Békés Megyei Hírlap, 1993. március (48. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-31 / 75. szám

1993. március 31., szerda GAZDASÁG BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP 1. Mi az önprivatizáció? A tízéves Miniplast Gmk-ban minden műanyag A poliuretán a bárszekrényen is jól mutat A műhely, ahol a képkeretek és a bútordíszek készülnek poliuretánból fotó: fazekas ferenc Színes, formás kis hablabdá­kat, játékpisztolyt, babaorr- szívót keresünk a dobozok mélyén. Formájában állan­dó, de tartalmában folyton megújuló kisvállalkozás „gyümölcseit” tartjuk a kezünkben, amikor Békés­csabán Futaki Gézával, a Miniplast Gmk vezetőjével gondolatban végigpörgetjük az elmúlt tíz esztendőt. Pon­tosan 1983-ban, öt társával, egyenként 5 ezer forint kez­dőtőkével alapította gazda­sági munkaközösségét, mi­után egy évig — a szarvasi Plastolus ipari szövetkezet gyártmányfejlesztő mérnö­keként — mellékfoglalko­zásban óvatosan, lépésről lé­pésre előkészítette az önálló­vá váláshoz szükséges tere­pet. Közben elvégezte a jogi egyetemet, jelenleg pedig — a vállalkozása mellett — a szabaddemokraták ország- gyűlési képviselője. Amikor 1982-ben hazánkban törvény szabályozta a gazda­sági társaságok alapítását, so­kan a gmk-t választották, majd időközben átalakultak. Futaki Géza nem így döntött. Vajon miért? — Az átalakulás rendkívül komplikált dolog — mondja —, de nem is akartunk nagy céggé, kft.-vé válni, mindig is a kis, családi vállalkozásnak voltam a híve. Szépen, egyen­letesen fejlődtünk, s ez elég volt. A gmk hátrányai között szokták emlegetni, hogy a tag­jai a teljes vagyonukkal felel­nek. Nálunk ez egyben garan­cia is, mert az üzletfél látja, hogy megbízható partnerrel, s nem szélhámossal van dolga. A Plastolusnál eltöltött évek alatt — 1975-től 1982-ig — Futaki Géza megismerte a mű­anyagfeldolgozás teljes skálá­ját. Természetes, hogy tudását ezen a területen kamatoztatta. Első megbízását a szarvasi fő­iskolától kapta, sportzászlókat készített szitanyomással. Az­tán egy Tbilisziben rendezett nemzetközi kiállítás meghoz­ta a vállalkozásbővítést, s be­tört a keleti piacra. Poliuretán hablabdákat készített — egyedül az országban — kül­földre legalább 100 ezret évente, s valamivel többet itt- honra. A labdagyártással azóta sem szakított, legfeljebb az előállításán finomított: — Kezdetben öt perc alatt- készített a gép egy kockából gömböt, amivel nem sokra mentem. A saját fejlesztésem­mel később az öt perc 17 má­sodpercre rövidült. A gmk üzletpolitikája, pro­filja nagyon egyszerű; olyan termékeket igyekezett gyárta­ni, amellyel nagyon kevesen vagy senki sem foglalkozott az országban. Kiváló területnek bizonyult e szempontból a po- liuretán-feldolgozás. Néhány éve fényképkeretek, tükörke­retek kerülnek elő a — részben szintén saját fejlesztésű — gé­pekből, idén januárban pedig egészen más termékek gyártá­sára egy különleges szerződést kötött a Miniplast Gmk. — A Bubiv Kft. encsi bútor­gyára keresett meg, s röviddel azután egy kizárólagos gyártási szerződést kötöttünk. Bútordí­szeket készítünk a gyár részére, amely a teljes kapacitásunkat leköti. Ezért aztán a szerződés­be komoly garanciákat, kötbért, rabat-visszatérítést építettünk, hiszen máshová nem adhatom el a termékeimet, s ha a bútor­gyár valami oknál fogva az év során visszalépne, az számomra bukással is járhatna. Feltétele­zem azonban, hogy ilyen gon­dolatokkal nem foglalkozik a partnerünk, mert a korábbi ve­A kamuti földkiadó bizottság február 23-a óta várta az ügy­feleket a Béke Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet irodájába, hogy a kárpótlási törvényben előírtak szerint a részarány-tulajdonosok kérel­mét határidőre rendezni tud­ják. A bizottság elnöke, Mérai Gyula elmondta, a földtulaj­donosokkal együtt 1200 sze­mélyt értesítettek hivatalosan, hogy adatfeldolgozás céljából megjelenjenek. Az érintettek közül 850 részarány-tulajdo­nos jelentkezett, hogy ideigle­nesen kiméretett földjeik az adott táblákhoz áthelyezésre kerüljenek. A kijelölt 22 táblából 6-ra getálás után most 3—4 hónapos előjegyzéssel szállítanak a vá­sárlóknak. A tízéves Miniplast Gmk te­hát nem ragadt meg a zászló­gyártásnál, hanem a lehetősége­ihez képest mindig alkalmazko­dott, változott a piaci kereslet­hez. Szükség is volt rá, hiszen a keleti piac összeomlása után új­ra ki kellett építeni egy megbíz­ható üzleti kört. Kanadai part­nerének, Hart Szabolcsnak a se­gítségével sikerült gépet szerez­nie a poliuretán-feldolgozás- hoz, s a közeljövőben várható egy másik berendezés érkezése, amelynek megvásárlásához 1,3 millió forint világbanki hitelt kellett felvennie. A gmk jövője mindezekkel együtt biztosnak látszik, hiszen többféle, ver­senyképes, korszerű eljárással előállított termékkel jelenik meg nap mint nap a piacon. L. E. túljelentkezés volt, ezekben sorsolást kell tartani. A föld- használati jog azon személye­ket is megilleti, akik igényeik­kel március 23-áig nem jelent­keztek, mert a földkiadó bi­zottságnak felhatalmazása van arra, hogy az osztatlan táblákban kihelyezésükről gondoskodjon. A kérelmeket kétféle csopor­tosítással egyeztették. A 850 részarány-tulajdonos közül 51 - en a helyi szövetkezetnek bér­művelésre adják ki földjeiket, tehát a tulajdonosok többsége a magángazdálkodás mellett döntött. A kijelölés időtartama még nem véglegesítés, csak egyéves időszakra érvényes. Bróda Ibolya A köznyelv legszívesebben önprivatizációnak nevezi azt a formát, amelyet hivatalosan neveztek már vállalati kezde­ményezésű, egyszerűsített pri­vatizációs eljárásnak, és ké­sőbb a decentralizált privati­záció nevet kapta a szakmai nyelvben. Akár így hívják, akár úgy, lényegében ugyan­arról van szó: a privatizációra szánt vállalatot nem közvet­lenül az Állami Vagyonügy­nökség értékesíti, hanem az ál­tala megbízott szakértő cégek valamelyike. Akik emélkeznek a privati- • zációs folyamatok kezdeteire, még az Állami Vagyonügy­nökség megalakulását mege­lőző időkre, tuják, hogy ez volt az a korszak, amikor a vállala­tok saját maguk kerestek part­nereket maguknak és alakítot­tak vegyes vállalatokat, társa­ságokat legtöbbször külföldi tőke bevonásával. Az akkor fürge cégek kevéssé szabályo­zott és ellenőrzött átalakulását azóta a spontán privatizáció­nak nevezi a szakzsargon. Ez volt az az időszak, amikor a jogszabályok kiskapui, a vál­lalati vagyon ilyen-olyan, ki- sebb-nagyobb társaságokba való vitele vagy elbújtatása sok élelmes embert juttatott tetemes vagyonhoz és jó cé­gekhez segített hozzá gyorsan reagáló külföldieket viszony­lag kis befektetéssel. Később a privatizációt igye­keztek nagyobb ellenőrzés alá vonni, megszülettek a jogsza­bályok és az intézményi kere­A tapasztalatok szerint a priva­tizálás egyik módja az állami tulajdonban lévő gazdasági szervezet értékesítése—lerom­lott állapotban s természetesen olcsón. Mondván, hogy majd a vevő pumpál új tőkét a megvá­sárolt „portékába”, kiképezi a szükséges kvalifikált szakem­bergárdát és kialakítja a korsze­rű vezetési, szervezeti formá­kat. A másik mód az, hogy az eladó tőkebefektetéssel, szer­vezéssel a vevők számára von­zó, s jelentős vételárat is megérő céggé teszi a privatizálásra szánt szervezetet. Angliában például ez utóbbi módszerhez folyamodtak. Igaz, ez nem volt túl nehéz, mert az állami szektor a mi­énknél nagyságrendekkel ki­sebb volt. Nálunk — az állam teherbíró képességét figye­lembe véve — csak azt lehet tenni, hogy azokat az állami vállalatokat, amelyek nem túl­zottan maradtak le a verseny­társaktól, ésszerű befektetés­sel jó állapotban lévő cégekké fejlesztjük. Ebbe a körbe sorolhatók a privatizálásra kiszemelt nagy­bankok, amelyeknek följaví­tására és értékesebbé tételére az elmúlt hetekben több intéz­kedés is született. A betétbiz­tosítás bevezetésének egyik célja például éppen a kondíci­ók javítása volt. (A másik a betétesek érdekeinek védel­me.) Ez a lépés a nehézségek­kel küszködő bankok privati­zálása esetén jelentős terhek­től mentesíti az új tulajdonost vagy tulajdonosokat, így föl­tek, létrejött az Állami Va­gyonügynökség is, amely az állami, megtestesítőjeként volt hivatva a prvatizációt irányíta­ni és lebonyolítani. Vagyis az állami tulajdonban lévő válla­latokat magánkézbe adni. A feladat számtalan okból bonyolult. Az egyik jelentős akadály, hogy meglehetősen nagyszámú vállalatról van szó, amelyek ügyeit rendkívül alaposan kell ismerni és na­gyon körültekintően kell dön­teni a cégek és az ott dolgozó emberek sorsáról. Ehhez ké­pest a vagyonügynökségénél működő munkatársak száma kicsi. Több ezer vállalatról nem tudhatnak felelősen dön­teni, ugyanakkor egyre na­gyobb nyomás nehezedett rá­juk. hiszen minden fórum a privatizáció gyorsítását sür­gette és sürgeti. Ezek az előzmények voltak azok, amelyek az önprivatizá­ció gondolatához és gyakorla­tához vezettek. 1991. május 27-én döntött az Állami Va­gyonügynökség igazgatótaná­csa az első decentralizált pri­vatizációs program beindítá­sáról, amelynek során kis- és közepes méretű állami vállala­tok nagyobb tömegének gaz­dasági társasággá való átalakí­tására és piaci értékesítésére tettek kísérletet — az Állami Vagyonügynökség közvetlen részvétele nélkül. A va­gyonügynökség feladatait gyakorlatilag átruházta a pá­lyázat útján kiválasztott szak­értő cégekre. értékeli magát az eladásra szánt pénzintézet. Nagyobb horderejű az az in­tézkedés, amelynek révén a bankok megszabadulnak a ne­hezen, esetleg csak hosszú évek alatt vagy egyáltalán nem be­hajtható követeléseik tehertéte­létől. Tavaly a hiteleknek ebben a kétes értékű kategóriájába tar­tozott a bankok összes követelé­seinek mintegy harmada-ne- gyede. Nyilvánvaló, hogy ilyen kintlevőségekkel jó esetben is csak nagyon olcsón lehet a pénzintézeteket privatizálni. Nos, a bevezetett hitelkonszoli­dációs eljárás voltaképp nem más, mint a követelések becse­rélése államkölcsönkötvények- re. E tranzakció során persze a költségvetés is bizonyos áldo­zatokat hoz — annak reményé­ben, hogy a művelet összes költ­ségeinél nagyobb mértékben nő a bankprivatizáció során elérhe­tő árbevétel. A hitelkonszolidáció mos­tani — 1992-re vonatkozó — szakaszában 100 milliárd fo­rint rossznak minősülő hitel cseréjére kerül sor. Ennek va­lamivel több mint 10 százalé­ka múltból örökölt követelés — aggasztóan magas tehát az újonnan keletkezett, s a ma­gánvállalkozásokkal szembe­ni rossz követelések aránya. A hitelkonszolidálás a bajokat orvosolja ugyan, de a bajok kiújulását csak a hitelkérel­mek körültekintő és szakszerű elbírálásával lehet megakadá­lyozni. Bácskai Tamás (FEB) „Bár ordító egerek vagyunk...” Melyik a jó taxióra? A napokban a szolnoki köz­pontú Kunság Fűszért Élelmi­szer és Vegyi Áru Kereskedel­mi Vállalat termékbemutatót rendezett Békéscsabán, ami­kor is több cég ismertette kíná­latát a megye kereskedőivel. Elhangzott: megyénk a vásár­lóerőt tekintve nagyon is hátul kullog. A központ áruforgalmi főosztályvezetőjét, Bóka Já­nost kérdeztük a piaci pozíci­ókról. — Információink szerint Békés megyében meghatáro­zó szerepet töltünk be — mondta. — Ez öröm, másrészt elgondokodtató, hogy kevésbé merész a konkurencia. Nem látják olyan eredményes „va­dászterületnek” a megyét, ezért meghagyják nekünk. Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében ezzel szemben igen nagy a verseny. A Füszért vál­lalatok közül az Alfát, a Ti­szát, a Mátrát, a Dunát, a ren­geteg magánvállalkozót emlí­tem és akkor még nem beszél­tem a közvetlen termelői be­szerzésről vagy a Tisza Coop- ról, amely a szövetkezetek kö­zös nagykereskedelmi lánco­lata. Békés megyében is alakul hasonló vállalkozás, a debre­ceni székhelyű Procoop-lánc, de egyelőre kevésbé erőteljes. Békésben elsősorban a szövet­kezeti, a magán és a társasvál­lalkozások jelentenek konku­renciát, ám a mienkhez mérhe­tő szervezettségű értékesítési lánccal nem rendelkeznek. Itt egészen más a gond: a vevők fizetőképessége. —A vállalat nagyrészt élel­miszer-forgalmazással foglal­kozik. Mégis az ilyen szállítók alig voltak jelen. —Az az igazság, hogy ke­vesebbet költenek a vevőkap­csolatok ápolására. Vegyi áru­inknál a szállítói kör 60 száza­lékát a Henkel és a Schwarz­kopf biztosítja. Profi cégek, határozott üzletpolitikával. Velük az együttműködést nem lehet megkerülni, de nem is kell. Biztos megélhetést jelen­tő, jó termékek ezek. —Csak drágábbak. — Nyugati az árszínvonal, tekintet nélkül a magyar vásár­lóerőre. Ugyanakkor valóban ennyit érnek. Mi, bár ordító egerek vagyunk például a Henkelhez mérten, igyek­szünk szigorú árzsűrit folytat­ni. Szerény dolog, de annyit tudunk tenni, hogy elfogad- juk-e az áremelési szándéko­kat és magunk milyen árszín­vonalat alakítunk ki. (Szőke) Várhatóan májusra hozza meg döntését az e hónapban mega­lakult Pénztárgép és taxióra bizottság a taxiórák engedé­lyezéséhez szükséges paramé­terekről. A nyugtaadó órákat ez év végéig kell majd üzembe helyezniük a személyszállí­tásra vállalkozóknak. A bi­zottságnak többek között az Országos Mérésügyi Hivatal, a Műszerész Ipartestület, a Ta­xiskamara és a Fuvarozó Vál­lalkozók Országos Szövetsége is tagja. Eddig 10 típust nyújtottak be minősítésre a hazai és kül­földi gyártócégek. A prototí­pusokat előzetesen az Orszá­gos Mérésügyi Hivatal vizs­gálja meg. Az a vállalkozó, aki az adattárolós, nyugtaadó taxi­órát szeptember 30-áig üzem­be helyezi 30 ezer, aki ez után, 20 ezer forint kedvezményt kaphat az árból. A fennmaradó részt a vállalkozók költség­ként számolhatják el. Bár döntés még nem szüle­tett, az biztos, hogy a műszer­nek legalább 8 féle — éjsza­kai, nappali, hegymenet, stb. — tarifát kell majd „ismer­nie”. A kijelölés egy évre szól Értékesítés — rozzant állapotban vagy talpra állítva? Napirenden a bankok privatizációja

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents