppen ilyen kívánsága van. A155 lóerős, 6 hengeres, nehéz terepviszonyok között mozgó járműnek ezáltal kevesebb helyet kell igénybe vennie a fordulásokhoz. Felvételünkön egy billenőplatós U—1650-est láthatunk, mely már alacsony sebességnél is még jobban és biztonságosabban tud manőverezni, mint hagyományos társai. —GARA— Autóbusz mozgássérülteknek Azt hiszem egy kezünkön megszámolhatjuk, hogy Magyarországon hány olyan menetrendszerű autóbusz közlekedik, amelyet a mozgássérültek le- és felszálláskor minden külső segítség nélkül igénybe vehetnek. A tavalyi barcelonai olimpián mutatkozott be az a 20 modern, alacsony építésű AN autóbusz, amely ezt a problémát már megoldotta. A busz középső ajtajának nyitásakor egy 1100 milliméter hosszú rámpa nyúlik ki a jármű alól úgy, hogy a busz légrugói közben még 70—80 milliméterrel lejjebb engedik a karosszériát. így a mozgásában korlátozott utas egy gomb megnyomásával tud feljutni a busz belsejébe. Szintén egy gomb segítségével jelzi, hogy rendben felszállt a buszra. Ugyanezen gomb segítségével jelzi, ha le kíván szállni, s megálláskor a gomb üzembe helyezi a rámpát is. A 213 lóerős, 6 hengeres turbodízel töltőlevegő-vissza- hűtős motor különösen gazdaságos és károsanyagszegény motorral kerül forgalomba, ezért elsősorban a belvárosban használják. Miközben február végén Európa nyugati felét vastag hó borította, Magyarországon viszonylag jó idő honolt. A Magyarország Kft. által rendelkezésünkre bocsájtott MW 230—E-vel indultunk Genf felé. A kezelési utasítás gondos áttanulmányozása után hamar megbarátkoztunk a 2298 köbcentis, 132 LE-s, 4 hengeres járművel. Az első etapban Budapest—München—Schwetzingen útvonalon, ami 1078 kilométer volt, 9,9 litert fogyasztott az autó 100 kilométeren. Ez a fogyasztás úgy adódott, hogy Magyarországon Győr és Hegyeshalom között 60—70 kilométeres sebességgel tudtunk menni, néhol még ennyivel sem, mivel ezen az útszakaszon a hóeltakarítás gondot okozott valakinek. Hegyeshalomtól Linzig viszont nedves, hómentes úton közlekedhettünk. Mivel Ausztriában az autópályákon 130 km/óra a megengedett határ, így ezt a sebességet a büntetések elkerülése miatt nem igazán léptük túl. Németországban száraz úton azonban már több helyen kipróbáltuk, mire is képes ez az autó. A legnagyobb sebessége 202 km/óra volt. A legjobban azonban a 140—150 km/óra sebességet szerette, s ennél a tempónál még érezhetően tudott gyorsulni. A következő 600 kilométeres autópálya városi útszakaszán azt vizsgáltuk, hogy ha nem hajtjuk az autót, mit fogyaszt. A Mercedes meglepő eredményt produkált: a Németországban vásárolt benzinnel 8,3 literes átlagfogyasztást hoztunk ki, melyben nyolc olyan hidegindítás is benne volt — városi csúcsforgalommal egybekötve —, mely alatt hat kilométernél többet nem autóztunk. A genfi tankoláskor örömmel tapasztaltuk, hogy Svájcban a 95-ös ólmozatlan (ólommentes) benzin 40 pfenninggel olcsóbb, mint Németországban. Hidegindításkor a motor pillanatok alatt beindult, s 2 kilométer megtétele után az utastérben már meleg levegőt lehetett fúvatni. A hang- és hőszigetelés kiváló ennél a típusnál is, mivel fél, egy óra várakozás után sem volt hideg az utastérben akkor, amikor a külső hőmérséklet 0—5 °C között volt. Normál vezetési körülmények között utaztunk Luzem- be a svájci Alpok kanyargós útjain keresztül. Érdekes volt megfigyelni — ami némi tanulsággal is szolgálhat —, hogy a hegyi utakat úgy tisztítják, hogy a kapaszkodó sávokról a havat egészen a burkolatig letakarítják, míg a lejtős részen csak a kásás hórészeket takarítják le. Itt módunk volt kipróbálni az ABS hatékonyságát, melynek lényege: kanyarodás közben is lehet fékezni, ami hasznos, viszont az oldalirányú kicsúszásokat az ABS-sel nem lehet kivédeni. Ezen az útszakaszon, amikor is a hegyek között a kanyarok és emelkedők miatt inkább csak a 2-es, 3-as sebességi fokozatot használtuk, a luzerni tankoláskor 8,7 liter volt a fogyasztás. Luzern—Strassbourg—Schwetzingen útvonalon megint autópályán mentünk, ahol még egy érdekes tapasztalatra tettünk szert. Svájcban ott, ahol ki van írva, hogy „Radar-Kontroli”, ott biztos számíthatunk ennek betartására is, amit az alábbiak is alátámasztanak. Az ellenőrzésre figyelmeztető táblától néhány méterre az út szélén egy fényképezőgép-állványra szerelt — mint utólag kiderült — kamera volt felállítva. Aki ezen az útvonalon közlekedik, mindenki bekerül a kamera látószögébe. Két-három méterrel távolabb az út két oldalán tábla figyelmeztet, hogy mindenki húzódjon a belső sávba, mert útszűkület következik. Ezen a szakaszon, melybe egy 30 kilométeres strassbour- gi csúcsforgalomból adódó araszolás is benne volt, 8,6 liter fogyasztást produkált a 2,3 literes motor. Bár az autó ára egy évvel ezelőtt 4 és fél millió körül volt, de megbízhatóságával egy olÿan társat választ az ember magának, amely igazolja a Mercedes szlogenjét: „A Mercedes az Ön jó csillaga midnen úton!” Gara Péter A modern világ magas követelményeket támaszt az emberrel, a környezettel és a technikával szemben. E kihívásra az ÖMV töltőállomásai a megfelelő válasz. 1993. ápr. 21-én Békéscsabán megnyitjuk modern, nagy kapacitású töltőállomásunkat. Tankoljon fel. ÖMV. Nyitvatartás: 0-24 óráig Kiváló minőségű üzem- és kenőanyagok Sokféle szolgáltatást nyújtó autómosó Mosóval és porszívó berendezéssel ellátott szabadtéri ápolócentrum Széles áruválaszték a shop-ban is Olajcsere lehetőség Győződjön meg széles választékunkról és szolgáltatásainkról. Az Ön ÖMV-töltőállomása. 5600 Békéscsaba Szarvasi út #|T Energie r Újdonság Békéscsabán